Új Dunántúli Napló, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-10 / 307. szám

1995. november 10., péntek VÁROSAINK Dünántúli Napló 9 Két vélemény egy gazdálkodóról Évekkel ezelőtt még nem MOSZ és CÍVIS Kft.-nek hív­ták azt a két tanácsi vállalatot, amelyek összevonása akkor is szóba került. Valamiért elma­radt. Most az önkormányzat, mint egyszemélyi tulajdonosa e cégeknek, a közelmúltban tartott átvilágítási vizsgálat eredményeként a kft.-jei egy- bevonását határozta el. Hogy az álláspontot mi indokolja, azt Vajdics László képviselő­től, a pénzügyi bizottság elnö­kétől kérdeztük:- Egyik kft. sem hozott eredményeket. A MOSZ hite­lekkel finanszírozta működé­sét, ami a 35%-os kamatterhek mellett veszélyes vállalkozás. Ha az összevonással csupán azt érjük el, hogy a két szerve­zet által párhuzamosan végzett munkát megszüntetjük, az adminisztratív létszám csök­kentésével a produktív munka irányába módosul a dolgozói arány, és az új egység hitel nélkül fog működni, már je­lentős megtakarításhoz jutunk. A vizsgálatból leszűrtük azt a tapasztalatot is, hogy változ­tatni szükséges a költségel­számolás gyakorlatán: el kell különíteni a lakossági szolgál­tatások és a beruházások költ­ségeit, így a különböző terüle­tek közötti nem túl szerencsés átfedések is megszűnnek. Ugyanakkor azt le kívánom szögezni, hogy a MOSZ a be­ruházásaival hozzájárult a vá­ros szépítéséhez, s hasonló te­vékenységre a jövőben is igényt tartunk, de látni kell, hogy a beépíthető telkek las­san elfogynak, tehát az előre menekülés irányát a jövőben más jellegű építőipari munká­ban lehet majd meghatározni. A két kft. ügyvezetői teen­dőivel az év végéig Tabó Já­nost bízta meg a képviselő tes­tület. Neki ugyanerről az alábbi a véleménye: Mint a volt Városgazdálko­dási Vállalat igazgatója, majd az ebből alakult Mohácsi Ön- kormányzati Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója hét éves tapasztalatom birtokában állí­tom, hogy soha nem finanszí­roztuk hitelekkel a működé­sünket! Hitelt a lakásépítési beruházásainkhoz vettünk föl, de ezzel a vállalkozói tevé­kenységünkkel nem csak a kamatokat termeltük ki, a nye­reségéből a vesztes ágazatokat fedeztük, embereket foglal­koztattunk! Maga az átvilágító is elismerte, hogy gyakorlati­lag az önkormányzat adómen­tes jövedelmet vont el a saját kft.-jétől, mert soha nem kér­tük a tízmilliókra rúgó lakbér- és szemétszállítási díjtartozá­sok kiegyenlítését a várostól, azt magunk pótoltuk. Ez a tény önmagában nem jövede­lem? Vagy említhetném azt is, hogy 4,5 millióért egy kukás szemétszállító autót vettünk, s az önkormányzattól ehhez sem kaptunk egyetlen fillért sem, tehát nem értem Vajdics úr megállapításait, mert az merőben ellentétes az átvilágí­tásban leírtakkal. Miközben az általunk végzett szolgáltatások költségei folyamatosan növe­kednek, a bevételeink apad­nak. Eladta az önkormányzat a nem lakás céljáró szolgáló bérleményei döntő többségét, a lakásokat is sorra megveszik akiknek van pénze, lassan csak azok maradnak a kezelé­sünkben, amelyekben a fize­tésképtelen hátralékosok él­nek. Mindezt a gazdálkodá­sunk megítéléséről alkotott vé­lemény tisztázásul tartom fon­tosnak elmondani. Magáról a két kft. összevonásáról más a véleményem, bár a döntés jo­gosságát nem óhajtom két­ségbe vonni. Berta M. A pályázók építette 600 méteres kísérleti útszakasz marad a Szőlőhegyen / Átalakul a Közúti Igazgatóság Mohácsi körkép Rendkívüli közgyűlés Mohács önkormányzata kedden rendkívüli közgyűlést tart. A képviselő testület tagjai zárt ülésen kívánnak dönteni szemé­lyi kérdésekben, nevezetesen a MOSZ és a CÍVIS Kft.-k ösz- szevonásával kapcsolatban kiírt vezetői pályázatról, továbbá a vízmű vállalat átalakításáról. Mozi-rang A magyarországi mozik rang­sorolását a közelmúltban készí­tette el az INTERCOM. A vi­déki városok TOP 50 verse­nyében az ez évi bevétele alap­ján a Kossuth Filmszínház a ta­valyihoz képest egyet előre lépve, az előkelő 31. helyen végzett. A hazánkban működő hozzávetőleg 630 mozi között olyan városokét előzi meg a mohácsi, mint például Oros­háza, Gyula, Pápa, Keszthely, vagy Tapolca. Visszavont pályázat A városhoz tartozó Mohács szi­geti Sáros nevű lakókörzet útépí­tésére az év első felében pályáza­tot adott be az önkormányzat. A szükséges munkálatok elvégzését sürgető képviselő, dr. Kernya István több alkalommal interpel­lált ebben az ügyben, egy nyár végi közgyűlésen a sárosi lakók is demonstráló céllal részt vettek, de anyagi fedezet hiányában a be­ruházás nem valósulhat meg. A testület többségi szavazattal a pá­lyázat visszavonását kezdemé­nyezte. Ezzel párhuzamosan a szaktárca döntéséről szóló értesí­tés is megérkezett, amelyben el­utasítják a pályázatot. Az oldalt összeállította: Berta Mária Az Új Dunántúli Napló Mohács és környéki ter­jesztői ügynökségének te­lefonszáma: 69-364-268 A várost elkerülő szőlőhegyi betonút még akkor épült, ami­kor a dunaújvárosi nagyberu­házást Mohácsra tervezték. Az eltelt több mint 40 év alatt a ta­lajmozgások és az alapozás hi­ányossága miatt a betontáblák megmozdultak és összetöredez­tek. Ebben persze közrejátszott az idő közben megnövekedett tehergépjármű forgalom is, köztük a beremendi cement­szállítók forgalma. A Baranya megyei Közúti Igazgatóság 11. számú mohácsi üzemmérnökségének már rég­óta komoly problémát okoz ez a 3,9 km hosszú útszakasz, amely nem viseli el huzamo­sabb ideig a ráterített aszfaltré­teget sem. Hiábavaló volt eddig minden próbálkozás a felület javítására, ezért tavaly pályáza­tot írtak ki, amelyre három cég jelentkezett. A Middendorp, a Pécsi Építő és a Strabag 200- 200 méteres kísérleti útszakaszt készített három különböző technológiával az érintett terü­leten. Az egy éves próbát az utóminősítő vizsgálatok alapján a Strabag mintaútja állta ki, te­hát ők kapták a megrendelést a szőlőhegyi szeszfőzdétől a kí­sérleti szakaszig terjedő 457 méter hosszú út burkolatának kivitelezésére. Az arra közle­kedők három hete már a meg­újult útfelületen autózhatnak. A remélhetőleg hosszú távra megoldást jelentő eljárás lé­nyege, hogy a burkolat alá úgy­nevezett geotextíliát terítettek, továbbá a pályázat nyertese ezen kívül magába az aszfaltré­tegbe is szálakat épített be. Pataki Zoltán megbízott üzemmérnökség vezető úgy tudja, hogy a visszalévő, meg­közelítően 3 km-es szakasz ha­sonló módszerrel történő felújí­tására a következő évben újabb pályázattal saját beruházásban sort kerítenek. Érdekességként jegyezte meg, hogy a kísérleti, 3x200 méteres szakaszok - ezt a 600 métert már nem is építik át - anyagáron 4,3 millióba ke­rültek, a Strabag pedig a 457 métert 3,88 millióért építette. Miközben a szakemberek már a 376 km-es úthálózat to­vábbi megóvását, és a legsür­gősebb felújításokat tervezik, az ősz elején a II. Lajos em­lékműtől Bárig korszerűsített út mentén még mindig nem ren­deződött az útcsatlakozások és a gépkocsi behajtók ügye. Sike­rült ugyan a mohácsi önkor­mányzattal megegyezniük két fontosabb útcsatlakozás és a régi vízkiemelőnél lévő autó­buszváró megfelelő kialakításá­ról. A magán gépkocsibejárók közül viszont mindössze há­romra volt korábban létesítési engedély, s a tulajdonosok többsége azóta sem kért ilyent, sőt a szabálytalan behajtókat el sem bontották és a telkük előtt az árkot sem tisztították ki. Pataki