Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-07 / 183. szám

2 Dünántuli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1995. július 7., péntek A New York-i legfelsőbb bí­róság Woody Allennel szem­ben Mia Farrow javára döntött az exházaspár gyermekelhe- lyezési vitájában. A fellebbvi- teli bíróság elutasította Woody Allen kérelmét, amelyben a művész megkérdőjelezte a múlt évben alsóbb fokon ho­zott ítéletet a három gyermek, Moses, Dylan és Satchel anyai felügyeletéről. A bosnyák hadseregnek ki kell kényszerítenie az igazsá­gos békét, legalább Szarajevó­ban - jelentette ki Tarik Kupu- sovic, a boszniai szerbek által 38 hónapja ostromlott bosnyák főváros polgármestere. - Szara­jevó lakói úgy vélik, maguknak kell „megtörni a város ostro­mát, ellenkező esetben semmi reményük a túlélésre”. Anatolij Kulikov tábornokot nevezte ki csütörtökön Borisz Jelcin elnök az egy hete levál­tott Viktor Jerin belügymi­niszter utódává. Kulikov a belügyi csapatok parancsnoka volt. A csecsenföldi rendezést célzó katonai megállapodások megvalósítása már ezen a héten megkezdődik. Ezt Ana­tolij Kulikov tábornok közölte Groznijban, ahol csütörtökön felújították a tárgyalásokat. Megállapodtak a harci cse­lekmények beszüntetésében, a csapatok szétválasztásában, il­letve a csecsen fegyveresek leszerelésében. Nemzetközi katonai ellen­őrző csoport felállítását sür­gette csütörtökön Genfben Jasszer Arafat, aki szerint az egységnek a Jordán folyótól nyugatra lévő és palesztin fennhatóság alá kerülő terüle­teken kellene szolgálatot telje­sítenie. Rimó „R" mintabolt «ujj jJk>ÍáÉ AMaJkU Gyerekheverő 9.000 Ft-tól Heverő 10.500 Ft-tól Fotelágy 10.500 Ft-tól F rondaágy 19.900 Ft-tól Sarokgarnitúra 33.900 Ft-tól Kiegészítők Nyitva: hótf ő-póntok:9-17 óráig szombat, vasárnap 9-13 óráig ilyOb. VcfXÍ Tornado-nézőben a német védelmi miniszter. Rühe meglátogatta azt az egysé­get, amelynek felderítőgépei a Balkánon támogatják majd az ENSZ-erőket. fotó: feb/reuters A hagyományos pamplonai fesztivál kezdetét köszöntik a spanyolok. A bátor férfiak nyolc napon át menekülnek majd a városkában szabadon engedett bikák elől, hogy bebizonyítsák ügyességüket és bátorságukat. fotó: feb/reuters Bombát robbantott a maffia Pozsonyban? Dollár-belépő a szlovák határon Pozsonyi lapértesülések szerint ez év július elsejétől a Szlo­vákiába érkező turisták tartózkodásuk minden napjára 15 dollár értékű valutát kötelesek magukkal vinni. A pozsonyi magyar nagykö­vetségen az MTI tudósítójá­nak elmondták: nincs tudomá­suk arról, hogy a rendelet élet­belépése óta a magyar turisták közül bárkinek is problémája adódott volna ebből. A Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom arra szólította fel Soros Györgyöt, hogy kérjen bocsánatot a Szlovák Köztársa­ságtól, különben nemkívánatos személlyé nyilvánítják. A ma­gyar származású amerikai pénzemberre azért orrolt meg a szlovák kormánypárt, mert a közelmúltban egy nemzetközi gazdasági fórumon olyan or­szágként említette Szlovákiát, amely „elszalasztottá a kom­munizmus bukása után kiala­kult esélyét, megkérdőjelezte a hírközlés szabadságát és arra tett célzást, hogy Szlovákiában fasizmus alakulhat ki”. A bombahíí mellé egy va­lódi detonáció: Pozsonyban csütörtökön pokolgép robbant egy gépkocsiban, amely köz­vetlenül a kormánypalota és a szomszédos pénzügyminiszté­rium közelében haladt. Úgy tudni, hogy a menet közben felrobbant gépkocsiban benn égett egy közismert „alvilági kulcsember”. A detonáció egy a villamosmegállóban vára­kozó férfit is megölt. Az első jelentések szerint az áldozatok kilétét még nem tud­ták megállapítani. A merény­letnek nincs politikai háttere. __________A NAP PORTRÉJA_________________ A kiszámíthatóság embere A bugyonnovszki túszdráma idején, Jelcin elnök távollété­ben Viktor Csernomirgyin vette át az irányítást. Az orosz miniszterelnök fellé­pése, tapintatos diplomáciája igen sikeresnek bizonyult. Az 57 esztendős kormányfő nem kis utat tett meg addig, hogy megcsillanthassa állam- férfiúi képességeit. Szülőváro­sában, Orenburgban szerelő­ként dolgozott, és csak hu­szonnyolc évesen végezte el a műszaki egyetemet. Rövidesen visszatért eredeti munkahe­lyére, a gázüzem főmémökhe- lyettese, majd igazgatója lett. A nyolcvanas években vált or­szágosan ismertté: a kommu­nista párt központi bizottságá­nak munkatársaként energia- ipari kérdésekkel foglalkozott, Gorbacsov színre lépésének idején gázipari miniszter lett. 1992-ben, amikor az orosz hatalom csúcsán súlyos belső összeütközésre került sor a re­formerek, illetve a katonai-ipari komplexum képviselői között, Jelcin feláldozta addigi minisz­terelnökét, a radikális reformok híveként ismert Jegor Gajdart. A kompromisszumok embere, Csernomirgyin lett a miniszter- elnök, Gajdar pedig a helyet­tese. Az új kormányfő program­beszédében kijelentette: „A mélyreható reformok mellett vagyok, de ellenzem az embe­rek elnyomorodását.” Bár ezt a célját nem tudta elérni, mégis rendkívül ügyesen tartotta fenn a kényes hatalmi egyensúlyt. Jelcin mögött mindig árnyék­ban maradt, és az elnököt hűen támogatta. A csecsen túszdráma meg­oldása is erősítette helyzetét, és személyes irányításával folytak a grozniji orosz-cse­csen tárgyalások. Az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványok is inkább az el­nöknek szóltak, mint a mi­niszterelnöknek. Csernomirgyin, a jelek sze­rint, a dumaviharok ellenére is, pályájának csúcsára jutott, s most szervezi az elnököt támo­gató, saját pártját. Réti Ervin Remény a szenvedélybetegeknek Elvonókúra egy nap alatt 24 órán belül megszünteti a kábítószer-függőséget egy iz­raeli gyógyászati eljárás. 'A tel-avivi Cita klinikán kifej­lesztett orvosság, a Naltroxon feledteti a kábítószerezés kel­lemes oldalát, és így a szen­vedélybeteg megszabadul a drogéhségétől. Egy év után 1800 páciens 73 százaléka teljesen meg­gyógyult. Jelentős előrelépés, hogy a szenvedélybetegnél nem mutatkoznak elvonási tünetek. Kábítószer éhségét elveszíti, és nincs szüksége pótkielégülésre. Az eljárás persze nem garan­tálhatja, hogy az exkábítószeres meg tudja oldani saját szociális problémáit, az intézet csak arra teremt lehetőséget, hogy a be­teg kimenekülhessen a drog ha­lálspiráljából. Ha pedig a „Naltroxon-pá- ciensek” mégis újra kábító­szerhez nyúlnak, az nem a módszer sikertelenségét mu­tatja. Inkább arról van szó, hogy egyik-másik beteg óha­tatlanul ismét beleütközik azokba a kínzó problémákba, amelyek elől egyszer már a kábítószerhez menekült. Ilyen lesz a világ 2010-ben Ahogyan a tudományos fantázia képzeli Sci-fi vagy előre látható való­ság? Dr. Jürgens Rüttger, a tu­dományos ügyekért is felelős német miniszter kilenc olyan dolgot sorolt fel, amely - sze­rinte - 2010-ben alapvetően másnak mutatkozik majd, mint ahogyan ma ismeri a világ. 1. Az AIDS-re lesz oltás és gyógymód is. 2. A számítógépek megértik a kézírást és a beszédet is. 3. A géngyógyászat meg­szünteti a cukorbetegséget. 4. A televízió háromdimen­ziós lesz - de még mindig nem továbbít szagokat. 5. Mesterséges vér és nyirok is segíti mesterséges emberi szervek alkalmazását a gyógyá­szatban. 6. Tisztán tartható lesz a fo­lyók, tavak és tengerek vize. 7. A napsugár lesz a magán­házak hő- és energiaellátásának első számú forrása. 8. Az informatika viharos to­vábbfejlődése következtében mind többen végzik otthon a munkájukat. 9. Csökken a közterületeken a lárma. Mindez persze csak akkor -, ha megéljük. Az ENSZ-erők szóvivője szerint sokba kerülne a kéksapkások kivonása A gyorshadtest határozottan visszavághat Az elhunyt vagy eltűnt hozzátartozóikat sirató lányok és asz- szonyok derékig érő falat emeltek az ENSZ békefenntartó erőinek zágrábi központját övező járdaszigetre. Minden tégla egy-egy elveszett élet jelképe, rajta a keresztnév, itt-ott fénykép is, születési és halálozási dátum, a kettő különbsége néhol alig 20-25 év. Feleségek és lány testvérek rakták egymásra a köve­ket, Vukovár 1991-es ostroma idején elesett szeretteik emlé­kére. Szándékosan a kéksapkások főhadiszállása elé. Az ENSZ békefenntartóinak zágrábi központja (angol rövi­dítése: UNPF) nemcsak a Hor­vátországban állomásozó kék­sapkások főhadiszállása, ha­nem a világszervezet Boszniá­ban és Macedóniában szolgála­tot teljesítő csapatainak főhadi­szállása is. Itt dolgozik Jaszusi Akasi, az ENSZ-főtitkár dél­szláv különmegbízottja és Ber­nard Janvier tábornok, a kék­sapkások főparancsnoka. A csaknem ezerháromszáz szemé­lyes központban katonai és polgári alkalmazottak serény­kednek, többségük - akárcsak a frontvonalak és a védett öveze­tek körzetében - francia és brit nemzetiségű. Idegennek az épületekbe még akkor is tilos a bemenet, ha nyakában lóg a sajtóiroda által frissen kiállított akkredi­tációs igazolvány. Hiába, a zágrábi főhadiszálláson ko­moly katonai tervezőmunka folyik, néhány száz kilométer­rel arrébb, alkalmasint még közelebb is, háború dúl, amelynek önkéntelenül is ré­szesei, áldozatai az idevezé­nyelt kéksapkások. Nem olyan régen itt, Zágráb­ban fogadták az ENSZ-katonák a boszniai szerbek fogságából kiszabadult bajtársaikat. Az UNPF tájékoztatási osztá­lya minden délben beszámolót tart az újságíróknak az előző nap és éjszaka politikai, katonai fej­leményeiről. Mostanában a kék­sapkások elleni támadásokról és a gyorsreagálású erők telepítésé­ről hangzik el a legtöbb kérdés. Christopher Gunnes szóvivő derekasan állja az újságírók ro­hamát, a BBC hajdani New York-i tudósítójaként bizo­nyára „átérzi” a sajtosok hely­zetét. Korábban az ENSZ szék­helyéről kísérte figyelemmel a délszláv válságot, jelen volt az Oltalmazási Erők (UNPRO- FOR) telepítéséről szóló hatá­rozat megszületésénél is. Január óta dolgozik a zágrábi főhadiszálláson, naponta több tucat újságírónak ad tájékozta­tást személyesen vagy telefo­non, sajtótájékoztatókat vezet, összesen vagy háromszáz tudó­sítóval áll kapcsolatban. Vajon hogyan szerzi be naprakész in­formációit?- Minden reggel fél kilenc­kor Akasi úr tart értekezletet a központ vezető munkatársai számára - mondja Gunnes. - Itt elhangzanak a legfontosabb in­formációk. A legfrissebb hadi­jelentéseket a tíz órakor kez­dődő katonai megbeszélésen kapom meg. A szóvivő kötelessége vé­deni a mundér becsületét - még akkor is, ha az ENSZ-egyen- ruha igencsak megszaggattatott a volt Jugoszláviában. Mi lesz a kéksapkások sorsa: mennek vagy maradnak?- Szerintem egyelőre nem vonják ki az ENSZ-erőket Boszniából, hiszen az rengeteg pénzbe kerülne és növelné a fe­szültséget a térségben. Bizton­ságukat erősíti a gyorshadtest, amelynek telepítése július kö­zepén befejeződik. Ez a gyors- reagálású dandár egyértelműen az ENSZ irányítása alatt áll és mandátuma a határozott fellé­pést is lehetővé teszi. A gyorshadtest a közbülső lépcsőfok a könnyű fegyverzetű kéksapkások és a légicsapások között. Rendeltetése, hogy a tá­madásoktól védje az ENSZ-csa- patokat és segítse a humanitárius segélyek célba jutását. Nem ke­veredhet harcba egyik szemben álló féllel sem. Az ENSZ nem háborúzni jött ide. Aki elhalad a zágrábi főhadi­szállás bejárata előtt emelkedő téglafal mellett, jó ha ezt is az eszébe vési! Halmai Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom