Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-19 / 18. szám

10 aj Dunántúli napló Társadalom 1995. január 19., csütörtök Klub-élet Beremenden Beremend község 2960 főt számláló település. Munkaké­pes lakosságának többsége a BCM Rt. dolgozója. A gyár pri­vatizálása óta lényegesen meg­csappant létszámmal folyik az üzemmenet. A létszámcsökkentés fő oka, hogy a BCM Rt. a férfi dolgozó­inak 55 éves kortól, a női dol­gozóinak 50 éves kortól kor­kedvezményes nyugdíjaztatást biztosít. Ennek a ténynek egye­nes következménye, hogy az utóbbi időkben alaposan meg­nőtt a nyugdíjasok száma. Az elmúlt napokban találkoz­tam a klubjuk vezetőjével, Mol­nár Jánossal. Rövid beszélgeté­sünk során megállapodtunk ab­ban, hogy elmegyek a soros rendezvényükre. Szerencsémre korábban ér­keztem az összejövetel helyszí­nére, mert így láthattam, hogy szépen megterített asztalok vár­ták a vendégeket. A nyugdíja­sok szatyrukban meglapuló po­gácsákkal és süteményekkel ér­keztek. Mire a Beremendi Általános Iskola diákjai elkezdték műso­rukat, addigra a Művelődési Ház dugig megtelt. A műsor után beszélgettem Molnár Já­nossal, aki elmondta: a klub 1994. októberében alakult meg Beremend lakosaiból - 620 fő a nyugdíjas, közülük 285-en klubtagok. Tagságuk határozata alapján kéthetente van rendez­vényük. A klub célja, hogy tag­jaikat kiszakítsa a megszokott környezetükből és különböző programot biztosítson szá­mukra. A klub alapszabályzata alapján 50 forint díjat fizetnek a tagok, mely fizetési kötelezett­ség megtörténtét a tagsági iga­zolványban rögzítik. A klub főbb támogatói: a helyi önkor­mányzat, a Dózsa Mgtsz, és a BCM Rt. A 15 fős elnökség ha­vonta ülésezik, ahol a követ­kező rendezvényeiket vitatják meg. Novemberben csatlakoztak a Nyugdíjas Kamarához, azzal a céllal, hogy a nyugdíjasok or­szágos szintű érdekeinek képvi­selete érvényesülhessen. Csalló János A hét végén a kertvárosi Jó és frissben 95 forintért adták már a krumplit, 20-szal többért, mint a piacon. De lehet, hogy mire e sorok napvilágot látnak, már a piaci krumpli ára is köze­líteni fogja a százast. Elké­pesztő! A legfontosabb hazai népélelmezési cikk ára mára már átlépi (vagy éppen utoléri?) a cukorét, eléri a benzinét, drá­gább az almánál, s halljuk, hogy krumpli behozatalára szorulunk már az év elején. Hogyan, hát a mezőgazdaság ennyire nem tudta megtermelni a hazai szük­ségletet? Pedig sokan emlék­szünk még rá, hogy 1945-ben, a háborút követő, igazán nehéz esztendőben nem volt hiány krumpliból. Még nem érett meg bennük a változás. Oly rövid idő telt el azóta, hogy nem munkába szó­lítja őket reggel az ébresztőóra, hogy nem üdvözli őket minden reggel a kórház portása. Évtize­deket töltöttek a Baranya Me­gyei Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórházban, s ez évtől nem dolgoznak. Elkezdték a nyugdíjas idejüket. Horváthné Szász Gizella 17 éves volt, amikor belépett a kórház kapuján. Kényszerből ment dolgozni - édesapja állás­talan maradt, a családnak szük­sége volt keresőre - és ismeret­ség révén itt kapott munkát. Magántanulóként folytatta a gimnáziumot később elvégezte a nővérképző és a laborasszisz­tensi tanfolyamot. Hét évig dol­gozott osztályon, aztán átkerült a laboratóriumba és 32 év munka után innét is ment nyug­díjba.- Gyermekorvos szerettem volna lenni, de a körülményeim másként alakították az életem - mondja. - Visszagondolva az elmúlt évtizedekre, egy cseppet sem érzem magam csalódott­nak. Végülis gyermekek köze­lében dolgozhattam, méghozzá egy nagyon jó közösségben. No persze éhínségről most sincs szó, a százforintos krumpli mellett sem, csupán nyugtalankodik az ember. Mert ha az örök menedéket jelentő krumpli is kezd átcsúszni a „lu­xuskategóriába”, - ha mást nem is, hát eszünk krumplit, az min­dig van - akkor már baj van. Bizony baj van, hiszen a krumpli hirtelen hiánya és beje­lentetlen „árváltozása” meg­előzte a bejelentetteket, vagyis az energia, a telefon, a posta, a közlekedés, a hőszolgáltatás és egyebek áremelését, ez pedig bizonyossá teszi, hogy az utób­biak sora tovagyűrűzik az élet minden területére. Vagyis 1995-ről változatlanul azt mondhatjuk jellemzésül, ami Hosszú ideig rendszeresen visz- szalátogattam a csecsemő osz­tályra. Osztályokról lévén szó egy kissé elkalandozunk az élettör­ténetétől, s a beszélgetésbe be­kapcsolódik Nagy Lajosné is, aki szintén az elmúlt év végén ment nyugdíjba. Nem lehet a gyermekkórházról és az osztá­lyairól úgy beszélni, hogy ne kerüljön szóba dr. Péley Iván tanár úr. Érdekes módon még az ilyen „apróságok” is megmarad­tak az emlékezetükben, mint az injekciózás, amikor a nővéri feladatot jelentő injekciós tálcát ő készítette elő, ő kapta fel és vitte, miközben az ajtónál előre engedte a nővért. Szakmai fel- készültsége, fáradhatatlansága és csendes szigorúsága sokuk számára jelentett példát. Sokat tanultak tőle, akik vele dolgoztak. Pedig akkor egészen mások voltak a körülmények. A nagy változás az utóbbi évek­ben kezdődött a gyermekkór­házban, amikor megkezdték az épületek rekonstrukcióját, a korszerű műszerek beszerzését, amikor nyitottabbá vált az in­tézmény.- Mi még a kinyitott szekré­nyajtó mögött öltöztünk - em­Krumpli alapigazságként még az „átkos- ban” született, vagyis hogy rosszabb az előzőnél, de jobb a következőnél. Istenem, de jó is lenne ezt végre már fordítva mondani! Ám egyelőre még ott tartunk, hogy a döcögve haladó vonatunkból még mindig egyre távolibbnak tűnik az alagút vége. Bajban vagyunk hát, derül ki a krumpli árából és mindabból, ami január 1-jén ránk zúdult. Ezért is éreztem talminak az ob­iigát újévi jókívánságokat, amikből most is csőstül jutott osztályrészünkül. De milyen jó is lett volna eme csalóka jókí­lékezik Nagy Lajosné Hanusz Rozália, akit mindenki Csöpi- ként ismer a gyermekkórház­ban.- Mi Gyuláról származtunk Pécsre - mondja Nagyné. - A férjemet ide hozta a munkája, s nekem is el kellett mennem dolgozni. Én is ismeretség ré­vén kerültem az egészségügybe. Azt sem tudtam: képes leszek-e ezt csinálni. Rövid idő alatt ki­derült, hogy nagyon szép munka, amire véletlenül vállal­koztam, s nem is volt más mun­kahelyem. A nagyobb lányom is ezt a hivatást választotta, nő­vér a Honvéd kórház égési osz­tályán. Horváthné 39, Nagyné 32 év munka után búcsúzott a gyer­mekkórháztól. Mint mondják, nagyon szép ünnepségen kö­szöntek el tőlük, s nincs olyan nap, hogy ne jutna eszükbe a gyermekkórház. Tudják, hogy maradhattak volna, ha akarnak. De ez munka elnyűvi az embert, s ilyen helyen fáradtan nem szabad dolgozni. Még akkor sem, ha nagyon kellene a pénz, hiszen a nyugdíjuk ennyi idő után 14 - 16 000 forint között lesz. Török É. vánságok közepette egy ap­rócska tett, ami bizonyította volna, hogy ez a kormány nem csak az elnevezésében más az előzőeknél, s hogy valóban megérintette a szociális érzé­kenység szele. Eveken át figyeltük az éveleji parlamenti nagy számháború­kat, amik az éppen időszerű nyugdíjemelés körül zajlottak. Azt hittük, hogy most másként lesz. De nem! Pedig milyen szép is lett volna, ha ez a kor­mány a szigorító intézkedések­hez mellékelt volna egy kedvja­vítót is a nyugdíjasoknak, a leg­nagyobb magyar választói kö­zösségnek: a januárban kifize­tendő januári nyugdíjemelést. Mennyivel könnyebben elvi­Az energia áremelés miatt nagyon nehéz helyzetbe került személyeknek energia ártámo­gatást ad a kormány. Az Érdek­egyeztető Tanáccsal történt egyeztetés alapján a következők részesülnek ebben a támogatás­ban. Azok a 60 éven felüli nyugdíjasok, akiknek a nyug­díja nem haladja meg a 12 000 Ft-ot. Azok az I. és II. rokkant­sági csoportba tartozó nyugdíja­sok, valamint rokkantsági jára­dékban részesülő személyek, akiknek az ellátása nem haladja meg a 12 000 Ft-ot. Három, vagy több gyermek után családi pótlékban része­sülő, valamint egyedülálló szü­lők. Munkanélküli járadékban ré­Megbeszélésre ajánl egy té­mát a különböző nyugdíjas szervezeteknek, egyesületeknek Kovács József, a Baranya Me­gyei Diabétesz Egyesület el­nöke. Nevezetesen azt, hogy miként lehetne a nyugdíjasok többségének rendszeresen lehe­tővé tenni, hogy olyan - az egészségük védelme érdekében fontos - témákat, amelyek so­kukat érintik sokkal nagyobb számban hallgathassanak meg, mint eddig. Gondolatának kiinduló­pontja, hogy a megye számos településén egymás után ala­kulnak a cukorbetegek klubjai - legközelebb, február 1-jén Pé­csett alakul egy újabb -, ame­lyek tagjai rendszeresen össze­jönnek, megbeszélik az éppen időszerű gondjaikat, meghall­gatják a szakorvosi tanácsokat, vagyis nagyobb biztonságérzet­tel és jobb kedvvel viselik mindazt, ami egy ilyen beteg­séggel együtt jár. Ugyanakkor tudják, hogy a nem speciális alapon szervező­dött klubokban is rendszeresen vannak egészségügyi előadá­sok, más-más témákról. De mi­selhető lett volna várni az elke­rülhetetlen terheket annak tuda­tában, hogy ott a velük egyidejű járandóságnövekedés is. De nem így lett, s ezt az igaz­ság szerint nem is róhatjuk fel a kormány, vagy a nyugdíj- biztosítási önkormányzat hibá­jául, hiszen a törvény betűje szerint jártak el, amikor válto­zatlanul márciusi feladatként fogták fel az idei nyugdíjemelés tárgyalását, persze így is időt nyerve néhány milliárd forint kamatmentes tovább használa­tához. C sak az a baj, hogy a krumpli nem várt, az már most, ja­nuár derekán marja, falja a maj­dani emelt nyugdíjat. Hársfai István szesülő személyek, ha a járadék összege nem haladja meg a 10 000Ft-ot. A támogatás ösz- szege havi 600 forint, amely március, április, május, június, valamint november és decem­ber hónapra jár. A támogatást folyósító szer­vek hivatalból, az alapellátással - nyugdíj, családi pótlék, mun­kanélküli ellátás - egyidőben küldik meg a pénzt az érintet­teknek. A támogatásra nem jogosult, de az energia áremelés miatt nehéz helyzetbe került csalá­doknak az települési önkor­mányzatok lakásfenntartási tá­mogatást állapíthatnak meg a helyi rendeletben foglaltak alap­ján. ért menjen egy nyugdíjas mond­juk pont a cukorbetegségről előadást hallgatni a saját klub­jába, amikor ők - mármint a cu­korbetegek - ugyanezt szerve­zik, ráadásul rendszeresen, és közvetlen tapasztalataik is van­nak a betegségről. És miért ne mehetnének ők, cukorbetegek egy-egy alkalommal máshova, ahol éppen arról esik szó, ami őket valamiért érdekli. Arra gondol, hogy ha sike­rülne a különböző címszó alatt szerveződött, de sok tekintetben rokon feladatokat megcélzó egyesületek, klubok törekvéseit összehangolni, akkor talán hasznosabban és nem utolsó­sorban olcsóbban tudnák mind­azt megvalósítani, amit most egyedül igyekeznek elérni. Távolról sem új szervezet lét­rehozásában gondolkodik, ha­nem a lehetőségek és a teendők összehangolásában. Épp ezért kéri, hogy akik fantáziát látnak ebben az ötletben, azok febru­árban jelezzék vissza, hogy szí­vesen leülnek a részletekről be­szélgetni. A Baranya Megyei Diabétesz Egyesület címe: Pécs, Apáca u. 15. T. É. KETTEN A GYERMEKKÓRHÁZBÓL Elmúltak a szép évek Csak szépre emlékeznek, Horváthné Szász Gizella (balról) és Nagy Lajosné, a pécsi gyermek- kórház nyugalmazott dolgozói Müller Andrea felvétele Energiaár támogatás Márciustól havi 600forint Együtt többre mehetnének! Az egészség minden nyugdíjasnak fontos A partvonalon kívül A z eset még akkor történt, amikor a lépten-nyomon hirdetett nagybetűs szeretet ko- rát-idejét-divatját éltük, úgy ka­rácsony táján. Egyik ünnepie- sen dekorált áruházunk élelmi­szerosztályán kopottas ruhában öreg matróna tipegett tanácsta­lanul a konzolok között. Bal karján elnyűtt szatyra, viharvert ritikülje, jobbjában - meglehet, tán már csak egyetlen támasza - sétabotja. Összehúzott szemhéjai árul­kodtak arról, hogy szemüveget visel, azazhogy viselne, ha kita- pinthatatlan okból, az is lehet hiúságból nem hagyta volna otthon. így arra kényszerült, hogy meggömyedve, szinte az orra elé varázsolva az árukat vizslassa azok minőségét, fajtá­ját, legfőképpen pedig árait. Csakhogy a fránya sétabot eb­ben erősen akadályozta. Fiata­los lendülettel csapta hát a hóna alá s így vizsgálódott tovább. A vásárinak is nevezhető forga­lomban persze így komoly aka­dályt jelentett. Az amúgyis szűkre szabott utcácskában mel­lette elmenni alig lehetett. Egy fiatalember mégis megpróbálta. Kevés sikerrel. A bot kiálló vé­gébe ütközött, mire a fogantyú lesöpört pár doboz teát a tartó- állványról. Az idős hölgy riad­tan nézett körbe, felelősséget érezve a történtekért. Az állvá­nyok mellett tartózkodó 40-50 év körüli felvigyázó eladónőbe mintha villám csapott volna belé, olyan fürgévé vált. Azon­nal a tett színhelyén termett s felemelt hangon kezdte szidni az öreg hölgyet. A néni most már ijedten hátrált, de mert a ki­szolgáló hirtelen a háta mögé került, a terepet elhagyni nem tudta. Eközben a felvigyázó sztentori hangon rendelte oda a közelben unatkozó tanulólányt, mondván, tegye helyre a dobo­zokat, amiket „ez az öreglány” söpört le a polcokról. Mindeközben nem szűnt meg szidalmazni, ócsárolni tettéért az ártatlan vevőt. A kislány ál­mos unalommal, láthatóan kedvtelenül fogott hozzá a rend- teremtéshez s csak úgy fog­hegyről, ám mindenki számára hallhatóan jegyezte meg, hogy „hogy lehet valaki ilyen hü­lye?”