Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-25 / 201. szám
Kényszerű takarékon a pécsi közvilágítás (3. oldal) Megszűnnek a nagy átverések? (8. oldal) A minőség a legjobb ajánlólevél (10. oldal) Horn Gyula és Felipe González madridi tárgyalásai A JPTE I. számú Gyakorló Iskolájában a padlásfödém javítása elengedhetetlen Müller andrea felvétele S.O.S.-javítás a gyakorlóban Köztudott, hogy a pécsi oktatási intézmények épületei rossz állapotuk miatt folyamatos felújításra szorulnak, de az évente tervezett javításokon kívül néha akad olyan vészhelyzet is, amikor nagyon gyorsan kell lépnie az illetékeseknek. Ilyen esetről számolt be Mihalovics Gábor, a JPTE Gazdasági Főigazgatóság főmérnöke, aki elmondta, hogy az évenkénti intézménybejárás során Hudra Zsusza minisztériumi főtanácsossal a tetőszerkezet korha- dását észlelték a JPTE I. számú Gyakorló Iskolájában. A Mérnöki Iroda Kft. szakértői véleményéből, illetve a tetőszerkezet és a padlásfödém diagnosztikai vizsgálatából kiderült, hogy a fafödém illetve a kötőgerendák egy része a „veszélyes” kategóriába sorolható, ezért azonnali javításuk elkerülhetetlen. (Folytatás az 5. oldalon) Fogytán a kulturális kuratóriumok pénze Clinton a tel-avivi merényletről Bili Clinton amerikai elnök a leghatározottabban elítélte a tel-avivi merényletet. Az amerikai elnök együttérzéséről biztosította Izrael népét, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok mellette áll - jelenti az AFP. Clinton elnök szerint a merénylet elkövetői meg akarják akadályozni az izraeli-palesztin béke létrejöttét, de céljukat nem fogják elérni. Újabb szerb támadás Zepánál A boszniai szerbek harckocsikkal és ágyúkkal lőtték hétfőn a Zepához vezető déli utakat. Lángokban áll két Zepához közeli falu. ENSZ-tisztviselők a Reuter tudósítójának elmondták, hogy a szerbek ágyúzták a várostól nyugatra fekvő térséget is, ahol korábban az ukrán kéksisakosok egyik megfigyelőposztja volt. Lángokban állnak a házak Vratar és Ribioc településeken. Arról nincs értesülés, hogy a szerbek előrenyomultak volna Zepa felé. Iliescu az oktatási törvényről Ion Iliescu román államfő hétfői sajtóértekezletén alaptalanoknak nevezte az új román oktatási törvény kisebbségi fejezetével kapcsolatos bírálatokat. Az elnök váratlanul hívta össze a nemzetközi sajtóértekezletet, amelyről a rádió is helyszíni közvetítést adott. Az államfő nem cáfolta, hogy a törvény megszünteti az anyanyelven történő felvételizést és tiltja az anyanyelven a szakmai oktatást, de az új rendelkezéseket hasznosnak, indokoltnak nevezte. Véleménye szerint éppen ezek biztosítják az egyenlő esélyeket a romániai magyar diákoknak. Spanyolország nemcsak az Európai Unió soros elnökeként, hanem, mint az EU egyik tagja is, támogatja Magyarország beépülését az európai integrációs szervezetekbe, ez elsősorban politikai segítséget jelent - hangsúlyozta a hétfői madridi sajtóértekezleten Felipe González spanyol miniszterelnök, aki Horn Gyulával közösen válaszolt az újságírók kérdéseire. A spanyol kormányfő nem zárta-Barátommal Pécsett voltunk szórakozni, majd vasárnap délután a határszéli falujukba indultunk - meséli a Veszprém melletti Litérről érkezett fiatalember a mohácsi kórház sebészetén, miután tisztázzuk, hogy teljesen jól van, egészségi állapota kitűnő. - A barátom aztán elkeveredett, én pedig útbaigazítást kértem, merre kell tovább tartanom, s így indultam el a vasúti talpfákon. Már jó félórát gyalogoltam, amikor bekövetkezett a robbanás. A falu nevét nem említi, csak az I kezdőbetűre emlékszik. Ivándárdáról már az incidens után intézkedő határőrök jutnak Az államháztartási reformmunkálatok állásáról, valamint a szerdai, csütörtöki kormányülésen szóba kerülő elképzelésekről, köztük az alkotmánybírósági döntés nyomán keletkezett 12 milliárd forintos költségvetési hiány lehetséges pótlásáról adott átki annak lehetőségét, hogy felülvizsgálják a korábbi döntést és a közép-európai országok képviselői is ott lehetnek a soros elnökséget záró decemberi EU-találkozón. A két kormányküldöttség előzőleg a Moncloa palotában folytatott beható megbeszéléseket. A plenáris tárgyalásokról beszámoló Horn Gyula hangsúlyozta: átadta azt a dokumeneszébe, Mocskára azonnal rávágja, igen, az lett volna az úticél. Az már a határőrségtől származó információból derül ki, hogy a négy év óta forgalmon kívül lévő, az államhatáron átvezető Magyarbóly-Pélmonos- tor közötti vasúti szakaszon mintegy ötven méterrel túl a magyar határon „akadt össze” Székely Lajos feltételezhetően egy botlódrótos aknával vasárnap este háromnegyed kilenckor. A határőrök emlékeztek a fiúra, egyszer figyelmeztették is, merre nem szabad kószálni, ő állítja, nem is ment arrafelé. A baleset mégis megtörtént, s fogó tájékoztatást hétfőn Bokros Lajos pénzügyminiszter a szocialista párt parlamenti képviselőinek. A rendkívüli frakcióülésre több mint 140 szocialista törvényhozó tért vissza szabadságáról. A mintegy hatórás eszmecserét követően Tompa Sándor tumot, amelyben a budapesti kormány kifejtette, hogy mire számít Spanyolország részéről az alatt az idő alatt, amíg Madrid tölti be a soros elnöki tisztet. Ez mindenekelőtt az, hogy Spanyolország segítse a magyarországi modernizációt és jogharmonizációs törekvéseket, mert csak ilymódon teremthetők meg az évezred fordulójára tervezett EU-tag- ság feltételei. óriási szerencse, hogy csak néhány repeszdarab került a fiú testébe, azok is lágy részeket, izmot találtak, így nyolc napon belüli sérülésekkel megúszta. A felelőtlen séta azonban tragédiát is eredményezhetett volna.-Tudom, belehalhattam volna. Az övtáskámban volt egy fém öngyújtó, arról pattant vissza egy nagyobb repeszdarab - meséli, s nem azt érzem hangjából, hogy megrettent volna. Szerencséjére valóban tizenéves kalandjai közé sorolhatja a történteket. Bár még megeshet, hogy tiltott határátlépés miatt eljárás indul ellene. G. G. frakcióvezető-helyettes elmondta az újságíróknak, hogy a 12 milliárdos hiány kapcsán a pénzügy- miniszter újfent aláhúzta: a kormány elsősorban a kiadáscsökkentő elképzeléseket preferálja. A frakció támogatásáról biztosította ezt a fajta megoldást. Megszűnőben van a kultúrát támogató alapítványi rendszer, mert a kulturális kuratóriumok nagy része elvesztette pénzalapját. A költségvetési mecenatúra mellé az utóbbi négy-öt évben sem sorakozott fel a ma- gánmecenatura, nem rohantak alapítványokba pénzt betenni sem a nyugati multinacionális cégek, sem a keleti vállalatok. Ennek következményeként a közalapítványi formában megkezdődött a visszaállamosítás - hangoztatta Lengyel László, a Pénzügykutató Intézet elnökvezérigazgatója az Értelmiség ’95 szegedi nyári egyetem megnyitásakor. Ágh Attila politológus úgy vélte, hogy a politikai elit maga ellen fordítja az értelmiséget. Szerencsés szerencsétlenség A határsértő megúszta a botlódrótos akna robbanását Az MSZP-frakdó elnökségi ülése meghallgatta Bokros Lajos tájékoztatóját Kevesebb lesz a szeméthegy? Pécsett, és sajnos nemcsak a külvárosban és a külterületeken, egyre több helyen, óriási szemétkupacok halmozódnak az utcákon, elhagyott házakban, parkolókban. Ezek eltakarítására, megszüntetésére vállalkozott hármas összefogással a Pécsi Közterületfenntartó- és Kertészeti Kft., a Környezetünkért Alapítvány, valamint a Munkaügyi Központ. A legtöbb ember csak arra kapja fel a fejét, hogy itt és itt illegális hulladéklerakó telep működik, és hogy a sok szemét mennyire veszélyes, főleg most hogy nyár van, és minden fertőzés szélsebesen terjed. De mindezt gyorsan elfelejtik, ha arról van szó, hogy az odahaza összegyűlt, feleslegessé vált holmiktól meg kellene szabadulni. Az elszállítást normális esetben bizonyos ellenszolgáltatás fejében meg lehetne oldani, de a magyar ember (is) megtalálja a könnyebb utat, és a kiskapukat. Az állandóan újraképződő hulladékhegyeket egyszerűen lehetetlen megszüntetni, mert hiába szállítják el a kupacokat, másnapra ugyanakkora, vagy kétszer nagyobb halom van a helyükön. Persze minden rosszban van valami ,jó”, a patkányok álmodni sem mernének ennél praktikusabb lakásról. A lakossági és közületi szemét elszállítását szerződéskötés alapján a Pécsi Közterületfenntartó Vállalat végzi el, valamint ők segítenek a kisebb, illegálisan lerakott szeméthalmok eltüntetésében. (Folytatás az 5. oldalon) Pécs belvárosának több épülete, így az Universitas utca lerobbant házai is egyesek számára „kiváló” szemétlerakónak bizonyulnak ... müller andrea felvétele Magyar vezetésű ellenőrzőcsoport Szlovákiában Magyar vezetésű, többnemzetiségű katonai ellenőrcsoport ellenőrzést hajt végre Szlovákiában az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés végrehajtás keretében július 25-28. között. A HM sajtóirodájának tájékoztatása szerint a feladat végrehajtásakor a szerződés szerint harckocsik és tüzérségi eszközök megsemmisítését ellenőrzik. A NATO „Partnerség a békéért” kezdeményezés, valamint a szerződés szellemének megfelelően az ellenőrcsoportban bolgár, holland és román veridégellenőrök tevékenykednek. r t t f