Új Dunántúli Napló, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
1995-10-21 / 288. szám
1995. október 21., szombat Riport Dhnántúli Napló 9 Hős és áldozat? FOTÓ: TÓTH A tabló fönn van a pécsi gépipari technikum harmadik emeletén, a feljárattól balra. Jó magasan, a falon. Díszítésében előtérben valami markológép vagy daru, a távlatokban méretes gyáróriás. Jenő fényképe a tablón Kozári Aladár és Bánki István fényképe között található. Barátok, így egymás mellett. Később e két fiú is azok között volt, aki Jenő koporsóját a vállukon vitték a ravatalozótól egészen a sírgödörig a pécsi nagytemetőben, pontosan 1956. október 31-e délutánján. Jé Nézem Vérségi Jenő arcát, próbálok a tekintetéből olvasni, de nem megy. Ezek a régi tablóképek már ilyenek. Jenő haja hátrafésülve, a korabeli Elvis- frizura szolidabb változata. Az iskolában őrzik az ötvenhatos anyakönyvi naplót is. Abban az évben több koreai fiatal is itt tanult: Kim Rak Cu, Hon Son Hua, Ri Üi Tok... A koreai háború áldozatai voltak mindahányan, apátlan-anyátlan árvák, s mint az kiderült, a nemzetközi vöröskereszt segítette őket a szocialista országokba, köztük hozzánk. A negyedik b. osztály szintén háborús osztály. A gondviselők rovatában itt-ott az apa neve előtt egy kereszt. Mint később megtudtam, ebben az osztályba többnyire proli, munkásgyerekek kerültek: a gépész tagozatra szinte úgy válogatták őket össze. Ne felejtsük: 1952- ben felvételiztek. (S ők lettek az a technikus évfolyam, azon kevés évfolyam közül, akik büszkék a technikusi címre, az' oklevélre. Néhány ma élő osztálytárs után nyomozva, a telefonkönyvben szintén e gépész- technikus jelző segített el sokukhoz.) Az osztály névsora így kezdődik: Adorján, Bánki, Bender, Bózsa, Csike, Czopf, Fekete, Ferenczi, Fischer... Vérségi a végén. Apja nyomdász, anyja (Marton Anna) háztartásbeli. Pécsett, a Munkácsy Mihály utca 31-ben laknak, s egy megjegyzés: 1956 évi május hó 14én a képesítő vizsgát megkezdte. Tanulmányi előmenetelét végignézve kiderül: Jenő nem volt különösképpen eminens diák. Átlagban közepes rendű, s az év végi bizonyítványában egy két jobb jegy akadt csak, mint szakrajzból 4-es. Az osztálytársai szerették, s ezt nem a múlt megszépítő hatása mondatja velük; tisztelték is. Ballagáson ott állt a sor legelején, az osztályfőnöke mellett. Ő vitte a tablót balról. Egykori osztálytársa, Lovas Lajos szerint vékony, magas fiú volt, kreol bőrű, sötét hajú, barna szemű. Nagyon rendes gyerek. Rá lehetett számítani, amit mondott, az ült.-Mit tud róla? Hogy halt meg?- Azt hiszem, hogy rosszkor ment ki az utcára.- Hogy érti ezt?- Az oklevél megszerzése után mindannyiunknak segítettek elhelyezkedni. Hárman, köztük én is, Székesfehérváron, az akkori vadásztöltény gyárba dolgozhattunk volna, de én nem akartam olyan messzire mennie. Jenő ment. A forradalom alatt belesodródott a fehérvári tüntetésbe, s egy sorozatot kapott. Van aki azt mondja, hogy tankból lőttek a tömegre. Jenő talán legjobb barátja Bender Tibor volt. ő nem Székesfehérvárra, hanem Sztálin- városba ment, de időről-időre találkoztak, összejöttek. Úgy tudtam, hogy ő értesítette a szülőket a halálhírről, de nem.- Biztos vagyok abban, hogy Jenő tüntetni ment. A tömeg hatos sorokban vonult ki a fehérvári szovjet laktanya felé, s csak egyet vagy kettőt lőttek puskából, s Jenő lett október 24-én az egyetlen áldozat. Nem célzott lövés, véletlen volt. Tény, hogy többen meghaltak azokban a napokban Székesfehérvárott, s köztük Jenő is. A hullaházban két, hasonlóan fiatal lány mellé fektették: így talált rá az apja. Medovárszky László a gépipari egyik legidősebb köztünk élő tanára. Akkor, 1956-ban pont ennek a IV. B.-nek volt az osztályfőnöke, s ő mondta a sírnál október 31-én a gyászbeszédet is. A fiú úgy maradt meg benne, mint amikor az iskolában, a padban ülve látta. (A régi arcokat amúgy is jobban őrzi meg a tanár.)- Mindig elszomorodom, ha ilyen tragédiák után kell az embernek valamiféle okosat mondani. Mert eszembe jut, hogy hányszor és hányféle lendület, dac, meggondolatlanság, oktalan bátorság jellemzi a fiatalokat. S tudom, e lendület elé kerülnek olykor falak.- Vérségi Jenő?- Hát éppen ez az. Nem volt lázadó típus, szerény, csöndes inkább. Akkor szólt, ha kérdezték, fölöslegesen nem locsogott. Szerintem nem forradalmár volt, inkább mint oly sokan, kíváncsi ember, akit vitt a tömeg. Áldozat, avagy hős?... Is-is. Kavargó hétköznapok áldozata.-A temetés?- Természetesen nagy volt a tömeg. Alig tudtunk mozogni a sírok közelében. Hiszen ekkor október 31-ét írtunk, s a remélt változások szinte érintésközeiben már. A gyászbeszédben én a gyereket, a tanítványomat temettem akkor. A katonák díszsortűzet adtak, s a 19 éves Vérségi Jenőről, mint a forradalom hőséről írt másnap az újság, Hőst temettünk címmel. S Medovárszky tanár úr harminckilenc év távlatából hozzávetőleges pontossággal elmondotta, hogy hol találom meg a sírt. A kápolna bal oldalán, majdnem szemben a munkásmozgalom mártírjaival. K. VII. 9. Az irodában e térAz édesanya fia képével képi azonosító számmal segítenek ki: itt tudom meg, a temetői naplóban Vérségi adatai mellé pirossal egy megjegyzés is odakerült 1992-ben, ami szerint a sírhely védett. A védettség pedig azt jelenti, hogy nem számolható fel, hogy nem kell fizetni időről-időre a megváltási díjat. Hogy a sírhely - örökös. S itt tudom meg az irodában, hogy a fiú édesapját is odatemették már. * Vérségi Jenőné a malomvölgyi szociális otthon egyik földszinti szobájának lakója. Idős asszony, nyolcvanon felül. Amikor megtudja, hogy miért keresem, szinte összeroppan a keserűségben. Jenő egyetlen fia volt.-Egész életemet átdolgoztam, s amikor már megöregedtünk, férjemmel bejöttünk ide, a szegényházba. Nem vallotta be az uram, de éreztem, ő is tudja: szerencsétlen választás volt. Talán ha egy kisebb lakást veszünk . .. Aztán rövid időre rá meghalt, s azóta egyedül vagyok, nincs senkim. Életem nagy üresség. Amit elértem néhány éve, hogy a fiam sírját megmélyíttettem, s így együvé kerülhetünk mind a hárman.- Ön hisz Istenben ? — Hát, hogy hinnék? Ágya fölött körben több fénykép: mindegyiken a fia. Ez nagyobb, amaz kisebb. Középen feszület. A fiókból hasonló paksamétát vesz elő. Emlékek. A fiú hason fekve, hat hónaposán, meztelenül. Aztán itt már nagyobbacska. Az Ágoston téri iskola előtt. A családdal. Barátaival. Édesanyjával. Egy levélrészlet: Drága jó Anyám! Mélységes hálával és nagy-nagy szeretettel csókolom meg a kezedet Anyák napjára. Szeretném jó viselettel, szorgalommal, melegséggel egy kicsit viszonozni a végtelen jóságodat. Fényképek és iratok. Egy régi újság, a Dunántúl 1956 november 1-i száma. Aztán egy megsárgult, szakadozott távirat. Jenő tüntetés közben meghalt. Ranga. Egy másik hasonló távirat: Fia holttestét kedden reggel visszük. Fejér megyei Temetkezési Vállalat. Fényképek a temetésről. A koporsó előtt fehér virágcsokorral Annus néni, mögötte félje. Körben ismerősök, idegenek.- Az a baj - mondja később -, hogy nem találom sehol a helyem, nyugalmam. Mindig újra és újra föltör bennem a szorító fájdalom, s nem enyhít a sírás. Mindkét lába bokáig fáslizva - már a temetőbe sem tud kimenni. Az éjjeli szekrényen sárga, csavarosfedelü gyógyszeres doboz:- Idegnyugtató van benne, értágító, meg valami gyógyszer a szívére is. Kozma Ferenc A temetésen a katonák díszsortűzet adtak így látták közelnézetben - messziről A magyar forradalom a szó szoros értelmében az egész világon az érdeklődés reflektorfényébe került. S hogy hol miként értékelték, hogyan látták az eseményeket, arról ízelítőt ad néhány rövid idézet. New York Times: „Magyarország lovagias és bátor harcosai sokat nyertek országuknak és a szabadság diadalában reménykedő minden embernek. Egy bátor nép új irányt ad a történelem menetének.” Financial Times: „Bármiként alakuljanak is az események, Magyarország kitörölhetetlen, lelkesítő fejezetet nyitott Európa történelmében.” DP A (nyugat-német hír- ügynökség): „Ezek az emberek nem azért harcolnak, hogy a gyárakat visszaadják régi tulajdonosaiknak, hogy a földeket visszaadják a nagybirtokosoknak. ők csak azt akarják, hogy megszabaduljanak az ÁVH-tól és kivívják országuk nemzeti függetlenségét.” Aurore (Párizs): „Az egész francia népet csodálattal tölti el a szabadságharcosok hőstette. Örömkönny csillogott minden francia szemében, amikor szárnyra kelt a hír, hogy Magyarországon kivívták a szabadságot.” Daily Express (London): „A bátorság és hősiesség elérhető közelségbe hozta a magyaroknak a szabadságot.” Die Presse: „A magyar forradalom halott áldozatai nemcsak hazájuk sorsát fordították jobbra. Ennél sokkal többet tettek és ezzel világtörténelmet csináltak. Megmutatták, hogy az emberi akarat, ha hisz a jó ügyben, erősebb a fegyvereknél és erősebb, mint egy hatalmas birodalom és rendszerének egész hatalma.” New York Herald Tribune: „A magyarországi események után a mai világ többé nem azonos a tegnapival.” Manchester Guardian: „A magyarság hősiességének jutalma nem marad el.” Rude Pravo (Prága): „A magyar nép drágán fog fizetni ezekért a napokért.” News Chronicle: „Kelet-Európa sorsát nem a Dunánál, hanem a Kreml-ben intézik el.” New York Times: „A bátor magyar nép sokat ért el, hihetetlenül rövid idő alatt. A politikai győzelem máris kétségtelenül az övé és ezt már csak orosz katonai beavatkozás ragadhatja el. Az alku tárgya: Szuezt Budapestért Tekinthető-e nagyhatalmi alkunak, és ha igen, mennyiben az 1956-os szuezi-válság és az októberi magyar események közötti összefüggés - erről kérdezték Balogh Sándor történészt.- Az angol fennhatóságot mindenáron megszüntetni kívánó Nasszer 1954-ben került hatalomra Egyiptomban. Két évvel később, 1956 júliusában államosította a Szuezi-csator- nát, s ezzel mélyen belegázolt az angolok és a franciák gazdasági-politikai érdekeibe. Míg az angolokat elsősorban az aggasztotta, hogy a csatorna lezárásával csak az egész afrikai kontinenst megkerülve juthattak el a Távol-Keletre, addig a franciák a gyarmataikról való kiszorulás miatt szerették volna félreállítani Vasszert. 1954-ben ugyanis a francia fennhatóság alá tartozó Algériában fegyveres felkelés tört ki, amit az egyiptomi kormány támogatott. Franciaország, miután elveszítette Vietnamot, és meggyengült a pozíciója Tunéziában és Marokkóban, nem akarta feladni Algériát. Az Egyesült Államok vezetése ugyan nem támogatta Anglia és Franciaország hagyományos gyarmattartó politikáját, azonban nem viselhette el a számára túlságosan radikális eszméket valló Nasszer Szovjetunió felé tett lépéseit sem. A nemrég létrejött Izrael államnak pedig mindenképpen érdekében állt a potenciális ellenség, Egyiptom gyengítése. Mindeközben a szovjet érdekövezetben, Lengyelországban és Magyarországon történtek nagy politikai jelentőségű események. A lengyeleknek egy főtitkárváltással sikerült elkerülniük a fegyveres összecsapást, hazánkban azonban teljesen másképp alakultak a dolgok. Júliusban a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) központi ülésén leváltották Rákosit, a főtitkári posztra Gerő Ernő került. Mindezek ellenére én, mint Moszkvában tanuló aspiráns, úgy tapasztaltam, hogy az oroszokat sokkal jobban foglalkoztatták a Szuezi csatorna körüli feszültségek, mint a magyar események. Hosszas tétovázás után és Eisenhower amerikai elnök kérése ellenére - hogy tudniillik a november 6-i egyesült államokbeli elnökválasztás előtt ne történjen semmiféle beavatkozás Szuezben - végül október 29-én az izraeli csapatok megtámadták Egyiptomot, és mélyen benyomultak a Sínai-fél- sziget területére. Öt nappal később az angolok és a franciák is beléptek a háborúba.- Miért október 29-én történt meg ez a fajta beavatkozás?- Ez volt az az időpont, amikor már úgy tűnt, hogy a magyar események „lecsengtek”. 27-én menesztették Gerőt, Kádár János foglalta el a helyét, az MDP-t megszüntették és megalakult az MSZMP. November 5-én, az egyesült angol-francia csapatok támadásának napján a szovjet miniszterelnök, Bulga- nyin magához hívatta a francia, az angol és az izraeli követeket, és határozottan felszólította őket a támadás abbahagyására. Néhány óra múlva megérkezett az amerikai figyelmeztetés is, így másnap, november 6-án életbe lépett a tűzszünet. A franciák ugyan még hezitáltak egy kicsit, ám az angolok végül meggyőzték őket. Mind az amerikaiak, mind az oroszok reakciója érthető: a két világhatalom nem akarta megbontani a kialakult egyensúlyt, mert az beláthatatlan következményekhez, fegyveres konfliktushoz vezethetett volna. Valóban nagyhatalmi alkut kötöttek egymással - az oroszok nem avatkoztak be Szuezben, az amerikaiak pedig nem támogatták a magyar felkelést. Gondoljunk csak bele: a magyarországi amerikai nagykövetség végig rendkívül tartózkodó magatartást tanúsított. No persze utólag és a látszat kedvéért háborogtak egy kicsit az újságok címlapjain, de ennyiben ki is merült a segítségük.-Milyen ma az 1956-os események hazai megítélése?- Személy szerint úgy gondolom, jó, hogy ez állami nemzeti ünnep lett. Ugyanakkor mint történész, nem nevezném ezeket az eseményeket forradalomnak, inkább népfelkelésnek. A forradalom alapja ugyanis egy közös program, egy teljesen más politikai koncepció kidolgozása, a társadalmi-gazdasági viszonyok gyökeres megváltoztatásának vágya és szervezett társadalmi erő. Ezzel szemben ’56-ban a politikai álláspontokban csak egy közös volt: a fennálló hatalom megszüntetésének akarata. Nagyon nehéz megítélni ezt az ünnepet, mert még mindig politikai indulatok tapadnak hozzá, holott 40 év után helyénvaló lenne a személyes és a társadalmi vonatkozások szétválasztása. 1956-nak már nincs köze az aktuális politikához, aki mégis ezt állítja, az hibát követ el, és nem a megbékélés szándéka vezérli. Szecső Barbara A k A
