Új Dunántúli Napló, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)

1995-05-09 / 125. szám

4 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. május 9., kedd Felhőátvonulások ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Közép-Európa fölött ciklon ör­vénylik, amelynek hidegfrontja az éj­szakai órákban elérte a Kárpát-me­dencét. A front mögött kissé hűvö­sebb, nedvesebb, ugyanakkor a front előtt még meleg levegő áramlik fö- lénk. Változékonyan alakul tehát időjárásunk. Gyakran lesz erősen fel­hős az ég, és többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. Ennek elle­nére néhány órás napsütésre szinte mindenütt számíthatunk. Az észak- nyugatira forduló szél gyakran mege­rősödik, zivatarok környezetében vi­harossá fokozódik. Szeszélyesen ala­kul a hőmérséklet is, amíg északnyu­gaton mindössze 17, addig délke­leten 23 fok valószínű. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Az éjszaka érkezett hidegfront hatására mozgalmasabbá válik időjá­rásunk. Gyakran lesz erősen felhős az ég, legfeljebb a délutáni órákban süt ki rövidebb időszakokra a nap. Több­felé várható eső, zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati irányú szél gyakran megerősödik, zivatarok kör­nyezetében viharossá fokozódik. Gyengül a nappali felmelegedés, kora délután 19,21 fok valószínű. Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár: 20 Paks: 20 Siófok: 19 DunafÖldvár: 19 Dombóvár: 20 Pécs: 21 Szekszárd: 20 Mohács: 21 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: 50-60 50-60 50-55 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: 45-55 55-65 50-55 Balaton: 16 Velencei-tó: 17 Siófok: 40-45 DunafÖldvár: 45-50 Tisza-tó: 13 Fertő-tó: 16 Dombóvár: 40-45 Pécs: 35-40 Tisza: 10-14 Duna: 12-14 Szekszárd: 40-45 Mohács: 40-45 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc ________________Ma________________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GERGELY nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.12, nyugszik 20.09 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-12 óráig panaszügyekben fogad, és a 210-046-os számon hívható: HETÉNYI JÁNOSNÉ Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: NAGY ISTVÁN Kedves amatőrök - Sokan túlkoros zöldnaposoknak nézhették azt a vidám maskarákba bújt kompániát, mely táncolva, énekelve vonult a pécsi sétálóutcákon tegnap. Az Andersen mesékből rögtönzött műsoruk közben derült ki, hogy egyenesen Dániából érkezett - a főleg munkanélküli­ekből verbuválódott - az alkalmi utcaszínház. A szülőföld­jük szponzorálta háromhetes ittlétük célja a különböző kul­túrák kölcsönös megismerése, közelítése. fotó: tóth Röviden A vigyázó — A Gergely név görög és latin alapszavainak ér­telme: ébren őrködő, vigyázó. Mai névnap még pl.: Fehérke, Hófehérke, Katalin. Jótékonyság — A hét végén jótékonysági koncert-sorozat kezdődött a Pécsi Bazilikában a Katolikus Általános Iskoláért, a Napsugár Alapítvány javára s az orgonafelújításért. Áz újabb est május 14-én 19.30-tól lesz: a Szent Cecília misét előadja a Bárdus Kórus és a Bazilika Ze­nekar. Szólót énekel: Gy. Fülöp Judit, Marosvári Péter, Kovács István. Hírközlők — A Nemzeti Szakképzési Intézet Országos szakmai tanulmányi versenyén a hírközlési szakcsoportban 2.: Jurányi Dániel, 3.: Szélig László lett, akik a pécsi Széc­henyi István Gimnázium és Szakközépiskola tanulói. Cukorbetegek — Garéban 10-en Cukorbetegek Klubját szerveztek Sütő Gábor kezde­ményezésére. Az alapítók vár­ják a környező községekből is a jelentkezőket. Tegnap volt az első nyilvános összejövetel. Diák-sikerek — A pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, Gépíró és Gyorsíró Szakiskola tanulóinak eredményei országos versenye­ken. Helyesírás: L: Kovács Annamária, helyesírás-nyelv­helyesség: 8.: Hrakovszky Tí­mea, 9.: Späth Mónika, gépírás: 2.: Kozma Hajnalka, könyvvi­tel: L: Kósa Tímea, 15.: Takács Nóra, pénzügyi ismeret: 3.: Kósa Tímea, programozás: 17.: Kasza András. Zivatarok — Vasárnap dél­után zivatar volt Bicsérd, Baksa, Görcsöny, Újpetre, Va­sas, Pécsvárad határában. Majd 19 óra körül a megyeszékhe­lyen alakult ki vihar jég kísére­tében. A vihargócok kialaku­lása jól látszott a nagyárpádi fennsíkról. Családcentrikus Gyüle­kezet — A fenti néven közös­ség szerveződött Pécsett, mely­nek az első nyílt összejövetele istentisztelettel, Biblia-tanul­mányozással egybekötve va­sárnap volt a Belvárosi Iskolá­ban. Ä közösségi együttlét ideje alatt az elhozott csecsemőkre felügyelnek, a nagyobb gyere­keknek angolt oktatnak. Könyvszemle — Ma 16.30- kor Pécsett, az Apáca u. 15-ben lévő Tesz-székházban a Ma­gyar-Spanyol Társaság könyv­szemlével egybekötött klubdél­utánt tart. Előadó: dr. Domingo Lilón, háziasszony: Szilágyi Tünde. A mártírok — Az MSZP kép­viseletében dr. Kunszt Márta városi elnök, dr. Menczer Gá­bor megyei elnök, valamint Szirmai Csaba, Soó László és Kablár János koszorúz a mártí­rok sírhantjánál, a Pécsi közte­metőben ma 10 órakor. Hosszabb harangszó — Ma 18 órakor a Pécsi Bazilikában püspöki szentmise lesz a világ­háborúban meghaltakért, az ál­dozatokért. A mai déli harang­szó hosszabb, mert hálaadó imára buzdít. Körzeti Tv-adás — Siklós a XX. sz. művészetének végvára: nem csak művészetet, művé­szeket is terem. A 2. ART Sik­lós-rendezvényről számol be a Körzeti TV Itthon c. adása ma 18.13-kor a 2. programon. Képző- és iparművészek, színé­szek, zenészek szerepelnek, akik Siklóson élnek, vagy on­nan indultak. Láthatjuk Timár Évát, Szabó Gyulát, Sólyom Nagy Sándort. Á kiállítók egy kivétellel, a szintén szereplő Vida Dezső tanítványai. A mű­sort Bükkösdi László rendezte. 04-05-07 Tegnap Somberek és Palotabo- zsok között egy jármű kisodró­dott a kanyarban, a kocsiban az egyik személy meghalt. Csuka Zoltánról — A pécsi Nevelők Házában ma 17 órakor dr. Bédi Imre tart előadást Csuka Zoltán és a Pécsi Egye­tem Kisebbségi Intézete kap­csolatáról. Szolgáltatás — Traffipax: ma Pécs, Szigetvár. Közlemények A pécsi Rákóczi úti Nyugdíjas Központban német-oktatás zá­rult. Kérik, hogy a hallgatók hozzák vissza a tankönyveket. A Munkáspárt Nő-tagozata holnap 16 órakor összejövetelt tart Pécsett, a Szabadság u. 40- ben. Kulka János és Andorai Pé­ter főszereplésével május 12-én közkívánatra búcsúelőadáson kerül színre a Becket, vagy Is­ten becsülete c. darab a Pécsi Nemzeti Színházban. (Jegyek elővételben.) Maroklőfegyver-vizsgára felkészítő kurzus lesz május 12-13-án Pécsett, a rendőrfőka­pitánysági épületben. Érd.: Horváth Tibomé főelőadónál. Elnökválasztó ülést tart a Megyei 56-os Szövetség május 20-án 10 órakor Pécsett, a Szé­chenyi tér 18-ban. Szervező: Stefán Sándor. Rendezvények Pécsi IH ma 19.30: a szekszárdi Art Kontakt Mozgásszínház bemutatója. Pécs, Németh L. u. 16 ma 17 óra: Vida József életmód-ta­nácsadó dohányzásleszoktató nyílt kurzusa és dr. Gengely László ingyenes jogi tanács­adása. Pécs, POTE B-kollégium, Dömper Klub ma 20.30: a grazi Balkan Combo Swingin és Blue együttes lép fel. Pécs, Tüzér u-i Mozgalmi Ház, a Megyei Művelődési Központ Nyugdíjas Klubjában ma 15 óra: Dr. Telegdy Énikő bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos előadása. Pécsi Szivárvány Gyermek­ház a Positiv Alapítvány ingye­nes tanácsadása ma 17 óra: téma a tanulási és magatartási zavarok. Háziasszony: Csikós Lászlóné. Kukák láncon, lépcsőházba rejtve Csak a teli van biztonságban fotó: Müller andrea Pécsett egyre gyakoribb, hogy az épület előtt elhelyezett 5 köbméteres szemétszállító konténerek és a 110 literes szemetes kukák reggelre el­tűnnek. Kiss Tibor, a Közterület­fenntartó Kft. főmérnöke el­mondta, a nagyobb konténere­ket a tolvajok darabokra szét­szedik, 5-10 illegális színes­fém-átvevőnél értékesítik. Jó pénzért (az alumínium kilója 150 Ft) továbbkerül a nyers­anyaggyűjtő vállalatokhoz. Ami a 110 literes szeméttáro­lókat illeti, a műanyagból ké­szülteket átfestik, és másnapra már egy másik épület előtt posztóinak. A vállalat körül­kerített egy területet, ahol a lopások gyakoriak voltak: másnapra eltűnt a kerítés. A leláncolt gyűjtőkről leszedik a láncot. Majd közlik a lakókkal, hogy mikor ürítenek, a köz­benső időben pedig a legbiz­tonságosabb a kukákat a lép­csőházakban elhelyezni. Z. E. Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Városi oldalak: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS - M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 525 forint, negyed évre 1540 forint, fél évre 3050 forint, egy évre 6100 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyele­tek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár vá­ros és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekkli­nika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és Baranya megye egész területé­ről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászata. Sebészet: Megyei Kórház. Bal­eseti sebészet: POTE Trauma­tológiai Önálló Osztálya. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Ne­urológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiát­riai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. (Pécs, Munkácsy M: u.). Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Sze­mészeti Klinika. (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. (Munkácsy M. u.) Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklini­kán, Pécs, József Á. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 310-144. Északi ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika, Pécs, Lánc u. 20., Mozsonyi gyógyszertár Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. SOS-ELET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. A MMSz Pécsi csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Ja­nus Pannonius u. 6. sz. alatt. 12-13-ig pszichiátria, bel­gyógyászat, 13-14-ig bőrgyó­gyászat, 15-17-ig belgyógyá­szat, 17-18-ig sebészet, 18-19- ig bőrgyógyászat. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Bem u. 5. I. 111. Konzum Iro­daház. T.: 212-277/17 m. Fél­fogadás: 11—13-ig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegá­polás, gondozás, szociális ellá­tás, rendezvények egészség- ügyi biztosítása, naponta 9-ló­ig. Pécs, Búza t. 2. Tel. 327- 115. Ügyelet: 410-375. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 15-18 óráig. Tel: 413-303. Véradás fél 8-tól 15 óráig Pécs, Discha Gy. u. 7. t r

Next

/
Oldalképek
Tartalom