Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)

1995-04-26 / 113. szám

1995. április 26., szerda __________________________________________GAZDASÁG___________________________________________DÜnálltÚli Napló 9 Ha marosan gazda-jegyzők segítik a gazdálkodókat BOLKOVICS LÁSZLÓ FELVÉTELE Július 1-jétől a falugazdász há­lózat - amely eddig a miniszté­rium fennhatósága alá tartozott - a kamarához kerül. Nevük kamarai gazda-jegyző lesz. Munkakörük annyiban válto­zik, hogy ki kell szolgálniuk a kamarai községi és városi me­zőgazdasági bizottságokat is. A Magyar Agrárkamara már elkészítette a kamarai gazda-jegyzők feladatait meg­határozó tervezetét, és meg­kezdődtek az egyeztető tár­gyalások a Földművelésügyi Minisztériummal. Az elképze­lések szerint a kamarai gazda­jegyző, a területi agrárkama­rák elnöksége által meghatá­rozott településen, körzeti be­osztás szerint a mezőgazda- sági bizottságok irányítása mellett látja majd el feladatát. Többek között a kamara tag­jait rendszeresen tájékoztatja a mezőgazdasági termeléssel, termelésfejlesztéssel, piac­szervezéssel kapcsolatos lehe­tőségekről, előírásokról, egyes esetekben konkrét segítséget is nyújt. Részt vesz a kamarai információs rendszer működ­tetésében, elterjesztésében és az adatszolgáltatásban külö­nösen tekintettel az alapka­taszterek felállítására, a ter­mésbecslésre, valamint a nö­vényfajonkénti földhasznosí­tásra. A mezőgazdasági bi­zottság tagjait rendszeresen tá­jékoztatja a fejlesztéseket se­gítő, a működtetést finanszí­rozó, a jövedelemnövelést célzó kedvezményekről, tá­mogatási formáról, valamint szervezi a képzésben, az át- és továbbképzésben való részvé­telüket. A kamarai gazda­jegyző feladata lesz még a szakmai tájékoztatás, többek között a környezetvédelemről, a kémiai szerek használatáról és a mezőgazdasági hulladé­kok kezeléséről. Kezdemé­nyezi a kamarai és nem kama­rai tagok közötti gazdasági kapcsolatok kialakítását. Vé­leményezi a helyi önkormány­zat ágazatot érintő előterjesz­téseit és egyben összekötőka­pocs az önkormányzatok és a kamara tagjai között. Segítsé­get nyújt a gazdálkodóknak a szerződéskötésekhez. Szakta­nácsadót is szerződtethet, amennyiben a kamarának van alkalmas szakembere, akkor ingyen, ha nincs akkor díjazás ellenében, ám ehhez a gazdál­kodók állami támogatást kér­hetnek. Az eddigi tárgyalások során a Földművelésügyi Miniszté­rium és a Magyar Agrárka­mara megállapodott abban is, hogy a kamarai törvény mó­dosítását követően - várha­tóan 1996. január elejére - rendezik a mezőgazdasági kis­termelők kamarai tagságát is. A jelenleg hatályos törvény ér­telmében csak azok lehetnek a köztestületi kamara tagjai, akik vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek. Márpedig a kamara csak akkor működhet céljainak megfelelően, ha egy- egy vertikumban tagsága tel­jes körű. Az Agrárkamara a minisztériummal közösen ke­resi a megoldást a mezőgazda­ság és az élelmiszeripar verti­kális működésére, a törvény- tervezetet együttesen dolgoz­zák ki. Az agrárinformációs rendszer megteremtését, kia­lakítását a kamara vállalja magára, s ehhez az FM támo­gatásán kívül külföldi anyagi forrásokat is igénybe vesz­nek. Sz. K. Akikről ma gyakran hallunk Kik azok a brókerek? Gépi adatfeldolgozás a földhivatalokban Változó bejelentőlapok Az APEH Baranya Megyei Igazgatóságának Adóalany- nyilvántartó Osztálya tájékoz­tatja tisztelt ügyfeleit, hogy az adózók bejelentkezésére szol­gáló 94101 és 94201, valamint az adatmódosításra szolgáló 94102 és 94201 számú nyom­tatványokat 1995. április 30. napjáig fogadja el. Május 2-től az új bejelentkezések és a vál­tozások bejelentése kizárólag a 95101, 95102, 95201 és 95202 számú új bizonylatokon történ­het. Villamosenergia, a házhoz vitt kényelem Az Elektro Profi Villamossági Üzletház Pécsett április 28-án délután kettő órától termékis­mertetőt és bemutatót tart. Többek között szó lesz a kor­szerű világítási kapcsolók és egyéb szerelvények alkalmazá­sáról, a villamos fogyasztómé­rőhelyek új megoldásairól, az új tarifák alkalmazásáról, va­lamint az energiával való gaz­dálkodás lehetőségeiről. Konferencia A Pécs-B aranyai TIT, az AJAKSZ, a MÁK és az Opel Gergely április 26-28. között rendezi meg Pécsett a VII. Or­szágos Gépjárműdiagnosztikai Konferenciát. A tanácskozás résztvevői előadásokat hallgat­hatnak meg többek között a használt autók behozataláról, az alkatrészellátásról, a közleke­dés műszaki feltételeiről. Az MNB valuta-, bankjegy és csekkárfolyamai 1995. április 25-tŐl Pénznem vételi közép eladási angol font 191,88 193,62 195,36 ausztrál dollár 87,08 87,88 88,68 belga frank (100) 422,79 426,25 429,71 dán korona 22,10 22,28 22,46 finn márka 28,04 28,27 28,50 francia frank 24,59 24,80 25,01 gör.drachma(IOO) 53,34 54,30 54,26 holland forint 77,71 78,34 78,97 ír font 194,95 196,68 198,41 japán yen (100) 143,62 144,72 145,82 kanadai dollár 87,72 88,51 89,30 kuvaiti dinár 409,07 412,69 416,31 német márka 87,02 87,73 88,44 norvég korona 19,31 19,47 19,63 olasz líra (1000) 70,26 70,96 71,66 osztrák sch. 12,37 12,47 12,57 portugál esc.(100) 82,10 82,30 83,50 spanyol pes.(100) 97,13 97,99 98,85 svájci frank 104,94 105,79 106,64 svéd korona 15,98 16,13 16,28 USA dollár 119,60 120,67 121,74 ECU (Közös Piac) 159,35 160,71 162,07 Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia Amióta Nick Leeson, a Baring- bankház vezető szingapúri bró­kere vad spekulációival tönkre­tette Anglia legrégibb pénzügyi intézményét, világszerte meg­nőtt az érdeklődés a brókerek iránt. (Bróker, angol szó, jelen­tése: közvetítő ügynök, főleg a tőzsdén.) Egyes külföldi szakértők szerint a brókerek rendkívül veszélyes lények, akikből hi­ányzik a lelkiismeret, a kétely, a társadalmi érzékenység. Ezek az emberek olykor napi 18 órát töltenek tőzsdei számítógépeik társaságában, alig pihennek, alig alszanak és 365 napon át sokszázezer döntést kell hoz­mok! A világméretű tőzsdehálózat megköveteli a bróker szakadat­lan figyelmét, s nem csoda, hogy csak a fiatalok bírják ezt a roppant strapát. Olyanok, akár egy sajátos szekta tagjai: csak a még több pénz, a még nagyobb nyereség érdekli őket, s alig akad, aki 40 éves kora után is megmarad a szakmában. Sokan lesznek öngyilkosok, vagy te­hetetlen idegronccsá válnak. Az igazi bróker egydimenziós lény, egész életére a profitszer­zés nyomja rá a bélyegét. Lét­eleme a spekuláció. Ha bevág, ő a császár, ha nem, akkor min­dennek vége. A tőzsdei játéktéren a bróke­reké a jövő, mert ők a pénzügyi dzsungelháború gladiátorai. Tőlük függ a győzelem, vagy a vereség, ők a bankbirodalmak titkos urai, mert ők hozzák a legnagyobb profitot. Megvalósult Mecsekpölöske, Pálé, Szárász, Tófű (Komlói Körzeti Földhivatal); Kisbud- mér (Mohácsi Körzeti Földhi­vatal); Aranyosgadány, Ko­vácsszénája (Pécsi Körzeti Föld hivatal); Okorvölgy, Tótszent- györgy (Szigetvári Körzeti Földhivatal) községek ingatl- annyilvántartásának gépi adat- feldolgozásra történő átállítása. Ezekben a községekben 1995. május 1. napjától a gépi adat- feldolgozásra átállított ingatl- annyilvántartást kell érvényes­nek tekinteni. A hagyományos ingatlan­nyilvántartás és az új gépi in- gatlannyilvántartás adatai azo­nosak. Az átállított ingatlan- nyilvántartás megnyitásától számított 6 hónapon belül az ingatlan fekvése szerinti illeté­kes körzeti földhivatal a gépi adatfeldolgozásra átállított in- gatlannyilvántartás tulajdoni lapjáról - a jogosult kérelmére - egyszeri alkalommal - ille­tékmentes másolatot ad ki az eredeti tulajdoni lap tartalmával történő összehasonlításhoz. Ez­zel egyidejűleg a körzeti föl­dhivatalokban lehetőség lesz a korábbi adatokkal történő ösz- szehasonlításra: Körzeti Földhivatal Komló, Városház tér 3. - hétfő, szerda 12-15.30 óráig. A német Romika-cégnek is dolgozik a jövőben a martfűi Tisza Cipő Rt. A Romika és a martfűi központú rt. kunszent­mártoni gyára januárban kö­tötte meg a szerződést. A gyár­táshoz új fröccsöntő gépeket kaptak Németországból, s új Már nem kell sokat várni a kár­pótlási jegy tulajdonosoknak, hogy újabb részvényjegyzési lehetőséggel éljenek. Az Ál­lami Vagyonügynökség rövide­sen létrehozza a Dominancia Váltó Részvénytársaságot, amely mintegy 20 hazai vállalat- többségükben élelmiszeri- pari, kereskedelmi és bútori­pari, valamint szolgáltató cégek- részvénypakettjét egyesíti majd több mint 3 milliárd forint értékben. Az előzetes tervek szerint a Dominancia-részvények egy- harmadát a társadalombiztosí­tásnak szánják, további 10 szá­zalékot pedig egyéb vagyoná­tadási kötelezettségekre különí­tenek el. A részvények túl­Körzeti Földhivatal Mohács, Szabadság u. 24 - hétfő, szerda 8-16 óráig, csütörtök 12-16 óráig, péntek 8-11 óráig. Körzeti Földhivatal Pécs, Széchenyi tér 9. II. emelet 211. szoba - hétfő, kedd, szerda 8-12 óráig. Körzeti Földhivatal Sziget­vár, Kossuth tér 16. - hétfő, szerda, péntek 8-16 óráig. Amennyiben az átállított in- gatlannyilvántartás adatai és az eredeti tulajdoni lap tartalma el­tér, a földhivatal a jogosult ké­relmére - az erre vonatkozó jogszabályi előírások keretein belül - 1995. november 1-ig az adatokat kijavítja, vagy a hiá­nyos bejegyzést kiegészíti, il­letve módosítja. Felhívjuk azok figyelmét, akik tulajdonjogukat kárpótlás­sal szerezték, vagy részarány­tulajdonosok, hogy a gépi ada­tállomány életbe léptetése nem jelenti egyben azt is, hogy az ilyen állampolgárok tulajdon­joga soron kívül bejegyzésre került. A bejegyzés a jogsza­bályban előírt módon történik, és arról személy szerint külön értesítést kapnak majd. Ennek hiányában nincs értelme annak, hogy az egyébként is túlterhelt földhivataloknál idő előtt feles­legesen érdeklődjenek. Baranya megyei Földhivatal technológiát alakították ki. A Tisza Cipő Rt. a német üzlet­félnek az idén mintegy 200 000 pár cipőt gyártanak, ami az el­következő években elérheti a 300-400 000-t is. A martfűi társaságnak ez a negyedik, a ci­pőiparban jónevű partnere. nyomó részét, mintegy 60 szá­zalékát kárpótlási jegyért érté­kesíti az ÄVÜ. A lehetőség várhatóan csak a saját jogon kárpótoltak számára lesz nyitva. A Dominancia portfóliórész- vényeket a tervek szerint még ebben az esztendőben beveze­tik a Budapesti Értéktőzsdére. A kibocsátók abban remény­kednek, hogy bár a Dominancia pakettjében nincsenek olyan közismert és jól prosperáló cé­gek, mint annak idején a Pan­non Váltó portfoliójában vol­tak, az újabb kezdeményezés mégis népszerű lesz azoknak a körében, akik még jelentős mennyiségű kárpótlási jeggyel rendelkeznek. K. E. Romika és a Tisza Cipő Rt. Az ÁVÜ új kínálata kárpótlási jegyért Dominancia portfolió Eldobjuk, ha eltört a hajtókar? Nemrégiben levél érkezett szerkesztőségünkbe. írója két évvel ezelőtt vásárolt egy Ro- bix 250-es, 8 LE kerti traktort, ami elromlott. Elvitte megja­víttatni, de nem vállalták, s volt ahol azt a választ kapta, hogy ezeket a gépeket csak ennyi időre gyártották, nyu­godtan dobja el, vegyen he­lyette másikat. Olvasónk nem érti, hogy ha ez valóban így van, miért ennyire drágák ezek a gépek? Elsőként egy mezőgazda- sági gépek javításával foglal­kozó szerelőt kérdeztünk meg. Mint elmondta, a Robix 250-es utánfutó húzására és rotáció kapaként is használható. El­képzelhető, hogy nem megfele­lően üzemeltették. Ugyanis meghatározott üzemóra után le kell cserélni az olajat a viszko­zitása miatt. Nagyon fontos, hogy tiszta és megfelelő oktán­számú legyen az üzemanyag, sűrűn cseréljék bennük az ola­jat, főleg a 8 LE-nél. A hajtó- kartörés általában kezelési hiba miatt fordul elő. A Robix kerti traktorokban Briggs-motorok vannak, ezek általában hosszú élettartamúak, nem jellemző rájuk ez a hiba. A megkérde­zett szervizben évente három ilyen gép fordul elő, ezeket is inkább cégek üzemeltetik. Azonban ahol mindennap több órán át használják ezeket a kistraktorokat, ott nem is vállal rájuk a gyártó garanciát. Ma­gángazdálkodóknál sem két év az élettartamuk. A gyártó is 600 üzemórát garantál, de en­nél sokkal többet kibírnak, nem egyszer tíz éves Robix- okat is hoznak. Előfordul az is, hogy a bolt­ban elfelejtik tájékoztatni a vá­sárlót a gép használatáról. Olaj nélkül elindítják és mindjárt az első alkalommal beáll a motor. Kezelési hiba miatt a Kermi elutasítja a panaszt. Néhány jó tanács azoknak, akik Robix 250-t használnak. Fontos, hogy legfeljebb 30 százalékos lejtőn dolgozzanak vele, ott is maxi­mum egy órán át. Jó, ha a ben­zint is rendszeresen leszűrik, mert könnyen eldugulhat a karburátor. Az újonnan vett kerti traktorban első alkalom­mal az olajat öt üzemóra után le kell cserélni a motorkopás miatt. Ezután szezononként kell cserélni, a rendszeres használóknak, 20 üzemórán­ként.- A Briggs motornak speciá­lis szerkezete van - tájékoztat Dékány György, az Ágroport Rt. Kertészeti Áruházának ve­zetője. - Egy új hajtókar 2000 forintba kerül, ez az alkatrész is cserélhető. Lehet, hogy nem lesz olcsó a javítás, de legalább nem kell eldobni a gépet. El­képzelhető, hogy az említett esetnél elállítódott a pillangó­szelep, mert erőltették, túlpör­gették a motort, esetleg ekével túlterhelték. Próbáljanak egy másik szerelőt keresni, a Robix gyárból pedig alkatrészt kérni. Tudni kell, mire használjuk a kapálógépet. Sz. K. A rendszeres olajcsere nagyban megnöveli a kistraktorok élettartamát fotó: müller andrea l t \ i i Falugazdászokból gazda-jegyzők

Next

/
Oldalképek
Tartalom