Zoltán véleménye szerint jövőre kevés felújításra lesz pénzük. Az 57-es úton Magyarsarlós közelében terve­zik a hiányzó mintegy 2 km-es szakasz, valamint az 56-os úton Dunaszekcső belterületének korszerűsítését. Megjegyezte továbbá, hogy a közúti igazga­tóságok is átalakulás előtt áll­nak. Várhatóan január 1-től közhasznú társaságként mű­ködnek majd tovább. Bár ez a szervezeti váltás éppen a tél közepére időzített, a mohácsi üzemmérnökség vezetője állí­totta, hogy egy közepes télre felkészültek, s ha „fekete” utat nem is garantálnak az egész év­szakban, közlekedni azért lehet. A télből kapott november eleji ízelítő alapján pedig mi ál­líthatjuk, hogy Mohács közvet­len térségében a főpróba tény­leg sikerült, a vállalásukat itt teljesítették, de már Pécsig pél­dául meglehetősen körülmé­nyesen lehetett csak eljutni! K. P. Versmondók stafétája Tavasszal a költészet napja al­kalmából emlékezetesen szép estét rendeztek a könyvtárban Pest Zsuzsanna kezdeményezé­sére. Akkor a ma már felnőtt, de évekkel ezelőtti versmondó mohácsi diákok tolmácsolásá­ban hangzottak el a költemé­nyek. Most, november 14-én 18 órától a könyvtárban a középis­kolások bemutatkozásával foly­tatódik a sorozat. A stafétát a tehetséges versmondóknak Ta- kácsné Argyelán Zsuzsanna adja át, aki egykor több orszá­gos verseny nyertese volt. Anyakönyvi hírek Születtek: Lovász Vivien (Hi- mesháza), Szerencsés Dénes (Mohács), Görög Dávid (Mári- akéménd), Kis Kinga (Székely- szabar), Balogh Brigitta (Töt- tös), Tóth Bálint (Somberek), Oláh Barbara Eszter (Mohács), Kőszegi Krisztián (Véménd), Miskovics Péter (Mohács), Jung Gábor (Geresdlak), Mihá- lovics Katalin (Mohács), Filler Klaudia (Boly). Házasságot kötött: Székely Izabella és Baráth Roland, Szűcs Tünde és Schmidt Ferenc Meghaltak: Gobi József né Krumpek Éva (Dunaszekcső), Pisasics Béla (Mohács), Mike Péter (Szűr), Stolcz János (Fa- zekasboda), Buni Istvánná Kel­ler Margit Veronika (Pócsa), Vicze János (Szederkény), Já- gity István (Mohács), Bíró Sán- domé Vörös Amália (Mohács). Az izgalmas műalkotásokban bizonyára nem csalódnak majd a tárlat megtekintői... fotó: Tóth László Bőr kompozíciók kiállítása Az iparművészet területén is. ritkaságnak számító műfaj képviselőjének, Varjasi Ta­másnak a kiállítását nyitja meg ma 17 órakor a mozi emeletén Uherkovich Agnes, neves pécsi belsőépítész. Varjasi Tamás művészi út­keresése közben jött rá, hogy a bőr, mint az egyik legősibb alapanyag, plasztikusan for­málható, esztétikai tartalmak kifejezésére is alkalmas. Fel­kutatta a régmúltban kultikus szertartásokra bőrből alkotott, még ma is megcsodált álar­cok, szobrok készítésének már-már feledésbe merült el­járásait. Évekig tartó munká­val olyan technikai lehetősé­gekre talált rá, melyekkel e természetes anyag szépségeit, tulajdonságait még jobban ki lehet emelni úgy, hogy azok a művészi mondanivalót hűen szolgálják. Érdeklődése egy időben a belsőépítészet felé fordult, az ebben rejlő kom­pozíciós lehetőségek, a bőrből készült tárgyak újra emberkö­zelbe hozása izgatta fantáziá­ját. A budapesti Egyetem Presszó és az Etoil Étterem egy-egy belső terének bőr­burkolata, a Pannonhalmi Apátság barokk bútorai egy részének, valamint az Opera Gyógyszertár berendezésének korhű megújítása, mind a művészi pályája meghatározó állomása. Az utóbbi években a térbeli kiterjedés, a három dimenzió­ban való alkotás gyönyörű­sége hozta lázba. Technikai újításai lehetővé tették szá­mára bőrszobrok készítését is. Eddig több mint húsz önálló és számos kollektív kiállítá­son szerepelt, bemutatkozott Európa nagyvárosaiban is. Mohácson a korábbi, illetve a legújabb munkáin keresztül tárja a látogatók elé e művé­szeti ágat. A kiállítás decem­ber 3-ig tekinthető meg. Szezon után és előtt a mohácsi vízirendőrök Kevesebb fürdőző és több szabálysértő' horgász ellen tettek feljelentést A mohácsi vízirendészeti őrs egyik legfontosabb feladata a nemzetközi hajóforgalom za­vartalanságának a biztosítása, s ennek maradéktalanul eleget is tettek, e munkájukkal kapcso­latban nem merült föl kifogás - mondta tájékoztatójában beve­zetőül az őrs helyettes vezetője, Párizs István. A korábbi évekhez viszo­nyítva többször derítettek fényt a határőrséggel, a vámhivatallal és a Nyugat-Európai Unió missziójának tagjaival közösen végzett ellenőrzések során a nemzetközi jogi kötelezettség megszegésére. Idén eddig hét esetben tett a Baranya megyei Rendőr Főkapitányság vádeme­lési javaslatot, s már ítélet is született a százezer forintostól a több milliós értékig terjedő üzemanyag csempészési bűn­ügyekben. Nem emelkedett az egyéb bűncselekmények száma. Há­rom csónakot, illetve a hajózó utat jelző, úgynevezett villanok jelző berendezéséből néhány akkumulátort loptak el. Akadt viszont egy olyan szabálysér­tés, ami végső soron életveszé­lyesnek minősíthető, nevezete­sen a vezetői engedélyhez kö­tött jetski használatát a tulajdo­nosa felelőtlenül egy gyermek­nek engedte át. A tavalyihoz képest számot­tevően - 90-ről 12-re - csök­kent a tiltott helyen fürdőzők- kel szemben tett intézkedésük, amely elsősorban a tartósan magas vízállás miatti kevesebb strandolónak is betudható. A horgászokra nézve viszont már nem ilyen kedvező a kép: míg egy évvel ezelőtt valamivel több mint 50 szabálysértési fel­jelentést tettek ellenük, addig idén ezeknek az ügyeknek a száma meghaladta a 150-et. A vétségek köre az engedély nél­küli horgászattól egészen a til­tott halfogási módszerek al­kalmazásáig terjedt. Az ellenőrzéseik során nyá­ron a rendőrök egyetlen ittas vízijármű vezetőre sem buk­kantak. Amúgy biztos voltak ilyenek is, hiszen nagy valószí­nűséggel az alkoholos befolyá­soltság játszott közre az emlé­kezetes, nyár végi, kettős víz- befulladással végződött legsú­lyosabb tragédiában. Rajtuk kí­vül még három vízi haláleset történt a mohácsi Duna-szaka- szon, vélhetően mindegyik ön- gyilkosság volt. Négy esetben kellett embert menteniük a folyóból az idei szezonban a vízirendőröknek, ezek közül például egy horgász szorult segítségre, aki horgonyt kívánt kivetni és svémerével együtt zuhant a vízbe, egy má­sik alkalommal pedig a kölcsön kért sportcsónakkal majdnem uszály alá sodródott két fiatal lány, akiknek másodperceken múlott az élete. Mint a parancsnok elmondta, a vízi közlekedésben több vál­tozás is várható jövőre. A leg­fontosabb, hogy az eddigi 4KW-ról 10 KW-ra emelik a kis vízigépjárművek vizsgázta­tási kötelezettségének teljesít­ményhatárát. Módosul a kikötői rend is, mi szerint a tűzveszé­lyes árut szállító hajók várako­zási helyét a szigeti oldalon az 1445 fkm-nél jelölik ki és a Csónakház térségében az ed­digi 100 méterről 200-ra növe­lik a nagy hajók kikötésére biz­tosított partszakaszt. Végezetül Párizs István felhívta az érintet­tek figyelmét, hogy még a jege- sedés beállta előtt vegyék ki a vízből és szállítsák el a partról is a csónakokat a tulajdonosaik, a kikötőpontonokkal együtt. A tél beköszönte előtt egyúttal va­lamennyiünket emlékeztetni kívánt arra, hogy a Duna min­den évszakban veszélyes! Tilos a folyó jegén tartózkodni, de a mellékvizek, illetve halastavak befagyott víztükre is csak akkor alkalmas téli sportokra, ha ajég már elég vastag, szilárd, a felü­lete nem olvadt és nem mozog! Köveskuti Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom