Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-22 / 319. szám
10 Dtinántúli Napló Gazdaság 1995. november 22., szerda A Pécsi Tömegközlekedési Rt. autóbuszait is a Pannonautó műhelyeiben javítják fotó: laufer Non-stop szerviz haszonjárművek javítására a Pannonautó Rt.-nél A Pannonautó Rt. másfél éve még jelentős veszteséggel működött. S bár többségi önkormányzati tulajdonban volt, ez a viszony sem hozott számára a megélhetéséhez szükséges piacokat. A vállalkozás azonban a jelek szerint nem adta fel (profilja továbbra is a régi, mindenféle gépjármű - így a személy- gépkocsiké is - javítása, szerkezeti lakatosmunka és alumíniumöntés), hiszen az idén 115 millió forintra emelték a részvénytársaság alaptőkéjét, s ez évi 200 millió forintos forgalma mellett a cégnek várhatóan 5-8 százalékos bevétel arányos nyeresége lesz. Hogy mi kellett mindehhez? Nos, több különleges beruházás, melyeket már eleve a piaci igényekhez igazítottak, valamint olyan ötletek, mint például a Pannonautó (Pécs, Siklósi üt. 1. Tel.: 72/315-533) legutóbbi újdonsága. A társaság gépjármű karbantartó részlegében ugyanis Pécsett egyedülálló szolgáltatással jelentkeztek novemberben, munkanapokon 24 órán át állnak a haszongépjármű-tulajdonosok rendelkezésére, s minden típusra kiterjed a szerviztevékenység - szerelő, lakatos és fényező munkát egyaránt vállalnak. A Pannonautó Rt ügyvezető igazgatójától, Szatmári Zoltántól azt is megtudtuk, a sokaknak hasznos gondolat szinte magától adódott.- Októbertől a Pannonautó végzi a Pécsi Tömegközlekedési Rt. szólóbuszainak javítását és karbantartását. A szigorú követelmény, hogy a nap bármely szakában meghatározott darabszámú járművet — Pécs tömegközlekedésének zavartalansága érdekében - biztosítanunk kell, szükségessé teszi, hogy karbantartó részlegünk három műszakban dolgozzon. Megkérdeztük nagyobb partnereinket is, igénylik-e a 24 órás javítási szolgáltatásunkat, s mindenhonnan azonos volt a visszajelzés: a gépjárműveknek még rövid időre történő kiesése is komoly gondokat okozhat, így a közvetlen hibaelhárítás rendkívül fontos. Persze nem zárkózunk el attól sem, ha bármilyen vállalkozás gépjárművével a baranyai megyeszékhelyen bajba kerül az esti órákban, s hozzánk fordul, mert útjának folytatása a gyors segítségen múlik.- Ugyanakkor felmérjük annak a lehetőségét is, mennyire tartják kívánatosnak ügyfeleink a hétvégi nyitvatartási, mert igenlő válasz esetén ebben az irányban bővítjük a továbbiakban ezt a szolgáltatásunkat. Mészáros B. E. A VILÁG GAZDASÁGA - A GAZDASÁG VILÁGA „Fekete” hétfő volt a varsói tőzsdén a rendkívül szoros elnökválasztási eredményből fakadó politikai bizonytalanság miatt november 20-án. 56 részvény árfolyama veszített értékéből. Megfigyelők arra vezetik vissza a varsói tőzsde kiemelkedően rossz szereplését, hogy a befektetők Lech Walesa győzelmére számítva hajtották végre jelentős részvényvásárlásaikat a múlt héten. Egymilliónál is több milliomossal büszkélkedhet Kína, ugyanakkor 70 millió lakosa tengődik a szegénységi szint alatt - ismertette a Reuter a hivatalos kínai sajtóban megjelent statisztikákat. A 70 millió legszegényebb kínainak - többnyire földműveseknek - évente kevesebb mint 300 jüan (36 dollár) a jövedelmük. Kormányprogram szerint lehet, hogy már csak éppen hét évig tart számukra a „hét szűk esztendő”, ugyanis Peking nemrégiben állt elő azzal a tervvel, miszerint a következő hét évben évente 10-10 millió lakost emel ki a szegénységből. Kínában 1993-ban az 1,2 milliárdnyi lakosság 2 százaléka számított magas jövedelműnek. A