Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-13 / 129. szám

1995. május 13., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 9 Lelkek az embersilókban Beszélgetés Szénási Jánossal, a templomépítő református lelkésszel A kertvárosi református temp­lom fölavatásával egy időben a gyülekezet lelkipásztorának, Szénási Jánosnak beiktatása is a hálaadó ünnep része volt. Tőle kérdem, aki 1984 őszé­től kezdte a gyülekezet-szer­vező látogatásokat Pécsett:- Gyorsan elrepült ez a ti­zenegy év?- Nem is tudom. Magamban eléggé hosszúnak tűnt, hiszen rengeteg tennivalóval megter­helt évről van szó. Ebből a csa­ládom is és sok-sok helybéli segítőm is kivette részét. A gyülekezet szervezése jószeri­vel itt a szomszédban, a Kodo- lányi utcában, a kertvárosi sű­rűben kezdődött. Nem felej­tem: részeg ember jött ki abból a lakásból, ahova először be­csöngettem. Aztán lett még hét munkatársam, s összesen ti­zenötezer lakásba kopogtat­tunk be, jómagam úgy kétezer­ötszáz látogatással véve ki ré­szemet belőle.- Hogy fogadták a laká­sokba bekopogó lelkipásztort?- Külön tanulmányba illő az akkori világ. Akadt, ahol az emberek nem tudták magukról, hogy kik is ők? Meg vannak-e keresztelve avagy sem? Sok vizit és beszélgetés után fo­galmazódott meg bennem: na­gyon hányatott része a világ­nak ez a Kertváros, mert akik itt laknak, azokat kidobta az Ormánság, kidobta Nyírség, Szatmár, kidobta más vidék - vagy a család, adott esetben -, és élnek gyökértelenül. Ma­gamban csak úgy neveztem az itt lakókat, hogy vertikális di­aszpóra. Az emeletes házak sűrűjében, egymás fölött, el­szigetelve az embersilókban.- Ön más világból érkezett?- A felszentelésem után Pé­csett kezdtem segédlelkész­ként, innen vittem magamnak feleséget is Sukoróra, a Velen­cei-tó északi partja gyönyörű vidékének községébe. Egy falu ott, a hegyre kuporodva, sajá­tos törvényekkel és szokások­kal, tényleg merőben más vi­lág. A templomból a történe­lem egy szelete áradt. Szolgá­latom nyolc esztendeje alatt nem túlzás, vagy ezerszer mondtam el a pákozdi csata Sukoró templombéli vonatko­zásait kiránduló úttörőknek, fi­ataloknak. A csata előestéjén ott tartottak haditanácsot, s a padokon fölcímkézve a nevek sorban, Perczel Mór, Batt­hyány Lajos, Görgey Arthur, Xantus János ...- Templomot építeni, temp­lomépítésbe kezdeni egy mo­dem lakótelepen. Nem volt ez gyakori.- És nem volt ez könnyű sem, s hazudnék, ha eltagad­nám. Ismert mondás talán: ahol az Isten templomot épít, ott az ördög katedrálist. Itt is pöfö­gött tehát a szellemi ellenjárat, persze sok minden utólag megmagyarázható és természe­tes. Itt, Kertvárosban az embe­rek azért otthonra leltek, örül­tek, hogy laknak valahol, s ak­kor, amikor iskola, óvoda vagy ABC kéne, mi egy templomot építünk. Meg is fogalmazták. Följelentettek engem a pártbi­zottságon, a katolikus egyház­nál, sőt a saját református püs­pökömnél is.- Egy korábbi beszélgeté­sünk idején Ön nagyon erős politikai ellenszélről is szólt.-Ne felejtsük, 1984-et írunk, s a korábbi írásos ígére­tet, hogy ezen a területen épít­hetünk, amit Czente Gyula ta­nácselnök adott még, utódja visszavonta. Fölajánlotta he­lyette mondjuk a zagytavak mentét az erőmű mellett. Gon­dolja végig: Aczél György közbenjárása kellett, hogy ma­radhassunk.- Sok harcot meg kellett vívni. Fölmerült-e Önben, hogy elég, most kell abba­hagyni?- Kissé bele kell halni ebbe a munkába. Olykor eszembe jutott kedves professzorom, aki azt mondta: az a jó lelkész, aki abba akarja hagyni a szolgála­tot, de nem tudja. Abba akarja hagyni, mert komolyan veszi és akkor nehézségei támadnak. De nem tudja abbahagyni, mert valahol ez a munka, amit a lel­kész csontjaiba belerekesztet- tek, Istennek ügye.-Megtörtént az Ön beikta­tása is. Mit jelent ez?- Választott lelkész vagyok, a beiktatás amolyan nem köte­lező, de ünnepi aktus. Evvel kifejezi a lelkész, hogy szíve szerint is elfogadja a gyüleke­zetét. Ami talán fordítva is igaz.- Most áll a mű, lesz-e mód pihenni?- Nem hiszem. Az igazi munka csak ezután következik. A nagy mű nem a templom, hanem a gyülekezet, Isten or­szágának építése. Ami viszont sosem ér véget és sohasem lesz kész. Kozma Ferenc Pécsi diákok Dániában Mire jó egy kórusverseny? Sokféle válasz adható arra a kérdésre, hogy miért érdemes kórusversenyekre, fesztivá­lokra járni, vállalva a sok-sok évi kemény és megfeszített munkát. Természetesen első­sorban az ott elérni remélt eredményekért. S ha jönnek a sikerek, az énekesek már elé­gedettek lehetnek. így vannak ezzel a Pécsi Testvérvárosok Téri Ének-zene Tagozatos Általános Iskola 777- lainé Merácz Agnes vezette „nagy” kórusának tagjai is. De azért az 1992-es belgiumi Ne- erpeltben elért „cum laude” első osztályú minősítés, az azt követő év nantes-i versenyének „abszolút 2. helye”, vagy a két tavalyi siker - a balatonfüredi nemzetközi gyermekkó­rus-fesztivál megnyerése és az arezzói 3. hely - ellenére is a más országok dalosaival való megismerkedést és találkozást, a közösen átélt élmények örö­mét legalább ilyen fontosnak tartják. A pécsiek azonban a „dán kapcsolat” felvételét is egy versenynek köszönhetik, hiszen a holstedti Hojmarsko- len Iskola világjáró kórusa bár maga nem szerepelt Neerpelt- ben, mégis egy katalógus alap­ján választotta ki magának test­vérkórusával a pécsi „testvér- városiakat”. A múlt évi vendég­látást viszonozhatták most a dán iskolások, akik május ele­jén fogadtak magyar dalosbará­taikat a Jylland-félsziget dél­nyugati részén lévő 5 ezer la­kosú Holstedtben. A városka életében kiemelkedő fontos­ságú iskolai kórus egyébként az ottani önkormányzat hathatós anyagi segítségével már a világ 11 országát bejárta, műsorával a dán zenekultúra népszerűsíté­sét vállalva. A 70 tagú pécsi kórus Dáni­ában az Esbjerg-i református templomban lépett fel először Mendelssohn, Kodály Zoltán, Halmos László, Tillai Aurél műveivel (közreműködött Gyöngyösi István - orgona Szaszkó Edina, Kitti Zsuzsa - fuvola -). A házigazda iskolában meg­tekintettük a gyermekek egész­ségi és szellemi fejlődésének alárendelt „tanítási és élettere­ket” - értsd: 4-5 játszótér, va­lódi hajóroncs, iskolai tanítás előtti és közti napközi - stb. - A szintetizátoron feldolgozott Kodály-muzsika - a Túrót eszik a cigány - a jelen kor­szerű zenei tanítási lehetőségeit volt hivatva reprezentálni. Kü­lönösen, hogy a vendéglátó karnagy a győzteseknek leg- olandi fagyikat adott a helyes megfejtésekért cserébe. A mindössze kétezer lakosú Biliund nevezetessége a na­ponta néha tízezernél is több érdeklődőt vonzó „Lego-or- szág” szinte csak a Disney- landhez vagy az Eurodisney- hez hasonlítható játék- és lát­ványcsodákat nyújtott. A nor­vég, francia, amerikai városok, tájak és vadnyugati külső és belső helyszínek megtekintésé­ért, vízzuhatagos kenuzásért, a függővasúttal tarkított élmé­nyekért cserébe igazán szerény „ellenszolgáltatás” volt a zajos sikerrel fogadott Legoland-beli szabadtéri koncert, amelyet a pécsi diákok adtak. A búcsú napja sem szűköl­ködött élményekben. Dánia második legnagyobb városában ugyanis módunk volt megtekin­teni a dán falvakat bemutató skanzent. Aarchus főutcájának és piknikelő zeneiskolai park­jának színes május 4-i forga­taga pedig a Dániában épp az­nap 50 éve beköszöntött béke hangulatát idézték fel. A házigazda iskola tornater­mében kevésnek bizonyult a háromszáz szék a búcsúkon­certre. Itt mutatkozhattak be a kórusban nagy létszámban he­lyet kapott ötödikesek, s nagy sikert aratott népdalcsokrukat blockfőte consort-muzsikával színezték. S itt hatott a legjobban Tillai Aurél Zengő felett című műve is. Nemcsak a dán karnagy kérte a legolandi koncert után, hogy zárószám legyen, de a dán gyerekek is együtt dobogtak lá­bukkal a fergeteges gyors részt. A sikerből kijutott mindenki­nek: Tillainé Merácz Ágnes karnagynak, Gyöngyösi István zongora-, orgona és szintetizá­tor-kísérő tanárnak és az „uti- marsall” szerepet is vállaló fel­készítő tanárnőnek, Polányiné Lányi Katalinnak is. Az est feledhetetlen pillana­tát azonban egy dán-magyar közös produkció szolgáltatta: az 1945. május 4-én komponált „Dánia szabad” című, népdallá vált dalt ugyanis az egész kö­zönség gyertyával a kezében együtt énekelte. Kovács Attila Fontos és eredményes intézmények A Magyar Irodalmi Folyóiratok Fóruma Az Anyanyelvi Konferencia, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a ka­posvári székhelyű Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság a hagyományokat folytatva közösen rendezett he­likoni napokat a keszthelyi Fes­tetics Kastélyban május 6-án és 7-én. A találkozó témája a ma­gyar irodalmi folyóiratok hely­zete, jövőbeni együttműködé­sük lehetőségének a megterem­tése volt. A tanácskozást Takáts Gyula költő, a Berzsenyi Társaság el­nöke nyitotta meg, majd a meg­jelenteket Czoma László, a Fes­tetics Kastély igazgatója kö­szöntötte. A megnyitó előadást Pomogáts Béla irodalomtörté­nész, az Anyanyelvi Konferen­cia elnöke tartotta. A „folyóira­tok köztársaságáról” szólva a magyar folyóiratkultúra törté­netéről, az egyes korszakok irodalmi és kulturális folyóira­tainak jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a folyóirat mint kollektív intézmény az irodalom közösségi életének terméke, de egyszersmind for­málója is. A társadalmi haladás is mindig valamilyen folyóirat köré csoportosult. Legfonto­sabb teendő napjainkban a ma­gyar irodalmi folyóiratok pár­beszédének megszervezése, a folyóiratok virtuális, láthatatlan köztársaságának létrehozása. E párbeszédnek teremtett fórumot az idei IX. Berzsenyi Helikon. A keszthelyi találkozóra harminchárom magyar irodalmi folyóirat több, mint hatvan szerkesztője gyűlt össze. Gál Sándor író, szerkesztő vitain­dító előadását hozzászólások követték a magyar folyóiratok gondjairól, reményeiről. A fo­lyóirat-szerkesztők korreferá­tumainak, felszólalásainak visszatérő gondolata volt az anyagi gondokkal való küzde­lem, amely szétzilálja a magyar folyóiratkultúrát. Ä politikai pártküzdelmek beszivárogtak az irodalmi életbe, szekértábo­rok alakultak ki, a pénzért foly­tatott harc lerombolta a szolida­ritás szellemét. A lapok közt nem alakult ki együttműködés, kommunikáció, érdekegyezte­tés. Különösen kedvezőtlen helyzetbe kerültek a kisebbségi magyar folyóiratok. A kétnapos tanácskozás eredményes volt. Megfogalma­zódtak a legfontosabb törekvé­sek, jövőbeni feladatok. A je­lenlévők egy szövetség létreho­zását határozták el, és közös közleményt, zárónyilatkozatot fogalmaztak meg. A nyilatkozat többek között megállapítja: „ ... a magyar irodalmi és általában kulturális folyóiratok a nemzeti kultúra fontos és eredményes intézmé­nyei, fenntartásuk és biztonsá­gos működésük a nemzeti kul­túra érdeke. Ezért támogatásu­kat szélesebb alapokra kell he­lyezni . . Az irodalmi lapok szerkesztőségei tanúsítsanak szolidaritást egymás iránt és folytassanak párbeszédet egy­mással ... A szakmai szolidari­tás keretében a lapoknak is­merniük kell egymás munkáját, ezért fontos a példánycsere, a későbbiek során a közlemény­csere megszervezése... Szük­ség van arra, hogy a határon túli magyar lapok jelen legye­nek a magyarországi sajtópia­con és a magyarországi kiad­ványok is eljussanak a kisebb­ségi és a nyugati magyar olva­sókhoz ... A fórum résztvevői tiltakoznak a kulturális intéz­ményeket sújtó költségvetési megszorítások ellen, elutasítják azt a szemléletet, amely a kultu­rális alkotómunkát és a kulturá­lis piacot a költségvetés érdeke­inek érdekeinek szolgálja ki.. A magyar irodalmi folyóira­tok jelenlévő szerkesztői a szakmai szolidaritás teljesebb érvényesülése érdekében meg akarják alakítani a Magyar Irodalmi Folyóiratok Szövetsé­gét. Ebből a célból létrehoztuk egy előkészítő bizottságot és egy szándéknyilatkozatot. ” Sallai Éva Az évszázad pere Szombaton, május 13-án Esztergomban helyezik örök nyugalomra Mind- szenty József hamvai mellé Ispánki Béla földi maradvá­nyait. Erre az alkalomra és a szerző halálának 10. évfor­dulójára jelentette meg az abaligeti Lámpás Kiadó „Az évszázad pere” címmel Is­pánki Béla naplóját, amely Kanadában jelent meg elő­ször. Magyarországi kiadá­sához a Pécsváradon élő egyháztörténész, Hetényi Varga Károly írt előszót. Ebben felidézi az 1945 utáni üldözések korát, és benne Ispánki atya keresztútját. Ispánki Béla Serédi Jusz- tinián és Mindszenty József hercegprímások közeli munkatársaként tanúja volt a negyvenes évek sorsdöntő eseményeinek. A Mindszenty-perben életfogytiglani fegyházbün­tetésre ítélték, 1956-ban, nyolc év után szabadult. El­hagyta az országot és a kül­földre szakadt magyarok papja lett. Napló formában írott re­gényes elbeszélése a nyolc börtönévről szól. A szerző tíz évvel ezelőtt halt meg Londonban, mint az angliai magyarok főlelkésze. Kulturális mozaik Királydrámák A napi hírekből megtudtuk, hogy a Magyar Rádió Magyar királyok című drámapályázata lezárult, 33 pályamű elkészült a díjátadásra, s 9 író még dol­gozik darabján. Sári László dramaturgtól megkérdeztük, honnan jött az ötlet királydrá­mákról írni ki pályázatot.- Horváth Péter író barátom ötletéből - aki maga is jeles művelője a rádiójáték műfajá­nak - született meg az elhatá­rozás, hogy a Magyar Rádió a Millecentenáriumi megemlé­kezésekhez csatlakozva meg­hívásos pályázatot írjon ki e témára. A legkülönfélébb szemléletű és gondolkodású írókat igyekeztünk megnyerni a pályázatra, és egyáltalán: a rádiójáték műfajának.- Igen színvonalas művek érkeztek be, nem is tudtunk rangsorolni, öt egyenértékű dí­jat adtunk ki (Nagy András, Páskándi Géza, Simonfy And­rás, Spíró Gyögy, Szőts Géza) - de legalább még öt megér­demelte volna. Megkezdjük a drámák hangfelvételét (három­négy kivételével). A legjobb rendezőket és színészeket kér­jük fel közreműködésre - az ország minden színházától. Decemberig szeretnénk befe­jezni a hangfelvételeket, s ja­nuártól adjuk a hangjátékokat a történelmi időrendnek meg­felelő sorrendben. József Attila-emlékműre József Attila tragikus halá­lának színhelyén, Balatonszár­szón az önkormámyzat és Far­kasházi Tivadar kezdeménye­zésére emlékművet kíván fel­állítani a Független Magyar Művészeti Alapítvány. Az idén a költő születésnapján két nagyszabású és nagysikerű es­tet tartottak a Nemzeti Sport- csarnokban Én, József Attila, itt vagyok címmel, a Kreatív Média Műhely szervezésében, Jancsó Miklós rendezésével. Hosszú lenne felsorolni azok­nak a jeles színészeknek, versmondóknak, énekeseknek, együtteseknek a névsorát, akik ingyen ajánlották fel szereplé­süket e nemes célra. Néhány cég is hozzájárult az emlékmű költségeihez, sőt egy építési vállalkozó, Illés László elvál­lalta a talapzat - nem kevés pénzt igénylő - teljes elkészí­tését, saját költségén. Ám mindez még nem elég. Az ala­pítvány kurátorai várják to­vábbra is cégek (jó lenne egy főszponzor!), tehetősebb vál­lalkozók támogatását, és ma­gánszemélyek bármilyen ösz- szegű felajánlását. Magyar tükör A Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézete az Amsterdami Egyetem Kelet- Európa Intézetével együttmű­ködve új kiadvánnyal gazdagí­totta a hungarológia tudomá­nyát. Magyar Tükör (Segéd­könyv a hungarológia oktatá­sához) címmel a szerkesztő, Gereben Ferenc művelődész- szociológus az átmeneti kor­szak (1987-1994) foglalko­zóknak és a magyarországi közelmúlt iránt érdeklődők­nek. A jobbára teljes terjede­lemben közölt dokumentumok a magyarországi rendszervál­tás folyamatában és probléma­körébe adnak betekintést. „Az igazi munka ezután következik” fotó: löfflerg.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom