Új Dunántúli Napló, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
1995-03-17 / 74. szám
1995. március 17., péntek Gazdaság Dünántúli Napló 9 A fodrászok is szakmai szervezetet alakítanak, így az iparosok jobban hozzájutnak az őket érintő gyors és fontos információkhoz fotó: laufer László A szakmai szervezeteké a jövő A kamarák megalakulásával, amelybe kötelező belépni minden iparosnak, új helyzet elé kerültek a vállalkozók önkéntes szerveződésével kialakult érdekvédelmi, szakmai szervezetek. Nagy lecke még az ipartestületeknek, a hogyan tovább. A pécsi iparosság körében már új szerveződési forma kezd kialakulni, ami a feladatoknak jobban megfelelne. A Pécsi Ipartestület nyílt levélben fordult a megye iparosságához, amelyben az elképzeléseikről tájékoztatják őket. Az új szerveződési forma alapjai a regionális méretű szakosztályok. Ezek alkalmasabbak a szakmai érdekképviselet és érdekvédelem hatékonyabb ellátására, valamint a szakmákon belüli utánpótlás képzésében és vizsgáztatásban való részvételre, a szakmai továbbfejlődésük biztosítására. Azonban mindehhez megfelelően nagy taglétszámú szakmai szervezetek szükségesek. Elképzelhető, hogy amennyiben ezek rövid időn belül nem jönnek létre, akkor a szakmák kezéből kicsúszik és más szervezetek érdekkörébe kerül át a képzés és a vizsgáztatás, ráadásul még hatékony érdekképviselet és érdekvédelem nélkül maradhatnak. A Pécsi Ipartestület szeretné megtartani a tagjait, de tudják, többet kell ezért adniuk, erősíteniük kell a szakmai és az általános érdekvédelmet. Gondot jelent, hogy a már működő szakmai szervezetek gyengék, nem rendelkeznek elég megtartó erővel, a kettős tagság e miatt is probléma jelenleg. A Pécsi Ipartestület elnökségi ülésein is éppen ezért elsősorban arról folyik a szó, hogy milyen szakmai szerveződések alakuljanak, amelyekben az iparosok minden fontos információt megkapnak a munkájukhoz. Néhány ilyen már működik, például az építő-, vas-, fa- és élelmiszeripar, az elektrotechnika területén, de a fodrászok szakosztálya is ebbe az irányba megy el. Az Ipartestületek Országos Szövetsége is 1995-ben új típusú tevékenységre, elsősorban az érdekvédelmi és a szakosztályi munka erősítésére készül. A gazdasági kamarák létrejöttével megszűntek a szervezet közjogi feladatai, s így most már minden energiáját a legkisebb vállalkozások érdekképviseletére koncentrálhatja. Meggyorsítja a területi testületeknél a szakmai csoportok létrehozását, országos szinten pedig a bizottsági rendszer megszervezését. Sz. K. Elfogyott a pénze a Kereskedelemfejlesztési Alapnak Számadás a kárpótlásról A kárpótlás kezdete óta már mintegy 120,9 milliárd forint értékű kárpótlási jegy kiadásáról döntöttek a kárpótlási hivatalok. A vagyoni kárpótlás keretében összesen 1 427 715 kérvény érkezett az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalhoz, több mint 1 192 000 ügyben hoztak eddig döntést. A vagyoni igények alapján mintegy 74 milliárd forintnyi kárpótlási jegyet adtak ki. Az első és a második vagyoni kárpótlásra az eredeti határidőben beadott kérelmek közül már csupán néhány száz ügyben húzódik a határozathozatal különféle jogi problémák miatt. A póthatáridőre érkezett 531 819 kérelemből már több mint a felénél - 297 162 esetben - megszületett a határozat. Ez mintegy 8,3 milliárd forintnyi kárpótlási jegy kiadását jelenti. Az első vagyoni kárpótlás esetében az egy kárpótoltra jutó V áltozó világunk A „Változó Világunk 1994” című tanulmány átfogóan foglalkozik a hazánkat érintő biztonság-, gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekkel. 1994. a világgazdasági fellendülés éve volt. A konjunktúra hajtóerejének elsősorban az export és a beruházások növekedése bizonyult. Ahhoz, hogy hazánk is bekapcsolódhasson ebbe a folyamatba a bedolgozói ipar kiépítésére és új beruházásokat teremtő gazdaságpolitikára van szükség. A magyar gazdaság számára kulcskérdés az 1994-ben elindult, világméretű beruházási boom-ban való aktív részvétel. Hazánkban jelenleg a világ 20 legnagyobb multinacionális vállalatából 15 jelen van. Ezek nagy Nagy lehetőség a kukorica? kiadott kárpótlási jegyek értéke mintegy 67 000, a másodiknál 138 000, míg a pótigényeknél pedig egyelőre közel 28 000 forint volt. Személyi kárpótlási kérelmekből több mint 436 000 érkezett a kárpótlási hivatalba, és majdnem 361 000 ügyben döntöttek már. A határidő újra megnyitásakor beadott mintegy 80 000 kérelem többsége még elbírálásra vár. A személyi kárpótlás keretében mintegy 192 ezer fő jutott 46,7 milliárd forintnyi kárpótlási jegyhez, több mint 50 000 kárpótoltnak ítéltek meg havi életjáradékot, és 26 647-en részesültek egyösz- szegű kárpótlásban. Nyugdíjkiegészítést politikai jogsérelem alapján 298 510 személynek ítéltek meg. Eddig több mint 1,5 millió ember részesült kárpótlásban. A majdnem 121 milliárd forintnyi kárpótlási jegyhez 1 384 141 határozatot hozott a hivatal. része a magasabban képzett munkaerőszükségletű gépipar, műszeripar és élelmiszeripar területén működik. Éppen ezért a bérmunka nálunk a hagyományos értelmezéstől eltérően, jóval magasabb színvonalon valósul meg. Ezek a cégek magyarországi érdekeltségeiket beépítették világméretű termelési és elosztási hálózatukba, elemi érdekük a technikai fejlesztés. A munka- nélküliség alakulásánál azt is látni kell, hogy Nyugat-Európá- ban a 3 százalékos gazdasági növekedés nem növeli a foglalkoztatást, ugyanis a gazdasági konjunktúrák kezdetekor több lesz a munkanélküli. Kelet-Európábán 1996-ig a munkanélküliek aránya kétszámjegyű marad. Mit kell tudni a vállalkozónak? A Pécsi Ipartestület, a Baranya Megyei Kézműves Kamara és a Pécsi Kisvállalkozásfejlesztési Központ kezdő vállalkozók részére tanfolyamot szervez 1995. április 20-21 -én. Előadások hangzanak el a vállalkozóvá válás első lépéseiről, az érdekképviseletek szerepéről. Szó lesz adózási, jogi tudnivalókról, társadalombiztosítási ismeretekről, jogszabályokról, pénzügyi finanszírozásról, a számítástechnika szerepéről, a kötelező tűz- és munkavédelmi előírásokról. Kiemelten foglalkoznak majd a hallgatók az üzleti tervvel és a kisvállalkozásokban használt könyvvezetéssel. Bővebb információ a Pécsi Ipartestület ügyfél- szolgálatán kérhető. Gazdálkodás a villamos energiával Az Elektrotechnikai Központi Szövetség, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Villamos Intézete, a MEE pécsi szervezete és a Pécsi Ipartestület, a Lenau Reisen utazási iroda közreműködésével Gazdálkodás a villamos energiával a XX. század végén, nyitás a XXI. század felé címmel villamos szaknapokat, kiállítást és nemzetközi üzletember találkozót rendez március 23-24- 25-én Pécsett. A rendezvények két helyszínen, az Iparosház termeiben, illetve a PMMF-en zajlanak. Bővebb információ az Ipartestület ügyfélszolgálatán kérhető. A Magyar Nemzeti Bank valuta-, bankjegy- és csekkárfolyamai 1995. márc. 16-tól Pénznem vételi közép eladási Angol font 188,73 190,47 192,21 Ausztrál dollár 88,37 89,17 89,97 Belga frank (100) 411,26 414,72 418,18 Dán korona 21,09 21,27 21,45 Finn márka 27,28 27,51 27,74 Francia frank 23,88 24,09 24,30 Gór. drachma (100] 52,05 52,51 52,97 Holland forint 75,67 76,30 76,93 ír font 188,61 190,34 192,07 Japán yen (100) 131,88 132,98 134,08 Kanadai dollár 83,68 84,47 85,26 Kuvaiti dinár 400,85 404,47 408,09 Német márka 84,87 85,58 86,29 Norvég korona 18,97 19,13 19,29 Olasz líra (1000) 69,87 70,57 71,27 Osztrák sch. 12,06 12,16 12,26 Portugál esc. (100) 80,81 81,51 82,21 Spanyol pes. (100) 92,67 93,53 94,39 Svájci frank 102,57 103,42 104,27 Svéd korona 16,42 16,57 16,72 USA dollár 118,37 119,44 120,51 ECU (Közős Piac) 154,93 156,29 157,65 Az oldalt összeállította: Szalai Kornélia Közel 100 vegyes vállalati beruházást támogatott mintegy 3,7 milliárd forinttal az .elmúlt év végéig az I99l-ben létrehozott Befektetésösztönzési Alap, amin keresztül az az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tavaly 20 pályázatra 650 millió forint támogatást nyújtott. Jelentősebb összeget kapott a Mi- relite-Budapest, a Bonduelle- Nagykőrös, a Jung Kft.-Eszter- gom, valamint az ITT-Veszprém. A befektetők túlnyomó többsége exportorientált termelőkapacitásokat hozott létre. A szintén 1991-tői működő Kereskedelemfejlesztési Alap is a magyar áruk és szolgáltatások külpiacra jutásának elősegítését tűzte ki célul. Egyedi kérelem alapján hét különféle kereskedelemfejlesztési akcióhoz nyújtott támogatást. Anyagi segítséget adott piackutató tanulmányok elkészítéséhez, kiállítási részvételhez, minőség- biztosítás és -tanúsítás megvalósításához, külföldi szabadalmaztatáshoz, versenytárgyalásokon való részvételhez és külföldi vállalatalapításhoz. A minisztérium az alap anyagi eszközeivel 1993-tól a frekventált piacokra országprogramokat, a főbb termékcsoportokra pedig - élelmiszer, bor, gyógyszer - a tárcákkal közösen termékmarketing programokat indított. A Kereskedelemfejlesztési Alap finanszírozásai 1991- 1993 között meghaladták a 12 milliárd forintot, 1994 első félévében 2,7 milliárd forint értékben nyújtottak támogatást. Tavaly augusztustól finanszírozási gondok miatt további kérelmeket nem fogadott el. Hazánk közeledése, illetve majdani csatlakozása az Európai Unióhoz a kukoricatermesztőknek jó pozíciókat kínál: egyrészt, mert az EU-országok egy részében nem terem meg a kukorica, másrészt éppen ezekben az országokban évről-évre növekszik e termény emberi fogyasztásra való felhasználása is. Az elkövetkező években fel kell készülni a piacbővülésre. A kukorica-termelés terén van mit tenni, miután az elmúlt négy esztendő nem éppen felszálló ága volt a magyar mezőgazdaságnak. Az összes szántóterület 25 százalékán, 1,1-1,2 miihó hektáron termesztett szemeskukorica termésátlaga 1991-ben még 6,7 tonna volt hektáronként, 1992-ben és ’93-ban viszont 3,6 tonnára esett vissza a hozam, s tavaly is 3,89 tonna volt. Ehhez az aszály, az öntözés hiánya, a kedvezőtlen piaci hatások csakúgy hozzájárultak, mint a birtok- szerkezet-váltás. Éppen ezért, hogy ne legyen ingadozó a kukoricatermés, szárazság- és hidegtűrő, betegségeknek ellenálló, rövid tenyészidejű, s a jelenleginél jobb tápanyaghasznosítású fajták nemesítésére van szükség. Ugyanakkor fel kell újítani az elmúlt években némileg elavult termelési technológiákat is. Sajnos a hibridkukorica vetőmag-előállításban olyan vállalkozók is megjelentek, akik megsértik annak szigorú technológiáját. A kukorica államilag garantált felvásárlási ára idén várhatóan 9-10 000 forint között lesz. Hová lett kétszázezer tonna burgonya? Budapesten, a Blaha Lujza téren két kiló ingyen krumpliért tolongtak nemrégiben az emberek. Egy kiló beszerzése minden magyar nyugdíjas számára gonddá vált. Dr. Lakos László földművelésügyi miniszter szerint a burgonya ára az utóbbi hetekben csökkent ugyan, de így is magas. Tamás Gábor, az FM sajtóosztályának vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy a korábbi 20 forintos ár irreálisan alacsony volt, ennyire már nem megy le. Az egyetlen dolog, amiben az FM saját beismerése szerint is elmarasztalható, az, hogy nem tud elszámolni 200 ezer tonna burgonya hollétéről. Különböző találgatások láttak napvilágot e gumós növénnyel kapcsolatban. Többek között az, hogy egyesek olcsón eladták a krumplit a szerbeknek, most pedig drága pénzen visszavásárolhatjuk. Ebből sokan meggazdagodtak, de erről sem a minisztérium, sem a rendőrség nem tud információval szolgálni. Az Agrárinformációs Kutató Intézet becslése szerint tavaly 900 000 tonna burgonya termett hazánkban: ebből 600 000 a belső éves fogyasztás, 100 000 kell vetőgumónak. Volt gombás fertőzés is, bár ez nem volt számottevő. így megint csak marad a 200 ezer tonna eltűnt krumpli. Tarján Balázs, az Agrárrendtartási Hivatal vezetője szerint 15-20 százalékkal volt kevesebb tavaly a termés, mint 1993-ban. Ha ez igaz, akkor csupán 100 000 tonna vált kámforrá, mert akkor csak 800 000 ezer tonna termett. (Hivatalos - KSH - statisztika májusra várható.) Szerinte a krumplit nem vitték külföldre, hiszen a szállítás eleve megdrágítaná, hanem itthon tárolják, vagy tárolták, olyan hiányt előidézve ezzel, aminek következtében alaposan felment az ára. Az Agrárrendtartási Hivatal szerint 50-70 forint között beállt a burgonya ára. Ha netán előkerül ismét egy nagyobb mennyiség, talán 50 forintnál is olcsóbb lehet. Mindenesetre a téli szezonban a nagy burgonyatermelő országok - Csehország, Szlovákia, Románia, Lengyelország, Hollandia is viszonylagos hiánnyal küszködtek. Nyugat- Európa-szerte - valószínűleg az árvíz miatt is - kisebb mennyiséget termeltek, s emiatt duplájára emelkedett a burgonya ára. Tehát nem speciálisan magyar jelenségről van szó. Ez a viszonylagos hiány a jó idő kezdetével amúgy is megszűnik. Mégis hová tűnhetett még a 200 000 vagy 100 000 tonna? Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Engedélyezési Főosztályának munkatársa, Kaufinanné Szirmai Katalin szerint Szerbiába semmiképp sem szállíthattak krumplit,, legalábbis legálisan nem, hiszen az élelmiszer-embargó miatt ehhez külön ENSZ engedély kellett volna. Tavaly sem exportból, sem importból ily nagy mennyiségű krumplira nem kértek és nem adtak ki engedélyt, tehát ha a krumpli eltűnt, akkor valahol kicsírázik. A pécsi Zöldért-telepre érkezik a burgonya FOTÓ: TÓTH L t J É * i 4