Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-27 / 26. szám

2 aj Dunántúli napló 1995. január 27., péntek 24 óra a nagyvilágban Fontos kérdésekben döntött a kormány A gyógyszertámogatás új rendszere - 13,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Jövőre: tandíjfizetés a felsőoktatásban Költségvetés és személyi ügyek szemléletet feladó gazdálko­dásra ösztönöz. B. R. A kabinet csütörtöki ülésén folytatta elmúlt féléves tevé­kenységének értékelését - kö­zölte a kormányülést követő saj­tóértekezleten Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal állam­titkára, aki a szabadságát töltő Forró Evelyn távollétében adott tájékoztatást a miniszterek dön­téseiről. Kiss Elemér hozzá­fűzte, hogy nincs felhatalmazva további részletek ismertetésére. Annyit azért elmondott, hogy a kormányzati önértékelés a to­vábbiakban kiegészül majd a koalíciós frakciók véleményé­vel, azután minden bizonnyal Horn Gyula miniszterelnök tá­jékoztatja a nyilvánosságot. A kormány foglalkozott a gyógyszertámogatás új rendsze­rével. Kovács Pál népjóléti mi­niszter elmondta, hogy olyan alaplistát állítottak össze, ame­lyen 200, krónikus, illetve hosz­Iskolások halálos balesete Franciaországban Súlyos baleset történt csütör­tök délután a kelet-franciaor­szági Tóul városában: egy daru - eddig ismeretlen okból - ösz- szeomlott, s a lezuhanó darabok pontosan egy közelben álldo­gáló iskolás csoport tagjai közé zuhantak. A szerencsétlenség­nek az első adatok szerint hat halottja és két sebesültje van. A Árvizek Nyugat-Európában Két település lakóinak kitele­pítését kezdték meg csütörtökön a Hollandia déli részén lévő Limburg tartományban, mert az állandó heves esőzések miatt vészesen megemelkedett a Maas folyó vízszintje. * Csütörtökön tovább súlyos­bodott az árvízhelyzet Francia- országban: a szinte szakadatlan esőzések miatt kiáradt folyók immár 20 megyében okoznak súlyos károkat, sőt, szakértők szerint Normandiában szinte kritikus helyzet alakult ki. Új problémát okoz, hogy az esőzé­sek Franciaország keleti része­ire is kiterjedtek: az Ardennek környékén például egy nap alatt 33 milliméter eső esett (ami egy átlagos január teljes csapadék- mennyiségének egyharmada), s emiatt csütörtökre nagyon meg­emelkedett a Meuse folyó szintje. A környék nagyvárosá­nak, Charleville-Mezieres-nek egyes utcáit már víz borítja. * Németországban csütörtökön újabb két halálos áldozatot kö­veteltek a medrükből kilépett folyók. A kiáradt Rajna fenn­akadásokat okozott a bonni kormánynegyedben is. Bad Kreuznach városban egy 81 éves férfit, az alsó-szászországi Mündenben egy 14 éves fiút el­sodort az ár, és mindketten vízbe fúltak. Rajna-Pfalz és Alsó-Szászország tartomá­nyokban az árvíz számos tele­pülést teljesen elzárt a külvilág­tól. A napok óta tartó esőzések miatt a Mosel csütörtökön Tri- emél óránként tíz centiméterei emelkedett. A folyó középső szakaszán már több mint egy tucat település került részben vagy teljesen víz alá. Koblenz- ben és Trierben ismét több száz házból kellett kitelepíteni a la­kókat. Folyamatosan tovább emelkedik a Rajna vízszintje is Kölnben megpróbálják kivé­deni, hogy az 1993 karácsonyi áradás után a történelmi belvá­ros ismét víz alá kerüljön. Bonnban a Rajna partján álló parlament mélygarázsát lezár­ták, az ülésteremben zavartala­nul folytatódhatott a vita, de a Bundestag több irodáját és ki­szolgáló egységét ki kellett köl­töztetni. szán tartó betegség kezelésére alkalmas hazai és külföldi gyógyszert szerepeltetnek. Az alaplistán lévő termékek támo­gatása 90-100 százalékos. így azoknak, akik ezeket a gyógy­szereket szedik, a korábbinál 25-27 százalékkal kevesebbet kell majd fizetniük. Emellett további listák is készültek. Egy másik listán 550 gyógyszerfaj­tát szerepeltetnek, s ennek tá­mogatása 70 százalékos; egy további, 170 terméket tartal­mazó lista esetében 40 százalé­kos támogatást biztosít a tb. Emellett 350 olyan gyógyszer van, amelyet recept nélkül lehet kiváltani, de a betegeknek a pa­tikában a teljes árat kell megfi­zetniük. Foglalkozott a kormány az idei nyugdíjemeléssel is. Mivel az idén a prognózis szerint a nettó átlagkeresetek 13,5 száza­lékkal emelkednek, így ugyan­ilyen mértékű nyugdíjemelést irányoztak elő. Ennek alapján márciusban visszamenőlegesen 10 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ami átlagosan egy főre vetítve 1350 forintos nyug­díjemelkedést jelent. Szeptem­berben kerül sor a további 3,5 százalékos emelésre, attól füg­gően, hogy a nettó átlagkerese­tek valóban a tervezettnek meg­felelően alakulnak-e. A 13,5 százalékos nyugdíjemelés 1850 forintos többletet jelent átlago­san. A nyugdíjemelés legkisebb mértéke 800 forint lesz, legna­gyobb mértéke azonban még nem eldöntött. A kormány dön­tése után még a parlamentnek is állást kell foglalni ez ügyben. A tájékoztatón Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízü­gyi miniszter ismertette a ma­gyar-szlovák kormányfői tár­folyamatot, amelynek végül el kell vezetnie a magyarok és szlovákok, illetve a Magyaror­szág és Szlovákia közötti törté­nelmi megbékéléshez.” „Teljesen új elem - állapítja meg a cseh hírügynökség -, hogy a szlovák fél ma elfo­gadta, hogy a kétoldalú alap- szerződéssel együtt külön rész­letes szerződést is aláírjon a nemzeti kisebbség jogainak vé­delméről, és Úgy tűnik, hogy kompromisszum született a Duna ideiglenes vízellátásának kérdéséről is - bár ezt még jóvá kell hagynia a magyar parla­mentnek. Figyelemre méltó Meciamak a bősi vízerőmű kö­zös hasznosítására vonatkozó javaslata is. Tekintettel azonban a jelen­legi tényleges helyzetre, külö­nösen pedig arra, hogy Szlová­kiában Meciar mozgalma csak a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt segítsé­gével tud kormányozni, meg kell jegyezni - figyelmeztet a CTK budapesti különtudósítója -, hogy a mostani, kétségtelenül jelentős megállapodások értékét az idő mutatja majd meg. közötti kapcsolatok „nem any- nyira feszültek” , mint ahogyan azt a sajtó minősítette. Ennek alátámasztásaként szólt arról, hogy február 1-jén a román-magyar párbeszéd Strasbourgban folytatódik a két külügyminiszter találkozójával. Pozitívnak nevezte Kovács László külügyminiszterrel tartott találkozóját, amelyen szerinte abban különböztek az álláspontok, hogy a magyar partner a román kormány január gyalásokon született megálla­podást, amely a szigetközi ide­iglenes vízpótlásra vonatkozik. Kiss Elemér a továbbiakban bejelentette: a kormány a kul­tuszminiszter javaslatát elfo­gadva úgy döntött, hogy legké­sőbb 1996. szeptember elsején vezessék be a felsőoktatási tör­vény által előírt tandíjfizetési kötelezettséget, a hallgatói kompenzációs rendszerrel egye­temben. A kormány - a köztársasági elnök kezdeményezésére - tör­vényjavaslatot teijeszt az Or­szággyűlés elé a Büntető tör­vénykönyv módosítására. Az indítvány a Btk. nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport tagjai ellen elkövetett bűncselekmé­nyekkel kapcsolatos rendelke­zéseit kívánja kiegészíteni, il­letve módosítani, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően. (Folytatás az 1. oldalról) a másik alpolgármester Veszp­rémi Zoltán, illetve elálltak a jegyző felelősségre vonásának kezdeményezésétől is. H. Zs. * Komlón az önkormányzat in­tézményeiben 1643-an dolgoz­nak, azaz csaknem legnagyobb munkáltató a városban. Tegnap tárgyalta a képvi­selő-testület a város ez évi költ­ségvetésének irányelveit, Szarka Elemér polgármester ve­zetésével, amelyen a legna­gyobb vitát éppen ennek az in­tézményhálózatnak a fenntartá­sára fordítandó pénzösszegek, azon belül az önkormányzat kö­telezően ellátandó és vállalt fel­adatai kavarták. Tóth Sándor a polgármesteri hivatal pénzügyi irodájának ve­zetője elmondta, hogy a város hitelállománya közel 180 millió forint lesz az idén. Egyetértett a testület a kommunális, az ipar­űzési, az idegenforgalmi adó kivetésében, és az építmény adó emelésében is, és várhatóan emelkedik a lakások és nem la­kás céljáró szolgáló helyiségek bérleti díja is. Az emelések módjáról és mértékéről a február 1-jén 17.00 órakor a Városházán megtartantó közmeghallgatás után, a februári testületi ülésen döntenek. A becsülettel fizető bérlők érdekében megszorító lépéseket kívánnak tenni a fizetőképes, de hanyag bérlőkkel szemben, és megkezdik az intézmények új­bóli átvilágítását olyan finanszí­rozási fórma érdekében, amely takarékosabb, a báziscentrikus Csütörtök délután Bécsbe ér­kezett Kovács László külügy­miniszter. A magyar diplomácia vezetője röviddel érkezése után megkezdte tárgyalását osztrák kollégájával, Alois Mockkal. Este a két külügyminiszter kö­zös sajtóértekezletet tartott. Kovács László péntek reggel Erhard Busek alkancellárral, A Gyarmati István nagykövet vezette EBESZ-küldöttség há­romnapos látogatásra a csecsen válságövezetbe indul pénteken reggel. Az út célja a helyszíni tapasztalatszerzés. Ennek alap­ján határozzák meg a későbbi­ekben, hogy konkrétan miképp járulhat hozzá a szervezet a cse­csen válságnak az EBESZ de­mokratikus elvein alapuló, poli­tikai megoldásához. A küldött­ség tapasztalatait és javaslatait február 2-án, a szervezet Ál­landó Tanácsának bécsi ülésén vitatják meg. Gyarmati István, az EBESZ Az előre meghatározott négy órás ülésidő nem volt elég teg­nap arra, hogy a siklósi képvi­selő-testület megtárgyalja az előre kitűzött napirendi ponto­kat, mivel lényeges ügyekben, személyi kérdésekben is döntöt­tek a városatyák. Dr. Máté Já­nos polgármester rövid beveze­tője után került sor az önkor­mányzat alpolgármesterének választására. Titkos szavazással a javasolt képviselőt, dr. Simor Ferencet választották meg a posztra. Hosszas vita bontakozott ki a bizottságok kérdésében. Az ad hoc bizottság, valamint az egyik képviselő által előterjesztett bi­zottságokra tett javaslatot a képviselők elvetették, és a Kozma Sándor képviselő által tett javaslatot fogadták el. Esze­rint Siklóson négy önkormány­zati bizottságot állítottak fel: a pénzügyi ellenőrző, a gazda­sági, idegenforgalmi és vállal­kozói, a településfejlesztési, te­lepülésüzemeltetési, környezet­védelmi, infrastrukturális, va­lamint az intézményirányítási bizottságot. A bizottságok el­nökeiről is határoztak: a pénz­ügyi bizottság feje dr. Marenics János, a gazdaságié Vágvölgyi István, a településfejlesztésié Bemáth László és az intéz­ményvezetőié Nagy Pál lett. Az ad hoc bizottság elnöke, Nagy Pál ezek után ismertette a Szervezeti Működési Szabály­zat módosítására tett javaslatu­kat, melyet módosításokkal fo­gadtak el a városvezetők. Sz. A. majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél akkreditált nagykövetekkel ta­lálkozik. Bécsből még délelőtt továbbutazva Kismartonban a burgenlandi tartományi főnök­kel, Kari Stixszel folytat megbe­szélést. Az ausztriai program­ban még egy burgenlandi sajtó- értekezlet is szerepel. soros elnökének megbízottja a látogatás előtt a küldöttség moszkvai sajtóértekezletén el­mondta: önmagában is nagy je­lentőségű, hogy Oroszország lehetővé teszi az EBESZ sze­repvállalását egy belső konflik­tusban, amit esetleg sok fejlett nyugati demokrácia sem tenne meg. Orosz részről már csak azért is lehetővé tették a kül­döttség útját, mivel Moszkvá­ban úgy gondolják, hogy az EBESZ meg tudja adni azt a se­gítséget, amelyre Oroszország­nak szüksége van, s erre kész is a szervezet. Új szakasz a magyar-szlovák kapcsolatokban? Horn Gyula és Vladimír Me­ciar budapesti tárgyalásainak eredménye kétségtelenül azt a benyomást kelti, hogy jobb idők körvonalazódnak a magyar- szlovák kapcsolatokban. Bár a két kormányfő semmilyen do­kumentumot nem írt alá, sajtó- tájékoztatójukból nyilvánva­lóvá vált: erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy kölcsö­nös engedmények révén végleg lezárják a szlovákiai magyar ki­sebbség helyzetéről, a határok sérthetetlenségéről és a bős­nagymarosi vízerőműről folyó sokéves vitát - írta szerdán a CTK cseh hírügynökség. „Nyilván Magyarország és Szlovákia európai struktúrákba való, zökkenőmentes integráci­ójának szándékától vezettetve, Hóm és Meciar úgy döntött, hogy néhány hatékony politikai gesztust is tesz. így például megállapodtak, hogy a két or­szág külügyminisztere ugyan­aznap írja alá Strasbourgban a kisebbségek védelméről szóló keretszerződést”. ,,A két kormányfő nyilatko­zata alapján elmondható, a mai nappal elindítottak egy olyan Viorel Hrebenciuc a budapesti látogatásról Viorel Hrebenciuc, a román kormány főtitkára budapesti tárgyalásairól hazatérve az Oto- peni repülőtéren csütörtökön ki­fejtette: látogatása a párbeszéd szükségességét támasztotta alá, és azt bizonyította, hogy gyara­pítani kell a két ország közötti kapcsolat pozitív elemeit, a né­zeteltéréseket pedig „férfiasán, nyugodtan és elhamarkodottság nélkül, főleg pedig nagy türe­lemmel” kell megvitatni. Mint kifejtette, a két ország Irodák, üzlethelyiségek a városközpontban-gépkocsival is jól megközelíthető helyen­KIADÓK iroda, üzlet, bútorbolt vagy diszkont céljára is. Érdeklődni lehet: 72/312-191 ■"-------“I I A Grafológiai Intézet | I 8 órás | pénzügyi i adminisztrátort | I keres, nem dohányzó hölgy I személyében. I I | | Feltétel: érettségi, pénzügyi | I ismeret előnyt jelent Jelentkezés kézzel írott I fényképes önéletrajzzal. I I Cím: 7625 Pécs, Szőlő u. 20.1 TISZTELT VÁSÁRLÓNK! 1995. január 28. AMFORA SZOMBAT minden árura, minden vásárlónak 10 % ENGEDMÉNYT ADUNK! VEVŐKÁRTYA tulajdonosok 1995. január 31-éig a legnagyobb - 17 % - kedvezménnyel vásárolhatnak Boltjaink: 31.sz. Raktárüzlet 7631 Pécs, Verseny u. 3. Tel: 72/324-026 40.sz. Szaküzlet 7621 Pécs, Búza tér 4. Tel.: 72/318-067 SZÁMOLUNK AZZAL, HOGY ÖN IS SZÁMOL! Az ÁLLAMKÖTVÉNYEK vételi és eladási árfolyamai a Magyar Nemzeti Banknál: Dátum 95. január 26. Kötv. Vét. nettó Vét árihoz Eladási Eladási árihoz Felh. kamat árf. tartozó h. nettó ári. tart hozam jan. 26. % % 95/A 88.41 33.14 88.93 32.14 4.30 95/B 87.41 33.05 87.99 32.05 2.88 95/C 95/F 92.71 33.16 93.09 32.16 9.69 95/G 92.35 33.28 92.82 32.28 9.03 95/H 91.67 33.21 92.18 32.21 7.37 96/A 77.45 34.24 78.49 33.24 1.31 96/B 88.34 33.09 89.00 32.09 0.19 96/C 87.73 33.15 88.42 32.15 16.78 96/F 84.48 33.48 85.31 32.48 12.18 96/H 91.% 33.37 92.81 32.37 19.59 96/K 93.66 34.12 94.76 33.12 4.73 97/C 75.47 33.63 76.57 32.63 15.42 97/D 99.00­100.00­1.42 97/E 99.50 100.50­11.34 97/H 88.73 3105 90.13 31.05 16.71 97/J 99.50­100.50­2.79 97/K 99.00­100.00­12.80 98/A 99.00 100.00­22.46 98/D 99.00 100.00­5.43 A legkisebb megvásárolható címlet: 10.000 Ft. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap, átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. A megjelölt árfolyamok maximum 1.000.000 Ft névértékű kötvény vételére, illetve 3.000.000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. Az államkötvények megvásárolhatók: MNB Baranya Megyei Igazgatóság Pécs, Apáca u. 6. Bővebb felvilágosítással szolgálunk a 213-433-as telefonszámon. (417) O Újdelhi: Három nagy erejű pokolgép robbant csütörtökön az indiai Kasmírban egy sport­stadionban a Köztársaság Napja alkalmából rendezett ünnepsé­gen. A robbantásban hét ember meghalt, negyvenen megsebe­sültek. Az egyik bomba alig húsz méterre robbant fel a kor­mányzótól, aki azonban nem sé­rült meg. A második és harma­dik pokolgép a nézőkkel teli tri­bünön, illetve a stadion bejára­tánál robbant fel. O Kairó: Megszületett az am- mani palesztin-jordániai csúcs- találkozó első kézzelfogható eredménye: egy magas beosz­tású jordániai képviselő csütör­tökön közölte, hogy Jordánia összekötő irodát nyit Gázában. O Moszkva: Lehetséges, hogy Oroszország éberségét akarták próbára tenni a szerdai norvé­gjai rakétaindítással, vélekedett csütörtökön Borisz Jelcin. Az államfő, aki a közép-oroszor­szági Lipeckbe érkezve nyilat­kozott újságíróknak, dicsérte a katonákat, akik a legmagasabb szintű harckészültségről tettek tanúbizonyságot, követve a Norvégiában fellőtt rakéta útját. Megerősítette, hogy a rakéta az orosz partoktól távol, a Spitz- bergák térségében csapódott be. 20-án kiadott nyilatkozatát, ő pedig a két külügyminiszter február 1-jén következő talál­kozóját tekintette elsődleges fontosságúnak. Amikor arról kérdezték, mi­lyen hatást gyakorolt Chiuzba- ian román igazságügy-minisz­ternek az RMDSZ elleni eljá­rásra vonatkozó nyilatkozata, Hrebenciuc megjegyezte: „Nem normális dolog, hogy egy mi­niszter egy parlamenti pártot támadjon.” Kovács László Ausztriában EBESZ-küldöttség Csecsenföldre % * 1 r i «

Next

/
Oldalképek
Tartalom