Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-24 / 200. szám
16 DUnántuli Napló Sport 1995. július 24., hétfő Labdarúgó előkészületi mérkőzés PMSC-Fordan - Magd FC 7-0 (2-0) Veszélyben a damaszkuszi kapu. fotó: tóth László Baranyatej Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna Világbajnokok a női párbajtőrözőink Szombaton nagy sikert ért el a hágai vívó világbajnokságon a Király Hajnalka, Hormay Adrien, Szalay Gyöngyi, Nagy Tímea összetételű magyar női párbajtőrcsapat: aranyérmet szerzett. A döntőben a franciákat verték meg. Vasárnap a női tőr- és a kardcsapatok versenyével fejeződött be a vb. A kardcsapatok mezőnyében a magyar válogatott ezúttal harmadik lett. A vb utolsó száma a női tő- rözők csapatversenye volt. Ez lapzárta után fejeződött be. Az aranyéremért az olaszok (bennünket győztek le) a címvédő románokkal mérkőztek, míg a harmadik helyért Magyarország Németországgal találkozott. Lékó harmadik lett Dortmundban A 20 éves orosz Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget a németországi Dortmundban megrendezett rangos nemzetközi sakktorna. A magyar színeket Lékó Péter, a világ legfiatalabb nagymestere képviselte. Nem akármilyen sikerrel, hiszen a harmadik helyet szerezte meg. A kilencedik, egyben utolsó fordulóban Lékó a világos bábukat vezető ukrán Alekszandr Beljavszkijtól szenvedte el első és egyetlen vereségét a tornán. A végeredmény: 1. Kramnyik 7, 2. Karpov 6,5, 3. Lékó és Ivancsuk 5-5. Totó 1. Zabrze - Karlsruhe 1-6 2 2. Sheffield - Aarhus 3-1 1 3. FC Köln - Tottenham 8-0 1 4. Luzern - Velenje 1-1 X 5. Cluj - Aarau 2-3 2 6. Leiria - Heerenveen 1-0 1 7. Naestved - Pentre 2-0 1 8. Odense - Norrköping 3-2 1 9. Metz - Linz 1-0 1 10. Thistle - Zagreb 1-2 2 11. Cannes - Becsej 1-0 1 12. Groningen - Piaira 0-0 X 13. Tikva - Strasburg 0-0 X Pótmérkőzés 14. Frankfurt - Vorwärst 1-2 2 Az AFP francia hírügynökség vasárnapi jelentésében szó szerint a következő áll: „Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vasárnap helyesbítette a labdarúgó UEFA-Intertotó Kupa 5. fordulójában megrendezett Universitatea Cluj-Na- poca (román) - FC Aarau (svájci) mérkőzés szombat este általa tévesen közzétett eredményét (0-0). A helyes végeredmény: 2-3. Újmecsekalja, 600 néző. V.: Vavika. PMSC: Kovácsevics - Tomka (B. Szabó) - Dienes, Fehér, Schneider - Ulveczki (Pest R.), Dárdai (Ulrich), Jaki, Tolocsko - Tököli (Rózsahegyi), Bujdak (Szabó Cs.). Edző: Dárdai Pál. Magd FC: Zakari- Fathi - Mordad, Irfan, ^Camil (Jamal) - Zaza, Ali (Fräs), Zäher, Amar (Muzir) - Hisan (Ni- bal), Walid. Edző: Adir Alas- cart. A pécsiek egyszerűen nekirontottak a szír vendégeknek. Végül is nem volt veszteni valójuk, s ennek következtében már az ötödik perc végén a szlovákiai Érsekújvárról érkezett Bujdak nagyszerű találata révén megszerezte a vezetést a hazai együttes. (1-0). Továbbra is a ők maradtak támadásban és negyed órai fölény után a bemutatkozáson szereplő szlovák játékos növelte az előnyüket egy látványos kapásgóllal. (2- 0). Hatalmas mezőny fölény ben játszott a PMSC-Fordan, éppen ezért meglepő volt, hogy a 31. percben a pécsi kapu előterébe először bemerészkedett Zahert Jaki lebirkózta, amiért 11-es járt. A büntetőt Ali a felső lécre lőtte, az onnan kipattanó labdát a védők a mezőnybe kivágták. Szünet után már csak a péEgy év múlva, 1996. július 19- én lesz az atlantai nyári olimpia ünnepélyes megnyitója. Ez adta az aktualitását annak a sajtótájékoztatónak, amelyet az óbudai Új Sipos Halászkert étteremben tartottak meg. Aján Tamás, a MOB főtitkára az atlantai előkészületekről ejtett szót. Utalt arra, hogy nem halad minden zökkenő- mentesen, de meggyőződése: gond nélküli centenáriumi ötkarikás játékokra kerül sor 1996. július 19. és augusztus 