Új Dunántúli Napló, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
1996-01-16 / 15. szám
4 Dunántúli Napló Események - Programok 1996. január 16., kedd _______Pára és napsütés______ O RSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egyre hidegebbre fordul az idő országszerte. Tovább erősödött az éjszakai lehűlés, elsősorban emiatt lesz ma gyenge a nappali felmelegedés. Gyenge délkeleti áramlással a Kelet-Európai Alföldről származó, nagyrészt száraz, egyre hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Az Alpok áramlásmódosító hatása miatt a nyugati országrészben gyakran lesz erősen felhős az ég és ott jelentéktelen hószállingózás is előfordulhat. Másutt részben napos illetve tartósan ködös területek váltakoznak majd. A csúcshőmérséklet az ország nagyobb részén fagypont alatt, általában -3, +2 fok között várható. A szél mérsékelt marad. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE A Kárpát-medencét kitöltő hideg levegő bár alacsony nedvességtartalmú, a talaj mentén napról-napra pá- radúsabbá válik. Emiatt ma már nem kevés helyen egész nap megmarad az éjszaka képződött köd. Másutt a többször változó felhőzet mellett rövi- debb-hosszabb időszakokra kisüt a nap. Számottevő csapadék sehol sem lesz, szállingózó hó bárhol előfordulhat. A szél mérsékelt marad. Várható legmagasabb hőmérséklet Kaposvár: °C 1 Paks: °c 1 Siófok: 1 Dunafóldvár: 1 Dombóvár: 1 Pécs: 2 Szekszárd: 2 Mohács: 2 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek Balaton: 5-15 Velencei-tó: 5-15 Tisza-tó: 5-20 Fertő-tó: 10-20 °c C Kaposvár: 5-15 Paks: 10-20 Balaton: 1 Velencei-tó: 0 Siófok: 5-15 Dunafóldvár: 5-15 Tisza-tó: 1 Fertő-tó: 1 Dombóvár: 5-15 Pécs: 5-15 Tisza: 1-3 Duna: 1-3 Szekszárd: 5-15 Mohács: 5-15 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc ___________Ma___________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Gusztáv nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.24, nyugszik 16.22 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Csuti János Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és a 215-Q00-es számon hívható: Velősy Gabriella Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Nagy István Városházi Klub. Az önkormányzati képviselők és az újságírók rendszeres találkozóhelyeként - az Oriental Travel Kft. vendégszerető támogatása révén - tegnap Pécsett a Mária utcai Angol Korona Étteremben megalakult a Városházi Klub. Az önkormányzati testület és a sajtó képviselői ezentúl havonta találkoznak a klubjukban. fotó: müller andrea Röviden Gusztáv nevünk északi germán és angolszász eredetű, jelentése: a gótok támasza, illetve: harc, küzdelem. Védőszent: Szent Ágoston. Szolgáltatás — Traffipax ma: Mohács és Pécs. Véradás: 18- án Beremend, Általános Iskola. A hegy védelme — A Szentlőrinci Szőlőhegyben az utóbbi időben egyre több a pincefeltörés. Ezért a Zártkert Egyesület tegnapi rendkívüli taggyűlésén arról döntött, hogy a lakossági járőrszolgálat tagjai együttműködnek a rendőrökkel például rádiótelefon segítségével is. Perselypénz iskolákért — Az ökumenikus imahét keretében ma 18 órakor Pécsett, a Ferences templomban Varsányi Ferenc evangélikus lelkész, a Pécsszabolcsi katolikus templomban Kázmér Pál pünkösdi lelkész hirdet igét. Mindkét helyen perselypénzt gyűjtenek a Református és a Nagy Lajos Gimnázium támogatására. Lebegők — A Mecsek TV-ben ma este Lebegők címmel látható egy magazinműsor. Az összeállítás olyan fiatalokról szól, akik a valóság elől a hígító mámorába menekülnek, s gyógyulást a pécsi Kertvárosi Családsegítő Központtól várnak. Méregtelenítés — Pécsett, a Munkácsy utcai Dianetika Központban holnap 19 órakor kurzustoborzót tartanak a méregtelenítő programról, amelynek keretében a résztvevők a dohányzás, légszennyezés testben felhalmozódott káros anyagaitól szabadulhatnak meg. Egy iskola megismertetése — A pécsi Művészeti Szakközép- iskola január 18-án 14 órakor nyílt szakmai fórumot tart az intézmény megismertetése végett. Búcsú nélkül távoztál Bánatunkban itt hagytál Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy CZÉKUS JÓZSEF 48 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése január 17-én 13.00 órakor lesz a sza- porcai temetőben. Gyászolják: édesanyja, felesége, leányai, vőjei, unokái és a rokonság. (26045) Lottóeredmények — Ausztria- lottó: 17, 18, 20, 30, 32, 44, plusz 25. 6-os Jackpot-nyere- ménye 15 435 818,5 plusz 1-es 1 029 054, 5-ös 23 476, 4-es 524, 3-as 36 sch. Joker-nyerőszámok: 961329. Joker 909 268 sch. Ötös: 5-ös nincs, 4-es 508 452, 3-as 4080, 2-es 246 Ft. A következő hétre átvitt nyereményösszeg 5-ösre 123 515 885 Ft. Hatos: 6-os nincs, 5 plusz 1-es 1 944 794 , 5-ös 111 131, 4-es 1547, 3-as 301 Ft. Az átvitt nyeremény- összeg 6-osra: 53 603 654 Ft. 04-05-07 Vasárnap Harkány és Siklós között, az összekötő úton az út szélén álló teherautónak ütközött egy személyautó. A személygépkocsi egyik utasa súlyosan sérült, a másik meghalt. Tegnap utcai kuka-tüzet oltottak el a tűzoltók Pécsett, az Aidinger János utca 11. számú épület előtt. Valószínű, hogy most is olyan személy okozott kárt a lépcsőházi közösségnek, aki égő csikket hajított a szeméttárolóba. Körzeti TV-műsor. Ma Pécsi Körzeti Stúdió Itthon c. műsora 18. 15 TV 2. Tartalomból: Alapítvány a gyerekek nyelvtanulásáért, pályázati lehetőségek. Megváltozott felvételi vizsgák a jogi és a közgazdasági karon Pécsett. Colin Foster szobrász- művész. Tüskés Tibor a Somogy c. folyóirat élén. Megjelent a Pannon Tükör kulturális magazin próbaszáma Zalában. Épül a keszthelyi Festetics-kas- tély lovardája. Felelős szerkesztő: Hárságyi Margit! Műsorvezető: Élő Gábor. Rendezvények Ma 10 órakor a pécsi Dozso- ban a Szegedi Miniszínpad vendégszerepei egy gyermek- műsorral. A pécsi Apáczai János Nevelési Központban (ANK) ma 10 és 14 órakor a szekszárdi Holló együttes szerepel egy zenés mesejátékkal. Fájdalommal tudatjuk, hogy MILTNER ANTAL életének 82. évében elhunyt. Temetése január 17-én, szerdán 10.30-kor kezdődő gyászmise után lesz a mindszentgodisai temetőben. A gyászoló család Közlemények Kiss Tibor pécsi építész festménytárlata nyílik a fővárosban, a Magyar Építő Kamara Székházában ma 16 órakor. A Pécsi Horvát Színházban ma és holnap a Katica című népszínművet adják elő. I Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk SZALAY JÓZSEF 75 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Teme- í tése január 17-én 11.00 3 órakor a szigetvári Tur- béki temetőben lesz. A gyászoló család (6906) Sírja lett háza, amely rászakadt Birjánban tegnap összedőlt egy ház, egyetlen lakója benne lelte halálát. Az idősödő ember munkanélküli volt, felesége rég elhagyta. Ha szóltak, mindenkinek segített. Lelkileg csak önmagát pusztította. Küllemére, háza állapotára nem adott sokat. Nemrég mondta is, amikor ébredezett, s egy darab mennyezet leszakadt: - Még itt temet el a ház. A tegnapi késő esti robaj után gyerekek rohantak a polgármesterért. Jöttek a tűzoltók, a DÉ- DÁSZ vezetéket áramtalaní- tott. Egy ember körbeszaladta a falut, nincs-e másutt. Mentés közben 100-150-en vártak, hátha él. Amikor kihozták öreg kabáttal letakarva hord- Ennyi maradt a szebb napokat látott házból, ahol a tűzol- ágyon, csend lett. Csuti J. tők keresték a bentrekedt tulajdonost fotó: laufer László Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának teijesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegek részére. Pécs lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászata. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M. u.). Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Arany Kehely gyógyszer- tár Pécs, Citrom u. 5. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 10-11.30-ig belgyógyászat, ultrahang, 12-13-ig pszichiátria, 13-14-ig bőrgyógyászat, 15-17-ig belgyógyászat, 17-18- ig sebészet. Segélyezés ügyben minden kedden 9-15 óra közt az Apaffy u. 101. sz. alatti „Gondviselés” házban fogadjuk a rászorulókat. Ifjúsági Pszichológiai Tanácsadás (ingyenes) ma 16-18 óráig. Helye: Egészségvédelmi Osztály Pécs (Kertváros) Berek u. 9. Galenus Egészségügyi Szolgálat rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, mentő rendelés éjjel-nappal: 410-376. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig. Díjmentesen hívható: 413-303. Humán Eü. Szolgálat ülő betegszállítás 443-357 24 órában! 1 4 4