Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-01 / 177. szám
6 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. július 1., szombat Schaffhauseni vízesés (1903) Holdtölte Taorminában (1901) Zarándoklás a cédrusokhoz (1907) Tengerparti város (1902) Ablaknál ülő nő (1894) Öreg halász (1902) Szerelmespár (1903) Athéni utca (részlet, 1904) A pécsi Csontváry Múzeumban vasárnapig tekinthető meg az intézmény névadójának eddigi legteljesebb életmű-kiállítása. Felvételeinkkel válogatást kívánunk nyújtani a tárlat azon festményeiből, amelyek csak ideiglenesen gazdagították városunkat, mégis maradandó élményt jelentettek a látogatóknak. (Fotók: Müller) Futnak A Képek Szavak, arcok, képek A fiatal Milko Mancsevszki Eső előtt (Before the Rain) című angol-francia-macedon filmje, amely tavaly megkapta a velencei fesztivál Arany Oroszlán-díját, három epizódból áll. Ezek azonban, az efféle szerkesztés- mód szokásos lazaságával szemben, igen szorosan egymásba fonódnak. Mindegyik egy-egy értelmetlen halál történetét meséli el. A tragikus triptichon tengelyében egy fotóriporter alakja látható, aki maga is az irracionális öldöklés áldozatává válik. A film kétségkívül értékes mű, ám - pályakezdő alkotásról lévén szó - stílusa még nem igazán kiérlelt és eredeti. Nem azt rovom fel, hogy a macedón Mancsevszki, egyébként igen tudatosan, egyik mesterének, a szerb Alekszander Petrovicsnak híres alkotását, a Találkozások-követi, mert ennek még üzenet-értéke is lehet. Kevésbé tudok megbékülni viszont azzal, hogy a rendező, nyilván a koprodukció kényszerítő körülményeiből adódóan is, túlságosan alkalmazkodott a nyugati mozinéző ízléséhez. Ez közhelyszerű jelképhasználatot eredményez (bárányok születése, a „néma” megszólalása, a megtisztító, a vérfoltokat lemosó eső), s főként a kömyezetrajznak a lé- lekábrázolás és a motiváció kárára történő elhatalmasodásával jár, mintegy megfordul a háttér és az előtér viszonya, aránya. A cselekmény centrumában a londoni jelenet áll, ez is a legjobb: egy válófélben lévő házaspár az előkelő étteremben épp az elkerülhetetlennek látszó szakításról beszélget. Szolid polgári drámát látunk, intim részleteket tudunk meg. A fiatalasszony terhes, az új kapcsolat miatt mégis elhagyni készül leendő gyermeke apját. Bensőséges enteriőrök, tapintatos félközelik, bizalmas premier plánok laza füzére bomlik ki előttünk. A háttérben egy- szercsak egy torzonborz balkáni férfi szóváltásba kezd az egyik pincérrel, aki bizonyára a honfitársa, egy idő után azonban távozásra buják. Ám kisvártatva visz- szatér, lövöldözni kezd, s több vendéget megöl. Köztük az imént említett férjet is. A jelenet félelmetesen ironikus. Ázt a megdöbbent értetlenséget érzékelteti, ahogy a Nyugat a balkáni eseményeket szemléli. JEGYZET Sajnos a film, a nézőpont bizonytalansága következtében, részben maga is ezt a magatartást tanúsítja. Romantikus misztikába burkolja a vérontás tényeit, ami kétségkívül igen látványos, ám az egzotikum gyakran elfedi a valódi folyamatokat. A film bevezető és záró harmada Macedóniában játszódik, terméketlen, vad helyek között, egy ősi szokások uralta világban, ahol törzsi viszályok és vérbosszú pusztítja az életet. Ahol megállt az idő valamikor a harmincéves háború korában. Mintha még nem mentek volna ki a törökök. Ezt az időtlenség-élményt sugallja a kitűnően megoldott, önmagába visz- szahajtó, körkörös kompozíció. A feszes, zárt szerkezet ezúttal szintén sötét-ironikus funkciójú, mivel azt sejteti, hogy csak a filmnek van vége, a történemek nincs. Nagy Imre