4. között Georgia állam fővárosában, ahol - vonzáskörzetével együtt - mintegy hárommillió lakos él. A főtitkár példákat is említett: a „problémás” sportágak közé sorolta a kerékpározást és a vitorlázást. Az előbbiben a versenyszínhelyekkel, az utóbbiban a hajótároló nagyságával vannak gondok. Bebizonyosodott a régi igazság: ígérni könnyű, az nem kerül semmibe, ám néhány év elteltével, amikor a végrehajtás időszaka érkezik el, akkor már nem valósulnak meg maradéktalanul a korábbi, sokakat ámulatba ejtő elképzelések. Ehhez csiek alakításairól szólhat a krónikás. Az első 45 percben még friss, energiától duzzadó vendégek megadták magukat, még akkor is, ha a hazaiak mestere Dárdai Pál is frissítésre szánta el magát. A gólsorozat már a második játékrész első percében folytatódott. Az ifjabb Dárdai több csel után, 14 méterről elegánsan gurított a bal alsó sarokba. (3-0). Alig telt el 10 perc, amikor az előre törő Schneidert felvágták a szír védők. Ismét büntető! Újra Dárdai kapcsolódóan jegyezte meg a MOB főtitkára: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is azon gondolkodik, miként tudna a mostaninál szigorúbb követelményrendszert támasztani a házigazda szerepkörére pályázó városokkal, hogy a jövőben elkerülhetővé váljanak az ígéret- szegések. Lochmayer György, a magyar csapat vezetője személyes tapasztalatairól számolt be. Elmondta, az atlantaiak 10 ezer sportolót, 5 ezer kísérőt, 15 ezer újságírót és kétmillió turistát várnak a nagy érdeklődéssel várt seregszemlére, amelyet a világ eddigi legnagyobb, szuperteljesítményeket ígérő sporteseményeként harangoznak be. A magyar részvételről szólva megjegyezte, hogy még csak kéttucatnyian - atlétikában, sportlövészetben, lovaglásban, asztaliteniszben és műugrásban - biztosították helyüket a csapatban, több sportágban a közeljövőben rendeznek kvalifikációs világversenyeket, míg néhányban csak a jövő tavasz- szal tisztázódik a résztvevők talált 11-esből a hálóba. (4-0). Egyre inkább felszabadultabban rohamozott a pécsi együttes, aminek eredményeként a 84. percben Szabó gólpasszát Jaki értékesítette. (5-0). Mindez csak olaj volt a tűzre, mert a pécsiek alaposan meghajtották az utolsó 10 percet, aminek meg is lett az eredménye. A 87. percben Jäkl csúsztatott fejese, majd a 89. percben Pest R. ritkán látható gólja állította be a végeredményt (7-0). K. L. köre. Egyelőre csak annyi a bizonyos, hogy a baseball, a soft- ball, a gyeplabda, a röplabda, a kosárlabda és a műúszás küzdelmei a piros-fehér-zöld színek képviselői nélkül zajlanak. Török Ottó, a MOB igazgatója, az előkészítő bizottság vezetője - Lochmayer György szavait alátámasztandó - azt emelte ki, hogy az olimpiai faluban csak húsz napra szól az ingyenes vendéglátás, így a további ott eltöltött napokért fizetni kell, méghozzá nem is keveset, hozzávetőleg személyenként napi 150 dollárt. (A tervek szerint a magyarok első csoportja július 9-én vagy 10- én kel útra.) Ugyancsak érdekességnek számít, hogy az olimpiai faluból a legalapvetőbb kellékek is hiányoznak, így például a ruhafogas és a tükör csak bérlés útján szerezhető be, ezekért is tekintélyes összeget kémek. A MOB igazgatója leszögezte: 600-650 millió forintot kell előteremteni a magyar csapat szerepléséhez, a küldöttségtől 180-200 pontot remél a sportvezetés. Kedden Pécsett nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna kezdődik. A résztvevők: Eszék (hor- vát), Baranya válogatott, Duna- szerdahely (szlovák), PMSC- Fordan. A mérkőzésekre a kovácstelepi és az újmecsekaljai pályán kerül sor. A játékidő: 2x40 perc, öt játékost lehet cserélni. A találkozók után - ha azok döntetlenre végződnek - 5-5 büntetőt rúgnak a csapatok. Kü- löndíjban részesül a legjobb kapus és mezőnyjátékos, valamint a gólkirály. A négyes csoportban mindenki mindenkivel egyszer játszik. MŰSOR. Július 25., kedd, Kovácstelep: PMSC-Fordan - Eszék, 15.30. Baranya válogatott - Dunaszerdahely, 17.00. Július 26., szerda, Kovácstelep: Baranya válogatott - Eszék, 15.30. PMSC-Fordan - Dunaszerdahely, 17.00. Július 27., csütörtök, Újmecsekalja: Eszék - Dunaszerdahely, 9.30. Vasárnap az országos úszó bajnokságon az első győzelmet Egerszegi Krisztina szerezte meg, a 200 m pillangón több mint nyolc mp-es előnnyel végzett az élen. Ezúttal 2:17.57 perces teljesítményre futotta erejéből, ennél ő sokkal jobbra is képes, hiszen 2:10.71-gyei tartja az országos csúcsot. Mögötte a második helyért dúlt nagy küzdelem, a 17 esztendős Háry Réka benyúlással érdemelte ki az ezüstérmet a 14 éves Lukács Linda előtt. Egerszegi ekkor nyolcadik idei aranyánál tartott, ám szinte mindenki tudta, hogy még nem jött el a mérlegkészítés ideje, hiszen hátra volt a 200 m hát. A férfi 200 m vegyesen a korábbinál is nagyobb tapsot kapott Czene Attila, az OTP-Sport Plusz SE 21 esztendős versenyzője, aki már idei tizedik bajnoki címét gyűjtötte be. Megint nem akadt igazán méltó ellenfele, csupán ezzel magyarázható, miért nem ért el jobb eredményt (2:02.92 p). Egyébként Czene idén úszott már 2:02.60-at is, azzal hatodik az idei világranglistán. Említést érdemel, hogy a nemzetközi szövetség által közzétett hivatalos ranglistán nem ő a legjobb magyar, nála is előkelőbb helyen, a harmadikon jegyzik a hivatalosan visszavonult, de a Nyári Universiadéra készülő Damyi Tamást, aki áprilisban egy olaszországi viadalon 2:02.36-ot úszott. (A szakemberek kétségbe vonják ennek az PMSC-Fordan - Baranya válogatott, 11.00. Az eredményhirdetés csütörtökön 13.00-kor lesz Újmecsekalján. Bérletárusítás a PMSC-nél A PMSC-Fordan labdarúgó szakosztálya az 1995-96-os bajnokságra a bérletek árusítását az újmecsekaljai stadionban július 25-én, kedden megkezdi. Munkanaponkon 8-16 óra között lehet megvásárolni azokat. A korábbi bérlethelyeket július 28-ig bezárólag tartja fenn a klub. A bérletfajták változatlanok, az áruk viszont a korábbival szemben 400-700 forint között emelkedik. Felhívás A PMSC-Fordan serdülő I. labdarúgó csapata (az 1980. augusztus 1. után születettek) számára az edzések július 24- én, hétfőn 14.00-kor kezdődnek meg a kovácstelepi pályán. eredménynek a valódiságát, sokak szerint ezt csak 25 méteres medencében érhette el. Minderről érdemes lett volna magát Damyit megkérdezni, de mint ismert, ő nem hajlandó szóba állni az őt faggató újságírókkal.) Az idei bajnokságon berobbant Klocker Edit, a 16 éves bajai ifjú hölgy 50 m gyorson letaszította a trónról Lakos Gyöngyvért. A 100 m gyors és a 100 m pillangó után már harmadszor szólították őt a dobogó legmagasabb fokára. Vajon sikerül-e megőriznie hibátlan mérlegét Czene Attilának, a bajnokság els őszámú hősének, aki váratlanul az 1500 méteres rajtot is vállalta? Az első 300-on még a veszprémi Schönek András haladt az élen, de 400 méter megtétele után már Czene volt elöl. Az már ekkor látszott, hogy a Bakony- ból érkezett legényen kívül más nem is lehet veszélyes Czenére. Később Schönek sem tudta tartani az éllovas által diktált rohamot, egyre nagyobb hátrányba került, 800-nál már hat másodperc volt köztük a különbség. A táv második felében a lényeget illetően semmi sem változott. Az utolsó két szám, a női 200 m hát és a férfi 4x100 m vegyesváltó a papírformának megfelelően alakult. Az előbbiben Egerszegi Krisztina, az utóbbiban a toronymagas favorit, az OTP-Sport Plusz SE négyese diadalmaskodott. Egy év múlva kezdődik az atlantai olimpia Czene 12., Egerszegi 9. bajnoki címe Egy hely még kiadó Tatán a XII. minimaratonra készülnek Augusztus 5-én tizenkettedik alkalommal rendezi meg Tatán a városi önkormányzat a hagyományos nemzetközi futóversenyt. A minimaraton programját sajtótájékoztató keretében ismertették. Az elmondottak szerint a versenyre előzetes jelentkezés nincs, a nevezés a helyszínen történik. Idős és fiatal, igazolt és amatőr, hazai és külföldi jelentkezőket egyaránt várnak. A versenytáv 14 kilométer. Az útvonal a város legszebb részein, hangulatos tereken, csendes sétányokon, kis utcákon, az Öreg-tó és a Cseke-tó partján halad keresztül. A rajt és a cél a városi művelődési központ előtti téren lesz. A versenyt 100 önkéntes sportszerető aktivista felügyeli majd. A nemzetközi futóversenyt az atlétika érvényben lévő szabályai szerint bonyolítják le. Eredményt a hagyományoknak megfelelően ifjúsági fiú és lány, felnőtt női, férfi és csapat kategóriában, az amatőröknél pedig nők és férfiak részére korcsoportonként, valamint csapatban hirdetnek. Az első 800 célba érkező versenyző emblémás pólót és más ajándékokat kap. Valamennyi futónak egy diplomát is átnyújtanak. A Tata város hírnevét öregbítő nemzetközi futóversenyen az elmúlt években nyolcezernél több futó vett részt. Többször is érkeztek vendégfutók, többek között Ausztriából, Csehszlovákiából, Németországból, Svájcból, Hollandiából, Belgiumból, Angliából, Svédországból, Olaszországból és az Egyesült Államokból. Ä minimaratoni történetében előfordult olyan év is, amikor a verseny a Nemzetközi Páneurópai Unió védnökségét is élvezte, volt, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sport For All Bizottsága kiemelt rendezvényei közé sorolta. És végül még egy érdekesség a tatai minimaratonról: a legidősebb versenyző 82, a legfiatalabb 5 éves volt. A Magyar Bocsa Szövetség elnökségének legutóbbi ülésén a közelgő világbajnokságon induló válogatott kijelöléséről döntöttek.- Szeptember végétől a Szardínia-szigetén megrendezésre kerülő világbajnokságon Csaba Attila, Sas Zoltán és Nagy Zoltán képviseli a magyar színeket - tájékoztatott Fábián Mónika, a szövetség főtitkára. - A negyedik versenyző személyéről nem tudtunk dönteni, ezért úgy határoztunk, hogy öt jelölt, Lovast Tibor, Robáczky Ferenc, Simon László, Péteri Viktor és Szántó Dezső' még egy utolsó versenyen bizonyíthat. Aki ott győzedelmeskedik, utazhat a világbajnokságra. Most 40-45 ország indulására számítanak, a magyar válogatottat a nemzetek rangsorában a 42. helyen tartják nyilván. Isten éltesse, „Ábel” bácsi! Igaz, 1985 óta már több alkalommal járt hazai földön Zsengellér Gyula, de mindig elérzékenyülést vált ki a magyar futballszurkolóból (és persze ő is így van ezzel), ha az újpestiek egykori válogatott játékosa hazatér. Ezúttal is így van, az „Ábel” becenévre hallgató idős klasszis Ciprusról megérkezett egy kicsit pihenni, no és egy kicsit emlékezni.- 1957 óta élek külföldön - mondta Zsengellér Gyula, aki az 1938-as franciaországi világbajnokságon ezüstérmet szerzett, ráadásul hármas holtversenyben a góllövőlistán öt találattal másodikként zárt. - Lekopogom, az egészségemmel nincs különös baj. Kis pihenés, nosztalgia Újpesten, az emlékek felidézése; egyszóval pompás érzés ismét magyar földön lenni. Zsengellér Gyula nem kíván hazatelepülni, legalábbis ilyen elképzelés nem fordult meg egyelőre a fejében.-Tisztes nyugdíjat kapok, abból élek Nicosiában. Mindig nagy öröm, ha a szigetországban magyar futballisták szerepelnek. Amennyiben megtehetem, ott vagyok azokon a mérkőzéseken. Most az Apoel Nicosia három magyar válogatottal erősödött, Ki- prich József, Kovács Kálmán és Kozma István szereplése révén bizonyosan javulnak az eredmények. Természetesen nagyon szurkolok nekik, hogy otthonra leljenek, akárcxsak én - fejezte be Zsengellér Gyula, aki decemberben tölti be nyolcvanadik életévét. * i