Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
1995-05-09 / 125. szám
1995. május 9., kedd A Mai Nap Pünántúli Napló 3 Csak a belvárosi központban vannak ikertelefonok 1995. június 30-ig vállalta a Magyar Távközlési Vállalat Pécsi Igazgatósága, hogy az önerős fejlesztésű telefonokat beköti azoknak a lakásába, akik tavaly befizették a 40 ezer forintot. Nos, várhatóan sikerül is tartani ezt a tervet, és már a legrégibb központtal rendelkező pécsi belvárosban is a végéhez közelednek a munkálatok. Természetesen mindenki örül, mikor a várva várt telefon „megérkezik”, de néhányak számára csalódást jelentett, hogy a fővonal helyett csak iker-telefonhoz jutott.- A beszerelés előtt a szolgáltatói szerződésben minden esetben közöljük az ügyfelekkel, hogy ikertelefont fog kapni - mondta Boda Péter, a MA- TÁV pécsi műszaki igazgató- helyettese. - Mi is szeretnénk mindenkinek szóló vonalat adni, épp ezért ezek már elfogytak, azonban a belvárosi központ 12 ezres ikerkapacitásából még négyezer üres, ezt is ki kell használunk. A MATÁV is bizonyos műszaki adottságok között dolgozik, vagyis a központok telítettsége, típusa és a kábelhálózat telítettsége némiképp befolyásolja működésünket. Ahol már az új, digitális központok üzembe kerültek - Kertvárosban, Meszesen és hamarosan az Uránvárosban -, ott automatikusan megszűnnek az ikertelefonok, mindenki fővonalat kap. A belvárosban még egy-két évet kell várni, hogy ezt a fejlettségi szintet el- éijük - hiszen az itteni crossbar már 20 éve üzemel, hamarosan fel kell újítani. Addig rákényszerülünk erre az átmeneti megoldásra. Az ikertelefon egyébként 36 ezer Ft-ba kerül, vagyis 4000 forintot visszafizetünk azoknak, akik ilyet kapnak, és talán nem mellékes az sem, hogy míg a fővonal havi előfizetési díja 580 Ft+ ÁFA, az ikeré csak 410 Ft+ÁFA. A 20 impulzusnyi kedvezmény mindkét esetben továbbra is érvényes. Egyébként, ha valakinek az ikertársa annyit beszélgetne (pl. egy kft.), hogy lehetetlenné teszi a másik fél telefonálást, akkor van mód a megoldásra, mondjuk, az üzleti tevékenységet folytató ügyfél közületi állomást kap. M. K. Nem halt meg a csecsemő óbányán a kutak vize valóban nitrátos-Óbányán 1989-ben nem halt meg csecsemő a nitrátos víztől. A Nagy Lajos Gimnázium diákjai ezt rosszul tudják - nyilatkozott lapunknak Dani Ferenc Óbánya polgármestere. A pécsi gimnázium diákjai az ivóvizek és élelmiszerek minőségét vizsgálták Baranyában egy éven keresztül, és március 30-án számoltak be az eredményekről a nyilvánosság előtt. Itt hangzott el a téves adat, amit mi is közöltünk.- Községünkben, ugyanúgy, ahogy a környék más falvaiban is sajnos nitrátos a kutak vize. Óbányán már a tanácsrendszer idején is zacskós vizet kaptak a kisgyerekek. Ennek költségeit az önkormányzat állja. A községben már kialakították egyébként a vízhálózatot. Több mint kétszáz méter mély kutat furattak, megépítették a víztározót, a házakba bevezették a vizet. A lakosság ötven-ötvene- zer forinttal támogatta házanként a beruházást. Az önkormányzat saját erői mellett ehhez céltámogatást is kapott. A kútból nyert víz azonban most még csak ipari célra, mosásra, mosakodásra használható, ivásra, főzésre nem. Túl alacsony ugyanis a kálcium-klorid tartalma, azaz túlságosan lágy, huzamos fogyasztása az egészségre ártalmas. Ezért idén megépítik a vízkezelő egységet, ahol majd elvégzik a keményítőst. A szennyvízhálózatot 1996- ban és 1997-ben kívánják kialakítani. Óbánya és Hidas szennyvizét a Mecseknádasdon épülő szennyvíztisztító fogja fogadni. U. G. vállalkozni nem is olyan reménytelen, mint ahogy azt gondoljuk... 20-40 év közötti életkorú rendelkezik bármilyen vállalkozási elképzeléssel, ötlettel bátor, eltökélt, kitartó szívesen vállalná a vállalkozói életformát hajlandó a vállalkozáshoz szükséges ismereteket elsajátítani Baranya megyében él az előzetes meghallgatáson megfelel a feltételeknek pályazhat a Vállalkozás Fejlesztési Programunkra . ' " . - -1 . • ...... • ‘ a jelentkezés formája: részletes szakmai önéletrajz határideje: 1995. május 25. A.V.K.K.F. Baranya Megyei Vállalkozói Központ 7624 Pécs, Rákóczi Út 24 26. Tel.: 72/324-876, 2 14 050 Teherautó a távfűtővezetéken - Két teherautó borult fel tegnap délután annál a balesetnél, amely Nagyárpád határában történt az 57-es úton. Egy Mohács felől érkező német rendszámú személyautó szabálytalanul előzött egy IFA teherautót, majd először egy balra kanyarodni szándékozó Opellel, azután egy Pécs felől érkező cementszállító kamionnal ütközött. Az ütközés után a megrakott nyergesvontató, az előzött teherautóval is karambolozott, amelynek következtében mindkét nagyméretű gépjármű felborult. A balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, a rendőrség megkezdte a baleset körülményéinek vizsgálatát. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Küzdelem a Haemophilus influenzae-vel Veszélyeztetett csecsemők Nemrégiben egy a laikusok számára titokzatosnak tűnő és ismeretlen betegség hírei keltek szárnyra, olyan betegségé, amely kisgyermekeket érint. Azt is megtudhattuk, hogy a betegség gyors lefolyású és halálos is lehet. Okozója egy baktérium, a Haemophilus influenzae. Erről és a gyógyítás esélyeiről kérdeztük dr. Kerényi Sára megyei tisztiorvost. A Haemophilus influenzae régóta ismert baktérium, tájékoztatott dr. Kerényi Sára. Elsősorban kisgyermekkorban veszélyes, főleg olyan gyermekek esetében, akik valamilyen immunhiányos betegségben szenvednek, azon belül is a csökkent légműködésűek, a lépirtot- tak, a HIV-fertőzöttek a legveszélyeztetettebbek. Nyugaton már kidolgozták az oltóanyagot is a nyolcvanas évek közepén, ott már szerepel a kicsik oltási naptárában a többi nálunk is szokásosakkal (kanyaró, DI- PER-TE stb.) együtt. Magyarországon egyelőre anyagi okok miatt nem megoldható az oltás általános bevezetése, mondta dr. Kerényi Sára. Budapesten, a Szent László Kórházban éveken át figyelték a betegséget, s kiderült, hogy a Haemophilus influenzae B-típusa sokkal több gennyes agyhártyagyulladást okoz, mint korábban ennek a kórokozójaként ismert baktérium, a Meningococcus. Okozhat a baktérium még többek között gégefőgyul- ladást, hörgőgyulladást, tüdő- gyulladást is. Nem ritka a halálos kimenetelű gennyes agyhártyagyulladás sem. Arról, hogy Magyarországon évente milyen mennyiségben fordul elő az ilyen kórokozó által bekövetkezett betegség, arról semmit sem tudni, mert ez a betegségcsoport még nem tartozik a bejelentendő fertőző betegségek közé. Egyedül a Szent László Kórházban megfigyelt gyermek beteganyag szolgál támpontul, ez alapján lehet valamiféle következtetéseket levonni. Dr. Kerényi Sára szerint feltehető, hogy növekvő számú megbetegedésekről lehet szó, legalábbis erre enged következtetni az, hogy a Szent László Kórházban először megfigyelt gennyes agyhártyagyulladások kórokozója a Meningococcus volt, míg az utóbbi években egyre inkább a Haemophilus influenzae került előtérbe. Nagyon fontos tudni azt, hogy nem csak az immunhiányosak veszélyeztetettek, hanem azok is, akiknél gyakoriak az újra meg újra jelentkező légúti fertőzések. A veszélynek leginkább a csecsemők vannak kitéve. A felső határ hat év körüli, annál idősebb gyermekek esetében jóval ritkábbak a megbetegedések. Az oltóanyag egyike a ma legmodernebb anyagoknak. Külföldön sok fajtájuk van már forgalomban, hozzánk eddig kettőt hoztak be, ezeket törzskönyvezték és patikai forgalomba is kerültek. Az oltást bárki kérheti, a háziorvos felírja vényre, s fizetni kell érte, nem is keveset. Az egyik fajta anyagnál három oltást is kell adni, ha tizenöt hónapos kor alatt kapja a gyermek, a másik esetében pedig négy oltásból áll a sorozat. Cseri László A hajléktalanok még nem költöznek Mohácson 1991. december 15- én nyitották meg a húsz ágyas éjjeli menedékhelyet a Jókai utcában. Az épület valamikor a református egyházközségé volt, ezért azt a presbitériumuk kívánsága alapján visszakérték. A képviselő testülettel egy korábban kötött megállapodás értelmében 1994. december végéig maradhattak a hajléktalanok ellenszolgáltatás nélkül a házban, és ez évtől a használatért már bérleti díjat kért a tulajdonos. A plusz kiadást az önkormányzat nem tudta vállalni, ezért a szállás áthelyezésének gondolatával foglalkoztak. Megfelelő megoldás hiányában az egyház belátóan döntött: 1997 végéig nem kell elköltöznie a húsz lakónak, lakbér helyett pedig a református temetőben járdát épít a város. „Hősök” partizánbrigád katonája Nagy Sándor tegnap az Orosz Föderáció kitüntetését vehette át Sanyi bácsit ki ne ismerné Pécsett? Igaz, a MÉSZÖV elnöki posztból már jónéhány éve nyugdíjba vonult, de napjainkban, 83-ik évében is örvendetes szellemi és fizikai frissességnek örvend. És hát ő a spanyolos. Az Endresz György utcai lakásban beszélgetünk: innen, az uránvárosi panelek sűrűjéből jár ki naponta a szőlőbe, mozogni, a friss levegőre. Nagy Sándor számára a rég- mútról csevegni mindig meglehetősen örömteli. így, visz- szatekintve, különös kalandot élt meg az egykor felvidéki zsellérgyerek: géppuskásként végigharcolta a spanyol polgárháborút, aztán több mint kétesztendős francia lágersorsot vállalt föl, majd németországi munkán vett részt, hogy aztán valahogy hazavergődve Magyarországra, a második világháború katonájaként átszökjön egy minszki partizánbrigádba, s újra fegyvert fogjon a fasizmus ellen. Ez a partizánbrigád a Hősök nevét viselte, s különlegesen kiképzett egység volt. Tegnap az orosz követségen Nagy Sándor az Orosz Föderáció Elnökének, a fasizmus felett aratott győzelem 50-dik évfordulójára alapított kitüntetést vehette át. Ivan Aboimov, a föderáció nagykövete adta át az érdemrendet, s az átvétel pillanatában bizonyára néhány csepp könny is ott volt Sanyi bácsi szeme sarkában. Az elmúlt ifjúságért. A küzdelmekért. A régi barátokért. Azokért, akiket a nemzetközi brigádban kilőttek mellőle, azokért, akik a 25 hónap intemálótábora után nem térhettek haza soha szeretteikhez. Azokért, akikkel együtt járta az erdőket, a frontvonal mögött, a német csapatok hátában. Hej, ha Moldoványi Ferivel, pécsi partizántársával ismét egy asztal mellé ülhetne, ha megihatna egy fröccsöt az ukrán Szenkovics parancsnokkal, az orosz Babajevszkijjel, Guzgyevvel. Kevesen élnek már, közülük valók. Az MTA 156. közgyűlése Kosáry Domokos elnöki megnyitójával hétfőn megkezdte 156. közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia. Kosáry Domokos egyebek között arról beszélt, hogy a tudomány fogalma napjainkban nem szűkíthető le a technikai kutatásokra. A tudósoknak más területekkel, így az ember és a társadalom problémáinak elemzéseivel is felelősen kell foglalkozniuk. A kutatást tehát bővíteni kell a humánum felé - hangoztatta az MTA elnöke. A közgyűlés ezután az Akadémiai-Díjak átadásával és Kulcsár Kálmánnak, az akadémia rendes tagjának Az európai integráció és Magyarország című előadásával folytatódott. OTP-privatizációs stratégia Az OTP privatizációs stratégiájának egyik sarkköve, hogy az állam a magánkézbe adást követően is a bank legnagyobb részvényese marad. Szakmai befektetőnek a tervek szerint nem adnak el az OTP állami részvényeiből. Ezt hangoztatta Török László, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese a pénzintézet hétfői sajtótájékoztatóján. Az elképzelések alapján mintegy 20-25 százaléknyi részesedést adnának el az állami részvényekből különböző intézményi befektetőknek. Az intézményi befektetők döntően külföldi befektetési alapok, nyugdíjalapok és biztosító társaságok lennének, esetükben a felső korlát, hogy a külföldi befektetők egyenként maximum az alaptőke 5 százalékát vehetik majd meg. Hibás ötezresek Mintegy ezer darab hibás 5 ezer forintost találtak Encsen. A helyi OTP-fiók vezetője elmondta, hogy a pénzt a jegybank hivatalos kötegelésében kapták postai szállítmánnyal. A nyomdahibás bankók begyűjtésére akciót indítottak. Közép-európai Gazdatanács alakult Közép-európai Gazdatanács alakult a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák magángazdálkodókat tömörítő agrárképviseletek közreműködésével. A szervezet azért jött létre, mert az alapítók szerint országaik agrárgazdaságának problémái jórészt közösek, és ezeket lehetőleg együtt kell megoldani. A szervezet megalakulását hétfőn Budapesten jelentették be. A Gazdatanács elnökéül, hároméves időtartamra Kozma Hubát, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének vezetőjét választották meg. Nagy Sándor pécsi otthonában FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Ma Európában mindenütt rájuk emlékezünk, a hősökre. Arra a néhány, még köztünk élő veteránra, akik ha a hétköznapokon kimennek az utca forgatagába, nem különböznek az utca többi emberétől. Legfeljebb lelkűkben van mélyebbre égetve a múlt. Kozma Ferenc > 4 h