Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
1995-01-27 / 26. szám
1995. január 27., péntek A mai nap üj Dunántúli napló 3 MEG TART A KÖTÉLHÚZÁS Mi az a minimálbér? Nem sikerült megállapodni a minimálbér emelésének ősz- szegében __ az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) január 23-i ülésén. Az újabb - január 27-i - forduló előtt természetesen folynak a találgatások: elmozdul-e a munkavállalói igény az eddigi 13 ezer 200 forintos szintről, illetve tesz- nek-e további engedményeket a munkaadók, akik a most érvényben lévő 10 ezer 500 forintot már „megfejelnék” egy ezressel. Dehát mi is voltaképpen a minimálbér? Ezt kérdeztük dr. Tóth Gábortól, a Munkaügyi Minisztérium bérmegállapodások főosztálya helyettes vezetőjétől.-A minimálbér az a legkisebb országosan garantált bérösszeg, amit minden munkáltató köteles megfizetni akkor, ha a munkavállaló a teljes munkaidőt (napi 8 órát) és á teljesítmény-követelményt 100 százalékban teljesítette. A rész- munkaidőben foglalkoztatottaknak a rövidebb munkaidő arányában kisebb lehet a garantált bére. A minimálbér egyike a Munka Törvénykönyvében foglalt a munkavállalókat védő úgynevezett minimumgaranciáknak.- Mondana hasonlókat?- Ilyenek például a leggyakoribb bérpótlékok (túlmunka-pótlék, éjszakai pótlék, műszakpótlék stb.) is, amelyeket a feltételek megléte esetén legalább a törvény szerinti mértékben kell megállapítani. Amikor például valaki túlmunkát végez, akkor a teljesített túlórákra meg kell kapja az alapbérét, és minimum az alapbér 50 százalékának megfelelő pótlékot is.- Visszatérve a minimálbérre: hogyan állapítják meg mértékét?- A Munka Törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a kormány az Érdekegyeztető Tanács egyetértésével dönt a minimálbérről. Az ÉT megállapodása szerinti minimálbért kormány- rendelet hirdeti ki. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség rendszeresen ellenőrzi, hogy a munkáltatók alkalmazzák-e a rendelet előrásait. Ha az ÉT-ben nem születne megállapodás a minimálbér növeléséről, akkor sajnos az érvényes összeg mindaddig változatlan marad, amíg nem jut egyetértésre a három szociális partner. A minimálbér fontos eleme a bérmeghatározásnak. Rendszeres növelése garantált béremelést biztosít a legalacsonyabb keresetű (minimálbérű) munka- vállalóknak, másrészt sok esetben alapja a kollektív szerződésekben meghatározott alapbér-rendszereknek, a garantált minimálbérnél magasabb alapbérek megállapításának. (Bár ma még Magyarországon - a fejlett piacgazdaságokhoz képest-jóval kevesebb az ágazati és a vállalati kollektív alapbér-megállapodás .)-Milyen egyéb számításokhoz szolgál mérceként az éppen aktuális minimálbér összege?- Például az induló egyéni vállalkozók társadalombiztosítási járulékának meghatározásához, ami jelenleg talán nem a legszerencsésebb módon szabályozott. Az említett vállalkozói körben a mindenkori január 1-jén érvényes minimálbér a járulék vetítési alapja, és ez érdekeltséget kelt abban, hogy lehetőleg ne január elsejétől emelkedjék a minimálbér. De említhetem a Bérgarancia Alapot is, amelynél szintén szerepe van az érvényes minimálbérnek. A munkavállalók elmaradt bérkifizetés miatti jogos követeléseinek kielégítéséhez (egy főre számítva) a minimálbér négyszeresének megfelelő összegig igényelhet visszatérítendő támogatást a fizetési gondokkal küszködő, felszámolás alatt álló munkáltató.-Mi a most folyó tárgyalások tétje, azon felül, hogy a munkavállalók érthetően ragaszkodnak az alacsonyan díjazott munkaerőnak a létminimumhoz jobban közelítő megfizetéséhez?- A minimálbérnek - a fentiekből is talán érzékelhetően - fontos a közvetlen szabályozó szerepe a bérmegállapítás rendszerében, másrészt a jelzésértéke az ágazati és vállalati szinten bértárgyalást folytató munkáltatók és szakszervezetek számára. Azt gondolom, hogy az ÉT-ben tárgyaló három fél (munkáltatói érdekképviseletek, szakszervezeti konföderációk, kormányzat) egyikének se lenne jó, ha az idén a minimálbér növelése túlzottan kitolódna vagy netán elmaradna. - schöffer Hajdani pécsi mészkőbányák tájrendezése Vissza nem térítendő támogatásért Pécs Önkormányzata három pályázatot nyújtott be a Központi Környezetvédelmi Alaphoz a bányavállalkozókra át nem hárítható elmaradt táj- rendezési feladatok teljesítésének finanszírozásához. Két pályázat a tájrendezés tervezésére vonatkozik: a Székely Bertalan úti, illetve a szamárkúti volt mészkőbányák esetében. Harmadikként a kivitelezés megvalósításához kértek támogatást a Bárány úti volt volt mészkőbánya rekultiválása érdekében. SZALAGAVATÓK PÉCSETT A zöld szín éretlen - a sárga érett Január és február a bálok ideje. Ekkor rendezik a gimnáziumok és szakközépiskolák is hagyományos szalagavató báljukat. Ezen a hétvégén is több pécsi középiskolában kerül sor erre a rendezvényre. Közel ötszáz negyedikesnek a gallérjára tűzik fel a színes szalagot. Az ember életének egyik legfontosabb eseménye a felnőtté válás. Önálló lesz; jövője szabad döntéseitől függ. Ennek a hosszú, olykor megpróbáltatásoktól sem mentes útnak a szalagavató lehet az első szimbolikus állomása. Mint Keszthelyi Gyulától, a pécsi Babits Mihály Gimnázium tanárától megtudtam, valaha zöld szalagot kaptak az érettségi vizsgákra készülő diákok, érettségi idején pedig sárgára váltották azt, jelképezvén a zöld színnel az éretlent, a sárgával pedig az érettet. Az idő múlásával - mint annyi minden más - megváltozott a szín, egyszerűsödött a jelkép, de a szalag megmaradt. Továbbra is jelzi, hogy viselője rövidesen elhagyja az alma matert. Inkább felnőttekhez hasonlít már, mint fiatalabb diáktársaihoz. Egy régi babona szerint aki elveszti szalagját, nem tud sikeres érettségi vizsgát tenni. Korábban többen ki is tűzték az avatástól az érettségiig, ma ennek a szokásnak már egyre kevesebben hódolnak. A pécsi Leőwey Klára Gim- názumban tegnap kezdődtek az ünnepélyhez kapcsolódó programok. Meglepetés volt a diákoknak egy a tanárok által készített és előadott, őket kifigurázó paródia. Mára szünetet kaptak a diákok, majd szombat délelőtt 10 órakor kerül sor a szalagtűzésre a pécsi Sportcsarnokban. A szalagavató bál 19 órakor kezdődik a már hagyományossá vált palotással. A Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola ma 16 órakor tartja szalagavatóját az Apáczai Csere János Nevelési Központban. Stefanits Cs. A svájci mobillift kiállta a próbát Tolókocsival is vonatra szállhatnak? Segítséget az önkormányzatoktól remélnek A kocsifeljárókra a járdákon és a bejárati ajtóknál is nagy szükség volna Fotó: Tóth A teljesértékű élet szerencsére korántsem csak az épek sajátja, ám számos lehetőségről a fogyatékosságuk lemondásra kényszeríti a csökkent képességgel élő embereket. A vonat például a tolókocsihoz kötött mozgáskorlátozottak számára nálunk még ma is elérhetetlen közlekedési eszköz. Ezúttal azonban kedvező változást előlegező hírekről számolhatunk be, ugyanis a Magyar Államvasutak Rt., a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségével karöltve már hozzálátott a feltételek előkészítéséhez: a fel- és leszállás kulcsa, az ún. mobillift mielőbbi adaptáláshoz. A hazai követelmények tükrében végül egy svájci gyártóra esett a választás, amely nemrégiben három hónapi próbatesztelésre ingyen rendelkezésre is bocsátotta a szerkezetet. A vizsga sikeresnek bizonyult, miután az Európa-szerte már korántsem az újdonság erejével ható svájci mobilliftet valamennyi kerekes tolókocsinál egyszerű és biztonságos, műszaki hiba esetén is balesetmentes megoldásnak találták. A nemzetközi menetrendek legtöbbjében egyébiránt már több esztendeje figyelmeztetnek is a kijelölt liftes járatokra. Eddig a jó hír. A könnyen és gyorsan mozgatható, de meglehetősen drága szerkezetek beszerzésére ugyanis napjainkban sem a vasút, sem az érdekképviseleti szervezetek zsebéből nem futja. Egy-egy lift ára a 600 ezer forinthoz közelít, de alkalmanként minimálisan - a célállomáson történő leszálláshoz is - kettőt kell megvásárolni. A kívánatos beruházáshoz ezért elsődlegesen a nagyvárosok ön- kormányzataitól várnak segítséget, de a különböző cégek támogatására is számítanak, hiszen a lift mellesleg reklámhordozóként is gurulhatna. A MÁV Rt. mindehhez anyagi kedvezményeket biztosítana, másfelől vállalná a berendezések üzemeltetését, karbantartását, őrzését és tárolását is - erősítette meg Perger Imre, a MÁV Rt. főosztályvezetője, majd hozzátette, akár ki- sebb-nagyobb átalakításokkal is gondoskodna a kijelölt vonatok megközelíthetőségéről. A segítő szándékú cégek, polgárok jelentkezését pedig Szabó János, & MEOSZ (Budapest, San Marco u. 76.) főtitkára várja. Egyelőre a tágas utastérű Inter City jöhetne szóba a tolókocsis utaztatáshoz. Kezdetben ezért csak a fővárost Péccsel, Miskolccal, Kecskeméten át Szegeddel, májustól pedig Győrön át Szombathellyel és Sopronnal összekötő vonatpárokon alkalmazhatnák. A szándék jogosságát remélhetően senki nem firtatná, az anyagiak dolgában mégis elkedvetlenítő a. j ókora kérdőj el. Tröszt É. Kettő plusz kettő A szakmunkásképzés új perspektívája Február középfokú közepén lezárul a oktatási intézményekbe történő jelentkezés határideje. Mi most néhány általánosan érvényes tudnivalóról tájékoztatjuk a szülőket és a diákokat, valamint a szakirányú képzés nem annyira közismert formájának, a 2 plusz 2 évfolyamos rendszernek néztünk utána. A szakmunkástanuló intézményekbe és a szakközépiskolákba jelentkező tanulóknak egy jelentkezési lapot kell kitölteniük, melyen három iskolát tüntethetnek fel. A lapot az általános iskola az első helyen feltüntetett iskolának küldi el, ahol március 10-ig döntenek a kérelemről. Ha azonban a tanuló ide nem nyer felvételt, az első helyen megjelölt iskola március 14-ig továbbítja a lapot a második helyen feltüntetett intézménynek. Ez az iskola aztán március 27-ig dönt, majd nemleges válasz esetén március 30-ig továbbítja a lapot a harmadik helyen megjelölt iskolának, ahol április 10-ig döntenek. Az iskolaigazgatók május 10-e után a tanév első napjáig rendkívüli felvételi eljárást írhat ki. Ebben az eljárásban a tanulók új lapot tölthetnek ki, melyet az iskolaigazgató öt napon belül köteles a megjelölt iskolának továbbítania. Fontos, hogy a tanuló jelentkezési lapját a szülő is aláírja, ha kiskorúról van szó. Az elutasításról az iskola értesti az iskolát, a tanulót és a szülőt. Természetesen bármelyik iskola döntése ellen benyújtható kérelem, de csak akkor, ha az utolsó helyen feltüntetett iskola értesítése is megérkezett már. Amint a pályaválasztási tájékoztatóból kiderül, szinte valamennyi baranyai szakmunkás- képző beindítja a ’95-ben kezdődő tanévben a 9. osztályt. Vajdicsné Gubritzky Magdolna, a mohácsi 502. sz. Radnóti Miklós Ipari és Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatója elmondta, hogy a 9. osztály lényegében egy szakmai orientációs csoport. Itt 2 plusz 2 évfolyamos képzési rendszer keretén belül a tanulók az első két évben közismereti tárgyakat tanulnak, majd 3. és 4. évben szakmai elméleti tárgyakat, valamint intenzív gyakorlati képzésben is részesülnek. Elmondta az igazgatónő azt is, hogy most még indíthatnak hagyományos hároméves képzést is, de ’96-tól már mindenképpen kötelező lesz a 9. osztály beindítása, s a négyéves képzési forma. Eperjesi Zsuzsanna, a pécsi 508. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy a szülők sajnos bizalmatlanok még ezzel a képzési formával szemben. Részint azért, mondta, mert azt hiszik, hogy valamilyen, az általánost gyenge eredménnyel befejezők számára indított, felzárkóztató tanfolyamhoz hasonló kezdeményezésről van szó. Pedig a 9. és 10. osztály anyaga a szakmunkás- képző iskola rendes tananyaga, legalábbis addig, amíg a NAT meg nem jelenik. Éperjesi Zsuzsanna elmondta azt is, hogy 1996. szeptember 1-től, a közoktatási törvény értelmében 16 éven aluliak szakmai képzésben nem vehetnek részt, tehát ettől kezdve már nem lesz lehetőség a hagyományos szakképzésre a nyolcadik osztály elvégzése után. Ebből következik az, hogy ekkor csak a 10. osztályt elvégzettek jelentkezhetnek szakmát tanulni. Az átmenet időszakában ezek száma korlátozott lesz, ezért a most 9. osztályba járók és a ’95-ös tanévben oda jelentkezők lehetősége igen kedvező lesz. Eperjesi szerint egyéb előnyei is vannak ennek a rendszernek: két évig nem kell munkahelyet biztosítani a fiatalnak, nem végez fizikai munkát 16 éves koráig, nem kell 14, évesen dönteni a pályáról, hiszen a 10. osztály elvégzése után más szakmunkásképzőben is folytathatja tanulmányait, s választhat az Országos Képzési Jegyzékben szereplő 600 szakma közül. Cseri László 21 ezer új lakás épült 1994-ben Ugyanannyi, 21 ezer új lakást építettek az országban az elmúlt évben, mint a megelőző esztendőben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel. A jelentés továbbiakban megállapítja, hogy 1990 óta évente egyötödével csökkent a lakásépítés. Ehhez képest jelentős változásként értékelik, hogy az elmúlt évben nem épült kevesebb lakás, mint egy esztendővel korábban. A lakosság ugyan önerőből nem épített több lakást, mint a korábbi esztendőkben, ám az önkormányzatok, állami szervek által épített lakások száma csekély mértékben nőtt. A megyék felénél növekedést mutatnak a számok, s ez a növekedés meghaladja a 10 százalékot. Általában a dunántúli megyékben készült több lakás, mint korábban. A különféle okokból megszüntetett lakások száma az elmúlt évben 5067 volt, 12,5 százalékkal több, mint 1993-ban. Budapesten 791, a városokban 2323, a községekben 1953 lakás szűnt meg. Tavaly összesen 1543 üdülőt, nyaralót építettek az országban, ez 6,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Budapesten mindössze hat, a vidéki városokban 512, a községekben pedig 1025 üdülő épült. Olajszőkítők őrizetben Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a csanádapácai olaj- szőkítés ügyben, melynek során ötmillió liter háztartási tüzelőolajat „változtattak át” motorolajra - tájékoztatta az MTI munkatársát Tibori István, a Vám- és Pénzügyőrség Békés megyei nyomozóhivatalának parancsnokhelyettese. A vizsgálat decemberben kezdődött a hivatal adatai s a lakosság bejelentései alapján. A gyanúra az adott okot, hogy a csanádapácai Széchenyi Termelőszövetkezet műtrágya-raktára környékén feltűnően sok tartálykocsi fordult meg. A szövetkezeti raktárban három hete tartott vizsgálat során a nyomozók lefoglaltak 25 000 liter savazott olajat, megtalálták a tüzelőolajból motorolajat „szőkítő” művelet segédeszközeit. A savazást a tsz-raktárban lévő 50 köbméteres tartályban végezték el. A nyomozás során jutottak el a vámosok két Csongrád megyei, valamint egy helyi, Békés megyei, az olajszőkítéssel alaposan gyanúsítható személyhez. Nevüket a nyomozást vezető vámtiszt az eljárás érdekében, valamint a gyanúsítottak családtagjainak biztonságára tekintettel nem közölték. A nyomozás eddigi adatai szerint az elmúlt évben több mint ötmillió liter háztartási tüzelőolajat tároltak az apácai tsz-ben, azt éjszakánként savaz- ták, majd elszállították. Az olaj- szőkítést végeztető, a tartályt bérlő fantomcég könyvelése is előkerült. A csanádapácai olajszőkítők működése nyomán az eddig föltárt adatok szerint mintegy negyedmilliárd forint áfa- és fogyasztásiadó-bevétel- től esett el az állam.