. Ekkor szorult ökölbe a kezem, s bár azonnal közbe akartam lépni, megvártam, mi­lyen reakciót vált ki a közép­korú eladónőből ez a minősíthe­tetlen megjegyzés. Az eladónő gúnyosan elmosolyodott és mintegy bátorítóan azt mondta: „Mit vársz egy ilyen vénlány­tól?” Odaléptem a fiatal tanuló­lányhoz és sziszegve kértem, kéijen bocsánatot a nénitől. A kislány láthatóan megszeppent, ám jött a felmentő sereg az el­adónő személyében.- Rokona a hölgynek? - kér­dezte.'- Neih - válaszoltam -, de a hölgy vaíákinek az édesanyja, nagyanyja lehet, s ezért, no és a korát tekintve is tán több tiszte­letet érdemelne.- Akkor jöjjön ide az a valaki és vigye el innen a hölgyet! - fejezte be hátat fordítva a dis­kurzust az eladónő. „Csak” ennyi történt, semmi több. Valaki valamikor (illene tud­nom ki és mikor) azt mondta, egy társadalom erkölcsét, tisz­tességét, életrevalóságát és em­berségét az a tény határozza meg, miként bánik az öregek­kel. Most nem kívánok ókori példákra hivatkozni. A görög és római világ azóta is okulásként szolgáló erkölcseire, törvénye­ire. Hiszen a kutatók még ma is találnak ősemberi közösségek­ben, fejletlen civilizációban élő népeket, ahol az öregek tiszte­lete a legfőbb parancs. De mert a feltett kérdés, hogy „hogy lehet valaki ilyen... ” válaszolatlan maradt, s itt úszik a levegőben, mint őszi pókfo­nál, most megpróbálom meg­magyarázni, hogyan is lehet. Korán kell születni, meg kell élni egy, esetleg két világhábo­rút, látni és elszenvedni kell az ember elembertelenedését, a nyomort, a szegénységet, a nél­külözést, kórházi ágyon kell fo­hászkodni a tán soha vissza nem nyerhető egészségért, harcolni kell, egyre ádázabban a min­dennapi kenyérért, el kell veszí­teni sokakat azok közül, akiket szerettünk, akik szerettek ben­nünket, lassan elfogyóban kell legyenek barátaink, szeretteink száma, egyszer csak fel kell éb­rednünk, hogy már-már egyedül vagyunk. Látnunk kell társaink nehéz harcát a mindennapokért, karácsony közeledtével szét kell bontanunk agyonmosott puló­verünket, hogy a foszló szálak­ból újat köthessünk, tudomásul kell venni, hogy már nem fé­rünk bele a csapatba, hogy már csak a partvonalon kívül van számunkra hely, s hogy han­gunk is annyira elaggott, hogy már a bíztatásként elsuttogott szavak gyenge hullámai sem jutnak el a pályán lévőkhöz. El kell temetnünk ábrándjainkat, vágyainkat, amelyek az egykor álmodott áldott öregkor csodá­latos képét festették előttünk. Egyáltalán nem kedves El­adónő és még kevésbé kedves Tanulólány! így és még számta­lan más okból lesz az ember olyan, hogy már csak gör­nyedve tudja kibetűzni a felira­tokat, hogy már csak színét vesztett táskával a karján tud részt venni abban a sürgő-forgó mozgásban, amit Életnek ne­veznek, pontosan így! E s bár kimondhatatlanul ha­ragszom Önökre, valahogy mégis szánom Önöket, hogy nincs Édesanyjuk, Nagyanyjuk. Ha pedig van, akkor őket szá­nom, akiknek a pályán kívül kell szemlélniük az Önök hara­got gerjesztő magatartását, fel­háborító viselkedését. Bokrétás András 4 4 á 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom