Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
1995-11-10 / 307. szám
8 Dunántúli Napló Honismeret 1995. november 10., péntek Kompok a régi Dráván A Dráva a 12. századtól Trianonig volt a magyar királyok koronája alatt egyesült Magyar- és Horvátország határfolyója. Századok tanúsítják, hogy kevés kivételtől eltekintve inkább összekötött, mint elválasztott. Az állandó hidak megépülése előtti századokban a partjain élt különböző vallásű és nemzetiségű népek rendszerint a Drávához vezető szárazföldi utak végpontjain épült révekhez igyekeztek. TvT Védett növényeink: Mételyfű Baranyában már csak három helyen Tudományos neve (Marsi- lea quadrifolia) Marsigli (Marsilius) olasz tábornok nevét őrzi, aki - amellett, hogy 1686-ban résztvett Buda visszafoglalásában - jelentős botanikai tevékenységet folytatott. A harasz- tokhoz tartozó növény levele négy levélkére tagolódik, s így négylevelű lóherére emlékeztet. Erről kapta a „quadrifolia (=négyle- velű)” elnevezést. Eurázsia kontinentális éghajlatú vidékein honos. Magyarországon az Alföldön szórványosan fordul elő, bár több tájegységről (Kis-Alföld, Nyírség, Duna-Tisza köze) teljesen hiányzik. A Dráva mentén nyugatra a Mura vidékéig hatol. Baranyában az Ormánságban két, a Béda- Karapanc sa Táj védelmi Körzetben pedig egy lelőhelye ismert. Magyarországon már kiveszőben volt, de az alföldi rizskultúrák révén a rizstáblák iszapos talaján - örvendetes módon - újra terjed. A tápanyagban gazdag, humuszos, időnként vízzel bontott, iszapos talajokat kedveli, ezért iszaptársulásokban és sekélyebb vizű hinárnövényzetben él. Spóráit szeptembertől október végéig érleli. Eszmei értéke 5000 Ft. Dr. Kevey Balázs Rajz: dr. Békefi Irén Az ősi közlekedési eszközt a Dráva partján mocsári tölgyből faragott gerendákból és erős deszkákból állították össze jónevű mesterek. A Pécsi Káptalan például 1809 márciusában „miholtzai Horvát Gergői komptsinyáló” mesterrel készíttetett két kompot és két ladikot az akkoriban kiépülő vejti rév számára. A , jó és tartós jármű- vek”-hez az uraság biztosított lábon száradt százados fákat, amelyeket robotosok vágtak le, és daraboltak fel. A mester 50 forint foglalót, a kompokért 350 , a két ladikért 15 forintot kapott, valamint természetben 5 mérő (mintegy 350 kg) búzát és 3 akó bort. Kompjáratok A drávai kompot rendszerint 5 öl (10 m) hosszúra és 3-5 öl szélesre méretezték. Magassága 80- 120 cm között változott. Orrát és falát egyforma szélesre és alulról felemelkedőre készítették, hogy a parthoz jobban illeszkedjék. Két oldalt 60-80 cm. magas korlátok oltalmazták az utasokat és állatokat a vízbeeséstől. A két parton lévő révek között a komp úgy közlekedett, hogy a folyón át erős kenderkötelet feszítettek ki, s ehhez pányvázták a kompot. A pány vakötelek szöget zártak be a folyóval. A kettő közül mindig azt húzták rövidebbre, amelyik a kompnak a menetirányban álló végéhez volt erősítve, így biztosították, hogy a víz sodra áthajtsa a kompot a folyón. Érkezés előtt a különbséget kiegyenlítették, hogy a komp könnyen simuljon a parthoz. Ugyancsak a víz sodra hajtotta a palkonyai révben működtetett jellegzetes drávai szállító eszközt, a „repülőt". Szemben a horvát oldalon vasmacskát eresztettek a fenékbe. Ez rögzített egy 10-12 ladikon átívelő láncot, amelyen a két gerendával összekötött kis hajó, az ún. „kerep” forgolódott a két part között. Oldala hónaljig ért, bordái erősek voltak. Egy-egy kerep 5 m hosszú és 2,5 m széles volt. A kifeszített láncon a „repülő” mindig ott kötött ki, ahol a dobogó várta. A fürge járművet egy ember kezelte, aki öt perc alatt átrepítette utasait a túlsó partra, és 200 mázsa súlyt szállított teljes biztonsággal. Voltak olyan kompok is, amelyeket 4-5 evezős munkája hajtott át a Dráván. Ezek jégzajláskor is közlekedhettek, viszont célbaéré- süket erősen befolyásolta a víz sodrása. Jó pénzért egyébként ladikon is átvitték azt markos révészlegének, aki sietett. - Különösen nagy forgalmat bonyolítottak a kompok és ladikok vásárok alkalmával. A csütörtöktől vasárnapig tartó híres miholjáci soka- dalomra tömegével mentek a baranyaiak, ahol a messzi Pozsegá- ból, a Fekete-hegy alól érkezett horvátokkal is találkozhattak. Nagyobb részük azon az ősi, regényes utón érkezett, amely a Papuk lábánál fekvő Nasicétől a középkori esperesi székhelyen, Aszuágon át északi futással, Harkányon, Turonyon át érkezett Pécsre. Ha erre az évezredes útra gondolok, feltűnnek előttem nagy- szakállú patarénus eretnekek, az ellenük prédikáló, vagy éppen forradalmi eszméket hirdető ferences barátok, kalmárok, katonák ... Más esetben Demeter tárnokmesternek, a kor egyik legjobb pénzügyi szakemberének, a liliomos aranyforint megteremtőjének alakját vélem látni, aki a magyar múltban Nekcsének nevezett nasicéről kapta vezetéknevét. Az Ormánság ismerői megtalálhatják errefelé a Fekete-hegyekbe, vagy a közelebbi makkos erdőkbe igyekvő ormánysági állattartók nyomát is. A kompok utasai Most csak azokról a horvá- tokról kellene szólnom, akik a miholjáci vásáron cseréltek árút és eszmét magyar barátaikkal, hogy azután majd Pécs, Vajszló, Felsőszentmárton vásárain erősítsék tovább kapcsolataikat. Jó lenne tovább szőni lacikonyhák lombsátora alatt, egy-egy messzely szerémségi, vagy baranyai bor mellett a százados kapcsolatok fonalát, de a címben vállalt kötelesség arra kényszerít, hogy a jókedvű vásáros népség mellett azoknak az alakját is felidézzem, akik más célból keltek át a Dráván. Jó lehetőséget kínál erre az 1816. évi pestis járvány, mert ekkor a magyar hatóságok a drávai átkelőhelyeken jegyzékbe vették a Szlavóniából érkező utasokat. Pantzl József kötélgyártó például Oravicából Sztárán át jött haza Sellyére. Ő hozta a hírt, hogy a vásárosok a pestis miatt Verőcze vármegye által széjjel verettek. A Keresztárra hazaigyekvő Balogh Ferenc molnár és a Moszlavinából érkező Csányi Pál kanász pedig azt a megerősítetlen hírt hozta, hogy ellenőrző útján a verőcei szolgabíró és a vármegyei tisztiorvos sorra járta a házakat, és egy-egy piszkos lakás háziasz- szonyára a helyszínen vágattak három korbácsütést. Tovább forgatva az utasok listáját, találkozhatunk Ellen- hoffer Ferenc verőcei molnárral, aki a Dráva által elsodort hajóját kerste, továbbá Peterhin András és Jakab terezováci szitásokkal. Palotai Márton és Márk Istók vejti „pógárok” vonyós marhákat hoztak Verőcéről; Jantsi Augustovics verőcei legény béresnek ment Tamásiba a Nedeczky urasághoz ... Az utasok között volt a verőcei Sopiáról való Zsajgár Magdolna is, aki „a sztárai Nagy Erdőben élelemre valókat szándékozott” vásárolni. A drávai kompok a békés kapcsolatok szolgálói voltak, jó lenne, ha nemes szerepüket is pótolni tudnák a századvég technokratái. Dr. Kiss Z. Géza 150 év távlatából Pécs és Baranya zenei életéről Százötven évvel ezelőtt, 1845- ben jelent meg Haas Mihály Baranya című könyve, amely érdekes adatokat tartalmaz, illetőleg elgondokodtató tényeket közöl Pécs és Baranya megye zenei életéről. Haas Mihály 1810-ben született a Vas megyei Pinkafőn. Szombathelyen járt gimnáziumba. Szepessy Ignác pécsi püspök támogatásával került papnövendéknek Pécsre, majd Bécsbe a hittudományi intézetbe. Pécsett szentelték pappá, Ozorán, Pincehelyen és Duna- földváron működött segédlelkészként. 1834-ben bölcsész- doktori címet szerzett, majd címzetes prépost és a pécsi belvárosi templom plébánosa lett. A Pécsi lyceumben történelmet is tanított. Pécsről Pestre került kerületi iskolatanácsosnak. 1858-tól 1866-ban bekövetke- zeft haláláig a szatmári egyházmegye püspöke. Baranya című könyvében a megyéről, illetőleg annak településeiről ad áttekintő képet, ahogy tanulmányának alcímében megnevezi: „földirati, statistical és történeti tekintetben.” Pécs akkori zenei életével kapcsolatban megállapítja: „A hangáról mint mivészetről legtöbbet mondhatunk.” Jogos büszkeséggel írja: „ .. .ritka a magyar földön azon város, mellyben annyira kedveltetnék a hangászat, mint Pécsett.” A tehetősebb családoknál a divatos hangszer a zongora volt, saját szavaival: „ez a hív barát a szomor és örömben.” Könyvéből - korábbi évekre utalva - azt is megtudhatjuk, hogy Pécsett már 1445 körül kórus működött a székesegyházban, amely gazdag „hang- szerzeménytárral” rendelkezett, akárcsak később, a 18. század elején a pécsi püspöki ének-és zenekar. A muzsikusok közül elismeréssel szól Weindinger Imréről, aki „a fagotból olly csodahangokat bir elővarázsolni”, Amtmann Prosperről, aki „fuvolájával sok dicséretben részesült” és felváltva tartózkodott akkortájt Bolyban és Pécsett, Lickl György karnagyról és zeneszerzőről, aki harminchét évig volt meghatározó zenei egyénisége a városnak és „az egyházzene minden ágában olly számos és jeles munkálatokat bocsájtott közre”, és Hölzl Ferencről, Lickl utódáról, a bécsi opera, a krakkói hercegi udvar egykori zenészéről, az innsbrucki konzervatórium volt igazgatójáról és Schubert barátjáról. A pécsi nyilvános zeneiskola akkori neves zenetanítója Wimmer Ede József volt. „A jeles hangszerző és zeneművész - ahogy Haas írja - évenkint 30-40 ifjút képez ki a zenében.” ő indította „virágzásnak” a színház és a polgári „őrsereg” zenekarát és tette híressé a pécsi „tánczenészetet”. „Különös említést érdemel - olvashatjuk Haas könyvében - a pécsi orgonacsináló, Focht.” Focht Ferenc és fia készítette többek között a pécsi lyceum és a zágrábi templom orgonáját. Jó hírnévre tett szert akkoriban Hettinger Miksa pécsi zongoragyára is. „De nemcsak Pécsett, hanem megyénk minden nagyobb német helységében - tudósít könyvében Haas - is virágzik az egyházi zenészét”. Ez a „magyarul tudó” német tanító- mestereknek és zenetanítóknak volt köszönhető, közülük is - fogalmazza meg a krónikás - „különös dicséretet érdemelnek e tekintetben a pécsváradi, bo- zsoki, szederkényi, szaiki, ná- dasdi stb. mesterek.” A német tánczenéről megemlíti, hogy a 8-9 tagú - feltehetően vonós és fúvós hangszerekből álló - zenekarok, mint pl. a nádasdi és a máriakéméndi, nemcsak népi zenét játszottak, hanem Strauss és Lanner keringőket és polkákat is. A megyében élő horvátokról és szerbekről, akiket rácoknak nevez Haas Mihály, megjegyzi, hogy „számtalan sok” daluk van, melyet tamburakísérettel énekelnek előszeretettel. Népszerű táncukat, a kólót dudaszóra ropják a legszívesebben. „Magyar népünknél - írja a szerző - kedveltek a cigány hangászok”. De léteztek magyar parasztzenekarok is, mint pl, Berkesden. A baranyai magyar népdalokról ezt olvashatjuk: „... igen eredetiek, han- gájok fölötte méla.” Dr. Várnai Ferenc 70 éves a magyar rádiózás Régi rádiós műsorújságokat lapozgatva keresem a Péccsel kapcsolatos rádióműsorokat, kutatva, miképp szerepelt a város és a Baranya a mikrofon előtt. A szélesebb néptömegek érdeklődését, igényét olyan „műnépies” közvetítésekkel próbálták kielégíteni, mint egy spontánnak semmiképp sem mondható, megrendezett szüreti mulatság, vagy a csaknem botrányba fulladt tettyei népünnepély közvetítése 1932. október 2-án. „Tízezer főnyi tömeg lepte el a tettyei fennsíkot - tudósított másnap az eseményről a Dunántúl. - A tömeg áttörte a kordont, az összezúzás veszélyével fenyegetve a szpíkert és a mikrofont.” Az izgalmakról a Rádióélet is beszámolt: „Az a négy szál rendező, aki ott a Tettyén rendet akart tartani a mikrofon és annak emberei körül, bizony elsöprődött és a népünnepély derekán népzűrzavart kapott ország-világ. Amit meg lehetett menteni a felsereglett falu dalaiból, azt a főrendező Paulini Béla jóízű mentegetőzéssel hozta elénk.” Az ún. helyszíni közvetítések, riportok - gyakran előre leírt párbeszédeikkel - merevek, mesterkéltek voltak, legtöbb esetben nélkülözték a valóságos élet lüktető erejét. A nagyon is valós problémákról, az annakidején is dúló munkanélküliségről, a bányászokat sztrájkra kényszerítő életkörülményekről sem beszéltek a mikrofon előtt. Kodolányi János tett ugyan konkrét javaslatot a baranyai tájak, elsősorban az Ormánság népszokásainak rádión keresztül való bemutatására. 1932. június 12-én, vasárnap Budapest I. hullámhosszán 16.45kor kezdődő előadásának beharangozásául a Rádióélet megírta, hogy Kodolányi nagy rádiós. Kitűnő vevőgépe van, nagyszerű antennával. Rádió mellett szokott dolgozni. „... A néprajzi helyszíni közvetítések különösen érdeklik és ezekre vonatkozóan érdekes tervei vannak. A nép körében még meglevő ősi szokásfoszlányok, szólásmondások megvilágítását szeretné. Új közvetítési területekül elsősorban az Ormánságot ajánlja (Kiscsány, Oszró, Vajszló egészen Siklósig, felfelé Görcsönyig.) Különösen érdekes az ormánsági farsang, a vásár a jószágokra alkuvó parasztokkal és karöltve fel-alá sétáló menyecskékkel. Mindehhez nagy néprajzi tudás szükséges, sőt a régi mitológiák ismerete” - olvasható a Kodo- lányi-interjúban. Minderre annakidején nem kerülhetett sor, mivel a rádió nem rendelkezett megfelelő szakemberrel és egy korabeli feljegyzés szerint e távoli vidékekre megfelelő postavonal sem állt rendelkezésre. Kevesebb akadálya volt annak, hogy mikrofon elé kerülhessen Pécs irodalmi élete, melyet abban az időben a Janus Pannonius Társaság képviselt. A rádió több alkalommal közvetítette élő, egyenes adásban a felolvasó üléseket a vármegye- háza nagyterméből. 1932-ben két alkalommal is: február 24- én, valamint május 8-án, amikor „az ülés megnyitása késik, mert Budapesten vihar van és a rádió szünetet tart. Negyedórái várakozás után a stúdió bekapcsolja a pécsi mikrofonokat, bevonulnak az előadók és a társaság tagjai...” - írta a Dunántúl. Az ez időtájt népszerű baranyai írónő, Dénes Gizella számos művének témáját vette szűkebb hazájából. A rádióban 1932. január 7-én „Két fekete szem” című novelláját olvasta fel. 1936. március 2-án találkoztam ismét Dénes Gizella nevével: „Szerencse fel!” című hangjátékát közvetítette a rádió a bányászéletről hat képben, Ódry Árpád rendezésében. A 30-as évek második felében sűrűsödtek a pécsi vonatkozású rádióműsorok. A hangfelvételi technika fejlődése következtében több helyszíni riport és - főleg közművelődési témájú - stúdiófelolvasás foglalkozott a város és Baranya életével. Ízelítőül néhány műsorcím: 1938. november 21. Bp. I. 10.45: Szőlőpásztorok Baranyában. írta: Sebestyén Jenő. 1939. július 7. Bp. I. 20-25: Séta a Délbaranyában. Közvetítés Máriagyűdről, Harkányból és Siklósról. 1939. december 18. Bp. I. 17.15: Látogatás a M. Kir. Zrínyi Miklós Honvéd Középiskolai Nevelőintézetben. Gyakran tartott előadást Kislégi Nagy Dénes pécsi egyetemi tanár. Mint mondotta: „Nagy sikereim voltak azokkal a népszerűsítő előadásokkal, amelyekkel a Rádióban szerepeltem. A Rádió akkori irodalmi vezetői Cs. Szabó László és Ortutay Gyula voltak. Először az 1935-39-ig tartott 14 előadásom jelent meg a pécsi Tudományos Gyűjteményben. A Híres kereskedők c. kötetem újabb 14 rádióelőadást tartalmazott. Ortutay Gyula felszólítására tartottam ezeket azzal a céllal, hogy a kereskedői pályához kedvet ébresszen az ifjúságban. Harmadik, rádió előadásokat tartalmazó könyvemnek a Beszélgetés egy eke mellett címet adtam. 1940-ben a Köz- oktatásügyi Minisztérium népszerű közgazdasági előadásokat kívánt a Rádiótól a falusi lakosság részére és engem bízott meg ezek megírásával és elmondásával. Előadásaimnak és a belőlük készült könyvnek szép sikere volt.” És ezt a rádiónak .köszönhette. Dr. Nádor Tamás * A r i
