Új Dunántúli Napló, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1995-12-16 / 343. szám
1995. december 16., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Üj képzés Népijáték kismesterség A Baranya Megyei Művelődési Központ „Népijáték és kismesterségek oktatója” elnevezésű képzést indít 1996. februárjában. A képzés három éves és három részből áll. Az első év végén középfokú közművelődési szakember szakképesítést szerezhet az, aki nem akarja tovább folytatni tanulmányait. Külön megszerezhető a szintén középfokú kézműves szakképesítés is a népi kismesterségek valamelyikéből. Aki azonban az oktatói ismereteket is elsajátítja, az felsőfokú szakképesítést szerezhet, és népijáték és kismesterségek oktatói tevékenységet folytathat. Az oktatói tanulmányok során pszichológiából, pedagógiából, néprajzból, művelődés- és művészettörténetből, rajzból, közművelődés irányításból, oktatástechnikából és szakmai ismeretekből kell vizsgát tenni. A beiratkozás feltétele az érettségi. A képzés hétvégeken és nyáron egy hetes táborban folyik. Jelentkezni 1996. január 8-ig lehet a Baranya Megyei Művelődési Központban (Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 311-036) U. G. A Jelenkor decemberi száma A Pécsett szerkesztett Jelenkor decemberi száma a hatvan éves Berták Lászlót köszönti. A költő tiszteletére készített összeállítás Bertók El lehet menekülni is című prózájával kezdődik, majd Pálinkás György, Parti Nagy Lajos, Pákolitz István, Tamás Ferenc és Makay Ida versei, valamint Darvasi László A hiányos mondat című kisesszéje után Csűrös Miklós a költő 243 szonettjét magába foglaló kötetéről, a Három az ötödiken-ről írott tanulmánya zárja. A lapszám további részének versrovatában Takács Zsuzsa, Mamo János, Németi Rudolf, Kovács András Ferenc és Lackfi János versei kaptak helyet. Bizonyára nem csak a francia irodalom kedvelőinek jelent különös csemegét a Marcel Proust hagyatékából előkerült esz- szé, a Sainte-Beuve és Balzac, melyet a fordító, Lóránt Zsuzsa bevezető jegyzeteivel együtt közöl a lap. A szépirodalmi rovatban olvasható még Nagy András rádiós hangjátéka, az Én és a vargabéles (Lapok V. Ferdinánd király naplójából), Thomka Beáta esszéje és Lengyel András A Jelenné gyülemlő múlt” című József Attila-tanulmánya. A társművészeteket Földényi F. László Kelemen Károly újabb festményeiről írott esszéje, továbbá a Selmeczi György zeneszerzővel Martos Gábor által készített interjú képviseli. A kritikarovatban Fűzi László Baka István November angyalához című verseskötetéről, Ambrus Judit Darvasi László A Borgognoni-féle szomorúság című novelláskötetéről és Mészáros Sándor Szilágyi Márton Kritikai berek című kötetéről írott méltatása olvasható. Ugyanitt közöl recenziót Peter Mihalovic Orbán Jolán Derrida-monográfiájáról, Kibédi Varga áron Lász- lóffy Aladár Symphonia antiqua című verseskötetéről, valamint Havasréti József Nargyas Lajos zenetudós önéletírásáról. A számot Tolnai Ottó In memóriám Mándy Iván című verse, valamint az író halálára írott szerkesztőségi nekrológ zárja. Mint cseppben a tenger Újabb memoárkötet, magyar katonákról A cím közhelyes, a könyv ennél jobb, sőt, vannak kifejezetten egyedi értékei is. Egy nyugalmazott pécsi főiskolai tanár, Rónai Béla (nyelvjáráskutató) átrándult az emlékiratírás területére, s ma, hetvenes éveiben papírra vetette ifjúkora katonaélményeit 1944-1946. között. Megismerkedünk egy szegedi bölcsészhallgató kiképzésének rémlátomásaival; alakulata útjával, sorsával Érsekújvártól az Oderáig s már a nyilasok, a Szálasi „fémjelezte” magyar honvédség teljesen értelmetlen nyomorúságaival. Majd 1945 áprilisában (már SS-fel- ügyelettel) nagy futásokkal az Oderától az Elbáig, egyre nyugatabbra az oroszok elöl. Végül angolszász hadifogolyként az életösztön, az emberi küzdeni akarás életérzésével a táborban, Hamburg környékén, több helyütt. A kötet nehezen indul. Sok benne a túlmagyarázás, aprólékosság, a kínos pontosság, a teljesen fölösleges zárójel. Természetesen egy 45 év távolából összeállított emlékiratnál megbocsátja az olvasó, ha a szövege nem teljességgel mentes kisebb évszám-, hely- vagy más adatbeli tévedéstől' (Öár dyet is olvastam már.) Negatív élmények viszonylag közeli hatása alatt túlozhat az emlékező. De ebben a kötetben előfordulnak súlyosabb történelmi pontatlanságok, tévedések, fölnagyítások is, amplyek jól ismert tényeket fordítanak el a valóságtól. Például, amikor a pár hetes újonc a kaszárnya felvonulási terét „Ap- pelplatz”-hoz, a laktanyában folyó élet valóban kegyetlen tortúráit a „kísértetiesen hasonló” német koncentrációs táborokhoz (!) hasonlítja a szerző. (Ami az emberi megsemmisítés fogalomkörében már foglalt - csak azt jelentheti.) Azonfelül hihető-e, hogy 1944 december 6-át, a volt kormányzó névnapját a Szálasi kormány honvédéi műsorral ünnepelhették, amikor a Horthy-család a bajorországi Weilheimben tartózkodott a Gestapo szigorú őrizetében? Továbbá: a szerző úgy tudja, hogy a nyugatra hurcolt magyar leventék sorsáról, viszontagságairól a hitelesség igényével és szándékával még nem számolt be senki.” Ugyanis hosszú a sora a főleg az utóbbi években megjelent ilyen műveknek. Ezeket s a szerző számos, kedvesen naív fordulatát leszámítva a Mint cseppben a tenger megannyi, az emlékirat értékeit hordozó, elolvasásra érdemes mű. Megfigyeléseit kifejező, szép tájleírások, emberek, bajtársak közvetett jellemzése szegdeli át mind a fogság- baesés előtt, majd utána. Különösképp figyelemreméltó „a minden pillanatban bekövetkezhető halál helyzetei és lelkiállapotai” megjelenítése, „múltidéző utánagondo- lással”. Általában mindenütt, ahol az élmény ereje átsüt a szavakon. Több ízben visszatér a katona halálfélelme, a rettegés át- érzése; az élelemszerzés, valamint az éhség örök jelenléte. Vagy épp a leventék szervezett oktatása, elfoglaltságai magyar pedagógusokkal és angol felügyelettel. Minden sorában arra utalva, hogy a háborúban, fogságban való osztályrésze - életre szóló iskola lehetett. (Pannónia Könyvek) W. E. Tüdőembólia és a Rákfene Portré egy személyben: a „két Sárosi” Dr. Sárosi István orvos és Sárosi István drámaíró egy és ugyanazon személy. Ezt természetesen ő maga tudja leginkább, mégis - mint állítja - igyekszik módszeresen és szigorúan szétválasztani két „énjét”. Egy adott pillanatban csak orvos vagy csak író. De néha legvadabb helyzetekben, mondjuk újraélesztés közben is bevillan az orvos agyába az író egy-egy mondata készülő darabjához. Hogy is van hát mindez? Erről beszélgettünk a „két Sárosival” egy személyben.- Most védte meg sikerrel „A nagy kiterjedésű tüdőembóliák sürgősségi ellátása ” című kandidátusi értekezését. Ad ez is olyan örömet, mint egy elkészült dráma végére kitenni a pontot?- Természetesen, hiszen rendkívül izgalmas témáról van szó. A nagy kiterjedésű tüdőembóliát egészen napjainkig szinte maguk az orvosok is úgy kezelték, hogy az ilyen beteg menthetetlen, kielégítő és egyértelmű magyarázat volt ez a betegség egy-egy halálesetnél. Azonban néhány éve először dr. Horváth László radiológus kollégámmal, majd Tekeres Miklós professzorral (illetve három-négy intézettel közösen) kikísérleteztük, hogy különböző beavatkozásokkal hogyan lehet megmenteni ezeket a betegeket. Ugyanis kiderült, hogy igenis megmenthetőek - persze ehhez gyakran sok véletlennek is egybe kell esnie. Tehát orvosként ezt fantasztikus sikerként éltem meg, és erről tanúskodik a disszertáció 34 esetleírása is.-Az orvost, akinek az élete nem csak a tudományos kutatás és siker, hanem egy intenzív osztály mindennapos taposómalma, miképp egészíti ki az író?- Sajnos, nem egészítik ki egymást, sokkal inkább konkurálnak. Harcolnak az idő szorításában. Sokkal hamarabb kezdtem írni, mint orvos lettem volna, tehát mindig is tudtam, hogy valamiért írnom kell. Közben elvégeztem az orvosit, és bizony sokszor, mikor kudarcok értek az írásaim miatt, nagyon jól jött, hogy volt helyette valami más. Áz életem története mindig egy kicsit föladások története, hiszen az évek során fel kellett adjam az aktív sportot, a zenét - mára maradt a medicina és az írás.-Arra nem gondolt, hogy teljesen az irodalomból éljen meg?-Talán megtehetném, de a pályán tart a kardiológia és az intenzív terápia szeretete. Biztos, hogy ez megszállottság, de ha körülnézek magam körül, ezt a szakmát csak megszállottak és tébolyultak művelik!- Mikor tud az irodalomnak élni?-Sajnos csak éjszaka. Az olvasással is szinte ugyanez a helyzet. Ezért inkább célzottan olvasok, a Csáth-darabhoz mintegy 70 könyvet bújtam végig. Idén először viszont nagyon produktív volt a szabadságom, novellákat írtam, és három színdarabot is befejeztem. A vég kezdete című a Pécsi Nemzeti Színházban vár bemutatásra, és készen van az Agónia és az Alma mater című is.- Mi lesz a következő darab?- A Jézus perújrafelvételével foglalkozó drámának az anyaggyűjtés, a Trianon című darabomnak a felvázolás fázisában vagyok. Amin konkrétan dolgozom: jelen korunk, hadd mondjam így, „új típusú” vezetőegyéniségét tárgyalja. Úgy látszik, minden kor sajátos vezérfigurát enged felszínre. A mai típus az, amely a közelmúltban még kérkedő mártír- sággal élte meg háttérbe szorí- tottságát, azonban hatalomra kerülésével eltűnt belőle a tartás, a tartalom, a hajtó erő, s maradt az agresszivitás, a!despotikus adminisztráció - ezzel próbálnak tekintélyt tartani. Egy ilyen figura áll mostani darabom középpontjában, műfaját excentrikus szatírának nevezem.- Tehát ez „ kutatás ” és irodalom is egyben ?-Kicsit úgy vagyok vele, hogy míg mindennemű kutatást egy idő után túlhalad a tudomány, és a részek elvesznek egy nagyobb egészben, az irodalmi alkotás tán a teremtés része, mellyel a halál ellen is lehet küzdeni! Méhes K. Hamarabb kezdtem írni, mint orvos lettem ... fotó: löffler A futball és az óceán titkai Szép könyveket jelentetett meg a Holló és Társa Könyvkiadó ezekben a hetekben. A kaposvári illetőségű cég reprezentatív könyvekkel jelentkezett, s ezeknek most különösen helyük van - a karácsonyfa alatt. Ä legnagyobb érdeklődésre A futball enciklopédiája tarthat számot, hiszen a foci a század legnépszerűbb és legbefolyásosabb sportága. Az enciklopédia, amely már a ’94-95-ös évad eseményeit is tartalmazza, 250 oldalon számos képpel és táblázattal mutatja be a labdarúgás történetét, sikereit: nyilvános eseményeit sok-sok háttérinformációval. Benne vannak természetesen a magyar foci dicsőségei és kudarcai is. Az óceán titkai című nagyalakú album több mint 240 színes fényképpel mutatja be a tengerek titokzatos világát. Néhány cím az ismertető szövegből: A nagy kék országút óriásai, Tengermélyi asztaltársaságok, Szépséges szörnyetegek, A gyilkos medúzák. A gyönyörű felvételek készítője, az amerikai Vic Cox ismert természetfotós. Futnak A Képek JEGYZET A Kelekótya Angyal: Jacques Tati A csodálatos postás A Kisvárosi ünnep, Jacques Tati első játékfilmje, 1947-ben készült. Az idősebbek láthatták akkoriban fekete-fehérben. Jómagam tízszer megnéztem különböző filmklubokban. Tudjuk, hogy a filmtörténet egyik legnagyobb alkotása. Most a rendező leánya, Sophie Tatiseff, restaurálta az eredeti, színes kópiát, s a nagy mű e hiteles-megújult alakjában került a közönség elé. Ám ez a nemes vállalkozás, valljuk be, majdnem reménytelen. Ez a film annyira tökéletes, olyan hibátlan, hogy napjaink mozijában szinte alig van esélye. Jacques Tati az angyalok nyelvén szól, de ma alig értik ezt a beszédet. Őszintén szólva saját kora sem kényeztette. Mindössze öt játékfilm elkészítésére kapott lehetőséget (a Kisvárosi ünnep után sorrendben: Hulot úr nyaral, Nagybácsim, Playtime, Hulot úr közlekedik), utolsó két munkája üzleti szempontból megbukott, minden vagyona elúszott. Szegény emberként halt meg 1982-ben. Kelekótya Angyal volt, ahogy méltó kritikusa, André Bazin mondta róla. Hát, igen. Mert nézzük estik. Táti történetei? Zavarba jövünk. Filmjeinek ugyanis alig van elmesélhető cselekménye. A Kisvárosi ünnep arról szól (?), hogy egy vidéki településre vándor- cirkusz érkezik. Van ott egy hó- rihorgas, fura postás, Francois nevű, aki mindenhol felbukkan a biciklijével, mindig segíteni akar, s állandóan bajt kever. Ez minden. No és a Tati-féle gagek? Zavarunk fokozódik. Mert ez a humor mélyen filozofikus (helyenként igen közel van a tragikumhoz), szemlélődő természetű, diszkrét és személyes. Mozgóképi humor, mint Chapliné, akinek Táti egyenrangú társa. „Készülődünk az ünnepre?” - nyit be Francois kedélyeskedve egy szobába, ahol a házigazda éppen a nyakkendőjét köti. Amikor becsukja az ajtót, meglátjuk, hogy egy halott fekszik kiterítve az ágyon. Aztán ott van az a darázs, amelyik időnként fel-felzümmög a szereplők körül. A postás vitustáncot járva hajtja el magától, egy paraszt álmélkodva nézi, majd ő kezd rá a táncra, miközben Érancois tovább kerekez. KMajd előmasírozik egy fúvószenekar. A cin- tányéros az ütem szerint csapkodja hangszerével a darazsat. És Táti világszemlélete? Nos, ez a legmeghökkentőbb a dologban. ő ugyanis régivágású, konzervatív ember, s ezt nem is titkolja. Kispolgár. Filmjei egy letűnő világot ábrázolnak. Egy bensőséges, kedélyes, otthonias világot. Amely a múlté, s ezt Táti jól tudja. Megértő humorral szemléli, s közben megszakad a szíve érte. Ezért árad el képein az a szelíd mélabú, amely műveinek talán legsajátabb vonása. És a jövő? Hát itt van ez a derék Francois. Aki egy dokumentumfilm hatására megpróbálja utánozni az amerikai postások szédületes tempóját. Éz a film legzseniálisabb képsora. A Kisvárosi ünnep tehát rólunk szól. A postás nekünk címzett levelet kézbesít. Nekünk üzen. De vajon megért- jük-e? Nagy Imre A A
