Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-30 / 29. szám
10 üj Dunántúli napló Magazin 1995. január 30., hétfő Létezik egy tizenharmadik? Brit asztrológusok szerint teljességgel rossz a jelenleg alkalmazott 12 állatövi jegy rendszere. A brit Királyi Asztrológiai Társaság tagjai ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy létezik egy 13. zodiákus jegy is. A The Daily Telegraph-ban közölt cikkük szerint a legtöbben nem is abban a jegyben születtek, amit hisznek - következésképp az állatjegyekhez kapcsolódó jóslatok és előrejelzések is rosszak. Kutatásaik alapján azt állítják, hogy létezik egy 13. jegy is, amelyet eddig figyelmen kívül hagytak. Ez pedig a Kígyótartó jegye, a november 30 és december 17 között születettek tartoznak hozzá - írja az AFP. Tűzhalál Három gyermekével együtt a lángokba veszett egy 29 éves amerikai anya, mert gyermekei nélkül nem akarta elhagyni a tűzbe borult házat - jelentette az AP hírügynökség. A Kentucky állambeli Huston- ville-ben 30 perc késéssel érkeztek a tűzoltók a család házához, mert állítólag névazonosság miatt tévesen tájékoztatták őket az eset helyszínéről. A hatóságok szerint a családot álmában érte a tűz. A szerencsétlen asszony azért nem menekült, mert 4 és 11 év közötti gyermekeit - két fiút és egy kislányt - nem tudta felébreszteni. Az apának negyedik gyermekükkel, a 13 éves Les- lie-vel sikerült kijutnia az égő házból, de már nem tudott visszatérni, hogy segítsen övéin. Az apa elmondta: felesége kérlelte őt, hogy térjen vissza Leslie-vel a házba, és együtt haljanak meg. Leslie megpróbált visszamenni a lángok közé, de apja megakadályozta ebben. Ezt a két pakisztáni kislányt, Hira és Nida Jamalt, akik fejüknél fogva összenőve születtek, egy rontói kórház orvoscsoportja 16 órás maratoni műtétt^ január 23-án szétválasztotta * Ártalmas vagy aranyat ér? CHIPD MEG? ŐSZI! Biztonsági újdonságok Mind merészebbé, arcátlanabbá és agresszívabbá válnak a betörők, a gépkocsitolvajok, az erőszakoskodók. Ezért is kell kitalálni a mind rafináltabb biztonsági berendezéseket. Las Vegasban, a kaszinók fellegvárában rendezték meg amerikai vállalatok a biztonság vásárát. Itt mutatták be azokat az eszközöket, berendezéseket, amelyekkel szeretnék megkeseríteni a betörők, autófeltörők és egyéb bűnözők életét. A gépkocsiszakma legfrissebb csodáját az US Technology Source dolgozta ki. Az erőszakosan kinyitott autó belsejét olyan sűrű - nem mérgező - füst lepi el, hogy a tol- t)o-vaj a saját kezét sem látja tőle. Újdonság az ujjnyomat-azo- nosító készülék is. Ha nem a tulajdonos, hanem valaki más tartja kezében az indítókulcsot, a kocsi azonnal „védekezni” kezd: a motor leáll, megszólal a kürt és a sziréna, bekapcsolódik a fényszóró és a vészvillogó. Az ajtók, ablakok önműködően bezárulnak, a tolvaj az autóban reked. Nők számára ajánlják az elektrosokkolót, amely a támadót öt méterről harcképtelenné teszi. A készülék áramütései fél percre megbénítják az izommozgató idegeket. Az, akit eltalált az elektromos sugárnyaláb, összecsuklik, mint egy rongybaba. A gyártó Air Taser cég szavatolja, hogy az elektrosokkoló semminemű maradandó elváltozást Sem Okoz. Olcsó és hatásos riasztókészüléket kínál kocogóknak az Excalibur cég: 130 decibel hangerősséggel jelzi a veszélyt. És mivel rendőri statisztikák is bizonyítják, hogy a legjobb vészjelző a kutya, már kapható a kutyachip. Mihelyt valaki matat a bejárati ajtón, az elektronikus eb azonnal megszólal - egy rotweiler hangján. Népességi statisztika A sokat szapult, egészségünk ellenségének minősített koleszterinről az utóbbi évtizedekben meglehetősen eltérő álláspontot képviseltek a kutatók. Dr. Ro- mics László egyetemi tanárt arról kérdeztük, hogy a legújabb ismeretek alapján hogy áll most a „koleszterin-per”?-Ez a bonyolult összetételű vegyület az emberi szervezet minden sejtjében jelen van, a sejthártya alapvető összetevője - mondja a professzor. Koleszterin nélkül nincs élet, tehát nem méreg, hanem nélkülözhetetlen. Valójában nem maga a vegyület ártalmas, hanem az, ha túl sok van belőle. Ilyenkor ugyanis kiválik a vérből, lerakódik az érfalakon, az ér átmérője beszűkül, teljesen el is záródhat és súlyos, esetleg halálos betegségek léphetnek fel.- Minek következtében nő meg a mennyisége?- A szervezet maga is termeli. de a táplálékkal is növeljük a koleszterin-készletet, méghozzá főleg a jómódban élő társadalmakat jellemző ételfélékkel. A magas vérkoleszterin-szint okozta betegségek tipikusan civilizációs ártalmak, a nélkülöző afrikai népeknél alig fordulnak elő.- Mennyi az a szint, ami már ártalmas?-Ha a mennyiségét kifejező szám 5,2-nél kisebb, akkor nincs baj. Ha ennél több, akkor célszerű diétával csökkenteni a szintjét. Ez azonban nem mindig sikerül, mert a nagy koleszterin-tartalom kialakulásában örökletes tényezők is közrejátszanak.' Ha p>edig a szint meghaladja a 6,5-öt, akkor valószínűleg gyógyszeres kezelésre van szükség.- Milyen diéta használ?- Kalória-, elsősorban állati zsírokban szegény táplálkozás. Az a helyes arány, ha a fölvett kalória 30 százaléka származik zsírból; nálunk azonban általában 40-50 százaléka. Nem ajánlott a máj, a velő, a vese, a szárnyasok bőre, a tojássárgája, a szalonna, a csokoládé.-A koleszterin-túltengés hogyan fiigg össze az életkorral?-Ez a civilizációs ártalom olyan betegségek forrása, amelyek tünetek, panaszok nélkül már korán kezdenek kifejlődni. Idősebb korban elsősorban a nőknek kell vigyázniuk. A férfiaknál hatvanon túl általában megáll a koleszterin-szint emelkedése, esetleg csökken, de a nőknél a menstruáció megszűnése után inkább növekszik.- Túlzásokba azonban nem szabad esni: a koleszterin nem mumusa az egészségnek, hanem szükséges anyaga. Jelenlétének mértékét azonban, ami egy csepp vérből meghatározható, ellenőrizni kell. - pégépé Európa legtöbb országában tovább csökken a népszaporulat, különösen Dél-Európában. A skandináv országokban viszont az utóbbi tíz év alatt - 1993-ig bezárólag - jelentősen nőtt a születések száma, főleg Svédországban, amely ezen a téren utolérte az eddig mindig első helyen álló Írországot is. Ez derül ki egy Párizsban közzétett demográfiai statisztikából. A statisztikát idézve az AFP előbb a Tizenkettek adatait közli. Ezek szerint az Európai Unióban a népszaporulat terén ugyan még mindig Írország áll az első helyen, de a születések száma jelentősen visszaesett és átlagban alig valamivel több, mint két gyerek jut egy ír asz- szonyra. Írországot sorrendben Dánia, Luxemburg, Anglia és Franciaország követi. Az utolsók közt van viszont Németország, Spanyolország és Olaszország. Ezekben az országokban 1992-1993-ban egy asszonyra átlag 1,3 gyermek jutott csak. A leendő „tizenötök Európájában” a népszaporulat a leglátványosabban Svédországban növekszik: míg tíz évvel ezelőtt egy svéd asszonyra átlagosan 1,6 gyermek jutott, 1993-ra ez a szám már kettőre emelkedett, sőt 1992-ben a svédek 2,09-es aránnyal átmenetileg még az addig vezető íreket is megelőzték (2,06). UJEV ÚJ KARRIER 10ÚJ RAKTÁRÁRUHÁZÁT NYITUNK Nemzetközi kereskedelmi vállalatunk 10 új raktáráruházát nyit ebben az évben. Keresünk munkatársakat a legkülönbözőbb területekre a raktározástól az igazgatásig. Ha Ön 18-40 év közötti és HAVI 38.500 NETTÓ KEZDŐ KERESETTEL egy BIZTOS JÖVŐT garantáló állást szeretne, hívja rögtön Ágit. Tel.: 325-484, 327-028 Ügyfélszolgálati iroda twmu IMfiylilfl Pécs, Rákóczi út 46. Tel.: 72/336-524 Kereskedők Háza Ingatlan Hasznosító Kft. ELADÁSRA KÍNÁL: Családi házakat- Pécsett: Anna, Hétvezér utcában, Bálicsi úton, Lajkó közben. Irodának, üzletnek alkalmas lakásokat: Rákóczi, Jókai, Erreth L. u-ban.- Baranyában: Pécs-Somogyban, Siklós-Máriagyűdön, Berkesden, Orfűn, Komlón, Szászváron. Ipari, mezőgazdasági ingatlanokat Baranya megyében. Irodaházakat: Pécsett és Bólyban BÉRBEAD: irodákat, raktár és műhely céljára alkalmas helyiségeket. ELAD: T 100-as lánctalpas dózert. Irodánkban megtekinthető az ÁVÜ és ÁV Rt. gép és ingatlan kínálata. CÍMFELVÉTEL INGYENES (447) Munkaerőpiaci tréning címmel jj r /VI távoktatási program indult 1 a Magyar Televízióban MUNKANÉLKÜLIEK, MUNKÁL TA TŐK részére minden hétfőn az 1 -es csatornán, összesen nyolc alkalommal. A program végén pontosan fogja tudni lehetőségeit egy jó állás, képzés, vállalkozás vagy támogatott foglalkozás eléréséhez. A második adás kezdési időpontja: január 30.13.30h Az adásidő alatt konzultációs lehetőséget biztosít: a Baranya Megyei Munkaügyi Központ 72/242-704 telefonszámon és a Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ a 72/311-242 telefonszámon. abc* DESIGN 3 KÖZÖSEN A J ÓVÓNK ÉRT Kedvezményes vásár az S.M. Bagoly Kft. C+C Nagybani Kereskedésében Pécs, Mártírok útja 17. Tel.: 315-888- Sertés és marhamájkrém 65 gr. 28 Ft helyett 23.50 Ft/db- Tchibo Family 250 gr. 290 Ft helyett 249 Ft/csomag- Tchibo Mocca 250 gr. 300 Ft helyett 260 Ft/csomag- Orient Mocca szemes 100 gr 115 Ft helyett 90 Ft/csomag- Favorit szemes kávé 250 gr. 260 Ft helyett 219 Ft/csomag- Coca-Cola 5 ízben 1,5 literes visszaváltható 72 Ft helyett 68 Ft/üveg- Coca-Cola 5 ízben 2 literes 115 Ft helyett 107 Ft/üveg- Rizs 1 kg-os 45 Ft/kg- Biopon 1 kg-os 136 Ft/doboz Wilkinson termékek nagykeráron! Amíg a készlet tart! Kiszolgálás egységkartonban! BAYER CENTER építkezők akihaza Pécs, Cserkút-Plató Tel:326-888, Fax:326-227 Drávaszabolcsi lerakat Tel:379-256 Megrendelő Iroda Pécs, Nagy J. u. 10. Tel:333-450 Olasz Padlólapok,Csempék Tavalyi áron -10 - 30% Gonzaga: 1.360.- helyett: 1.020 Ft Palatino: 1.450.- helyett: 1.233 Ft ODORFER zárak, vasalótok FELÁRON:-50% engedménnyel! Bajai nyílászárók gyáriáron! Bayer ajtókra 5-10% árengedmény! Hullámpala /Orosz/" 5%: 380 Ft/db lOO.e.Ft felett*1 %rl50. e. Ft+2%, 200.e. Ft+3% + engedmény I Nyitva: Hétfő - Péntek : 8.-16. Szombat: 8.-12. ti PÉCSI REGIONÁLIS Jó kereseti- és MLINKAERŐFEJLESZTŐ ,..r . , , és képző központ dl IdSlenetOSeQ vár azokra, akik elvégzik a PRMKK magasépületi homlokzatfelújító, könnyűgépkezelő tanfolyamát. Munkanélküliek számára képzési támogatás. Éljen a lehetőséggel! Jelentkezzen még ma, de legkésőbb február 10-ig a Munkaügyi Központ kirendeltségén! Bővebb információ: PRMKK, Pécs, Pellérdi út 55. INFORMÁCIÓS OSZTÁLY • Tel.: 72/311-242 I C 4 4 i