Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-01 / 177. szám
1995. július 1., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Nagy László megidézése A nyáron van hetven éve Nagy László születésének, s erre készülve a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállítást rendezett, kiadott egy Nagy László-bibliográfiát. Ugyancsak ebből az alkalomból jelent meg a Magyar Rádió gondozásában a Föltárt idill című hangkazetta, amelyen a költő mondja verseit. A megnyitón nem fértek be a nagyterembe az érkezők. Az irodalmi esten húsz alkotó idézte meg a költőt, a barátot. Csak naív lélek mondhatja, hogy ez a természetes, hiszen manapság kevés a késztetés is, az energia is arra, hogy az emberek költészettel foglalkozzanak. A rendezvények sikere nem csupán nosztalgiázó idősebbeknek köszönhető. Voltak ott jelen fiatalok is szép számmal. Minden nemzedék versszeretői képviseltették magukat. S aki esetleg most válik azzá, sokoldalú késztetést, megerősítést kaphatott ehhez a kiállítás látványával, az elemzésekkel, az emlékezésekkel, s azzal is, hogy megvehette a költő összes verseinek legújabb kiadását. Sokan úgy vélik, ma egészen más kort élünk, nem a Nagy Lászlóét, s így az ő verseire sincs szükségünk. Bizonyára vannak, akik meggyőződésből képviselik ezt az álláspontot, s bár nem kötelező Nagy László költészetét szeretni, azon azért mindenki elgondolkodhat, hogy vajon a felejtés homályába hulló érték-e az, ami ma is ennyi szellemi izgalmat képes kiváltani. Ami elítélőt, esztétikai és ideológiai jellegűt mondanak róla, félelmetesen hasonlít arra, amit Ady Endre kapott bírálatul. Természetesen Nagy László sem tévedhetetlen, s ő sem csak remekműveket hozott létre, életművének egésze mégis esztétikum és etikum csodálatos egységére példa. Bírálóinak nagyobb része e hagyományt véli fölöslegesnek, sajátos magyar tehertételnek. Feltehetően általánosságban sincsen igazuk, a mi irodalmunkra vonatkoztatva pedig különösen nincs, hiszen éppen e sajátosság adja meg azt az öntudatot, azt a méltóságot, amely segít évszázadokat, azok förgetegeit is túlélni. A tanácskozás egyik vissza-visszatérő gondolata a magyar irodalom esztétikai jellegű egységének vallása volt. Nevekben egyértelműsítve: bármennyire gazdag is a mi irodalmunk, a kirekesztéseknek nincs értelme, tehát helytelen az a kérdés, hogy Pilinszky János vagy Nagy László-e a mi költőnk. Példa lehetne ez a nyitott értékszemlélet, mert sajnos, vannak olyan tanácskozások, írások, amelyek az értékgazdagság helyett csak egyetlen irányt ismernek el. Nagy László nem volt „újholdas”, nem volt „posztmodem”, de nem volt „népies” sem. A nagy költők szétfeszítik az irányzatok kalodáját, egyetemesekké válnak, s ebben az egyetemességben: testvérekké. Vasy Géza Nagy László: Csönd van Csönd van, a láp se zizeg, szél ha járja, fekszik a nádas: hóbafojtott cicomás ezred. Fölötte tépett rucapihe tétova repked s peheg, ha ráakad egy bóbitára. Távol a bazalt-hegy is süket-néma, minthacsak mára hűlt volna le benne a láva, s letagadná, hogy kövein a bort danolászva itta a jó katona, víg poéta. Ráfeszült hidegen a csönd a tájra, hitetlen lélek lehet ilyen búba áléivá. Vadmadár éles riogása fölveri néha, szárnyával megpofozza, de hiába. Baktat a tehervonat, tűz a csokra, mint üvegfalnak, nekimegy a fagynak, a csöndnek, s nézd: amik pengve, sisteregve ízekre törnek, tűntével fölépülnek még nagyobbra. Szoborrá alkot ez téli szemle, menj haza gyorsan, hívogatnak otthoni fények. Asszonyod teste, mint a tavasz kivirul néked, tájad lesz, tűz-eged a szív szerelme. Gyönyörködj s dalaid is megerednek, álmodd ki szépen magadat a fagyból, a csöndből, lásd meg, hogy lázban tündököl az izgága Göncöl: álma a hóbarekedt szekereknek. 1 A végzett növendékek tablója 1955-ből Akik negyven éve végeztek a Pécsi Tanítóképzőben Emberséggel és szeretettel Negyvenedik érettségi találkozóját tartotta a napokban a Pécsi Tanítóképzőnek az az osztálya, amelyik 1951-ben kezdte meg tanulmányait. A szervezők, Komlódi József, Gyenes Imre, Szabó Árpád, Vass László és Vastagh Zoltán szerint az egykori intézmény megszüntetése azóta sem pótolható hiányt hagyott a magyar tanítóképzésben. Az iskola lényegében a Püspöki Tanítóképző államosítása után 1948-ban jött létre a mai Széchenyi Gimnázium épületében. Miként elődjébe, ide is kizárólag fiúkat iskoláztak be, a leányok külön tanítóképzőbe jártak a városban. A tanítóképző tulajdonképpen középiskola volt, ahol négy év után érettségit tehettek a hallgatók, aztán egy év gyakorlat következett, majd a képesítő államvizsga, melynek eredményeképpen tanítói oklevélhez lehetett jutni. A diákság zöme faluról jött, s falusi tanítóként kezdte meg felnőtt életét. Az első-második évben az osztályt megosztották azért, hogy azok, akiknek orosz nyelvtudása elmaradt a kívánt szinttől, vagyis gyakorlatilag a nullával volt egyenlő, felzárkózhassanak. A harmadiktól egyesítették a két fél osztályt, a 22-22 tanulót. A tanítóképző mai szemmel nézve zseniálisan szerveződött intézmény volt. Az épületben működött ugyanis a gyakorló általános iskola, amely négy alsó osztályt foglalt magában, így a tanítóképzősök együtt éltek a falusi iskolák mintájára létrehozott osztott és osztatlan osztályokkal, teljes egészében a gyakorlatra orientálva. A tanári kar részben új volt, részben a volt püspöki iskola két háború közötti kultúrát hordozó tanáraiból állt, akik igen nagy szakértelemmel, emberséggel és szeretettel tanítottak annak ellenére, hogy a hivatalos tananyag az ötvenes éveket tükrözte. Az ötvenes években óriási szükség volt falun a tanítókra, ezért a Pécsi Tanítóképzőben végzetteket felmentették a katonai kötelezettség alól, s a diploma megszerzése után rögtön kinevezték őket tanítónak. Csak hárman-négyen tanultak tovább főiskolán, egyetemen. Persze, azóta már túlnyomó többségük felsőfokú végzettséget szerzett, s majdnem mindegyikük megmaradt pedagógusnak annak ellenére, hogy a párttitkártól a szerzetesig a legkülönfélébb pályákat járták be. Pedig annak idején nem kevesen közülük csak kényszerűségből kerültek a tanítóképzőbe, mert egyszerűen ide irányították őket. Harmadikosként kezdtek el tanítani, s az sem volt mindennapos élmény, hogy egy tízéves általános iskolás gyerek a tizenötéves elsős tanító- képzőst kistanítónak szólított. Később, már falun a tanító úr dukált nekik, akkoriban, az ötvenes években még tekintélye volt a falusi tanítónak. A hatvanas években már országszerte tanárnak hívatták magukat a tanítók, s ez sok minden jelzett. Például azt, hogy a hatvanas években elkezdődött a képesítés nélküli tanítók alkalmazása, amely kétségkívül olcsóbb megoldás volt. Tovább romlott a helyzet azáltal, hogy a tanítóképzőket egycsapásra megszüntették, a helyette működtetett hagyományokat nélkülöző néhány főiskola nem tudott megfelelő számú szakembert kibocsátani, továbbá a főiskolát végzettek egy része máshol helyezkedett el; a szaporodó levelező képzés által pedig nagyon felhígult a képzés színvonala. Az 1955-ben végzettek után még két évfolyam járt ide a bezárásig. A szakemberek szerint az ország elleni bűntett volt a jól működő rendszer, egy évszázados hagyomány megszüntetése. Cseri László Operaest Ismert operarészletek hangzanak fel azon az esten, melyet vasárnap, július 2-án tartanak Pécsett a Művészetek Házában, este 7-kor. Mozart, Rossini, Leoncavallo, Verdi és Bizet műveiből Maria Terese Uribe és az USA-beli Sándor György operaénekes válogatott. A művészeket Rásonyi Leila hegedűművész, és Mayer Erika zongoraművész kíséri. Könyv Pécsről Új munka bővíti a Pécsről készült kiadványok egyébként nem túl gazdag gyűjteményét. Pécs címmel az Alexandra kiadó gondozásában jelent meg a könyv, melyet július 3-án mutatnak be a nyilvánosságnak a baranyai megye- székhelyen. Huszadik évforduló Évek óta jól működik Bárban a német nemzetiségi olvasótábor. Az általános iskolásoknak szervezett találkozókon az anyanyelv, a hagyományok ápolása mellett kirándulásokra, kézműves foglalkozásra is mindig jut idő. Vasárnap, július 2-án 10 órától a bári táborban jubileumi ünnepség keretében emlékeznek meg az elmúlt 20 év eredményeiről. Fények és árnyak Két hétig látható az a kiállítás, melyen Ligetiné Ackermann Éva mutatja be munkáit Pécsett, a Gyöngyszem Galériában. Képein sokféle technikát alkalmaz, szereti a fényárnyék kontrasztokat, a meleg, pasztell színeket. A miskolci születésű festőnő az egri pedagógiai főiskola rajz szakán került először mester keze alá. Azóta több önálló kiállítása volt, elsősorban Somogy megyében, ahová 30 évesen, 1968-ban települt. Alternatív Napok Sokan hallhatják örömmel, hogy alternatív napokat szervez a pécsi Ifjúsági Ház. Július 7-én 18 órától alternatív táncok bemutatója zajlik, másnap pedig, július 7-én 17 órakor a Holdudvar Színház társulatának szereplése ígér különleges élményt. Erdélyben járt a Mecsek Kórus Tordaszentlászló - kis magyar falu Kolozsvár közelében. Immár a hatodik Szent László- napi kórustalálkozó megrendezésére kerülhetett sor június 24- én, amelyen 20 erdélyi és 3 magyarországi kórus mintegy 900 énekese vehetett részt. A rendezvénysorozat a falu református templomában közös istentisztelettel kezdődött. A templomi hangversenyen bemutatta műsorát a Tordaszent- lászlói Női Kar (amely tavaly Pécsett is járt), egy-egy sepsiszentgyörgyi, hódmezővásárhelyi együttes és a Pécsi Mecsek Kórus. Befejezésül az összes jelenlévő énekes Nagy Ernő pécsi karnagy vezényletével Berzsenyi - Kodály: Forr a világ kezdetű kánonját szólaltatta meg. A templomkerti Szent László mellszobor megkoszorúzása is emlékezetes hagyománya a dalosnapnak. Majd a színpompás gyülekezet ünnepi felvonulással érkezett a templomtól a művelődési házig. A hosszú sor - mint egy búcsújáró menet - ezúttal magyar népdalokat kán- tálva vonult. A zsúfolásig megtelt művelődési házban 5 órán keresztül zengett a dal, a 23 kórus fellépését sokan a teremből kiszorulva az udvarról hallgatták. Az énekkarok igyekeztek reperto- átjukból színes válogatást bemutatni. Érezhető volt a törekvés; hogy az egyéni és világi művek magyarul szóljanak meg, lehetőleg magyar zeneszerzőktől, s külön figyelmet fordítottak saját folklórjuk reprezentálására is. Leggyakrabban Bárdos Lajos, Bartók Béla, Kodály Zoltán neve hangzott fel bemondáskor, de erdélyi zeneszerzők művei is megszólaltak, pl.: Birtalan József, Jagamas János. A program közepén fellépő Mecsek Kórus előadta Bárdos Lajos: Tábortűznél, Kocsár Miklós: Ó hajnal, hajnal és Bárdos Lajos: Régi táncdal című művét. A kórusban is éneklő Sinkóné Kancsár Tünde csodálatos népdalszólójával nagy sikert aratott. A Mecsek Kórus vasárnap Kolozsvár vendége volt. A ko- lozsmonostori egykori bencés apátsági templomban szentmisén énekelhettünk. Testvérvárosunkban sok új barátra tettünk szert. Gyöngyösi István Érdekességek üuien-onnan Blöff W. Jim Taylor amerikai regényíró olyan könyvet adott ki, aminek csak a címe van meg, máskülönben négyszáz üres oldalt tartalmaz. A nagy lepényhal című könyv ötszázezer példányban jelent meg, és a hozzácsatolt felhívásban az író arra kéri olvasóit, hogy a cím után ők írják meg a regényt. Az olvasók örömmel kaptak a lehetőségen, az ötszázezer példány mind egy szálig elkelt, és így a legújabb W. Jim Taylor-regény máris a sikerlista élére ugrott. Prűd Ki a világ legprűdebb nője? Erre a címre minden bizonnyal az ausztráliai Sydneyben élő Elizabeth Brown ötvennégy éves tisztviselő tarthat igényt, aki talpig felöltözve, lila, nagy kalappal a fején jelent meg a tengerparti strandon, és kis töprengés után belábalt a vízbe. Félórát úszott, majd akkor ismét kijött a partra, vizes kalapját megigazítva a strandolok felé intett, és csak ennyit mondott: „Fúj!” Moliére Kiss Balázs Beatrix, az ismert irodalomtörténész kiderítette, hogy Moliére, a jó nevű francia színész és drámaíró fiatal korában két hetet Magyarországon töltött. A Heves megyei Mazsoládon látogatta meg báró Pig- meniczky Saroltát, akivel Párizsban ismerkedett meg, és vonzalom ébredt bennük egymás iránt. Az öreg báró azonban csak úgy egyezett bele a frigybe, ha a fiatalember felhagy bohém tevékenységével, megtanul magyarul, és jószágkormányzói állást vállal a birtokon. Moliére gondolkodási időt kért, és visz- szautazott Párizsba. A többit már tudjuk. Kecske Urn Műm kirgiz kecskepásztor olyan kecske birtokosa, mely kitűnően beszéli a kirgiz nyelvet. Állítólag nagyobb szókinccsel rendelkezik, mint a gazdája. Éppen ezért, ha hivatalos ügye akad Um Murunak, a kecskéjét küldi elintézni. Um Murit csak az aggasztja, hogy a kecske olykor hevesen udvarol a feleségének. Bókokat mond neki, és ezeket az asszony látszólag szívesen hallgatja.
