Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-10 / 98. szám
6 Dünántúli Napló Események - Programok 1995. április 10., hétfő Röviden Zsolt, a fejedelem - Az arab nyelvből ered, a népvándorlást követően lett belőle a török „szultán” (államfő), majd Zoltán, Solti és Zsolt. Továbbjutottak - A pécsi Apáczai Nevelési Központ Sza- lay Tamás vezette Gyermektáncszínháza a szombati veszprémi regionális döntőn bejutott az országos fesztiválra. Egészséges alvás - Az egészséges alvást elősegítő bio-ágyak és ágyneműk bemutatója ma 18 órakor kezdődik a pécsi Vasutas Művelődési Házban. Hangverseny - A Pécsi Szimfonikus Zenekar az „A” bérlet X. hangversenyén ma este fél 8 órától Beethoven: VIII. szimfónia és Berlioz: Harold Itáliában művét adja elő Gáti László (Kanada) vezényletével, közreműködik Bárse- ony László (brácsa). Véradás - Önkéntes véradás ma 9-12 óra között Diósvisz- lón, az általános iskolában. Traffipax - Ma a Traffipax 1 6-14 óra között Pécsett, 14- 22 óráig Mohácson, a Traffipax 2 egész nap Pécs város területén ellenőriz. Hamupipőke találtatott- Az uránvárosi Shoes Land Cipőház tegnapi műsoros programjában megtalálták Hamupipőkét, egy névtelenségbe burkolózó 19 éves lányt, aki ajándékba kapta a lábára illő 34-es alkalmi szandált. Cslgagynjtés-veszély - A Pécsi Határőr-igazgatóság nyomatékosan kéri a lakosságot, hogy tartózkodjon, illetve óvakodjon az államhatár megközelítésétől a Dráva-kifolyás (Gyűrűspuszta) és a Duna közötti határszakaszon. Két éve egy csigagyűjtő aknára lépve súlyos csonkolásos balesetet szenvedett. Emlékest - A mecsekszent- kúti Pécsi Művésztelepen „Én, itt vagyok József Attila” címmel tartott emlékestet Keresz- tury Erika, Hídvégi Tünde és Váczi Tünde. Megyénk közbiztonsága- A MEASZ Megyei Szervezete pécsi, Apáca utca 15. szám alatti székházában ma 10 órakor dr. Emyes Mihály rendőr ezredes, rendőr-főkapitány ismerteti Baranya közbiztonsági helyzetét,dr. Jávor János a Holocaustról emlékezik. Eboltás - Ma du. 2-től 4 óráig Pécs, Tettye tér, a Pintér kert felől. Mérséklődő szél Lényeges változás az ország időjárásában nem várható, kivéve Nyugat- Magyarországot, ahol érezhetően gyengül a szél a hétvégihez képest. Közép-Európa felett továbbra is tartósnak bizonyul az északi áramlás, amellyel több hullámban érkezik a térség fölé a hideg levegő. Javulásra a közeli napokban nem számíthatunk. Ma a felhőátvonulások niellett kevés napsütés lesz, csak szórványosan fordul elő jelentéktelen hózápor, havas eső, zápor. Az északi szél sokfelé megélénkül, estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között várható. Valószínű, hogy keddre virradóra többfelé lesz I?EL____________________________ Északi áramlással továbbra is hideg levegő érkezik a térség fölé. Ma valamivel gyengébb lesz a szél, mint szombaton és vasárnap volt, holnaptól azonban ismét erősödni kezd. Időnként megnövekszik a felhőzet, néhány órás napsütés főként a nap első felében várható. Néhány helyen kialakulhat rövid hózápor, havas eső, vagy zápor. A hőmérséklet csúcsértéke mindössze 10,12 fok körül lesz. Vízhőmérsékletek °C °c Balaton: 7 Velencei-tó: 8 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 8 Tisza: 6-9 Duna: 7-9 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár: 11 Paks: 10 Siófok: 10 DunafÖldvár: 10 Dombóvár: 11 Pécs: 12 Szekszárd: 10 Mohács: 12 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 15-20 Velencei-tó: 15-20 Tisza-tó: 20-25 Fertő-tó: 10-15 Kaposvár: 10-15 Paks: 15-20 Siófok: 10-25 DunafÖldvár: 10-20 Dombóvár: 10-15 Pécs: 10-15 Szekszárd: 10-15 Mohács: 10-15 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Nacionalizmus - Balogh András, a Külügyi Intézet igazga- tójá a „Kis- és nagynemzeti nacionalizmusok ,a régiónkban” címmel tart előadást és beszélgetést ma 18 órától a TIT Nyelviskolában „Pécs, Felsőmalom u.10.) Ingyenes lomtalanítás - A Pécsi Közterületfenntartó és Kertészeti Kft. április 10-13 között az Uránvárosban, a Szigeti városrészben, Kovácstelepen és az Ürögi részen tart tavaszi ingyenes lomtalanítást. Az utcabesorolásról a 438-303 telefonon adnak részletes felvilágosítást. Borverseny - Kedden rendezik Pécs város és vidéke borversenyét, melyre ma a termelők még 8-12 óráig még 2-2 palackkal benevezhetik boraikat. t Kiállítás Szigetváron - Szalai Emilia olajfestményeit és akva- relljeit bemutató kiállítást ma 16 órakor nyitják Szigetváron a Helytörténeti Múzeumban. Daganatos betegek - A Pécsi Reménysugár Egyesület nyitott összejövetelén ma 14 órakor Dr. Földesi Erzsébet belgyógyász tart előadást a daganatos betegségek gondozásáról és kezeléséről. Helyszín: Petőfi Művelődési Ház, Pécs, Alajos utca 2/2. alatt. Veterán repülők - Az 1945-ös pécsi repülőgép építő és javító munkáról tart emlékező előadást Tóth Kázmér, a veterán repülők mai találkozóján, 16 órakor a Helyőrségi Klubban. Tisztelgés a régi csapatzászlónak Baranyából is hányán kaptak annak idején behívóparancsot a Nagykanizsán állomásozó 17. honvéd gyalogezredhez! Mi mást tehettek? Mentek a parancsra. Ki lelkesen, ki szomorúan a talán végképp hátrahagyott család, menyasz- szony, barátok, munkahely emlékének, s főleg hiányának nyomasztó súlya alatt. Mentek a bizonytalanba. A Hazáért menniük kellett. AII. világháborút közvetlen megelőző időben, s országunk értelmetlen hadba lépése miatt még több katona kellett. Egyre több. A gyors kiképzést követően, gyenge felszereléssel és elégtelen haditechnikával va- gonírozták be, s indították őket a harcmezőkre. A 17-esek is átélték a hadiszerencse forgandóságát. Hol hősiesen helytállva nyomultak előre, hol szervezetten vonultak vissza, hol fejvesztetten menekültek. Közben egyre fogyatkoztak golyóktól, aknáktól, fagyhaláltól, sebesülésektől. A szovjet hadifogság sem kímélte őket. Az alakulat maradványa Németországban esett fogságba. A Hazát, alakulatukat, s katonai esküjüket jelképező csapatzászlót egy bajorországi templom tornyában rejtették el. A hajdani csapatzászló most előkerült. De vajon hányán élnek még a nagykanizsai 17-esek közül? Kanizsa nevének első írásos említése (1245. április 20.) kapcsán Nagykanizsa 750 éves jubileumi ünnepségen emlékezik több napon át. A volt 17. honvéd gyalogezred bajorországi rejtekhelyéről visszahozott csapatzászlóját április 20-án, csütörtökön délben a főtéren (Erzsébet tér) katonai tiszteletadással fogadják a város lakosai, ott szolgálatot teljesítő katonái és természetesen a még életben lévő hajdani 17-esek. Budapestről két autóbusszal érkeznek az ünnepségre, s ott lesznek Baranyából, Dél-Dunántúlról, s az egész országból az öregkatonák, hogy fél évszázad múltán talán utoljára még egyszer láthassák, megérinthessék hajdani csapatzászlójukat. B. Murányi László Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSOLT nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 5.47, nyugszik 19.40 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 210-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, és __ a 210-046-os számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: REZES ZSUZSA Nőtt, növekedett a sorkígyó szombaton Pécsett, a Tünde Áruháznál. Az ünnep előtt igen nagy volt az érdeklődés azon a húsvéti vásáron, melyen a háztartási kisgépeket akciós áron kínálták. fotó: müller andrea Lottónyeremények A 14. heti lottó és Joker nyerőszámai, illetve nyereményei a jövedelemadó levonása után: 5/90-es lottó: (9,27,33,40,50). Öttalálatos nem volt, az 53 darab 4 találatosra, egyenként 340 081; a 4388 darab 3 találatosra 3423; a 114 462 darab 2 találatosra 167 forintot fizetnek. A következő hétre képzett 5 találatos nettó nyereményösz- szeg: 100 000 000 forint. 6/45-ös lottó: (6,18,23,30,32,36). 6 és 5+1 találatos nem volt, a 49 darab 5 találatosra, egyenként 79 190; a 2731 darab 4 találatosra 1421; a 39.335 darab 3 találatosra 177 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos - nettó - nyereményösszeg 72 213 563, az 5+1 találatos - nettó - nyereményösszeg: 2 586 882 forint. A Joker-szám 608918. Telitalálat nem volt. A következő hétre átvitt telitalálatos Joker nettó nyereményösszeg: 15 708 278 forint. Fájó szívvel tudatjuk, hogy id. ARATÓ MÁRTONNÉ Studer Teréz életének 90. évében csendesen elhunyt. Végső búcsút 11-én kedden délután 2-kor veszünk Tőle, a fa- zekasbodai temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérünk és kedves rokonunk BÁN JÓZSEF életének 55. évében elhunyt. Temetése 1995. április 12-én szerdán 13 órakor lesz a harkányi református temetőben. A gyászoló család (T/967) Dunántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Városi oldalak: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyed évre 1254 forint, fél évre 2448 forint, egy évre 4776 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; Pécs és a megye egész területéről. Pécs lakosságának felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, orr-fül-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika.(Munkácsy M: u.)- Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika.(400 ágyas Klinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 214-347. Fogászati ügyelet este 7 órától reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, gyermekek részére is. T: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) du. 5 órától másnap reggel 7 óráig. T: 310- 144. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Zsolnay Patika „Pécs, Lánc u. 20.; Arany Kehely gyógyszertár, Pécs, Citrom u. 10. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt: 14—15-ig bőrgyógyászat, 15—17-ig gyermekgyógyászat, 17— 18-ig belgyógyászat, 18- 19-ig urológia. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72- 212-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Galenus Egészségügyi és Szociális Gondozó Bt. Betegápolás, gondozás, szociális ellátás, rendezvények egészség- ügyi biztosítása, betegszállítás, Pécs, Búza tér 2. Telefon: 327- 115, ügyelet: 410-376. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. 5. 17-20 óráig.^Tel.: 413-303. Véradás hétfőtől péntekig fél 8-tól 15 óráig. Pécs, Discha Gy. u. 7. Ü i t é