Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-04 / 301. szám

6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. november 4., szombat Jelentős elmozdulások a kortárs magyar szobrászatban A kisplasztikák sokszínűsége méretben lehet behatárolni, hogy mi micsoda. Létezik mo­numentális szobor, amely köz­térre kerül vagy középületbe, ez feltételez bizonyos megbízást is, és egyéb speciális körülmé­nyeket. Beszélhetünk úgyneve­zett kisszoborról vagy kiállítási szoborról, amely középméretű, és a hagyományos kisplasztiká­ról, amelynek megvan a pontos A Pécsi Galériában nemrégiben nyílt meg a XIV. Országos Kisplasztikái Biennálé. Ebből az alkalomból beszélgettünk Wehner Tibor művészettörté­nésszel, a Képzőművészeti Lektorátus munkatársával, a bi­ennálé zsűrijének egyik tagjá­val a kortárs magyar szobrá­szat, s ezen belül a kisplasztika helyzetéről.- Megfigyelhető-e valamiféle változás az elmúlt években a kisplasztika területén ?-A kortárs magyar szobrá­szatban nagyon jelentős elmoz­dulások figyelhetők meg, és nagyon sok érdekes kezdemé­nyezés indult. Ez az egész mű­fajra érvényes. A művészek, a közönség és az intézmények érdeklődése is megnőtt a szob­rászat iránt, ugyanakkor a szob­rászatban is olyan történések zajlottak le az elmúlt néhány évben, amelyek nagyon érdekes kutatásokat, kísérletezéseket feltételeznek, s amelyek na­gyon érdekes művekben kama- tozódtak.- Mik a változások okai?- Biztosan létezik periodikus oka, ahogy volt a magyar grafi­kának vagy a festészetnek a 80- as évek második felében egy érdekes felfutása, úgy érzem, most a szobrászat került elő­térbe. Papp Edina Nagy Gömb című alkotása- A szobrászaton belül a kis­plasztika határozottan elkülö­níthető terület?-Igen, de nagyon érdekes, hogy nem lehet pontosan beha­tárolni, illetve pontosan csak mérethatára: egy négyzetmé­ternél vagy egy méteres magas- sághatámál nem lehet nagyobb. Ezek tulajdonképpen erősza­kolt szempontok, amelyek nem határolják be a műfajt vagy mű­Minden mű a saját gondolati körét és önmagát kell, hogy megteremtse FOTÓK: Müller Andrea típust, mert nagyon sok az átjá­rási lehetőség. Az biztos, hogy kialakult egy olyan plasztikai forma, amely kiállítóteremben jelenik meg, de nem hagyomá­nyos kisplasztika, tehát nem a posztamensre helyezett ha­gyományos szobor. Ennek na­gyon érdekes megjelenése volt a nyári műcsarnoki nagy ma­gyar szobrászati kiállítás, és ez­zel párhuzamban ott volt a Kis­plasztikái Biennálé. Érdekes volt látni azt, hogy milyen kü­lönbségek vannak, amikor nin­csenek mérethatárok, nincs semmilyen határ, szabadon dolgozhatnak és valósíthaják meg elképzeléseiket a művé­szek: ez volt a Műcsarnokban. Az egyetlen méretszabályozás pedig milyen határokat szab a műveknek, és milyen más jel­legű műegyüttes jött létre Pé­csett, amely erőteljesebben kapcsolódik a szobrászat ha­gyományos szabályaihoz.- Anyaghasználatban is megfigyelhetők változások?- Ez nem új jelenség ma már, minden lehet anyag és minden felhasználható, de Pé­csett inkább a hagyományok uralkodtak, hiszen elsősorban a fémek és a kövek és azok ha­gyományos megmunkálása volt látható.- Mi lehet az oka annak, hogy most ötven százalékkal nagyobb volt a részvétel, mint két évvel ezelőtt?- Én ezt is az ágazat felfutá­sának tulajdonítom, s hozzájá­rul ehhez az, hogy most már li­berálisabb légkör uralkodik a művészetben is. Nincsenek po­litikai szempontok, nincsenek stiláris, kizáró szempontok.- Ez egyben nehezíti is a mű­vészek dolgát, hiszen nem lehet hivatkozni semmire, mindenki a saját korlátáival szembesül csupán.- Természetesen, s nagyon nehéz a dolgok megítélése is, eldönteni, hogy mi igen és mi nem, nagy a tévedés lehető­sége.- Ma, ellentétben korábbi korszakokkal, nincs uralkodó stílusirányzat, általános kor­szellem, amely valamiféle ka­paszkodó lehet a mű megítélés­ben.- Pontosan az a lényeg, hogy minden mű a saját gondolati körét és önmagát kell, hogy megteremtse, ettől válik izgal­massá és sokszínűvé az egész, és nagyon nyitottnak kell lennie annak, aki ítéletet mond.- Meghatározható-e a kis­plasztika helye a művészetek hierarchiájában ?- Nagyon nehéz, tulajdon­képpen reprezentatív műfajról van szó, amely nagyon drága, már ami az előállítást illeti. Ezek ma már nagyon fontos szempontok, hiszen nincs ál­lami mecenatúra, a művészek a műveikből kénytelenek élni. A szobrászatnak pedig nincs pi­aca.- Műtörténészek szerint a művészet ma halott. Ön hogyan értelmezi ezt?- Ez a kor, amelyet most élünk, más irányokba és más célok felé fordult. A művészet kikerült a valóságos érdeklődés középpontjából. Gondoljuk el, hogy akár tizenöt éve még mit jelentett egy kiállítás, és mit je­lent ma, milyen érdeklődést és visszhangot keltett, és milyent kelt ma. A művészet ma már egy nagyon szűk művész- és érdeklődő körön kívül senkit nem érdekel. A kultúra és a művészet sokadlagos ténye­zővé vált. Cs. L. Futnak A Képek Isten hozott, Odüsszeusz! A z évszázad kalandja, mon­danám, ha ez nem lenne olyan elcsépelt. Dráma, amely­nek szerzője a sors, hogy még egy közhely fusson a toliamra, de rögtön félre is dobom- így próbálom, visszájáról, érzékel­tetni, miért jó film az Apollo 13. Mert alkotói minden patetjkus beállítást és csábító sablont mellőztek. Hogy az Ember nagy E-vel így meg úgy, meg a küzdés, a helytállás, és hogy mi amerikaiak, bizony ám, mit meg nem tudunk csinálni. Erről szó sincs, viszont van egy fel­adat, amit meg kell oldani. Tehát mindenki teszi a dol­gát. Akkor is, most is. Az ope­ratőr, Dean Cundey, önmegva­lósítás helyett egyszerűen le­fényképezi a dolgokat, ámu­latba ejtő hitelességgel, súlyta­lanság lebegés, holdkráterek, miegymás, de egy pillanatra sem téved á scifi területére. Ron Howard pedig úgy rendez érdekes kalandfilmet, merthogy arról van szó, mintha dokumen­tumfilmet forgatna, miáltal egyesíti a két, egymástól oly távol eső műfaj ismérveit. Az amerikai mentalitás, per­sze, benne van a történet fel­dolgozásában. A cselekvés­centrikus szemléletben. Szö­vegszerűen pedig leginkább abban a mondatban fogalmazó­dik meg, amikor a főhős-űrha­jós idős édesanyja azt mondja, jóllehet fiának szinte alig van esélye arra, hogy élve megúsz- sza: „Vissza fog térni. Ha egy hűtőszekrénynek szárnya lenne, az én fiam azzal is le tudna szállni”. Ez, kérem, egy amerikai mondat. Nem tudom, gyermeki naivitását vagy a pio­nírokat idéző, eltökélt, dacos derűlátását csodáljam-e inkább. Nagyrészt megmagyarázza, miért is sikerült a dolog. Mert nemcsak a technikán múlott. Hanem a hiten, hogy meg fo­gom, meg fogjuk csinálni. Jim Lovell kétszer járt a Hold közvetlen közelében. A tervek szerint másodszor le is szállt volna. A robbanás azon­ban, amely az Odüsszeusz névre hallgató űrhajónak szinte a felét leszakította, lehetetlenné tette a landolást. A baleset, mint tudjuk, valahol a Hold felé vezető út felénél érte az Apolló 13-at. 1970. április 13-án. Ti­zenhárom óra tizenhárom perc­kor. Ennyit a végzetről. Ám ezt a körülményt, nagyon helyesen, a filmben éppen csak megem­líti. Ez csak egy szám, ami a 12 után következik, mondják. A színészek, Gary Sinise, Bill Paxton, Kevin Bacon, to­vábbá a nagy szériáját folytató, Jim Lövellt alakító Tom Hanks nem hősöket, hanem munkáju­kat végző, tevékeny szakembe­reket alakítanak. Ákik rendkí­vüli helyzetben különleges helytállásra képesek. És akire, milyen jellemző, a kutya se fi­gyelt addig, amíg az a bizonyos robbanás be nem következett. Igen, azt hiszem, film sem ké­szült volna, ha minden rendben megy. így viszont mi, nézők el­mondhatjuk, amivel Jim Lovell búcsúszott társaitól a visszatérés után: Uraim, élvezet volt Önök­kel a repülés. Nagy Imre * Illúzió és realitás Önállóság vagy szellemi bérmunka-Miként áll a filmszakma, a filmgyártás „szénája” a mai, kultúrát nem vagy alig támo­gató világunkban? A MA­FILM, a nagymultú filmgyártó fellegvár elnök vezérigazgató­jától, a bankszakmából érkezett Marosi Görgytől kérdeztük.-A MAFILM ma mintegy ötszáz millió forintos alaptőké­vel rendelkező részvénytársa­ság, gyártóként ma is a szakma egyik legnagyobb foglalkozta­tója, bár az egykori létszám tö­redéke maradt meg itt: kétszáz­ötvenen vagyunk. Sokan önálló­sodtak, vagy kényszerből vállal­kozók lettek. Ma az állam még bizonyos mértékig résztulajdo­nos, de nem finanszíroz semmit, a tulajdonosok közt van egy ma­gáncég és két szakmai alapít­vány. Az a korszak végleg lezárult, mikor az állam fő megrendelő­ként finanszírozta elejétől végig az itt készülő filmeket. Most leg­inkább az MTV-nek dolgozunk. Hazai magántőke ez idő szerint nincs a filmgyártásban, és nem­zetközi tőke úgyszintén nincs je­len.- Se pénz, se kapacitás.- így van, és ez főként gyártó­jellegünket torpedózza meg. Szolgáltatásokat viszont vég­zünk. Vagyonúnkat egyrészt kü­lönféle területeink bérbeadásával igyekszünk hasznosítani, ez a bevétel ötödét teszi ki. A bevétel háromnegyede a pirotechnikai szolgáltatásokból származik. Szeretnénk filmekben társakként jelen lenni, haszonszerzési céllal. A részvénytársaságnak minden­képpen gazdálkodnia kell, még­pedig alacsony befektetéssel, sok haszonra szert téve, de ez eddig nem sikerült.- Miként prognosztizálják a jövőt, mi lesz az átmenet után ?-Jelen helyzetben a napi lé­tünk a tét. De az biztos: választás előtt állunk: a szakmai háttér erősítésén fáradozzunk vagy jö­vedelmező vállalkozásokba kezdjünk-e? A dilemma még nem oldódott meg. Külföld most még elfogadna bennünket part­nernek, elsősorban múltbeli hír­nevünk miatt, így integrálódhat­nánk az európai filmgyártásba, mely anyagilag nem független, hanem erősen támogatott. (Gon­dolok itt elsősorban a német és francia filmgyártásra.) Új üzleti lehetőség a képlemez, mint a jövő média-terméke, ehhez is­mereteink vannak ugyan, de esz­közeink nincsenek. Viszont a tv minőségi igénye igen nagy. S az nem titok, hogy a mozi jövője a képernyőn van, tehát ebben nem felesleges gondolkozni.- Mint üzletember: optimista?- Ha nem lennék az, már ré­gen nem lennék itt. Hogy bank­szakkifejezéssel éljek, a „türel­mes pénz” idejét kell kivárni a je­lenlegi „befagyott pénz” helyett. Az évi 25 játékfilm elkészítése mindenesetre ma már csupán il­lúzió, de a filmszakma legna­gyobb vagyontömege még min­dig itt, nálunk halmozódik fel.- A jövőnk azon áll vagy bu­kik, hogy vajon a filmgyártás támogatott része lesz-e a kultú­rának, vagy csak szellemi se­gédmunkát végezhetünk. Min­denesetre a kultúrának ezen a rendkívül speciális területén többszörösen is érvényes a mon­dás: egyedül nem megy. Itt gaz­daságilag is előlegezni kell a bi­zalmat, anélkül, hogy a támogató vagy megrendelő garanciát kapna előre, mit kap a pénzéért. Mihalik Zsolt Merényletek De kár, te! ­Gondolkodom: tehát halok. + Révedni nembeli jogod. + Abból lettünk. És azzá teszünk. + A gép pihen. Az alkotó morog. + IÁI Költő dadog. Ki érdemelne engem? A költészek? Maga? + Harminckét éves lettem én. Meglepett. És kőkemény. + Weöresre: Totálkéj + És mondá az Úr ­bölcsen - Ninivének: jónáson rúgám, kinek hinni vétek ... JEGYZET Tom Hanks vállánál a Föld

Next

/
Oldalképek
Tartalom