Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)

1995-07-14 / 190. szám

10 Dlinántúli Napló Gazdaság 1995. július 14., péntek Augusztusban speciális tanfolyam indul a farostlemez gyártás elsajátítására fotó: Tóth Szakképzés a vállalat igényei szerint Törvénykezési tizenegyes Illeték helyett: ingatlannyilvántartási díj Földárak, árverések A második kárpótlási föld­alapra a múlt héten összesen 18 árverést tartottak meg, de néhol - jogi bonyodalmak miatt - még az első földalap licitjei sem fejeződtek be. A kárpótlási hivatal illetékese szerint egy­előre nem igazolódnak azok a félelmek, amelyek szerint az árveréseken tömeges részvétel várható. A múlt héten a mint­egy 17 000 aranykoronányi földre 680-an licitáltak, s közü­lük 541-en szereztek új birto­kot. A legmagasabb licitárat egy Győr-Moson-Sopron me­gyei árverésen jegyezték fel, ahol 30 000 forint/aranykorona értéken is vettek földet. Voltak azonban olyan árverések is, ahol az aranykoronánként mi­nimálisan meghatározott 500 forintért vásárolták meg az ösz- szes felajánlott földet. A máso­dik kárpótlási földalap árveré­sei közül először azokat rende­zik meg, ahol a helyben lakók­nak elkülönített 80 százaléknyi földalapot lehet megszerezni. A fennmaradó részt általában csak azután vehetik meg a kár­pótoltak, miután a helyben la­kók részére fenntartott terület már elfogyott. Gépkörök Kétnapos országos konferen­ciát rendezett Szekszárdon a palánki Csapó Dániel Mező- gazdasági Szakközépiskolában a Magyar Gépkörök Szövet­sége a bajor földművelésügyi minisztérium kezdeményezé­sére. A tegnap véget ért tanács­kozáson, amelyen részt vettek baranyai gazdálkodók is, német előadók ismertették a gépkörök működését. Az MNB valuta-, bankjegy és csekkárfolyamai 1995. július 13 ■tói Pénznem vételi közép eladási angol font 200,36 202,30 204,24 ausztrál dollár 92,19 93,09 93,99 belga frank (100) 436,15 440,45 444,75 dán korona 23,03 23,26 23,49 finn márka 29,29 29,58 29,87 francia frank 25,80 26,05 26,30 gör.drachma(100) 55,30 55,84 56,38 holland forint 80,03 80,82 81,61 ír font 205,53 207,51 209,49 japán yen (100) 143,70 145,16 146,62 kanadai dollár 92,75 93,64 94,53 kuvaiti dinár 418,87 423,00 427,13 német márka 89,62 90,51 91,40 norvég korona 20,17 20,37 20,57 olasz líra (1000) 77,86 78,60 79,34 osztrák sch. 12,74 12,87 13,00 portugál esc.(100) 85,16 86,99 86,82 spanyol pes.(100) 104,67 105,67 106,67 svájci frank 107,61 108,68 109,75 svéd korona 17,47 17,64 17,81 USA dollár 125,86 127,07 128,28 ECU (Közös Piac) 166,24 167,86 169,48 A magyar és az amerikai mun­kaügyi minisztérium közösen több részből álló munkaspeci­fikus, a vállalatok igényeit fi­gyelembe vevő képzési prog­ramot dolgozott ki. Ebben részt vesznek a Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ és a MOFA munkatár­sai is, akik az amerikai minisz­térium által szervezett képzés keretei között sajátították a programkészítés alapjait, erről bizonyítványt is szereztek.- A MOFA Rt. az első cég, amelyik részt vesz ebben a programban és segítségével új munkásokat alkalmazott és al­kalmaz a későbbikben. A cég vezetői is részt vettek a prog­ram előkészítésében, a javasla­taik alapján állítottuk össze az oktatás tematikáját- mondja Bujtor István a PRMKK igaz­gató-helyettese. - Előzetes fel­mérések készültek, amelynek segítségével külön képzési terv alapján folyik a középvezetők, egy új pénzügyi ellenőrzési forma controlling oktatása, va­lamint külön blokk foglalkozik a marketingen belül az értékesí­tés és a termelés kapcsolatával. Ezt követi majd egy számító- gépes tanfolyam, amelyben mindenki részt vesz a termelés- irányítóktól, az adminisztráto­rokon át a teljes felső vezetésig. Erre azért van szükség, hogy az egész vállalat könnyebben mű­ködtethető legyen a számítógé­pek segítségével. Ezek mellett augusztusban sor kerül egy speciális tanfolyamra is, ame­lyen munkanélkülieket képez­nek ki farostlemez gyártására. A mohácsi munkaügyi köz­pontban lehet erre jelentkezni, már folyik a részt vevők kivá­lasztása, ugyanis a tanfolyamon harmincán vehetnek részt. Az egész program a tervek szerint októberben ér véget. A MOFA Rt.-ben folyó programot Ontario Állam Technikus és Felnőtt Oktatási Bizottsága felügyeli. Az ameri­kai Quick Start program állja a költségek kétharmadát, a többit a Baranya Megyei Munkaügyi Központ a munkanélküliséget megelőző program keretei kö­zött. Jelenleg is dolgozik egy amerikai szakértő a gyárban, aki segít a munkaköri leírások összeállításában. Készül egy video oktatófilm is.- Nagyon fontos része ennek a programnak, hogy nem mi ta­láljuk ki, hogy a gyárnak mire van szüksége. Á szakmai anya­gokat a művezető, a gépmester készíti el, ők értenek ehhez. Ők mondják meg, hogy mit akar­nak. Az oktatási tervet közösen készíti el az amerikai szakértő, a PRMKK és a gyár - fejezi be Bujtor István. - Nagyon jónak tartom, hogy a dolgozók is sze­retnék továbbképezni magukat, hisznek a programban, elköte­lezték magukat mellette. Fo­lyamatos a visszajelzés is, mert minden blokk befejezését kon­zultáció követi, és a tapasztala­tok alapján kerül sor az esetle­ges javításokra, módosításokra. A terveink között szerepel, hogy újabbakat is szervezünk, ugyan nem a Quick Start, ha­nem más programok keretén belül, amire cégek, vállalatok jelentkezhetnek. Sz. K. A hazai törvényalkotás továbbra is versenyben van a világrekordért, már ami az új jogszabá­lyok mennyiségét illeti. A kormány második fél­évi törvénykezési prog­ramjában tizenegy olyan törvény megalko­tása, illetve módosítása szerepel, amelyek az ag­rárgazdaságot hivatot­tak szabályozni. Kis Zoltántól, a Földművelés- ügyi Minisztérium politikai ál­lamtitkárától megtudtuk: már a T. Ház asztalán van az élelmi­szerekről, az állategészségügy­ről, az állatorvosi kamarákról és a takarmányozásról szóló törvényjavaslat. A kamarák felállásával, mű­ködésével kapcsolatos anomá­liák megszüntetése érdekében a tárca módosítani kívánja a gaz­dasági kamarákról szóló jog­szabályt. A tervek szerint a jö­vőben egyetlen szervezet, az agrárkamara égisze alá tartoz­nának a termelők, a feldolgozó­Az elzászi és baranyai kamarák együttműködésének újabb lehe­tőségeiről, a garancia alap ősz­szel történő beindításáról, alap­tőkéjéhez adandó pénzügyi tá­mogatás nagyságáról tárgyalt a Baranya Megyei Kézműves Kamara, a Szigetvári Takarék- szövetkezet, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ képviselő­ivel Jean-Luc Schaffhauser, a Kelet-Nyugati Decentralizált ipar és az élelmiszer-kereskede­lem. Az agrárrendtartási tör­vény módosításával a termék- tanácsok és az agrárkamarák hatásköri és működési rendjét szeretné szabályozni a minisz­térium. A módosításra várakozó jog­szabályok listáján szerepel az illetéktörvény is. A változtatás lényege, hogy az ingatlan­nyilvántartással kapcsolatos il­letékek díjjá változnának, en­nek következtében az így befo­lyó pénzek - a törvénymódosí­tást követően - nem a költség- vetés, hanem a Földművelés- ügyi Minisztérium pénztárcáját dagasztanák. A befolyt összeg­gel javítani lehetne a földhiva­talok működésének feltételeit, tevékenységük hatékonyságát. Az államtitkár szerint, ha nem borul fel az Országgyűlés második félévre tervezett me­netrendje, várhatóan még az idén megszületik a jogszabály a közraktározásról, a kárpótlás lezárásáról, s módosítják a ter­mőföldről szóló és a szövetke­zeti törvényt. Együttműködési Platform igaz­gató-tanácsának tagja. Megbe­széléseket folytatott az Ormán­ság Alapítvány, valamint a me­gyei önkormányzat vezetőivel is. A megbeszélések során szó volt a megyei közgyűlés és a Régió Tanács vezetőinek köl­csönös tapasztalatcseréjéről, valamint a Baranya Megyei Vállalkozó Központban létre­hozandó irodáról is. A kertésznek nincs pihenő Tombol a nyár, a kánikula, az ember szívesen hűsöl az ár­nyékban. Már ha teheti. Mert akinek zöldségeskertje van, ilyenkor sem tétlenkedhet. Itt az ideje fejtrágyázni a vöröshagymát, a gyökérzöld­ségeket, a káposztaféléket és a paprikát, paradicsomot. A termesztők gyakran, ám al­kalmanként kevés műtrágyát adagoljanak a zöldségfélének. Fejtrágyának kizárólag klo- ridmentes káliumszulfátot használjanak és trágyázás után bőségesen öntözzenek is! A növényvédelem tudorai szerint a hagyományos fejtrá­gyázásnál sokkal hatásosabb a tápoldatozás. Erre legalkalma­sabb a vízben oldódó Buvifer, amelyből tíz liter vízhez két- három deka elegendő egy négyzetméterre. Kellemetlen „vendég” ilyenkor a zöldsé­geskertekben a káposzta ba­golylepke. A nőstények a ká­posztalevelek fonákjára rakják petéiket, érdemes sűrűn hajol­gatni és ellenőrizni a növé­nyeket. A kikelő kis lárvák el­len ugyanis már nehezebb vé­dekezni, a növény rothadásnak indul, ehetetlenné válik. A mostani meleg, száraz időben a fekete káposzta levéltetű el­szaporodásával is számolha­tunk. A Pirimor 50 permetező­szerből 10 liter vízhez 6-8 grammot kell adni, hogy vé­delmet nyújtson a kártevők el­len. A Budapesti Árutőzsde hírei • A kukoricaárak emelkedtek egészen ’96 júliusáig, ami 14 600 Ft/tonnán zárt. • A búzaárak továbbra is hosszban vannak, az augusztusi ár hamarosan eléri a bűvös 12 000 Ft/tonnát: ez történelmi ár. Aki távolabbi határidőkben akar eladni, rögzítse árait. Az augusz­tusi takarmánybúza 10 300 Ft/tonnán zárt. 9 A napraforgóárak tovább repülnek, a ’96 októberi ár 41 570 Ft/ tonnán zárt. Áru/Hó Elszámoló ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv FT/t Kukorica Október 10.870 10.600-10.870­­November 11.350 10.900-11.350 11.300-11.350 11.300-11.350 Búza Augusztus 11.880 11.620-11.900 11.800-12.000 11.800-11.900 Szeptember 12.250 12.050-12.250 12.250-12.450 12.250 Napraforgó Október 33.700 33.400-33.700 33.700 33.700 EU vágósertés I. Augusztus­168,00 181,00­Szeptember­168,00 182,00­EU vágósertés II. Augusztus 174,00 170,00-171,00 177,00-178,00 — Szeptember 180,00 178,00 180,00-182,00 ősszel indul a garancia-alap Átgondolatlanok és megalapozatlanok azok a megnyilatkozá­sok, amelyek a mezőgazdasági termelés múlt évi 2,4 százalékos növekedése, valamint az idei kedvező időjárás alapján derűlá­tóan ítélik meg az agrárgazdaság folyamatait - óvta tagjait a MOSZ elnöksége a kincstári optimizmustól. Tovább nyílik az agrárolló A nyereséges gazdálkodáshoz nem elég a napsütés és az eső Annál is inkább, mivel a gaz­dálkodók ennél jóval „földhöz­ragadtabb”, valóságosabb képet festenek az agrárgazdaság idei kilátásairól. A kalászos gabo­náknál ugyan egyelőre a tava­lyinál ígéretesebb termésre számítanak, ám korai „inni a medve bőrére”, a betakarítás még hátra van. A kalászosok­hoz hasonlóan kedvező ter­mésre van kilátás a legfonto­sabb ipari növényekből, a cu­korrépából és a napraforgóból is. Üröm az örömben, hogy a belföldi szükségletet jóval meghaladó cukorrépatermés piaci zavarokat okozhat. A gazdálkodók évek óta vissza­köszönő gondja a felvásárlási árak alakulása. A megcsappant állatállomány, a várható jobb kukoricatermés, a visszaeső belföldi fogyasztás miatt idén is a tavalyihoz hasonlóan nyomot­tak lesznek. Az elnökség óva intett attól, hogy bárkit is meg­tévesszen a felvásárlási árak múlt évi 24,8 százalékos emel­kedése, illetve, hogy ebből bárki azt a következtetést vonja le, hogy meggazdagodnak a termelők. Valósághűbb képet kap az, aki öt év távlatából ta­nulmányozza a mezőgazdasági felvásárlási és az ipari termelői árak alakulását. Mert kiderül, hogy ez idő alatt a felvásárlási árak 104, az ipari termelői árak 20 T százalékkal nőttek. S mivel ez utóbbiak növekedésének üteme várhatóan az idén is messze maga mögött hagyja a felvásárlási árakét: az agrárolló tovább nyílik. A szövetség szgjint kedve­zőtlen folyamat a vállalkozások egyre nagyobb mértékű eladó­sodása. E tény, valamint a szi­gorú restrikciós hitelpolitika tovább rontja a gazdálkodók hi­telhez jutásának esélyeit. To­vábbi komoly gondokat jelent, hogy a talpon maradt gazdál­kodó szervezeteknek egyhar- mada, mintegy 600-700 üzem, súlyos veszteséggel küszködik, amelyek nagy része Nógrád, Borsod, Szabolcs térségében és az Alföldön koncentrálódik. A regionális gondok enyhítésére külön programra lenne szükség. Az elnökség megítélése szerint a mezőgazdaság jövedelem- termelő képessége ebben az évben sem javul. A testület em­lékezten rá: a termelők érdek- képviseleti szervezete még ta­valy ősszel átadta az agrárkor­mányzatnak az idei évre vonat­kozó gazdasági intézkedéseket (is) tartalmazó koncepcióját. Jó részükre választ kaptak, ám az intézkedések váratnak ma­gukra. Ezek után nem tehetnek mást, mint számon kérik javas­lataik megvalósítását. Nem zár­ják ki, hogy agrárdemonstráci­ókra is sor kerülhet. Újvári Gizella ANACONDA HAJAS SZALON Szeretettel meghívja Önöket ma 16 órakor a pécsi Színház téren tartandó Nyugat-európai divatkörutazásra a hajak világába Idegenvezető: HAJAS LÁSZLÓ mesterfodrász A műsort színesíti még a STYLE STÚDIÓ divatbemutatója A vendégek között ajándékokat sorsolunk ki ÉLEKTRICK FIELD STEREO CENTER Király u. 65. 270 literes kombinált hűtő 48.200 helyett 45.900 Ft 120 literes fagyasztó 37.700 helyett 35.900 Ft 250 literes hűtő 38.400 helyett 36.500 Ft 240 L fagyasztó 49.300 helyett 46.900 Ft IGNIS 171 mikrosütők DIGITÁLIS 26.200 helyett 24.900 Ft THOMAS kárpittisztítók: 20 148.930 helyett 46.600 Ft 30 I 54.390 helyett 51.800 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom