Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-11 / 69. szám
8 uj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1995. március 11., szombat A Jelenkor márciusi számából • •• . :• .;X * iW5 ÄWJtS A Pécsett szerkesztett Jelenkor márciusi számának élén a folyóirat 1994. évi nívódíját, a Szinnyei Júlia-em- lékdíjat elnyert Baka István verse áll, a neki ajánlott, Kovács András Ferenc által - egy kitalált orosz költő nevében - írt versek társaságában. A lap szépirodalmi anyagának első egységében kapott még helyet Kukorelli Endre prózája és Zalán Tibor verse. Egy önálló blokk keretében a kortárs német irodalom egyik legjelentősebb és talán legellentmondásosabb alakjának, Botho Sírauss-nak a prózájával ismerkedhet meg az olvasó: a szerző Paare Passanten című kötetének első részével. Ezt követi Peter von Becker-nek az íróról szóló tanulmánya - mindkettő V. Horváth Károly tolmácsolásában, aki Strauss magyarul megjelent műveinek jegyzékét is közli. A szépirodalmi anyag a továbbiakban Csapiár Vilmos és Csordás Gábor prózáiból, valamint Varga Imre és Gömöri György verseiből áll. Egy meglepő bölcseleti munkával is találkozhat az olvasó e számban: Eric Clemens belga filozófus Aporetikus di- alógus-áwal, amely a nyelv nélküli gondolkodás lehetőségét járja körül. A dialógus fordítója, Tarnay László előzetes megjegyzéseivel járul hozzá a szöveg megismeréséhez. Egy igen fordulatos, jellegzetesen kelet-európai életúttal ismerkedhet meg az, aki elolvassa Borsi-Kálmán Béla történésszel készített interjút. Bíró Béla Sepsziszentgyör- gyön beszélgetett vele a kisebbségi létről, asszimilációról, a román-magyar viszonyról, az etnikai párbeszéd lehetőségeiről. A kritika-rovatban Budai Katalin Baka István Sztyepan Pehotnij tetamentuma című verseskötetét, Bazsányi Sándor Kukorelly Endre Napos terület című könyvét méltatja. Balassa Péter a Soros Alapítvány Ha minden jól megy című irodalmi antológiáját, Mohai V. Lajos Szegedy-Ma- szák Mihály Ottlik-monográ- fiáját mutatja be. A mi dalaink Újabb kiadásban jelent meg a népszerű zsebkönyv Megjelent a Márton Áron Kiadónál „A mi dalaink” című népdalzsebkönyv immár kilencedik kiadása. Diákkorom boldog óráit idézte föl, amikor kezembe vehettem a csinos kis kötetet. Mi annak idején a 42-ben vagy 43-ban megjelent gyűjteményt lapozgattuk a felfedezés örömével. (Az első kiadás Bereczky Sándor szerkesztésében és az „Ifjú Erdély” gondozásában 1936-ban jelent meg Kolozsvárott.) Mennyi gyönyörűséget leltünk a számunkra „új meg új” régi dalokban! Emlékszem, amikor bátyámmal a kertben furulyázgattunk belőle, tábortűznél tanultuk vagy tanítottuk, mint újdonságokat. Ezek a közvetlen népdalgyűjtemények nem szolfézs gyakorlatként, hanem friss, életszerű diák- vagy cserkész hagyományként alakították Ízlésünket, tették szebbé ifjú éveinket. Dallam és szövetség, közösség és élmény együtt hatottak ránk. A mostani, átdolgozott kiadás Ivasivka Mátyás szerkesztésében jelent meg a Cserkészvezetők Kiskönyvtára sorozatban. Ugyancsak ő gondozta a másik nagysikerű kötet, a korábban Bárdos Lajos szerkesztette „101 magyar népdal” legújabb kiadását is. „A mi dalaink” az egész magyarság zenei nyelvterületét felöleli, kétharmad részben a határon kívüli területekről való gyűjtésből való. Erdélyi népdalkincsek, amelyeket még századunk elején Bartók és Kodály mentett meg, moldvai és bukovinai dalok Domokos Péter Pál és Bállá Péter gyűjtéséből, vagy az Őrség, a Felvidék, meg Szlavónia legszebb virágai. Természetesen baranyaiakkal is találkozunk. Néhány dal Moldvából idetelepült csángók ajkairól gyűjtve, meg az itt termettek közül a „Zengő felett” és a gyönyörű „Szól a húros madár” Berze Nagy János gyűjtéséből. És egy különleges mohácsi dallam, a „Hej, Pali Járkó” Schneider Lajos lejegyzésében. Az egyes dallamokhoz fűzött szerzői megjegyzések segítik a szöveg régies vagy tájszavainak értelmezését, útmutatást adnak az előadásmódhoz, felhívják a figyelmet arra, hogy melyik szerző melyik művében került sor a dal feldolgozására. Kár, hogy a gyűjtők monogramja csak tartalomjegyzékben szerepel. Hiszen a népdal megtanulásakor jó, ha emlékezetünkbe tapad a gyűjtés helye és a gyűjtő személye is. Ma már szinte a két magyar mester életútjához tartozik egy Bartók gyűjtötte vésztői, vagy Kodály lejegyezte csíki dal. Mivel a népdalkedvelő ember alkalomhoz vagy hangulatához keresgél a kötetben, könnyebben eligazodik a hat fejezet alapján: lírai dalok, menetelő dalok, bújdosóéne- kek és betyárdalok, balladák, istenes dalok, vidám dalok. Csak kívánni lehet, hogy a fél évszázadot megért, most megújult gyűjtemény további gyögyörűséget keltsen éneklésben, kórusban, tábortűz körül ülő cserkészekben, a zene szép vigaszát kereső emberekben. Tillai Aurél Jó estét, nyár, jó estét, szerelem! Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban A papírforma szerint ennek a produkciónak elsöprő sikerűnek kellene lennie. Az alaptörténet ismert: egy budapesti gyári munkás fiatalember görög diplomatának adta ki magát, és kihasználva a külföldi-imádatot, a fiatal nők hiszékenységét, tört magyar nyelven kötött ismeretségeket és ígért házasságot. Végül azt a nőt, aki leleplezte, borotvával megölte. Ä gyilkost 1962-ben kivégezték. Fejes Endre Jósestét, nyár, jóestét, szerelem címmel regényt írt belőle, majd drámát Presser Gábor zenéjével, és 1971-ben a televízió is bemutatta Szó'nyi G. Sándor rendezésében Harsányt Gáborral a főszerepben. Az eset elég borzongató ahhoz, hogy érdeklődésünket felkeltse, és nem lehet panaszunk a téma és a mondandó időszerűségére sem. Ha az elmúlt 25-30 évben csökkent is a külföld előtti ájult csodálatunk, még mindig elég varázsa van némely Nugátról érkezett árúnak, szokásnak, eszmének ahhoz, hogy túl toleránsak legyünk; s bár lányaink, asszonyaink öntudatosodtak éppen eleget az elmúlt évtizedekben, még a diplomás értelmiségiek egy részében is maradt annyi óvatlanság, sőt vakság, hogy adott helyzetben rászedhesse, becsaphassa, kiKispál Anita használhassa őket egy olyan férfi, aki egyébként minden szellemi és erkölcsi mutatóban elmarad mögöttük. Azonkívül: tele van körülöttünk az ország sötétkék-álruhás fiatalemberekkel, akik drága kocsikkal száguldoznak egyik drága étteremből a másik drága étterembe, tárgyalásokat folytatnak, üzleteket kötnek és ígérnek: mi meg irigykedve figyeljük őket, s nem tudjuk, hogy nem színjáték-e az egész. De azt tudjuk az újságok rendőrségi rovatából, hogy némelyek közülük lelepleződnek vagy éppen a lelepleződéstől való félelmükben: ölnek. Másrészt azonban a konfliktus ebben a formájában már nem elég hatásos. Nem pusztán arról van szó, hogy - különösen a fiatal nézők számára - érthetetlen, sőt nevetséges, ha valaki azt mondja a partnerének: kaptam apámtól 500 forintot, ebből Lesznyák Katalin és Fillár István Müller Andrea és Simara László fotói eszünk két halászlét és iszunk hozzá finom tokaji bort. Ez az idő, a hatvanas évek - amikor egy osztályon felüli étteremben a hideg fogas zöldmártással 18,50-be, a libamáj rántva pedig 37 forintba került -, nincs olyan messze, hogy már történelemként nézhessük, de nincs olyan közel sem, hogy elhigyjük: nemrég még egy huszonéves lány becsületességének hathatós bizonyítékaként lehetett előadni, hogy az első csókot csak az eljegyzésen, a szülők előtt tartja lehetségesnek. Legfőképpen azonban a környezet változott meg, amelyben egy piti kis szélhámos históriája gyilkosságba torkollik: a fegyverek, az erőszak, a gyilkosságok olyan tömegben vesznek bennünket körül távol és közel, utcán és televízióban, hogy megemelkedett az ingerküszöbünk: a magát görög diplomatának kiadó és végül borotvát rántó lakatos inkább egy peches kis szélhámosnak tűnik, mint tragikus hősnek. „Viktor Edman görög diplomat”, Zsuzsanna, Katalin, Veronika és Ilona története újraolvasva - leszámítandó a magyar prózában a hatvanas évek vége óta bekövetkezett ábrázolásbeli és stílusbeli változások - ma is figyelmet felkeltő és szép olvasmány. Csakhogy a színpadon a regény nem vált drámává: megmaradt epikus pillanatképek sorozatának, bár a szerző az az utolsó kaland egyes jeleneteit előrehozta, megszakítva vele a történet időrendi sorrendjét, és Xantus János rendező is bőven és ötletesen élt a forgószínpad lehetőségeivel. A szereplők azonban inkább csak beszélnek, mint „helyzetben” lennének és cselekednének: az egyébként szép mondatok gyakran üresen csengenek és az előadás, amely percben mérve is hosszabb a szokásosnál - szubjektíve még hosszabbnak tűnik. Viktor, A Fiú: Fillár István. A történet szerint egy kissé darabos munkás, aki óriási akarattal legyőzi félszegségét és eljátssza a diplomatát. Ebben a produkcióban Fillár könnyed mozgású diplomata, aki eljátsz- sza a szorgalmas, gátlásos, már-már monomániás lakatost. Fillár kivételes játékintelligenciájának köszönhető, hogy ebben a fordított helyzetben is hiteles és erőteljes. Jól érzékelhető a fordulat a nőkhöz fűződő kapcsolataiban akkor, amikor a szerepjátszást felváltja az őszinte érzelem Karácsony Nagy Zsuzsanna iránt: amikor Viktor szerelmes lesz, akkor érezzük először a tragédia előszelét. Karácsony Nagy Zsuzzsanna szerepét felváltva játssza Kispál Anita és Lesznyák Katalin-, két vonzó nő. Kettejük közül ez utóbbi az erőteljesebb: míg Kispál Anita mindvégig kívülálló egy kicsit, Lesznyák Katalin jobban beavat bennünket számító terveibe, hogy aztán a kijózanodás pillanataiban jobban fonjon benne a csalódás, a düh, a bosszúvágy. Az áldiplomatát körülvevő szép fiatal nők közül Németh Judit a legjobb: jól énekel, drámai ereje van. Egy-egy állomás a tragédia felé vezető úton a dekoratív Katalin - Gellért Éva -, a tartózkodó Ilona - Wertig Tímea -, a szeleburdi fodrászlány - Gráf Csilla. A sok közreműködő közül egy-egy kis szerepben emlékezetes Sebők Klára, Krasznói Klára, Unger Pálma, N. Szabó Sándor. Stenczer Béla két, Pi- linczes János hat szerepet játszik. A díszleteket Vayer Tamás tervezte a forgószínpad lehetőségeit jól kihasználva. Nem lehet tudni, a végére az ötlet vagy a pénz fogyott-e el: míg az elején a különböző helyszíneken van Balatonpart, postahivatal, bár, szobabelső, kuka és cigányprímás, addig a végén a hűvösvölgyi erdőt egy árva fa sem jelzi: a gyilkosság az üres forgószínpadon történik. Presser Gábor muzsikája halvány visszfénye a Képzelt riport egy popfesztiválról című musical zenéjének. Kivétel a Tanganyika című szám, amelyet a gyümölcsárus lányok igen mutatós és kellemesen éneklő együttese (Fábián Anita, Németh Krisztina és Czukker Csilla) adott elő, ők mint egy görög dráma kórusa tűntek fel kommentátorként hangulati háttérként. G. T. Németh Judit Sirató B uszra ültem, és bámultam a délelőtti város forgatagát. A második megállóban mellém telepedett egy asszony. Szipogott. Sokat szipogott. Gondoltam, elővehetne egy zsebkendőt, és kifújhatná az orrát. Nem tette. Szipogott tovább. Any- nyira idegesített, hogy dühösen fordultam felé. Amint arcára néztem, nyomban lecsillapodtam. Könnypatakok csordogáltak az arcán, kövér csöppek potyogtak álláról ölébe. Az ezerfelé futó ráncok színültig teltek a sós lével, mint tavasszal a patakok medrei. Miért sír? - szaladt ki a számon, mire így válaszolt:-Bementem hozzá a kórházba, vittem almalevest, mert aztmondta,szívesermegenné ... Hiába mentem, nem találtam a helyén. Azt mondták meghalt, elaludt... Át volt húzva az ágya is . . .Istenem, Istenem ... Másfél éve betegeskedett, a májával volt baj, májrák ... Nagyonjóembervolt,nagyon ... Még élhetett volna. Nemrég töltöttebeanyolcvanadikévét... Istenem, Istenem, de sok a baj, de sok . . . A húgom is beteg, szegény, leukémiás. Állandóan kapja a vért, de már az sem segít... A teste tele van görcsökkel, és olyan nagy fájdalmai vannak, hogy már nem bírom nézni. . . Rengeteget szenved, nem tudom, meddig bírja . . . Sokszor már arra gondolok: minek neki így már az élet. . . Istenem, Istenem ... Odajött hozzám lakni, mert kint lakott Békásmegyeren, és egyedül élt. . . Mit is csinálhatott volna?! Nem tudom, meddig bírja, és azt sem, nekem meddig lesz erőm . . . Nyugdíjas vagyok, kevés a pénzünk,elmentemdolgozni. . . Egyiskolábanvagyokaportán ... Délelőtt őt ápolom, délután dolgozom ... Nagyon fárasztó, olyannyira, hogy néha alig bírok hazamenni . . . Ojárt hozzánk, ez a János1. .. Nagyon rendes volt, nagyon . .. A lányával lakott, de minden nap eljött... Soha nem maradt ott éjszakára, mégis jó volt, mert nem voltunk egyedül . . . Istenem, Istenem! Miért kellett meghalnia?! A doktor úr azt mondta, neki már jó, ő már jó helyen van . .. Csak azt nem tudom, mit csinálunk nélküle?! .. . Mit csinálunk?! E gyenesen ült. Báván nézett maga elé, és tovább szipogott. Bordó, kötött kalapja alól szolidan türemkedtek homlokára az ősz tincsek, és arcának vonásai még ráncosán is szépnek mutatkoztak. Hosszú, szürke télikabátot viselt, kezén vékony pamutkesztyű feszült. Görcsösen fogta a vékony reklámszatyrot, melynek alján, egy ici-pici lábasban ott kotyogott a hideg almaleves .. . Merczel Erzsébet * t i k
