Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-21 / 318. szám

2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. november 21., kedd Az orosz ortodox egyház feje Dachauban. II. Alekszij pátriárka hétfőn megko­szorúzta a dachaui koncentrációs tábor orosz áldozatainak emlékhelyét. A németországi lá­gerben 13 ezer orosz fogoly vesztette életét. fotó: feb/reuter ✓ Éjjel-nappal a tárgyalóasztalnál Kemény menetek a daytoni légitámaszponton Hétfőn késő estig bizonytalan volt a daytoni tárgyalások ki­menetele. Az amerikai kormányzat nem engedett az ultimá­tumból, az egyezkedő elnökök viszont ragaszkodtak Bosznia területi felosztásának megváltoztatásához. A bosnyák kormány egyik külügyi illetékese szerint ron­totta a megállapodás esélyeit a szűkösre szabott amerikai ul­timátum. A szarajevói szóvivő a BBC-nek elmondta: a felek továbbra is „fényévekre van­nak egymástól” olyan hord­erejű kérdésekben, mint a bosnyák fővárost Gorazsdé- val, illetve a szerb területeket egymással összekötő száraz­földi folyosók ügye. A nyilat­kozó szerint a daytoni tárgya­lások kudarca esetén a konf­liktusban részes országok képviselői egy héten belül is­mét tárgyalóasztalhoz ülhet­nek Párizsban. Vasárnap még olyan hírek érkeztek az ohiói légitámasz­pontról, hogy sikerült áttörést elérni a legfőbb kérdésekben, és már csak a végső simítások vannak hátra. Alija lzetbego- vics bosnyák elnök, Szlobodan Milosevics szerb államfő, Warren Christopher amerikai és Mate Granics horvát kül­ügyminiszter hétfőre virradóra szinte egész éjszaka a tárgya­lóasztal mellett ült, hogy az amerikai házigazdák által megszabott határidőre tető alá hozzák az átfogó békemegál­lapodást. Éjjel Franjo Tudj- man horvát elnök is visszatért a megbeszélések helyszínére. Az eredetileg kitűzött határ­időt mindenesetre többször módosították az amerikai szervezők. Ha lejár az ultimá­tum, a résztvevők vagy aláír­ják az átfogó békemegállapo­dást, vagy pedig bejelentik, hogy próbálkozásaik sajnála­tos módon kudarcot vallottak. Az amerikai fél előre je­lezte, hogy az utóbbi esetben visszalép a diplomáciai közve­títésektől, és az európai szö­vetségesekre hagyja a válság megoldásának terhét. A szlovákiai magyarság a legtöbbet önmagának árt, ha radikális jelszavakat hangoztat - írta az Üj Szó című pozsonyi lap hétfői számában a főszer­kesztő. A szerző szerint a nyelvtörvény elfogadása után az a magyarság legfontosabb teendője, hogy jogos küzdel­méhez politikai szövetségese­ket találjon. A polgári engedet­lenség meghirdetése életveszé­lyes - utalt a cikkíró Duray Miklós javaslatára. II. János Pál pápa áldotta meg vasárnap, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, azt a feltámadt Krisztust ábrázoló fa­szobrot, melyet a magyar mál­tai lovagok szövetsége nevében Rabi József Rómában élő fog­orvos ajándékozott az ünnep emlékére Róma egyik külvárosi kerülete, Tor de Cenci templo­mának. Példátlan biztonsági intéz­kedések közepette hétfőn Brüsszelben aláírták Izrael és az Európai Unió közötti társu­lási szerződést. Az okmányt Simon Peresz izraeli kor­mányfő, Javier Solana, az EU miniszteri tanácsának soros el­nöke, a tagországok külügymi­niszterei, valamint Jacques San- ter európai bizottsági elnök látta el kézjegyével. A megál­lapodás 1997. január 1-jén lép életbe. Kórházba szállították hét­főn Andreasz Papandreu görög miniszterelnököt. A kormányfő a reggeli órákban enyhe rosz- szullétre panaszkodott. A 76 esztendős Papandreu 1988 szeptemberében súlyos szívmű­téten esett át, azóta többször szorult kórházi ápolásra. Bármikor megrepedhetnek a harminc évvel ezelőtt lefekte­tett csövek a Barátság kőolaj- vezeték kárpátaljai szakaszán. A Ívovi Kőolajipari Vállalat nem tudja szavatolni a vezeték biztonságos működését, így megismétlődhet a két héttel ez­előtti eset, amikor Szolyva kör­nyékén 3,5 tonna olaj került a Bodrog mellékfolyójába, a La­torcába - írta a Kárpáti Igaz Szó legutóbbi száma. Kompromisszumot kötött a demokrata párti Fehér Ház és a republikánus többségű kong­resszus vasárnap este a költ­ségvetési egyensúly megterem­tésének távlati céljáról. A meg­állapodás következtében hétfő­től ismét működik a szövetségi kormányzat. Három gyanúsítottat őri­zetbe vett a pakisztáni rendőr­ség, egy nappal az iszlámábádi egyiptomi nagykövetség ellen elkövetett véres merénylet után. Valamennyien az iszlámábádi Iszlám Egyetem hallgatói. A háború lelki sérüléseit egyhamar nem lehet begyógyítani Százezernyi reményvesztett gyerek Három és fél éve dolgozik a háború sújtotta délszláv köztár­saságokban Rune Stuvland norvég gyermekpszichológus. A népes UNICEF-szakértőgárda tagjaként a rászoruló gyere­kek lelki gondozását, gyógyítását szervezi.- Több százezer gyermek szenvedett el kisebb-nagyobb lelki sérülést a négy éve tartó délszláv háborúban - mondja a gyermekpszichológus, aki az elmúlt héten Visegrádon részt vett a volt Jugoszlávia terüle­téről érkezett lélekgyógyászok szakmai tanácskozásán. Rune Stuvland többször megfordult a délszláv válság forró pontjain: Szarajevóban, Mostarban, Bihacsban, Banja Lukában. Az ENSZ Gyermek­alapja, az UNICEF programfe­lelőseként közvetlenül nem foglalkozik a sérült gyerekek gyógyításával, feladata taná­csokkal, pénzzel, felszerelés­sel segíteni azokat, akik ezt a kitartást és elhivatottságot kö­vetelő munkát végzik.- Sok gyermek szemtanúja volt a legkegyetlenebb cse­lekményeknek - mondja Stuv­land. - A súlyos lelki megráz­kódtatást nem képesek földol­gozni, képzeletükben a történ­tek után is vissza-visszatémek a gyilkosság, pusztítás emlék­képei. A gyerekekben talán minden mást felülmúl a hiány, a veszteség érzete. Remény­nélküliek, elkeseredettek, nem tudják, milyen jövő vár rájuk. Vannak, akik föladják: Horvátország néhány térségé­ben a háború éveiben bizo­nyíthatóan emelkedett a gye­reköngyilkosságok száma. Az UNICEF arra törekszik, hogy a gyermekgondozókat és a tanárokat fölkészítse a hábo­rús lelki sérülések gyógyítá­sára, oktatási programokat, s olyan, a visegrádihoz hasonló eszmecseréket szervezzen, amelyeken a szakemberek megoszthatják egymással ta­pasztalataikat. (halmai) Horn Gyula a külügyi(bizottság ülésén. Az országgyűlés külügyi bizottságának hétfői, zárt ülésén a kormányfő beszámolt a koalíció külpolitikájáról. Eszerint javultak Magyar- ország és Szlovákia kapcsolatai, a nyelvtörvényből fakadó jogsértéseket a magyar diplomácia a nemzetközi fórumok előtt szóvá fogja tenni. Az ellenzéki képviselők bírálták a kormányzatot a határon túli magyarság helyzetének romlásáért. A testület elnöke, Eörsi Mátyás (képünkön) fölrótta a kritizálóknak, hogy nincsenek alternatív javaslataik. fotó: feb/diósi imre Hamisítatlan hamisítványok Indiai komputerzseni, megvesztegetett német telefonos Milliárdos veszteségtől mentette meg a bűnügyi rendőrség a német távközlési vállalatot, amikor összehangolt támadást indított a telefonkártyák hamisítói, illetve az egyszer s min­denkorra föltöltött kártyákat árusító hálózat ellen. Óriási ijedtséget keltettek a „lebeszélhetetlen”, azaz a soha ki nem fogyó ötvenmárkás te­lefonkártyák Németország­ban, ahol már minden második fülkében kártyás készülék működik. A nagy nyereséggel kecseg­tető kártyahamisításra kitű­nően szervezett bűnözőcso­port adott megbízást egy in­diai programozónak. Rankyan Kumar, aki igen rövid idő alatt vált milliomossá, a brit Sky Channel fizető csatornáinak volt a kódgazdája. Kumar aligha boldogult volna a kártyaolvasó telefonok kódjaival, ha nincs a segítsé­gére a távközlési vállalat egyik munkatársa, aki 1,8 mil­lió (!) márkáért a bűnözők rendelkezésére bocsátotta a hiányzó műszaki ismereteket. Az „örökre vasalt” kártyá­kat Angliában kezdték gyár­tani, majd Németországban is megszervezték a termelést. Néhány hét alatt félmillió öt­ven márka névértékű lapocs­kát akartak eladni, persze öt­ven márkánál többért. A ter­jesztőket a németországi ci­gánymaffia tagjai közül tobo­rozták. A telefonkártya-hamisítvá­nyok egyébként nemigen ha­sonlítanak a közismert tele­fonkártyákra, ám méretüknél fogva pontosan beleillenek a készülékek nyílásaiba, és bármilyen hosszú idejű be­szélgetést lehetővé tesznek. Elgondolkodtató érdekes­ség, hogy pár hónap elteltével a hamis dekódoló készülékek is megjelentek a feketepiacon. A német távközlési vállalat szakemberei most törhetik a fejüket egy minden eddiginél agyafúrtabb biztonsági rend­szer kiötlésén. Kulcsár László A NAP PORTRÉJA Aleksander Kwasniewski A sokszor kárhoztatott múlt embere vagy épp ellenkezőleg, a jövő feladatai felé forduló személyiség? Ellenfelei szerint az első, hívei szerint viszont inkább az utóbbi jellemzés illik Aleksander Kwas- niewskire, aki legyőzte a hivatalban levő Lech Walesát a lengyel elnökválasztások vasárnap tartott, második fordulójában. A fiatal, 40 éves politikus előélete kétségtelenül mindkét érve­léshez bőven szolgáltat muníciót. Bialogardban, egy kisvárosban nőtt fel, apja orvos, anyja mélyen vallásos háziasszony. Ellenlába­sai elsősorban azt vetik a szemére, hogy már gdanski egyetemi ta­nulmányai alatt, 1977-ben belépett a LEMP-be, sőt ahhoz a cso­porthoz tartozott, amelynek tagjai az 1980-81-es válság, a rendkí­vüli állapot bevezetése idején, majd a Szolidaritás felívelése korá­ban sem az ellenzék növekvő táborához csatlakoztak, hanem meg­maradt a kommunista pártot belülről megreformálni akarók kö­zött. Előbb az országos diákszövetség elnöke, majd a liberális 1TD című heti magazin főszerkesztője. Közben a politikai ranglétrán is emelkedik, egész a bársonyszékig, igaz, csak ifjúsági és sportmi­niszteri rangban, de a rendszerváltásig tagja a kabinetnek. Kwasniewski a LEMP feloszlása után az utódpártban tevékeny- kedve a baloldali erők talpra állításának szószólója. Sikerét nem­csak politikai és személyes adottságainak köszönheti, hanem annak is, hogy a tömegek csalódtak Walesában. Szegó' Gábor Osztályharc Albionban Vihar Churchill elitiskolája körül A harrowi elit internátus most is éppoly fogalom Ang­liában, mint az oxfordi vagy a cambridge-i. Itt tanult egykor Winston Chur­chill és még hat másik brit mi­niszterelnök, valamint Nehru indiai kormányfő, Husszein jordániai király és sokan má­sok. Nicholas Bomford, az in­tézmény igazgatója emlékeztet arra, hogy itt, a Middlesex grófságban alapították 1572- ben az első magánintemátust, ami Eton mellett az ország leg­előkelőbb ilyen intézménye lett. A tandíj évi 15 ezer font, amelyben benne foglaltatik a diákok teljes ellátása, még a golfpálya is. Az utóbbi időben szabályos osztályharc fejlődött ki Harrow városka szegényebb ifjúsága és az internátus egyenruhás fiatal­urai között. Van, akit késsel fe­nyegettek meg, van, akit meg­vertek. Hogy miért? Rupert Bolton 16 éves diák szerint az irigység szítja az indulatokat. „Sokkal jobban élünk, mint ők. Apám nem milliomos, de jó­módú, és amit nyújt nekem, az a bennünket elpáholó srácok számára csak álom.” Az igazgató szinte minden héten megteszi feljelentését a rendőrségen, bár tudja, hogy a városkában élő 16-18 éves fia­talok több mint tíz százaléka munkanélküli, jövőjük kilátás- talansága éles ellentétben áll mindazzal, ami Harrow 784 diákjára vár. Megfertőződtek, mégsem lesznek AIDS-betegek Megvan a túlélés kulcsa? Arról már eddig is tudtak az orvosok, hogy néhány HIV- vírus által fertőzött ember sohasem betegszik meg AIDS-ben, és úgy élhet élete (természetes) végéig, mintha mi sem történt volna. Egy ausztrál kutatócsoport sze­rint ezek az emberek annak kö­szönhetik szerencséjüket, hogy olyan vírussal fertőződtek meg, amelyből hiányzik egy gén. A vérvizsgálatok kimutatták, hogy náluk az immunrendszer erőnléte kiváló. A fertőzöttek vérében az előrehaladott AIDS- betegek vírusmennyiségének csupán 0,1 százalékát találták, és azok is alig szaporodtak a későbbi laboratóriumi tenyész­tés során. A kutatók annak tu­lajdonítják a vírusok életképte­lenségét, hogy a gyilkos sejtek­ből hiányzik egy bizonyos, nej nevű gén. Nyilvánvalóan számos ta­lányt kell még megfejteniük a tudósoknak, amíg elkezdhetnek például ilyen - csonkult, de élő - HIV-vírusból védőoltást elő­állítani. Egyelőre túl veszélyes­nek tűnik bármilyen fajta vak­cina alkalmazása. A vírusokra ugyanis - akárcsak bármely más élő szervezetre - a folya­matos átalakulás, fejlődés jel­lemző. Ennek során a változá­sokat sem lehet kizárni: egy ár­tatlan HIV-törzs bizonyos ese­tekben, bizonyos emberekben esetleg visszaváltozhat életve­szélyes kórokozóvá. FEB 4 í i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom