Új Dunántúli Napló, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
1995-04-10 / 98. szám
1995. április 10., hétfő A Mai Nap Dunántúli Napló 7 Kellene egy bűvös lámpa Aladdin-bemutató a Bóbita Bábszínházban A mese a pécsi színpadon Vas-Zoltán Iván rendezésében látható Müller andrea felvétele Szigorítják a lakáscélú támogatások rendszerét Ki fog itt családi házat építeni? Vasárnap délelőtt mutatták be a Bóbita Bábszínház idei negyedik produkcióját, az Aladdin és a bűvös lámpa történetét, egy régi pécsi ismerős, Vas-Zoltán Iván rendezésében. Biztos benne, hogy a bábokat és élőjátékot is felvonultató előadás egy olyan klasszikus mese, melyet a benne rejlő esztétikai értékek, tanulságok, romantika és izgalom miatt mindenkinek meg kell ismernie. Sramó Gábor a Bábszínház vezetője elmondta, hogy az intézménynek is jól jönne a jelenlegi helyzetben egy bűvös lámpa. Az idei naptári évre előreláthatólag 2 és fél millió foSeb a cédruson címmel Nagy László költő, műfordító, szerkesztő életművét bemutató kiállítás nyílik a költészet napján - kedden - a Petőfi Irodalmi Múzeumbán. A Ki viszi át a szerelmet című vers alkotója hetven esztendeje, 1925. július 17- én született Iszkázon, és tizenhét esztendővel ezelőtt, 1978. január 30-án hunyt el BudapesElőbb-utóbb a legnépszerűbb modellek felett is eljár az idő, így aztán utánpótlásukról gondoskodniuk kell a szépségszakmában érdekelt cégeknek. Szombaton este a székesfehérvári Vörösmarty Színház adott otthont az új reklámarcokat kereső Hélia-D versenyének, amely a „Hélia-D kedves arca” címet kapta. A dunántúli középdöntőn indult 24 hölgy közül az versenykiírás szerint hat juthatott tovább a zsűri, egy pedig a közönségszavazatok alapján. Örülhettek a nézőtéren a baranyaiak is az eredményhirderint hiánnyal számolnak. A hiányzó összeg felét talán maguk is meg tudják keresni plusz előadásokkal, tájolással, de a fennmaradó több, mint egymilliót bizony alapítványoktól kell majd - ne szépítsük - összekoldulniuk. A helyzetüket nem könnyíti az a tény sem, hogy a vidéki kultúrházak is a végletekig elszegényedtek, ezért hagyományos fogadóbázisaik is szép lassan leépülnek. Pedig hogy a bábszínházra igény van, azt bizonyítja a magas nézőszám, az évi előadások száma, vagy például a vasárnapi matinék egyre növekvő népszerűsége is. M. K. ten. A fővárosi Károlyi palotában látható emlékkiállítás anyagát - kéziratokat, köteteket, fotókat, a költő személyes tárgyait - a poéta fia bocsátotta a gyűjtemény rendelkezésére. A Művészeti és Szabadművelődési, valamint a Nemzeti Alapítvány támogatásával létrejött tárlat október végéig tekinthető meg. téskor, a zsűri ugyanis a pécsi Kis Hegedűs Rékát, valamint a komlói Hóbor Mónikát is továbbjuttatta az április 29-i debreceni döntőbe. Az öröm a komlói „szurkolók” körében fokozódott, amikor a főszervező - Antal Valéria - bejelentette, hogy a Hélia reklámcégének ajánlása alapján Csendes Ildikó is tagja lehet a döntőnek. A kozmetikai cég képviseletében Bereczki Győzőné osztályvezető elmondta, hogy a döntő tétje nem kicsi, ugyanis 29-én eldől: az indulók közül kikkel írnak alá a hosszú távú modellszerződést. B. N. Alighogy érvénybe lépett, máris módosították a lakáscélú támogatások rendszerét. A kormány stabilizációs intézkedésének ez a szociális jellegű kedvezmény is áldozatul esett, a hamarosan napvilágra kerülő intézkedések hatására a költségvetésben ez évre a lakásépítési kedvezményre előirányzott 20 milliárd forintból a módosítások hatására 4 milliárdos megtakarítást remélnek. Tavaly novemberben változtatták meg az inflációt addig figyelmen kívül hagyó lakáscélú támogatási rendszert. A kétgyermekes családok ekkortól kezdve 300 ezer helyett 1,2 milliót, a háromgyermekesek 900 ezer helyett 2,2 milliós támogatásban részesülhetnek, ha új lakást vásároltak vagy építkeztek. Ezt a hamarosan életbe lépő módosítás nem változtatja meg, ám kevesebb szobaszámú, kisebb építési költségű lakás építésére, vásárlására lehet igénybe venni. Megszűnik az a kedvezmény is, ha valaki valamikor a gyermekek után támogatást kapott, akkor a jelenlegi és a mostani összeg különbözeHorvát és magyar ejtőernyősök bámulták szomorúan az eget a pogányi reptéren, ugyanis szombaton és vasárnap amolyan tavaszi nyitányt, szép ugrásokat, légiparádét szerettek volna. Vargha Jenő ugrásvezető azonban hiába hívta a környező meteorológiai állomásokat és a légi irányítást - Taszártól Ferihegyig -, mindenünnen rossz időt, s ami még rosszabb, erős tét igényelhette. Eddig a támogatásokat csak olyan lakásokhoz lehetett kérni, amelynek építési költsége nem haladta meg az előző évi építési átlag- költség két és félszeresét. Most ez a szorzószám a felére, 1,25- re csökken. A pénzügyminisztérium a szigorítások indoklásánál ugyanazzal érvel, mint amivel a többi nadrágszíj-összehúzási intézkedését magyarázta: az átlagos lakáshoz-jutást támogatja, a különleges igényeket szelet jósoltak. A jóslat aztán a verseny lefújását eredményezte, s kinek kinek maradt a szomorú tény: az eszéki, ka- proncai, Csáktornyái fiataloknak a hazautazás, a pécsieknek szalonnasütés és az együttlét öröme. S a különböző ejtőernyők hajtogatásának és csomagolásának a gyakorlása. A szél ugyanis arra volt jó, hogy a földön kibontsa az ernyőt, s imitálja: mintha ugrás után kéne nem. A pénzügyi kormányzat szerint egy kétgyermekes család átlagigénye csak három szobás lehet, a negyedik már luxusnak számít, s ha valaki ilyen igénnyel lép fel, az ne is jelentkezzen a támogatási kérelemmel. A múlt év december végéig Baranyában 37 építkező vette igénybe a lehetőséget. Januárban még 53-an éltek vele. Aki már megszerezte az építési engedélyt, még a régi rendszer szerint kaphatja a támogatást. B. G. hajtogatni. Persze megmaradt a nap ismétlésének lehetősége. Mint azt Körösztúri Jenő, a Baranya Megyei Repülő és Ejtőernyős Klub szakmai vezetője említette május 13-án és 14-én megpróbálják az elma- radtakat bepótolni. S még egy hír: már készülődnek szeptemberre, amikor is a Pécsi Napok keretében nagyszabású nemzetközi meghívásos verseny lesz Pogányban. K. F. Kovács Ferenc kiállítása A Pécsi Egyházmegye Alapítványi Székházában (Janus Pannonius u. 11.) rendezik meg április 12-én Corpusok és Stációk címmel Kovács Ferenc festőművész kiállítását, melyet 16 órakor nyit meg Mayer Mihály megyéspüspök és Aknai Tamás művészettörténész. Akkumulátorok gyűjtése Pécsett Veszélyes-hulladék gyűjtési akciót tartottak szombaton Pécsett. A polgármesteri hivatal, a Budapesti Környezetvédelmi Kft. és a Környezetvédelmi Alapítvány szervezésében a város több pontján létesítettek gyűjtőhelyeket, ahol átvettek többek között akkumulátorokat, lejárt szavatosságú gyógyszereket, hígítókat, savakat, lúgokat, fáradt olajat. Az összegyűlt hulladékot konténerekben helyezték el, amiket már el is szállítottak Pécsről. Várakozni kellett a határátkelőknél A személygépkocsival utazóknak vasárnap a nagylaki határátkelőhelyen hat órát kellett várakozni a kilépésre - tájékoztatta az MTI-t a Határőrség. A teherforgalomban a várakozási idő Nagylaknál kilépéskor 30 óra, Gyulánál pedig 14 óra volt. Biharkeresz- tesnél egy napot kellett várni, míg Záhonynál másfél napot. FeHoVa nemzetközi kiállítás Három nap alatt 30 ezren látogattak el a Budapesti Nemzetközi Vásár területén rendezett 4. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításra. A siker nyilván annak is köszönhető, hogy a rendezők módosítottak a kiállítás korábbi bemutatójellegén, és nagy gondot fordítottak a látogatók szórakoztatásául szolgáló kiegészítő programokra - tudatták vasárnap az MTI-vel. Emlékezés Csengey Dénesre Csengey Dénesre, a Magyar Demokrata Fórum alapítójára, az íróra emlékeztek vasárnap, halálának 4. évfordulóján barátai, politikustársai. Csengey Dénes egykori budapesti lakóhelyénél Juhász Judit, Horváth Balázs és Für Lajos mondtak beszédet és helyezték el az emlékezés koszorúit a ház falán lévő emléktáblánál. Mosoly a már döntős baranyaiak arcán. Balról jobbra: Csendes Ildikó, Kis Hegedűs Réka és Hóbor Mónika Seb a cédruson - Nagy László emléke A Hélia-D kedves arcai Lakáscélú támogatások változása Családtagok száma Lakásépítési kedvezmény Maximális építési költség (eFt) Támogatás Szobaszim Budapest Megyék 2 felnőtt +1 gyerek 200 000 ::Ä¥S:f:::Wiii:¥ÄWifÄWÄ¥ft4¥:W:¥iff 2,5 38ÄSI 3200 I 200 000 £ 3 t 4500 j 3800 +2 gyerek j % mÉ t m % 2 felnőtt +3 gyerek 3,5 f É 5300 4100 2 felnőll a 2 400 000 4 5700 “JíOOO Ejtőemyőbontás - csak a földön Az erős szél elfújta a pogányi nemzetközi parádét Hallassák hangjukat a konzervatívok is A „Kiáltás” első vidéki fórumát Harkányban rendezték szombaton este (Folytatás az 1. oldalról) Persze, a kérdéseket megelőző előadások adták meg a fórum alaphangját. Murányi László, egykori tv- riporter, elbocsátásának történetébe ágyazva fogalmazta meg: „Hazudik a magyar sajtó reggel, délben, este, s leginkább a főbb médiák, a rádió és a televízió teszi azt. ” Másodjára dr. Andrásfalvy Bertalan, majd Fekete György szólalt föl. Utóbbi elmondotta: a fővárosi MOM székházában megtartott Kiáltás fórum után a vidéket fogja e program bejárni, s első állomása Harkány volt a hét végén, s eztán Szeged, Debrecen, Miskolc majd Győr városa fog következni. A fórumok szándéka: felrázni a magyar konzervatív középosztályt, azokat, akik a keresztény eszmék mellett elkötelezettek, s akik számára a jelenlegi szocialista-liberális kormánykoalíció nem megoldás az ország gondjaira. (Különös tekintettel az oktatás, a kultúra és a sajtó területén tapasztalt anomáliákra.) A szónokok között ez utóbbit talán dr. Andrásfalvy Bertalan, pécsi egyetemi tanár fogalmazta meg legszemléletesebben. Mint mondotta: ma nincs oka félnie senkinek azért, mert esetleg más ideológiák mentén él. Nem kell elbújnia, nem kell véleményét elhallgatnia. Sőt: nem szabad minden színvallás és döntés elől elmenekülni. Itt az ideje, hogy hallassák hangjukat a konzervatívok is. Éppen ezért meg kell szervezni azokat a csoportokat, egyesületeket, közösségeket, melyek képesek e sajátos érdekek kifejezésére, s kiáltani kell, hogy meghallja azt mindenki, aki hasonlóan gondolkodik, s kiáltani, hogy meghallja az ellenzék is. Andrásfalvy különösen a nemzeti alaptanterv egyes passzusait kritizálta, s megoldásként javasolta: az iskolaszékek lehetősége és kötelessége ezt az alaptantervet az igényeknek megfelelőre formálni. Fekete György többtucat pontban támadta a kulturális tárcát és annak irányítóját, Fodor Gábort. Vádolta a magyar kultúra lefejezésével, minisztériumon belüli és kívüli elbocsátásokkal, törvénysértésekkel. Hangsúlyozta, a Kiáltásmozgalom szemben áll minden olyan politikával, ami a magyar érdekek és a keresztény értékek ellen szól. Örömmel fogalmazta meg, hogy a legfrissebb közvéleménykutatások szerint a konzervatív ellenzék beérte a jelenlegi kormánykoalíciót. Bölcsen és higgadtan kell tehát készülnie a keresztény közép- osztálynak: lesz bőven feladat az elkövetkező kormányzati ciklusban. Kozma F. Még titok, hogy 2 hét múlva melyik ASSMANN-bútorcsaládunkat kínáljuk árengedménnyel. Játsszon velünk, és tippeljen - a helyes megfejtők között 10 db ASSMANN-faliórát sorsolunk ki I OrgNORM Szekrényfal Org-el-C CanvASS Megfejtését központunk elmére küldje! ASSMANN IRODABÚTOR ASSMANN* Irodabútor Kereskedelmi Kft. Központ: 9024 Győr, Bartók Béla u. 5. T./fax: (96) 316-413 Képviseletek: 1065 Budapest, Lázár u. 7. T.: 111-6453 T./fax: T11-6260 7623 Pécs, Petőfi S. u. 29/1. T./fax: (72) 311-370 2 hét múlva árengedmény-akció ! Figyelje I I