bukaresti értéktőzsde fél évszázados szünet után hétfőn ismét megnyitotta kapuit - jelentette a Rompres. A román tőkepiac fejlődésében fontos lépésnek tartott újranyitás több mint egyéves késedelmet szenvedett, noha azt a Nemzetközi Valutaalap a hitel- folyósítás egyik feltételéül szabta. A bukaresti tőzsde 42 értékpapír-kereskedő cég részvételével kezdte meg működését. Az első napon hét - köztük egy magánkézben lévő - vállalat papírjait forgatták. További öt bejegyzését már jóváhagyta a román Országos Értékpapír Bizottság. A Saab Military Aircraft és a Dunai Repülőgépgyár Rt. vezetői szerződést írtak alá, amelynek értelmében a magyar cég 1996 januárjától alkatrészeket szállít a svéd vállalat negyedik generációs vadászgépéhez - adta hírül a PublicPress. Amennyiben a magyar kormány elfogadja a Wallenberg nevével fémjelzett ipari és befektető csoport kooperációs ajánlatát, a repülőgépgyár további megrendeléseket is kaphat a Saabtól. Tizenhét közepesen fejlett ország kereskedelmi minisztere tárgyal csütörtöktől a világkereskedelem további liberalizálásának lehetőségeiről Vancouverban - jelentette be Roy MacLaren, kanadai szakminiszter. A találkozón a házigazda mellett Ausztrália, Hongkong, Indonézia, Mexikó, Marokkó, Új-Zéland, Norvégia, Szingapúr, Dél-Afrika, Thaiföld és Magyarország kereskedelmi minisztere vesz részt. Kanada megítélése szerint ezek az országok kulcsszerepet játszhatnak a világkereskedelmi átalakulás töretlen- ségének biztosításában. Az összejövetelen MacLaren szerint történelmi döntések nem várhatók. Baranyai csődlista Kft. F-11.18., M-Holding Szolgáltató Kft. F-12.16., A Heti Csodertesito legfrissebb adatai alapján az alábbi cégek ellen folyik felszámolás (F), végelszámolás (V) vagy csődeljárás. A feltüntetett dátum felszámolási és végelszámolási eljárás esetén a követelési igény bejelentésének határideje, csődeljáráskor a 90 napos fizetési haladék lejártának (Csf), vagy az eljárás megszüntetésének (Csm) a napja. Pécsi cégek: Babilon-14. Bőrkonfekcióipari Bt. F12.02., Brovitex Kft. V11.18., Duo Smile fogászati cikkek kér. Kft. V-12.02., Kele és Co. Szóig, és Kér. Kft. F-12.09., Konrad Busche Kft. V-11.18., Lm-Duo Kér. és Szóig. Bt. F-12.16., Márfi Kér. és Szóig. Bt. F-12.09., Medúza Építőipari és Kér. Nobilis-Xema Nyelvoktató, Kereskedelmi és Vendéglátó Bt. F-12.16., Nor-Folk Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. F-12.16., No-Sza Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. F11.18., Ózon Környezetvédelmi és Fejlesztő, Szolgáltató, Termeltető és Forg. Kft. V-11.25., Simon és Társa Vízkutató Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. F-11.18., Tíz- Carát Szervező és Kereskedelmi Kft. V-11.18., Trió Számítógépes és Fuvarozó Gmk. V-11.25., Unimed Szolgáltató Kft. V-12.16., Baranyai vállalkozások: Carbo-Seven Termelő és Értékesítő Kft. Nagymányok-F12.16., Mohai Kér. és Szóig. Kft. Sásd-F-11.18. M.B.E. A nyereményakció készülékcserére nem vonatkozik. A játékban a Westel Rádiótelefon Kft. és a reklámügynökség dolgozói, valamint hozzátartozóik nem vehetnek részt. A sorsolást közjegyző jelenlétében Csak egy tartjuk. Az autó színváltoztatásának jogát fenntartjuk. A nyeremények készpénzre nem válthatók. M 9 s n u oooo További információkért hívja Telemarketing szolgálatunkat (265- 8023) vagy a 0660 Hangújságban a Westel-híreket (0660 505050)! WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930, RÉTHY ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-920 ummisiin WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT t * 4 I