Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-07 / 183. szám

Elváltán is Bizonytalanság Ma: közösen a PMSC labdarúgóinál TVR Magazin (3. oldal) (28. oldal) Konkrét döntések készülnek a költségvetési hiány pótlására Tóth József korábbi komlói polgármester beszéde az ün­nepélyes útátadáson löffler Gábor felvétele Ünnepélyes útátadás Három sávon Mánfa és Árpádtető között Tíz perccel közelebb kerül­tünk Európához - hangzott el tegnap azon a ünnepségen, amelyen átadták a 66-os út Mánfa és Árpádtető közötti teljesen felújított, kapaszko­dósávval bővített szakaszát. Volt ok az örömre, hiszen jó néhány éve már annak, hogy hasonló eseményre kerülhe­tett sor Baranya megyében. A 304 millió forint értékű munka egy év alatt készült el - dicséret illeti többek között a Pécsi Építő Kft.-t, a Strabag Hungária Építő Rt.-t és a Be­tonútépítő Rt.-t -, amelynek során 70 000 köbméter földet mozgattak meg, sziklát rob­bantottak, 45 000 négyzetmé­ter útburkolatot építettek. (Folytatás 3. oldalon) Alternatív megnyitó Kohl az EU bővítése mellett Helmut Kohl minden tőle telhetőt meg kíván tenni an­nak érdekében, hogy Len­gyelország a lehető legrövi­debb idő alatt az Európai Unió tagjává válhasson - je­lentette ki a német kancellár csütörtökön, Józef Oleksy lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után. Kohl hangsúlyozta: ezen a héten sikerül megte­remteni a lengyel-német vi­szony új, a korábbiaknál is szélesebb kereteit. OTP-privatizáció Csak pénteken tájékoztatja az OTP vezetése a sajtót arról, hogy külföldön milyen árfo­lyamon adják el az OTP rész­vényeket. Minderről az OTP sajtóosztályán tájékoztatták csütörtökön az MTI-t. A 28 milliárd forintos alaptőkéjű OTP Bank állami tulajdonban lévő pakettjéből külföldi nagybefektetőknek 4,6 milli­árd forintnyi részvénycsoma­got kínáltak eladásra. Az OTP vezetői többek között Bécs- ben, Frankfurtban, Párizsban, majd Londonban folytattak megbeszéléseket. 36144 forint átlagkereset Az év első felében a bruttó átlagkereset összege 36 144 forint volt, 20,4 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában. Ez nettó 24 451 forintnak felel meg. A fogyasztói árindex 26,7 százalékos emelkedése mel­lett a nettó keresetnöveke­dés mindössze 15,7 százalé­kos volt. Ezen belül a fizikai dolgozók keresete nagyobb mértékben, 16,1 százalék­kal, míg a szellemi foglal­kozásúaké csupán 14,4 szá­zalékkal nőtt. így az átlag- kereset reálértéke 8,7 száza­lékkal mérséklődött - kö­zölte a KSH. A kormány eltökélt szándéka, hogy megvalósítsa az államház­tartási reformot. Mindenképpen pótolni kell az Alkotmánybíró­ság döntése nyomán az 1995. évi központi költségvetés bevé­teleiből kieső 12 milliárd forin­tot, valamint a társadalombizto­sítási alapok költségvetéséből hiányzó 16 milliárd forintot. A kormány erre vonatkozóan a jú­lius 26-27-ei következő ülésén hozza meg a konkrét döntése­ket. Addig nem halogatni Kálnoki Enikő és Marija Car­men szembeötlően más egyéni­ségek. A 16 éves Enikő, a na- gyenyedi Bethlen Tanítóképző Líceum és Kollégium diákja teli van energiával. Óvónő lesz, ez az álma. Imádja Magyaror­szágot, Siklós vidékét különö­sen. Marija méltóságteljes, nyugodt. Számítástechnikával szeretne foglalkozni, ha felnő. A nagyenyedi I. számú iskola 12 éves diákja megtanult már több szót nyelvünkön pár napja tartó nyaralásuk alatt. Pitti Zoltán, az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrző Hivatal elnöke az egyéni vállalkozók tavalyi tevé­kenységét értékelve sajtótájékoz­tatóján elmondta: összesen 385 ezer szabályos adóbevallást kap­tak. Az egy vállalkozásra jutó ár­bevétel 1,7 miihó forint. A vál­lalkozásukat kiegészítő tevé­kenységként folytatóké nagyobb volt, mint a főfoglalkozásúaké. Az építőipari vállalkozók legma­gasabb bevétele 2,6 millió forint. A toplistát egy 160 milliós be­akarja a lépések megtételét, ha­nem át kívánja tekinteni az első féléves makrogazdasági telje­sítményt - jelentette be Horn Gyula a kabinet csütörtöki ülé­sét követő sajtóértekezleten. A miniszterelnök a tervezett lépé­sek kapcsán kijelentette: szemé­lyes véleménye, hogy a társa­dalmat nem lehet tovább ter­helni. A szükséges intézkedé­seket az elhatározott reformlé­pésekkel összhangban kell megtenni. Siklós és oktatási intézményei Nagyenyeddel a Bethlen Kollé­giummal való kapcsolatot Nagy Pál képviselőnek köszönheti, aki 1990-ben vetette fel a kapcsolat- teremtés ötletét. 1991-ben már jöttek és mentek a gyerekcsopor­tok. Pár évre elcsitultak a látoga­tások, majd egy éve újra meg­élénkültek, szakmai tapasztalat- cserék, üdülések formájában. Nemrég érkeztek haza Enyedről a siklósi iskolások, ezt a hetet pe­dig negyven nagyenyedi diák tölti Siklóson és környékén. vétel vezeti, ám az adótitok miatt csak annyi tudható, hogy keres­kedő tett rá szert. A tüzelő- és épí­tőanyagot forgalmazók átlagos bevétele 15,3 millió forint. A nyereséges állattenyésztők bevé­tele 6,3 millió forint, négyszerese a növénytermesztőkének. A nye­reséges vállalkozók 60 százaléka nem érte el a minimumadót, vagyis átlagosan 22 ezer forint jövedelmet számoltak el. A vesz­teséget jelentők kétharmada 19 273 forintot vallott be. A kormányfő kijelentette: a mostani ülésen a lehetőségeket vizsgálták meg, a következő napokban pedig nem csak a ki­adásokat, hanem a bevételeket is át akarják tekinteni. Elemzik, hogy a március 12-ei intézke­dést követően hogyan változott a gazdaság állapota. Az előze­tes információk alapján ugyanis egyes területeken - például a vámpótlék terén - nőttek a be­vételek a márciusi kormányin­tézkedést követően. A csütörtök-péntek-szombaton Pécsett zajló Alternatív Napok hivatalos megnyitójára került sor tegnap délelőtt a MTESZ Búza téri székházában. Az ere­detileg tervezett program sze­rint Vitányi Iván, az országgyű­lés kulturális bizottságának el­nöke tartott volna előadást, azonban bokros teendőire hi­vatkozva végül is lemondta a részvételt. Hirtelenjében hem maradt más alternatíva, mint hogy Ko­csi László, MSZP képviselő - egykori népművelő - szóljon az összegyűltekhez és a fesztiválra érkezett fiatalokhoz. Röviden arról beszélt, hogy míg a politi­kai közéletben sokszor nagyon is hiányoljuk a klasszikus ma­gyar politikai tradíciótól külön­böző szellemet, irányzatokat, il­letve a meglévők tolerálását, addig szerencsére ez kulturális téren nem igaz. Példa erre a pé­csi találkozó sokszínűsége, egyedi jellege is. M. K. Vállalkozásonként 1,7 millió forintos árbevétel Adószilveszter: május 31. László László pedagógus, az enyedi csoport vezetője azt mondja: nekik a nyugat felé nyitás lehetőségét adja e köte­lék. Nagy Pál úgy fogalmaz: számukra a történelmet jelenti az enyedi világ. Az erdélyi diákokat a strand, Pécs szépsége vará­zsolta el, a magyarokat odaát a tordai sziklahasadék, To- rockó folklórja. Egy ilyen kapcsolat értéke ily módon nem pénzben mérendő. Sz. A. A kereskedelmi és a mezőgaz­dasági vállalkozások már 1992- ben is veszteségesek voltak. A kereskedők vesztesége azóta 117 ezer forintra, a mezőgazdaságban tevékenykedőké 567 ezerre nőtt. Az szja-bevallások szerint a főál­lású munkaviszonyból származó átlagos jövedelem 406 ezer forint volt tavaly. A fent emlegetett szilveszter pedig nem egyéb, mint a társa­sági adóbevallás leadási határ­ideje. Reményteli vasutasnap Rövid ideig tartott a térzene, szerény volt az ünnepség. Pedig a 45. vasutasnapot ünnepelték tegnap délután Pécsett, a MÁV Rt. Pécsi Üzletigazgatóságán is. Igaz, az elmúlt idők történé­sei nem sok okot adtak volna a fényes hangulatra. De most, mintha mozdulna, éledne a vasút. Ez csengett ki Busch Károly, pécsi üzletigazgató köszöntő szavaiból, aki méltatva a fo­lyamatosan változó és nehéz feltételek mellett dolgozó vasu­tasok helytállását, kreativitását, többek között ezt mondta.- A MÁV teljesítette az első féléves tervét, és ez a jelenlegi gazdasági körülmények között nagy szó. A Pécsi Üzletigazga­tóság pedig túlteljesítette a megemelt első féléves tervét. Megélénkültek a szállítások, s mi abban bízunk, hogy ez az élénkülés csak erősödik. Talán ez lesz a forduló, a több munkát, nagyobb felada­tokat hozó esztendő, amiben az üzletigazgatóság 8800 dolgo­zója is reménykedik. Őket kö­szöntötték a tegnap délutáni ünnepségen, amit az oktatási főnökség tanácstermében tar­tottak. S külön azokat, akik az elmúlt időben kiemelkedően teljesítettek. Munkájuk elisme­réseként vezérigazgatói dicsé­retben részesítettek 17 vasúti dolgozót, akiknek az erről szóló oklevelet Magos György, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyet­tese adta át. A Pécsi Üzletigaz­gatóság dolgozói közül 63-an üzletigazgatói dicséretet kap­tak. Közülük 22-en a tegnapi ünnepségen vették át ezt az el­ismerést Busch Károlytól. T. É. Nagy sikert aratott az állomáson tartott térzene LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Javulhat a Balaton vízminősége Amennyiben a költségvetés 1996-tól kezdve legalább évi 5 milliárd forintot juttat a tó­val kapcsolatos kiadásokra, három év múlva érezhetően javulhat a Balaton vízminő­sége. Erre a pénzre garanciát lát Nemcsók János, a Bala­ton kormánybiztosa, aki csütörtökön Siófokon tartott bemutatkozó sajtótájékozta­tót. Az államtitkár bejelen­tette: a balatoni rendezési terv július végén kerül a kormány elé. Az érintett tár­cákkal - a KHVM-mel, a KTM-mel a Földművelés- ügyi, az Ipari és a Népjóléti Minisztériummal jelenleg folyik az egyeztetés. A « 4 4 é Vendégek a két fűzfa hazájából

Next

/
Oldalképek
Tartalom