Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-13 / 129. szám
8 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1995. május 13., szombat A Jelenkor májusi száma A Pécsett szerkesztett Jelenkor májusi száma Darvas László Stammer úr Sao Paulában című „magyar novellájával” kezdődik. A továbbiakban Lázáry René Sándor, Háy János és Schein Gábor verseivel találkozhat az olvasó, s elolvashatja Körösi Zoltán folytatásokban közölt regényének, A tárt szárnyú lepké-nek a második részét. A folyóirat e számának érdekessége Nemes Nagy Ágnes utolsó interjúja, amelyben a költőnő keményen bírálja a népi-urbánus ellentéteket, s a magyar irodalom történetét a harmincas évektől egyéni módon kommentálja. A beszélgetést Kelevéz Ágnes készítette, s látta el rövid bevezetővel. Juhász Erzsébet A tisztánlátás tébolya című tanulmányában Danilo Kis Fövenyóra című regényét a közép-európai groteszk reprezentatív műveként elemzi. A lapban ezúttal számos pécsi szerző kapott helyet. Pákolitz István versei és Ber- tók László saját verseiről A madzag másik vége című írott jegyzetei mellett Pálinkás György készülő, Felhők könyve című kötetének prózarészlete, Csordás Gábor tanulmánya, a Tadeusz K. Varsóban (avagy a végleg elveszett idő) is e számban olvasható. Ebbe a sorba illeszkedik Kaszás Máté A győzelem című elbeszélésével, ill. Schneider Gábor kritkája Méhes Károly prózakötetéről, a Meddig él egy fénykép ?-ről. A kritika-rovatban a bírálat után Felkai Piroska Papp András A feledés egyenletes növekedése című kötetéről, illetve Juhász Emese Tóth Krisztina verseskötetéről, A beszélgetés fonaláról írott recenziójával találkozhat az olvasó. Végül, de nem utolsósorban: a kortárs építészet és bölcselet iránt érdeklődőknek egyként ajánlható az a Kunszt György építészetteoretikussal Takáts József által készített, képekkel illusztrált beszélgetés, amelynek címe - A modemtől a dekonstruktivizmu- sig az építészetben. Törő István: Helyetted feleselne L. L. emlékére Megcsalatott a test, nem bírta, elme-lángján a szó is égett, fosztóképzők és igei-névszók, sakkozgattak a gyászvitézek, madarak nyomán, kiöntött folyók ■ habos árjában messze tűnve incselkedett sok drága kép, mit ér a nyelv, ha nincs művelve? tisztul a zsoltár, te is hitted megszabadultak éjszakája most minden kép, és oly kövér, nem lesz ki gyorsan körbejáija időszerűtlen álom minden, préda a szó, a rag, a jel, útjába lép most minden álnok, s hamis hangjával énekel lopásban fülelt, orvvadászok sörétszavától hangos tíz éj, mások nevében magyaráznak, és aki él nem úgy ítél? szavakat mormol, e csodásat, s a pillanatra tenyerelne, hogy megkérgesedne a mozdulat is, vagy csak helyetted feleselne? A Pécsi Harmadik Színház jelene és jövője Boldog boldogtalanok A Rigócsőr király című darab előadásira a falun élő gyerekeket is meghívták fotó: Tóth l. A Pécsi Harmadik Színház fiatal intézmény. A közelmúltban jött létre a Pécsi Kisszínház és a Ságvári Művelődési Ház ösz- szevonása eredményeképpen. Vincze János igazgató szerint az összevonás következtében végrehajtott fájdalmas, húsz százalékos létszámcsökkentéssel megelőzték a mára divatossá vált leépítést, s bár az szomorú tény, de nem úszták volna meg semmiképpen sem. Az intézmény a jelenlegi színházi struktúráktól eleve elütő jellegű, nem a magyar átlaghoz közelít. A vezetők igyekeznek megőrizni a Ságvári és a Kisszínház hagyományait, illetve a Ságváriban működő Harmadik Színház alternatív színházi tapasztalatait, s mindezek figyelembevételével próbálnak egy sajátosan új, színházi és közművelődési profilt ötvöző arculatot kialakítani, melyre az összevonás megteremti a lehetőséget. Vincze szerint bár a színházi világ sok problémával küzd, minden színház keresi a helyét, s óhatatlanul szembesülnek közben azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen kiknek is csinálják. Minden botrány, gazdasági vagy felpuffasztott gazdasági kérdés levezetője ennek a problémának. Az intézmény vezetői úgy gondolják, hogy a Pécsi Harmadik Színház által választott út egy a jónak tűnő megoldások közül. A Harmadik Színház hu- szonkétmillió hatszázezer forintot kapott idén az önkormányzattól, ez a normál színházak költségvetésének nagyjából tizedrésze. Ehhez jön még a bevétel és a különböző pályázatok útján befolyó pénzek. A színháznak nincs állandó társulata, itt csak az évi két-három produkcióra szerződtetnek színészeket. A tavasszal és ősszel bemutatandó egy-egy darabra és az évenként tervezett egy gyerekelőadásra tehát mindig más társulat jön össze, az anyagi kondíció függvényében elvileg az ország valamennyi színésze közül válogatva. Nemcsak saját darabokkal lépnek közönség elé, hanem befogadó színházként működve olyan értékes előadásokat is elhoznak Pécsre, amelyek technikailag színpadra állíthatók, legyen az hagyományos vagy alternatív színházi produkció. A korábbi hagyományokhoz híven most is elviszik a közönséget jelentős színházi eseményekre az országhatáron belül, de új az, hogy a megyéből a Harmadik Színház előadásaira be is hoznak nézőket a falvakból és városokból, legutóbb a Rigócsőr király című gyerekdarabra hoztak községekből gyerekeket. A Harmadik Színház tevékeny részt vállal az egyetemmel közösen a színházi képzésben. Ebben a félévben indult egy színházi kurzus Jeles András vezetésével. A harmadik szakként felvehető színházi, négy féléves „C” szak gyakorlati képzése is már a színházban történik, az őszre az épület földszintjén kialakított elméleti és gyakorlati próbaterem segítségével akkortól már az elméleti képzés is megoldható. A „C” szakot végzett középiskolai tanárok alkalmasak lesznek iskolájukban színházi szakkört vezetni vagy egyéb ünnepi műsort szakszerűen összeállítani. A színház ősztől felajánlja a középiskoláknak azt a lehetőséget, hogy bizonyos tananyagrészeket a segítségükkel oktathatnak, ehhez igénybe vennék az egyetem tanárait is, akik előadást tarthatnának arról a korról, melynek drámairodalmából részleteket mutatna be a színház. Tervezik, hogy Kaposi László, neves drámapedagógus segítségével módszertani képzést indítanak általános- és középiskolai tanároknak bemutató foglalkozásokkal. A színház mindezeken túl segítséget nyújt bármilyen középiskolai vagy egyetemi alternatív színházi kezdeményezéshez, helyet adnak produkcióknak. Továbbra is megtalálható a Művész Örökmozgó a színház épületében, ahol művészfilmeket vetítenek, de működik az iskolamozi és egy filmklub is. Áprilisban az iskolák kérésére irodalmi művek filmadaptációit vetítették. Továbbra is helyet adnak az Ércbányász Fúvószenekarnak. Májusban a Katona József Színház meghívására két alkalommal is bemutatják Füst Milán Boldogtalanok című drámáját, melyet júniusban a Budapesten megrendezendő Országos Színházi Találkozón is előadnak. A meghívott 16 előadás között a Pécsi Nemzeti Színház Tizenkét dühös ember című produkciója is. Ősszel, a következő évadban tervezik Örkény Tóték című darabjának színrevitelét, és az újabb gyerekdarabon kívül egy koprodukciós előadást a Tháli- ával vagy a veszprémiekkel. Cseri László Új szlavisztikai folyóirat Pécsett A Janus Pannonius Tudományegyetem Szláv Filológiai Tanszékén - a FEFA anyagi segítségével - Sla- vica Quinqueecclesiensia címen szlavisztikai folyóirat (egyben tudományos közlemények) indult Hajzer Lajos és Lendvai Endre szerkesztésében. További anyagi támogatás esetén a következő számokban a régióban és a környező országokban élő szlávok számos kérdése bemutatása, megvitatása rangos fórumává is kívánják tenni a szerkesztők, valamint a vállalkozás támogatói és segítői. Fúvós zenekarok fesztiválja Ifjúsági fúvós zenekarok fesztiválját rendezik meg holnap, vasárnap Pécsvára- don. Ünnepélyes megnyitót Kakas Sándor, a város polgármestere mond délelőtt háromnegyed tízkor a Művelődési Központ előtt. A fellépő zenekarok délután négy órakor gálaműsort adnak a vár udvarán. Ekkor osztják ki a fesztivál díjait, és Bokor Béla, a Baranya Megyei Művelődési Központ igazgatója lezárja a május 4-től zajló baranyai gyermekfesztivált. Emese álma Az „Emese álma” országos történelmi vetélkedő esztergomi döntőjén a szakmunkás tanulók kategóriájában a pécsi 506. számú Szakmunkásképző Intézet második helyezést ért el. A Pécsi Kereskedelmi Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző idegenforgalmi tagozatának csapata a szakközépiskolák között harmadik lett. Az ugyancsak pécsi, Leőwey Klára Gimnázium a gimnáziumok versenyében a hetedik helyen végzett. A vetélkedősorozatra ezernél több csapat jelentkezett. Kiss Attila kiállítása A Pécsett élő Kiss Attila képeiből nyílik válogatás május 19-én, délután négy órakor Pécsett a KDNP székházában (Rákóczi u. 48.). A május 31-ig megtekinthető tárlatot dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg Bállá László: A gesztenyék álma M ár ilyen az ember természete: szeret elmeditálni az évszakok változásán. Az idő múlása óhatatlanul visszatekintésre, felmérésre késztet, s ha látjuk: ismét itt a tél, a tavasz - ez azt jelenti, újra elérkeztünk egy határkőhöz, amelynél meg kell állni, hátra és előre pillantani. Csakhogy ebben az évben olyan rohamos egymásutánban követték egymást az események, hogy észre sem vettem a természet örök körforgását, és az ősz beköszöntésére is csak akkor ébredtem rá, mikor az unokám egyszer, az iskolából hazajövet, egy teli zseb gesztenyét bontott ki az asztalra. Ettől a pillanattól kezdve magam is vártam az alkalmat, mikor időt szakíthatok egy nagyobb sétára, és csendben figyelhetem az ősznek ezt a különös szertartását: a fényes vadgesztenyék szomorkás, monoton koppanását a földön. Az alkalom azonban egyre késett, s pár nap múlva úgy gondoltam, hogy most már valamivel lejjebb adom, s a városkörnyéki kóborlás helyett lakóhelyemnek azon az utcáján jártam egyet, amelynek két sor öreg bokrétafája egy kisebb gesztenyés erdővel is felér. Fiatal koromban sokszor akadt erre dolgom így ősszel, ámde az akkori impressziókat most itt hiába keresném. Nem csupán azért, mert az egykori hangulatos kis családi otthonok helyén (mennyire sajnálom őket!) kietlen panelházak meredeznek. A gesztenyék őszi koppa- násának zenéje is más lett - s csak egy kis gondolkodás után jöttem rá, hogy miért. Azóta leaszfaltozták az utcát, s kemény felületén most nem tompa puffanások hallatszanak; a gesztenyehullás olyan, mint a pergődob éles hangú szólózása. Nézem az aszfaltra záporzó barna gömböcskéket, és valami furcsa együttérzés ébredezik bennem. Borongva szemlélgetem a sokat látott, vastag törzsű fákat, amint az életfakasztó, meleg föld helyett erre az érzéketlen, merev rétegre hullatják termésüket, annak a legkisebb reménye nélkül, hogy csak egy is a talajba jut, csak egy is kihajt tavasszal, csak egy is ilyen erős gyökerű daliát nevel, mint az itt sorjázó vadgesztenyék. Mindegy: a fákban él az örök parancs. De vajon tudják-e, hogy hiába erőlködnek? Talán tudják is (hisz közismert már, hogy a növények is kifejtenek szellemi tevékenységet), talán tudják is, de itt is érvényes az élővilág szép jelszava, a „dum spiro - spero”. És most, mikor a fák már lassan a lombjaiktól is búcsúzni kezdenek, mikor már fölkészültek a hosszú téli pihenőre - talán álmot is látnak. Álmukban egy-egy gesztenye kalandos útra indul. Valami duplakerekű dömper gumiabroncsai közé szorul - s csak ott esik ki, ahol már várja valamijó puha mezei föld. Vagy kivár egy kisfiút, olyat, mint az unokám, aki szereti zsebre- rakni a kis fényes jószágokat, azután lassan itt-ott elhullajtja őket... S az öreg fák álmaiban ezekből az elcsavargott gesztenyékből mezők közepén uralkodó óriás lesz, különleges példány, amely gyorsan, túlnövi az anyafát, minden arra járót csodálatba ejt törzsének vastagságával, buja lombozatának csodálatos arányaival. Talán ezt a nem mindennapi gesztenye-egyéniséget látják az én városi bokrétafáim most, őszi szendergésük közben, míg dobpergés-szerű hanggal záporzik róluk a termés. Gesztenyék, jó reménységet! Tépett lobogó Konkoly-Thege Aladár könyvéről Emlékezetünk nem folyamatos, hanem töredezett, talán ha „epizodikusnak” lehetne nevezni. így emlékezik vissza Konkoly-Thege Aladár pécsi orvos könyve is a móstantájt végetérésében megünnepelt II. Világháborúra. Persze, nem az egészre, mert arra még a legtökéletesebb történészi munka sem „emlékezhet”, hanem épp azokra a részletekre, melyek egyetlen tudományos műben sem olvashatóak. Természetesen a szerző saját életéről van szó, arról a néhány hónapról, mikor ő ifjú orvosként a pályát kezdte volna, de közben egy gyilkos háború is zajlott, és e két tény óhatatlanul egymásra vetült. Konkoly-Thege könyvé leginkább apró tények könyve, nem sokat filozofál (eltekintve az egyes bekezdéseket megfejelő mottótól), érzéseinek sem. enged parttalan áradást. Emlékszik egyes dolgokra, emlékezni vél. A napnál világosabb, hogy „nem odavaló” (ha ugyan létezik háborúba való ember), s ma, 50 évvel később, mintha valóban csak egy rossz filmet nézne újra, amiben csudák csudájára ő maga is föltűnik esetenként. Bár az elmúlt években, évtizedekben valóban tonnányi háborús naplót, visszaemlékezést olvashattunk, és ezáltal számos ismerős, már-már el- koptatottnak, banálisnak tűnő elemet kell újraolvasnunk, Konkoly-Thege könyvében is akadnak önálló, kerek, mondhatni „szépen” megírt történetek. Ez sokszor csak néhány mondat arról, hogy az éhezők az óvóhelyen miként olvastak fel csorgó nyállal egy szakács- könyvet; vagy éppen az a megjegyzés, hogy a szerző világ életében nem lopott mást, mint könyvet... M. K.
