Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-15 / 103. szám
1995. április 15., szombat Kultúra Dunántúli Napló 11 Nem az erőszaké, nem a bűné, nem a sötétségé az utolsó szó A felhők fölött kék az ég Húsvéti beszélgetés Mayer Mihály pécsi megyéspüspökkel-Húsvét van, a feltámadás ünnepe, azt is mondhatnám, az élet, a remény ünnepe. A múlt hónapban jelent meg II. János Pál pápa nagy visszhangot keltett enciklikája az életről, mint a legfőbb értékről. Tavaly interjúkötetet olvashattunk tőle a reményről. Az emberi méltóság Úgy gondolom, mindig nagyon fontos, amikor a pápa encikli- kát, vagy könyvet ír, hiszen gondolatai nemcsak egy szűk körnek szólnak. Mindenki felfigyelhet rá és mindenki megláthatja benne azokat az értékeket, amelyek a mai világnak eligazításul szolgálnak. A mostani enciklika elejére is II. János Pál odaírta: a jóakaratű embereknek. Hiszen aki előítélettel olvassa ezeket a munkákat, az találhat olyan magánérveket, amelyek az enciklikák tartalmával ellenkeznek. Ez nem jelenti azt, hogy a pápa nem megfelelő értékeket mutat fel. A jószándékú emberek részére írott eligazítása egy igazi és valódi közvéleményalakítás. Mostani enciklikájában, amely Az élet evangéliuma címet kapta, eligazítást ad, hogy az életet az első pillanattól az utolsóig ne emberi machinációk szerint tekintsük, hanem az emberi méltóságnak megfelelően. Az emberi méltóság tisztelete nem szavazás eredménye, hanem születésénél fogva az ember természetes jogai közé tartozik. Ezért beszél a megfo- gamzott élet értékéről, a meg nem született élet értékéről, és ezért most is elítéli az abortuszt, elítél mindenféle kísérletet, amely a magzat életére káros és veszélyes. Ugyancsak ezért beszél az emberi élet végéről és a végén lévő veszélyről, az eutanáziáról is. A szenvedés és a betegség elől nem a halálba kell menekülni, hanem értelmesíteni kell azt.- Szól a halálbüntetésről is...- A Szentatya nem arról beszél, amiről valamelyik újságban olvastam, hogy a halálbüntetést töröljék el. Azt mondja, próbáljanak olyan megoldást kitalálni, amely a halálbüntetést kiiktatja. Hiszen annyi mindent lehet most már kitalálni, amivel segíteni lehet az elvetemült és az erkölcsileg teljesen padlóra került emberen is. Tovább lépni akkor tudunk, ha kialakul olyan világerkölcs, amely nem egy-két ember, vagy nem egy nagyobb közösségnek az erkölcse csupán, hanem amely az egész világot átfogja és belülről fakad. Ha az emberek nem belülről akarják megélni a törvényt, akkor törvényt törvényre lehet halmozni, mégis mindig ki fogják azt játszani, s mindig az erőszakosabb, az önző a maga érdekeit fogja előtérbe helyezni. Ezért fontos, hogy a társadalomban ne csak a törvényalkotást akarjuk tökéletessé tenni, hanem olyan kulturális hátteret adjunk az embereknek, amelyből a vallási kultúra nem hiányzik. Ha hiányzik, akkor az Isten helyébe odarakhatjuk akár a nagybetűs embert is, s ez tetszetős lehet, de a nagybetűs ember vissza fog élni a kisbetűs emberrel.- Püspök úr, Önök az evangéliumot, az örömhírt hirdetik. Egyházmegyéje nagyon súlyos helyzetben van, ki fogja hirdetni és hol az Elet, a Remény igéjét? Hogyan tudnak megbirkózni a feladatokkal? Hűség Krisztus iránt Örülök a kérdésnek, mert úgy látom, hogy a mai magyar társadalomban és a vallásos emberek gondolkodásában is sokmindent a helyére kell rakni. A II. Vatikáni Zsinat, amikor a Lumen Gentiumban az egyházról szól, az egyházat mint Isten népét értelmezi, és csak utána tér rá a dokumentum az egyházra mint hierarchikus struktúrára. Ez annyit jelent, hogy az egyházat nem elsősorban a papok testesítik meg, a püspökök és a hierarchia, hanem a megkeresztelt emberek. És ha ez a dokumentum a megkeresztelt emberek közösségéről beszél, ahol a megkeresztelt emberek vállalják a papi, prófétai és királyi szerepet, amiben a közösséget szolgálják, akkor azt kell mondanom: az egyház mint intézmény, a papság mint a hierarchiának a része a közösség evangelizálásához ad segítséget. De nélkülük is a közösségnek meg kell találnia azt a módot, hogyan tud együtt ünnepelni és hogyan tud a tanításban, és a Jézus Krisztus iránti hűségben megmaradni. A pap feladata egyre jobban a szervezésre és a csak papi feladatokra fog korlátozódni. És ezért azt, amit pap végzett eddig, de amihez megkeresztelt ember is elegendő, megkeresztelt emberek fogják átvenni, s a megkeresztelt emberek között is azok, akik érzik a képességet, hogy egy plébániai közösséget összefogjanak, az igét hirdessék, a hitoktatást folytassák. Egyelőre ez a katolikus keresztény hívek között még nehezen érthető. De ha azt mondjuk, hogy a protestáns egyházak eddig is így éltek s fönnmaradtak és a Krisztus iránti hűségüket élték, akkor azt tudom mondani, hogy a katolikus egyházban sem lehetetlen. Itt is a hűség Krisztus iránt meg fog maradni.- Sokan vallják, gyilkos indulatokkal együtt éló' világunkban csodát tehetne a hit. Belső megújítás Olyan csodát, amilyet az emberek várnak, hogy egyik napról a másikra a vallás meg fogja változtatni a társadalmat, ilyen csodát nem tehet.- De az erkölcsök javulhatnának . . .- Az erkölcsök javulása mindig egy új felfogásnak a következménye. Ha azt várjuk, hogy a fa kivirágozzon tavasz- szal, de elvágjuk a gyökereit, lehet, hogy úgy járunk, mint az aranyesővel: vízben állva ki fog virágozni, de a virágzás után elhal. Ha az erkölcsöt csak így nézzük, hogy most gyorsan valamit felmutassunk és kivirá- goztassunk -, gyökerek nélkül ez nem fog menni. Ezért az erkölcs megújítását mindig a belső gyökerek, a kultúra felemelésének kell megelőznie. S ha ez megelőzi, akkor mondhatjuk azt, hogy az erkölcsök jobbakká válnak. Ha körülnézünk a börtönökben, vagy másutt, ahol problémák vannak, azt kell mondanom, mindenütt valamelyik kultúra az, ami a háttérbe szorult vagy kirekesztődött. Valamelyik kultúra, mert a kultúra nagyon összetett. Nem beszélhetünk arról, hogy csak a vallásos ember erkölcsös, mert van egy humán kultúra is. De ahol a humán kultúra elnyomja és kirekeszti a vallási kultúrát, ott a humán kultúrával is visszaélnek. Ha a vallási kultúrával kinyomják a humán kultúrát, ott a másik oldalon szintén kirekesztés jöhet létre. Ezért a kultúrákat egységben, toleranciában és egymást kiegészítve kell szemlélnünk. Ha nem rekesztjük ki a másik embert, a másik felet, sem a nemzeti kultúrát, sem a vallási kultúrát, sem a népit, sem a művészetet, akkor mondhatjuk, hogy most megalapoztunk és megalapozunk egy olyan kultúrát, amelyből jobb erkölcs fog majd létrejönni. Mert az erkölcs az mindig belülről fakad, belső megújítás nélkül nem fakadhat semmi jó. Enélkül csak udvarias gesztusok vannak, de az udvarias gesztus a legritkábban az erkölcsből fakad.-Püspök úr többször járt a Szentföldön. Ott állt a Golgotán, járt az Olajfák hegyén, volt a Sírban is... Új fény Éppen azért, mert ott álltam az Olajfák hegyén, voltam a Szent Sír templomban, s a Mennybemenetel kápolnájánál is elmélkedtem, ezért él bennem a remény, hogy nem az erőszaké, nem a bűné, nem a sötétségé az utolsó szó. Van fény, van világosság. A keresztet szemlélve, azt kellett volna mondani az első nagypénteken illetve nagyszombaton: most mindennek vége, Jézus meghalt. De a húsvéti ünnep az, amely megmutatja, hogy a történelemben éppen húsvéttal és pünkösddel következett be az igazi fordulat. A legsötétebb pillanatban jött az a fény, amely továbbviszi az embert. Ezt a sötétséget, és ezt a reményteli fényt éljük meg a történelem különböző korszakaiban. Mindaz, ami az elmúlt öt esztendőben történt az egyházmegyében - gondolok itt a lelki, szellemi megújulásra -, mindaz, ami igényként mutatkozik, s nem tudjuk úgy kielégíteni, mint ahogyan a hívek jogosan elvárnák, ez mind-mind azt bizonyítja: egy sötét korszak után megláttuk és meglátjuk a fényt. Nagyon sok ember anyagilag nehezebb és bizonytalanabb helyzetbe került, mint az előző évtizedekben, sötéten és kilátás nélkül nézik a világot. De ha a szellemieket, lelkieket, a nagyobb vallásszabadságot és a vallási igények megélését tekintjük, akkor azt kell mondanom, hogy a remény küszöbén átléptünk, és a remény küszöbét átlépve újabb és újabb remények irányába tekintünk és bízunk. Aki életében megélte a szenvedés tragédiáját, az tudja, amikor ebből a letargiából kilép, akkor tudja azt mondani, most valami új fény van megint az életemben. Ebben a váltakozásban élünk szellemileg, és ebben élünk néha lelkileg is. Vannak sötétebb és világosabb időszakok a történelemben. De a régiek nagyon bölcsen mondták: a sötét felhők fölött kék az ég. Lombosi Jenő Bécsen át? Alois Mock osztrák külügyminiszter az Európai Unió tagállamai külügyminisztereinek luxemburgi tanácskozásán nem csak a szlovák külügyminisztert hökkentette meg, amikor (majdnem) mindenki számára váratlanul közölte: Ausztria megvétózhatja az általa reformállamoknak nevezett közép-európai országok Európai Unió-beli tagságát, amennyiben azok atomerőművei nem felelnek meg a nyugati biztonsági normáknak. „Lányom” egyértelműen a szlovákok sokat vitatott mohi erőműve volt, de a „menyek” köre, akiknek érteni kell, nem titkoltan felölelte az egész térséget. Lehet-e vitatni, hogy igaza van Mocknak, amikor úgy fogalmaz, hogy „biztonsági kérdésekről nincs mit tárgyalni, azokat meg kell oldani”, különösen, ha atomenergiáról van szó? De vajon csak erről van szó, vagy egy kissé általánosítva arról is, hogy az új tagfelvételeket, érdekeire hivatkozva, akár egyetlen EU-tag is megakadályozhatja annak idején? Poos luxemburgi külügyminiszter - Mockot meghallgatva és Dánia által megtámogatva - már most sem titkolta, hogy a szomszédok egyetértési joga különösen fontos. Mindezzel nekünk vajon nem azt jelezték: a mi utunk Bécsen át vezet az Európai Unióba? Persze nem csak a miénk, de ettől még nem biztos, hogy nekünk köny- nyebb. Kocsis Tamás Világkereskedelem Csúcs Tavaly 18 éves csúcsot döntött meg a világkereskedelem, és - remények szerint - az idén is jelentős növekedést ér majd el - olvasható a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Genfben kiadott jelentésében. E kedvező folyamatot elsősorban az európai gazdaság magára találása, valamint Észak- és Dél-Ame- rika jelentős exportja és importja váltotta ki. Csupán Afrika és - az olcsóbbá vált kőolaj miatt - a Közel-Kelet az a két térség, amely ront az általános világképen-- közölte az AP. Tavaly 9 százalékkal növekedett az exportvolumen, s a növekedés több mint a kétszerese volt az 1993. évinek, egyszersmind a legnagyobb ütemű 1976 óta. Értékben 12 százalékos növekedést könyveltek el, az abszolút érték pedig első ízben érte el a 4 ezer milliárd dollárt. A WTO becslése szerint az idén nyolc százalékkal növekszik majd az export és az import volumene. A megőrzött magra vigyázzatok! Amikor azt mondta a szociológus: az embereknek nincsen jövőképe, tulajdonképpen elszaladt a fülem mellett a félmondat. Végül is mire figyeltem volna fel? Olyan szétfolyó a fogalom, hogy igazán konkrét tartalommal megtölteni nem lehet. Ha elszalad az ember füle mellett. Már ha, mint a bogár, belefészkeli magát, akkor annál nehezebb szabadulni tőle. Kinek lehet jövőképe? Rengetegen vannak ilyenek. Valamikor - alig több mint 20 éves korukban - elkezdik a munkát, teszik dolgukat minden áldott nap. Buszt vezet, vasakat hajlít, beteget ápol, vevőket szolgál ki, kábelt fektet, adminisztrál, csövet hegeszt, gépet javít - az idő pedig megy. Nem baj. Azt mondja mindegyik: összeszedem magam, azután jöhet a pihenés. Kezdetben mind ezt mondja. S bízik is abban, hogy 55-60 éves korában már régen a feje felett lesz a tető, már a harmadik kocsiját hajtja, már kitanultak a gyerekek, már ott a bankban a tartalék. Ha valami hirtelen közbejönne. Ezért akart dolgozni. És dolgozott is, keményen. A nyugodt öregkorért. Most azt mondják rájuk: a társadalom eltartottjai. Fizetett érte, derekasan. Nem csak több évtizedes munkával, sok-sok robottal, hanem készpénzzel is. Valahol gyűlik az az összeg, amelyből majd a nyugdíját hozza a postás. Az eltartottnak ... Ez a jövőkép váza. A szaporodó hirtelen jött dolgok lenullázzák a betétek izzadtságszagú forintjait. Az idős emberek szabadulni szeretnének házuktól. Nem tudják működtetni, nincs elég pénzük fenntartani. Ránéznek az otthonukra, tudják: minden tégláját-cserepét legalább egyszer megfogták. Hogy 10-20 évig tartott megkeresni a befejezés árát. Hogy a széltől meglebbenő fenyőt éppen 24 éve ültették. Akármire, akárhova néznek portájukon: én csináltam, magam faragtam, vakoltam- kapáltam-szegeltem-festettem. Miféle jövőkép bírna az ilyen talaj- talan percekkel? Harmadik - a jó! - autó? A benzin, az adó, a biztosítás, a javítás. Igen, tényleg volt előtte kettő is, először egy Trabant, azután egy használt Lada. Ez a harmadik? Nincs egyébre vágya, mint egy új, egy nyavalyás népautóra. A legolcsóbbra. Azt mondja megfáradt szemű, elkopott csontú asszonyának: nem baj, ugyanis öregek vagyunk már ... Azok vagyunk, öregek. Sokkal öregebbek mint az életkorunk. Nem maradt idő a jövőnek. Nem lehet békét adó képletet felállítani a munkával töltött életkor, illetve eredménye között. Jellemzően nem. És akkor még csak ott vagyunk, a „nyugodt” öregkor kezdetén. A következő éveikre egyre többen rettegve gondolnak: miből? Meddig? Hol? Majd a gyerekek? Ők pontosan azt csinálják, amit szegény, zavart, a megérdemeltség halvány fényei után is hiába kutató öregjeink. Elkezdték a robotot. És talán felrémlik előttük, hogy milyen mértékben nő a nyugdíjasok, s milyen mértékben csökken a jövő munkaképeseinek száma. Hogy amire ma feltétlenül költeni kell, arra már tegnap sem volt elég a pénz. Holnap még kevésbé lesz. Pedig egyelőre nem is nagyon betegek. Az ő jövőképük legalább látható. Árnyékok szürkítik, a kiszámíthatatlanság meredélyei szabdalják. Jövőképük meghatározó jellemzője: a hiánya. Pedig a mi öregjeink őrzik a magot. A szorgalmat, a hitet, a tisztességet, az önbecsülést, a türelmet. Csak lenne föld, ahova elhullajthatnánk! Hiányában ki vetne, hogy majd betakaríthasson? Mészáros Attila „A régiek bölcsen mondták: a sötét felhők fölött mindig kék az ég” laufer László felvétele
