Új Dunántúli Napló, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
1995-07-08 / 184. szám
6 Dünántuli Napló Kultúra - Művelődés 1995. július 8., szombat Pécsi Nyár '95 Folytatódik a Pécsi Nyár '95 rendezvénysorozat. A Káptalan utcai szabadtéri színpadon július 11-re várják a Pa-dö-dö együttes sztárjait, köztük az egykori pécsi színésznőt, Lang Györgyit. Esőnap 12-e. 15-én 19 órakor a rock and roll szerelmeseit hívják garden partyra. Orgonakoncert Zenés nyári esték zajlanak a pécsi bazilikában, ahol orgona- koncert-sorozatra kerül sor. Júliusban 3 koncert lesz. 14-én Áment Ferenc játszik, Balogh Eszter énekel. 21-én Koloss Istvánt gordonkán Koloss Krisztina kíséri, míg 29-én a bécsi Michael Stephawides játszik. Időszaki kiállítások Két különleges tárlattal várja a látogatókat a Janus Pannonius Múzeum. Az állandó kiállítások mellett időszakos bemutatón kaptak helyet „A bronzkor kincsei” Pécsett, a Papnövelde utcában, a Múzeumigazgatóság épületében. A Várostörténeti Múzeumban „A Bóbita története” című összeállítást elsősorban a gyerekek élvezhetik majd, de a felnőttek számára is érdekes élményt nyújthat. Grafikák az IH-ban Nincs szünet a pécsi Ifjúsági Házban nyáron sem. Július 10- én Jakab Imre munkáiból nyílik tárlat az IH-Galériában. Az erdélyi művész grafikái a hónap végéig láthatók. A Ház szervezi a Minaret-udvarban Pege Aladár koncertjét is. A jazzudvarrá váló téren július 18-án este 10- kor lép fel a művész, de belépők már most is válthatók. Ha aznap esik, az Ifjúsági Házban kerül sor a hangversenyre. Kulturális értékőrzés Idén is támogatja a kulturális értékeket őrző és fejlesztő kamarai tagokat, intézményeket, társaságokat, egyesületeket, s ezek művelődési közösségeit a Pécs-Baranya Kulturális Kamara. Pályázati felhívásában szerepel, hogy elsősorban hivatásos vagy amatőr közművelődési rendezvényekhez, népfőiskolákhoz, közösségi művelődésért történt kezdeményezéshez ad segítséget, egyszeri, 30 000 forintos támogatás formájában. A pályázat benyújtásának határideje július 31. Üvegfóbia A pécsi múzeumutcában, a Parti Galériában néhány napig még látható az „Üvegfóbia” című érdekes kiállítás, melyben budapesti és egy egri művész, Szilicz Mariann és Ifj. Herczeg István munkái láthatók. A szentegáti kastély évekig a Szigetvári Állami Gazdaság központja volt fotó: laufer l. Szűkült a tabuk köre Adható-vehető műemlékeink Igencsak izgalomba hozta a már-már viharedzett és sokmindenen nem csodálkozó közvéleményt az újabban számyrakapott hír, miszerint védett műemlékeink is adha- tók-kaphatók, vehetők, vagyis hogy a privatizáció szele elérte nemzeti kincseinket is. A téma legalaposabb ismerőjét, Nagy Tibomét, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH) műemlék-felügyeleti igazgatóját kérdeztük, vajon igaz-e a hír, és miként vélekednek róla a szakemberek.- A hír igaz, korábban egy 1992-es kormányrendelet határozott arról, hogy a 10 500 műemlékünk közül 403 semmiképpen nem adható, nem idegeníthető el. Az újabb rendelkezés értelmében 275-re szűkült ezeknek az abszolút védett műemlékeknek a köre.- A privatizációban nem jöhet számításba olyan nemzeti kincs, mint a budai Vár, a Parlament, a Kossuth- és a Batthyány-sír, ezeket példaként említem csupán. A többi műemlék elvileg eladható.- Újabban arról is hallani, hogy az 1985-ben világörökséggé nyilvánított Vár törlése a világörökségből szóbake- rült.-Ez más téma, az UNESCO hazánkban járt képviselője figyelmeztetett bennünket erre, amennyiben nem sikerül az illetékes önkormányzatnak megszüntetnie ezen a területen a történelmi környezetbe nem illő bóvlik, bódék, zugárusok térhódítását. Egyébként egyezmény kötelez bennünket e terület méltó arculatának megóvására, ami az I. kerületi önkormányzat hatásköre és feladata.- Az önkormányzati felelősség - tudomásom szerint - fennáll a többi műemlék esetében is.-Valóban így van, hiszen tulajdonilag a műemlékek ahhoz az önkormányzathoz tartoznak, melynek a körzetében vannak helyileg. Fenntartásukat, állagmegóvásukat tehát mindenkor az illetékes ön- kormányzatok kötelesek biztosítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok helyen ezt meg is teszik, védik, óvják tájházaikat, helyi műemléklátványosságaikat, másutt viszont értékes kincsek ebek harmincad- jára jutnak.- A mostani privatizációs hullám mennyiben jelent presztízs-veszteséget a felügyelő' hivatalnak, van-e egyáltalán beleszólásuk a megkezdődött adás-vételekbe?- Bizonyos mértékig van, minden adásvételnél - elvben - többféle szempontot is figyelembe vesz az OMVH. Elsősorban garanciára van szükség, hogy a vevő mire és milyen módon akarja a jövőben a megvásárolt műemléket felhasználni. Vizsgáljuk, hogy méltó-e a műemlékhez a tervezett jövőbeni funkció. Például egy kastély-szálló esetében megmarad-e a látogatha- tóság vagy például a Kerepesi úti temető pantheon-jellege stb. A tulajdontól függetlenül a szakmai felügyeletet ellátjuk a jövőben is.- Milyen tapasztalataik vannak az eddigi eladások alapján, jók vagy rosszak?- Különböző tapasztalatokat szereztünk. Természetesen igen sok függ az új tulajdonostól, aki éppen külföldi is lehet, és szempontjai között az üzlet szerepelhet az első helyen. Az is kiderül nem egy esetben, ha előbb nem, a cégbírósági bejegyzésnél, hogy csupán spekulációról van szó, a potenciális vevő eltűnik, nincs, aki fizessen. A privatizációs jogszabályok nem térnek ki külön a műemlékekre, ez mindenképpen nehezíti a dolgot.- Az önkormányzatok ragaszkodnak műemlékeikhez?- Esete válogatja. Sok helyen szabadulni akarnak tőlük, mert csupán terhet, kiadást látnak bennük, az értéket nem veszik észre, nem méltányolják. De olyan példákat is tudnék sorolni, ahol erejükön felül ragaszkodnak ezekhez a helyi emlékekhez, gondozzák, áldoznak rá.- Mindenesetre az új rendelkezés bármennyire szabad kezet is enged ezen a területen, arról nem szabad elfelejtkezni, hogy értékekről, vagyonról van szó. Helyi és közös nemzeti kincsekről. Ezekről könnyűszerrel lemondani pillanatnyi üzleti érdekből, nem ildomos és nem is kifizetődő hosszú távon.- Nekünk mint felügyeleti szervezetnek a gondunk nem kevesebb, sőt. Hiszen akkora a káosz, hogy nem is tudjuk, mikorra lehet 40 év műemlékekkel kapcsolatos ziláltságát, összevisszaságát kibogozni és rendbetenni. L. Gy. Törő István Hársfavirágok „Forró a lég, áldó, könnyű a Nap, / tüdőm a hársfaillattól dagad ...” - mondja a költő a Hársakalján járva, ahol elhódítva az avar szagát szinte odaszegezi a hársfaillat. A nyár kezdete ez. A megénekelt Nap olyan ívet fut be, mint soha máskor. Szinte perzsel, ahogy az áldást osztja. Elrabolná azt a pár óra éjszakát is. Egyedül szedem a hársfavirágot. Kissé szemérmesen, nem lopok-e el olyasmit a természettől, amivel megbontom az egyensúlyát. Megnyugtatom magam, hogy nem. Őseink is leszedték a hársfavirágot, s talán többet is tudtak gyógyító hatásáról, mint mi. Boldog gyermekkor, mondván. Amikor anyám elküldött hársfavirágot szedni a kőfallal körülzárt valamikori kastély- kertbc. Csak itt voltak különleges fák a japánbirs cserjétől a magnóliafákig. Most sok helyütt vannak. Néhol egész egzotikum a kert, ahol a fáklyaliliom dárdái, és a kerti jucca- pálma embermagas szárán levő hófehér harangocskák vonzzák a tekintetet. Mégis a hársfa, a hársméz illata nem enged tovább. Nem lehet csak úgy elmenni mellette, hogy az ember meg ne nézze a fát, a sudár-szép formájú koronát, és eszébe ne jusson fogyó erdőállományunk, amelyeket a fűrészgépek és egyéb kórokozók mellett a környezeti ártalmak is pusztítanak. Mint ezt a szegény hársfát. Szinte fénylik a lombja a levél- tetvek váladékaitól, s alaposabban belenézve, látszanak a koronán belül az elhalt, száraz ágak is. Szenvednek fáink. A légköri frontok ugyanúgy bántják őket, mint az embert. Ők így röpítik szét sóhajtásukat és jajgatásukat. Száraz ágakkal jelzik a bajt, hogy figyeljünk oda, mert fa, erdő és növényzet kell az utánunk jövő nemzedékeknek is. Az ember nem tud kilépni önmagából, része a természetnek, vele kell együttélnie, mégha egyelőre csak egyoldalúan elvesz is tőle, és vajmi keveset ad. Mert tudna adni. Törődést, gondoskodást, s legalább megóvni azt, ami van. Mondják, a gyógynövények országa vagyunk. Tudjuk-e, milyen az ezerjófű, a vérehulló fecskefű, a zsálya, netán a borbolyafélék vagy a legendás körömvirág. Jó lenne egyszer számbavenni ezeket az értékeinket is, s köztük a hársfavirágot. Mert e gyógynövények számtalan emberi nyavalyára adtak orvosságot elődeinknek évszázadokon át, és nemcsak az egyre dráguló gyógyszerekkel kellene kúrálni magunkat. Nálunknál gazdagabb országok állampolgárai is begyűjtik gyógynövényeiket, és exportálják, mert ezek is komoly értékeket képviselnek anyag- és energiaszegény világunkban. Akár boldog is lehetnék, mert már ketten is szedjük a hársfavirágot. Idős nénikével, aki mosolyog és magyaráz. Lehúzom az ágat óvatosan, hogy le ne törjön. Hadd szedjen ő is. Őrizni fogom a hársfavirágot, ha jön a tél. Legalább eny- nyit e mozgalmas nyárból. Nyelvrongálók Igazán nem mondhatjuk, hogy a magyar világnyelv. Európában is csak egy kis nyelvi sziget ez az ország. Gyakran gondolok rá, milyen óriási teljesítmény már az is, hogy egyáltalán létezik, s hogy a különböző beolvasztási kísérletekben nem tűnt el sem a nép, sem a nyelve. Talán ezért van, hogy korról korra elfog minket az aggodalom: vajon megteszünk-e mindent nyelvünk őrzéséért? Az utóbbi években a könyvpiacot özönvízszerűén árasztották el a legkülönbözőbb írásművek, köztük a régebben csaknem ismeretlen olcsó, pú- hakötésű kötetkék, a leggyakrabban valamilyen gyengécske szerelmi történettel, lapos bűnügyi mesével, vagy szellemtelen horrorsztorival. A csomagolás megtévesztő lehet, mert nem minden puhakötés silány fércmunka, szemétre a vonzó kiállítású munkák között is akadni. Hogy mégis miről ismerszik meg az ilyen? Gyanújel, ha a történet lapos, a jellemek nem árnyaltak, a konfliktus mondvacsinált, a tanulság elcsépelt. A szellem rongálásával a nyelvé is együtt jár: az ilyen könyvek írói a tőmondatokhoz, vagy az egyszerűbb bővített mondatokhoz vonzódnak, jelző vagy alig van, vagy egyenesen nevetségesen túlteng, a nyelv színesítésére szolgáló olyan eszközök, mint a hasonlat, a metafora hiányzik, a szöveg néha olyan, mintha valami nyersfordítás lenne. Emlékszem rá, kis diáklányként mennyire megdöbbentünk, amikor egyik osztálytársunk (addig szürke kis veréb) hirtelen olyan igényesen, választékos magyarsággal kezdett el beszélni, hogy minket elöntött a sárga irigység. Kinyomoztam, mi történt vele. Csak annyi, hogy a nyári szünetben elolvasta a szülei könyvespolcáról az összes Jókait. H. I. Gy. Futnak A Képek Filmjegyzet A mese leleplező műfaj. Egyaránt jellemzi közönségét s korát. Régen a parasztelgény királyfiról álmodott, egy mai srác, úgy látszik, főrészvényes szeretne lenni, s terülj-terülj- asztalkám helyett kötvényekre vágyik. íme, egy új mese! Richie Rich, a legfrisebb Macaulay Culkin-produkció hőse, hetvenmilliárd dollár leendő örököse. Jóságos szülei, a Rich-cég tulajdonosai, tejben- vajban (colában-pudingban) fü- rösztik. Saját lakosztálya és inasa van, helikopterrel utazik, s ha ráúnt a párolt marhaszeletre a családi asztalnál, külön McDonald’s éttermében fala- tozgathat kedvére, ő azonban természetesen nincs megelégedve sorsával. Sóvárogva nézi az utcagyerekek baseball-csatáját, s mután összebarátkozott e szurtos kölykökkel, akkor boldog, ha meghívhatja új barátait saját hullámvasútjára. Egyszóval hamisíthatatlan hamburger-mennyország szemtanúi lehetünk, ha megnézzük Donald Petrie Richie Rich című filmét. E paradicsomba nem könnyű bejutni. De ha valakinek a bölcsője fölött azt a varázsszót gügyögik legelőször, hogy „főrészvényes”, annak sikerül. De hogy a hangulat emelkedettebb legyen, hősünk atyja mindenegyes dollármilli- árd bekasszírozása után szépen elmagyarázza cseperedő sarjának, hogy az igazi érték nem a pénz, hanem a tiszta érzelem s az emberség. Ő maga számtalan gyárából még soha nem bocsátott el senkit (de nem ám), s egész életét a közjó gyarapítása tölti be. De mivel a meséhez ördög is kell, hát itt van a cég zsákmányra éhes, önző igazgatója, aki semmitől sem retten vissza, hogy megkaparintsa a családi vagyont. Ám a szülők kényszerű távolléte idején a leleményes örökös megmutatja, milyen is egy igazi főrészvényes. Újdonsült barátaival s a jólelkű inassal összefogva („Szerencséd, hogy az inasodnak szólítottál!”) túljár az ár- mányos igazgató eszén. Hogy hogyan, az legyen meglepteés. Mindezt csak azért ecseteltem, hogy érzékeltessem: a Richie Rich-mese nem a fonóban született, s nem a szavak megszokott, kényelmes bölcsője ringatta. Eredetileg ugyanis, mint annyi újabb amerikai film Superman tői Batma- nig, képregényként látta meg a napvilágot tízévesek számára. Ha ezt tudjuk, sőt tudomásul vesszük (mi mást tehetnénk), aránylag kellemesen szórakozhatunk. A film akaratlan iróniáját még élvezhetjük is. Macaulay Culkin, a milliomos gyereksztár nem igazán tehetséges ugyan, félő, hogy az első pattanások véget is vetnek majd pünkösdi királyságának, ellenben Jonathan Hyde az inas szerepében mulattatóan komé- diázik. Technikailag színvonalas Don Burgess operatőri munkája (ő fényképezte a Fór- rest Gump-ot is), s ötletes Alan Silvestri zenéje. A filmet tehát bárki megtekintheti tíz év fölött is. Amit az a körülmény is igazol, hogy míg a képek azt mutatják, mekkora hatalom a pénz (jellemző, hogy még a hős kutyáját is Dollárnak hívják), s mese arról tanúskodik, hogy mégsem az boldogít egyedül. Ezt a bölA kis főrészvényes és a többiek t i Richie, a kis főrészvényes csességet pedig azok is el tudják fogadni, akiknek van pénzük, és azok is, akiknek nincs. Nagy Imre
