Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-19 / 18. szám

1995. január 19., csütörtök Közélet üj Dunántúli napló 11 Közös (n)evező? MEGSEMMISÍTENDŐ 510 TANK Harckocsiból szög Javára válik a haderőcsökkentés mindenkinek, Magyaror­szágnak különösen, hiszen 1995 november 14-ig meg kell sem­misítenie ugyan néhányszáz kiszolgált tankot, a feltételek mégis olyanok, hogy eközben akár a hadsereg korszerűsítésére is le­hetőség nyílik. Pornói Imre ezredessel, a Haderő Csökkentési Információ és Ellenőrző Központ igazgató-helyettesével beszélgettünk. Viharos vizeken evezett, éviekéit az elmúlt esztendők­ben hazai sajtónk; talán ezért is kapta az újságírók hét végi tanácskozása azt a címet, hogy „Egy csónakban”. A viharok a választások óta csöndesülni látszanak, a tépett vitorlákat itt is, ott is javítgatják, újra cseré­lik - a tájékoztatás műhelyei­ben normalizálódni látszik az élet. Tragikus megosztottság? A tanácskozás egyik jeles elő­adója mégis azt a várakozást fogalmazta meg, hogy az eszmecsere föloldja vagy lega­lább enyhíti az újságírótársa­dalom „tragikus megosztott­ságát”. Tiszteletre méltó, de vitatható az óhaj. Egyrészt, mert megtapasztaltuk: a mo­nolit, közös alapon és felépít­ményen nyugvó sajtó hitelte­len és hatástalan. Másrészt, mert ha az egész társadalom megosztott (márpedig az), hiú remény azt várni, hogy sajtó-tükre egyformán láttas­son mindent. A Gyermek- és Ifjúsági Ér­dekegyeztető Tanács megalaku­lását hosszú vita előzte meg. Ez már-már kormányzati válság­hoz vezetett, hiszen a Tanács létrejöttét Fodor Gábor minisz­ter is ellenezte. A tárca vezetője azt kifogásolta, hogy az új szer­vezet feladata alapvetően a mi­nisztérium hatáskörébe tar­tozna, így nincs szükség egy másik, a miniszterelnök által felügyelt ifjúsági érdekképvise­letre. A szervezet ettől függetlenül létrejött,s a megállapodást alá­író felek már a kezdet kezdetén hangsúlyozták: a kulturális tár­cát mindenképpen bevonják a munkába, csakúgy, mint a szakminisztériumokat, amelyek szintén sokat segíthetnek az if­júságot érintő gondok orvoslá­sában. De az még nem dőlt el, hány szervezet delegálja majd küldötteit a tanácsba. Amint azt dr. Koncz István, címzetes ál­lamtitkár elmondta, hamarosan A közoktatás tankönyveinek nagyobb részét, azaz 58 száza­lékát megjelentető Nemzeti Tankönyvkiadó elindította az 1995/96-ra megrendelt 12 mil­lió darab könyv nyomtatását. Idén 40 új tankönyvlistás kiad­vánnyal jelennek meg a piacon. A nyomtatást július végéig sze­retnék befejezni - mondta Ab- rahám István, a Nemzeti Tan- könyvkiadó vezérigazgatója. Közös vízijármű? Minden hasonlat sántít, biceg a csó­nak-hasonlat is. A tömegtájé­koztatás vizein lassan már megszámlálni is bajos, annyi a ladik, a csónak, a dereglye és az egyéb vízi jármű. S mind­egyik más-más lapáttal, más-más stílusban, más-más legénységgel sokféle irányba húz ... S ez nem tragikus. In­kább természetes. Hol dől el a csónakverseny? Kár volna tagadni, az írott szó emberei szakmai belügyeiket szívesen föltranszformálják országos közüggyé. Akkor is, ha a nyájas olvasót viszálya­iknál vagy béküléseiknél alig­hanem jobban érdeklik az olyasfajta apróságok, hogy mondjuk mennyi lesz a villa­mosjegy ára. A sajtó-csóna­kok vízi párviadalával sem tö­rődik. Mert tudja, hogy a ver­senyt végül is egyedül ő dönti el. Amikor megáll a stand előtt és megveszi az újságot. Vagy nem veszi meg .. . Bajnok Zsolt kiderül, hány oldalú lesz a gya­korlatban a kerekasztal. A szervezet nem titkolt szán­déka, hogy a törvénykezésben megpróbálja érvényesíteni a fia­talok érdekeit. Kidolgoztak egy 101 pontból álló feladat gyűj­teményt, amely a legfontosabb „követeléseket”, változtatni va­lókat foglalja magába. Érdemi munkát előreláthatóan február végén végezhet legkorábban a testület, addig ugyanis még ki kell dolgozni az ügyrendet és a részletes munkatervet. Arra a kérdésre, hogy lesz-e önálló költségvetése a GYIÉT-nek, dr. Koncz István elmondta: egyelőre a kulturális tárca fedezi működési költsége­iket. Külön irodájuk sincs, s nincs szükségük munkatársi csapatra sem. Arról, hogy a mi­niszterelnök mennyire vesz majd részt a munkában, Koncz István elmondta: a kormányfő amennyire ideje engedi, jelen lesz az üléseken. Szalóky E. Tavaly október végére az or­szág bruttó külső adóssága 28,1 milliárd dollárt ért el, miközben a nettó adósságállomány értéke 18,7 milliárd dollár volt - kö­zölte a jegybank alelnöke. Hárshegyi Frigyes elmondta, hogy az MNB és a kormány együttes külső adóssága 15,3 milliárd dollárra rúgott, ugyan­akkor az MNB 7 milliárd dollár devizatartalékot halmozott fel.- 1992-ben lépett életbe az Európai Hagyományos Fegyve­rekről Szóló Szerződés, melyet a volt Varsói Szerződés tagálla­mai, illetve a NATO tagorszá­gok írtak alá, az utódállamok­kal együtt 30-an. A másik fontos dokumentumot az Európai Bi­zalmi és Biztonságerősítő Érte­kezleten, Bécsben 59 ország írta alá: főként olyan államok, me­lyek egyik katonai tömbhöz sem tartoztak. Milyen harcászati eszközökre vonatkoznak ezek a megállapodások ?- Öt kategóriára: harcko­csikra, péncélozott szállító harc­járművekre, 100 mm. feletti tü­zérségi eszközökre, harci heli­kopterekre, valamint harci repü­lőgépekre. Az aláíró országok­ban a meghatározott limit feletti mennyiséget ezekből az eszkö­zökből 1995. november 14-ig meg kell semmisíteni. 1992-ben Magyarországnak 1345 harcko­csija volt, ebből megtarthatunk 835-öt. 1995-ig meg kell sem­misítenünk 510-et. Összehason­lításképp: Szlovákiának az 1992. évi 901-ből 423-at kell megsemmisítenie - 478 marad­hat -, Romániának pedig a 2966-ból 1375 harckocsija ma­radhat.- Milyen ipari létesítménye­ket érint a program ?- Érintve vannak például a gépgyárak, köztük a Gödöllői Gépgyár, ahol harci járműveket javítottak, de csökkentés eze- setben a harckocsik megsemmi­sítésére vonatkozik, nem dolgo­zói létszámcsökkentésre.- Milyen megsemmisítési módszereket ír elő a szerződés?- Különféle rendelkezéseket tartalmaz. A harci eszközök csak meghatározott módszerek­kel semmisíthetők meg. Mi szétvágjuk a harckocsikat, csö­veket, stb., a lengyelek például vasgolyókkal zúzzák szét. A tankok olyan fém-ötvözetekből készülnek, amiket a megsem­misítés után nem lehet már ugyanerre a célra felhasználni, ezért beleolvasztják őket. Ka­pát, szöget, stb. lehet utána ké­szíteni ebből az olvasztott fém­ből. De a harci eszközök néhány százalékát polgári célokra is át lehet alakítani. Az oroszok pél­dául szívesen élnek ezzel a lehe­tőséggel, mert az ő éghajlatu­kon a terepviszonyaikon jól hasznosíthatók az ilyen átalakí­tott járművek. Vontatót, külön­leges tűzoltó járművet lehet ké­szíteni belőlük.-A haderőcsökkentés harci repülőgépekre is vonatkozik.- Nálunk zömmel védőva­dászrepülőgépek vannak, és nem támadók. Engedélyünk 180 darabra szól. Mivel ennél kevesebb ilyen gépünk van, a szerződés alapján nem kellene megsemmisítenünk egyetlen repülőt sem, de egy párat a kor­szerűtlenségük miatt leselejtez­tünk. Harci helikopterből vi­szont csak 39 van, és 108-at tarthatunk, úgy hogy elképzel­hető, hogy ezekből vásárolni fogunk - a csökkentés ellenére!-Az óévben kétezerrel keve­sebben vonultak be a hadse­regbe, mint 1993-ban. Ez is a haderőcsökkentéssel függ ösz- sze?- Nem. A hadsereg létszáma 100 ezer lehet, ezzel szemben most 75 ezren vagyunk. Itt még további létszámcsökkentés is várható. Ez persze már saját be­látásunk szerint történik.-Lehetséges, hogy a hagyo­mányos harci eszközök csökken­tése egy újabb minőségi, esetleg mennyiségi növekedésbe csap át később?-A védelmi eszközöknél a minőségi fejlesztés elképzel­hető.- Mi történik akkor, ha vala­mely ország nem tartja be a szerződést?- Kifejezett szankciók nin­csenek, de külügyi vonalon rög­tön tiltakozna a többi ország. Erre még nem volt példa, re­mélhetőleg nem is lesz.- Hogy néz ki az ellenőrzés a gyakorlatban ?- Hollandiában létrehoztak egy komputeres szolgáltatást erre a célra. Minden ország kö­teles jelenteni, ha 10 százalékos vagy annál nagyobb változás történt haderőiben, az új fegy­vereket pedig rendszeresítés előtt be kell mutatni. Ezt fel­ügyeli az Egyesített Konzultá­ciós Csoport Bécsben. Ők el­lenőrizték előzetesen is, mely ország, milyen haderőkkel, esz­közökkel rendelkezik, ki mit próbál esetleg letagadni, de csak minimális elétérések vol­tak. Korábban minden ország­nak voltak már felmérései a többi ország haderejéről, és Bécsben kimutatták, ha a lea­dott lista nem egyezett a többi ország által jelzettel.- Mi a célja az Európai Biza­lom és Biztonságerősítő Érte­kezleten aláírt dokumentumok­nak?- Az aláírók, összesen 59 or­szág, csak adatszolgáltatásra kötelezettek, de haderőcsökken­tésre nem. Itt másfajta ellenőr­zést végzünk: pl. vannak ért­ékelő látogatások, 5 évente kö­telező reptérlátogatások. Ma­gyarországon legutóbb szep­temberben volt ilyen Kecske­méten.- Van-e fejlemény a vegyi és biológiai fegyverek ügyében?-Hágában most folynak a tárgyalások a vegyi fegyverek­ről, az ellenőrző szervezetekről. A szerződés megkötése a közel­jövőben várható, és polgári ve­gyi üzemekre ugyanúgy kiterjed majd, mint katonai raktárakra. Párt helyett mozgalom Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) Jörg Haider elnökletével hétvégi linzi rendkívüli kong­resszusán nevet változtatott: az új névből kikerül a „párt” és az „osztrák” szó, s marad a „sza­badság”, amelynek magyarra lefordíthatatlan német válto­zata, a „Die Freiheitlichen (F)” utalás a liberális, szabadságba­rát irányvonalra. Jörg Haider el­lenszavazat nélkül elfogadott javaslata abból a meggondolás­ból indult ki, hogy az eddigi párt ezentúl mozgalomként fog működni. Az „osztrák” szó el­hagyása miatt azonban sokan bírálták Haidert. Rakétavédelmi rendszer Moszkva neheztelésének adott hangot amiatt, hogy Was­hington nem értesítette előzete­sen Oroszországot egy taktikai rakétavédelmi rendszerrel foly­tatott kísérletről, s csak az ame­rikai sajtóban megjelent jelenté­sek után tájékoztatta az orosz vezetést. Az orosz külügymi­nisztérium illetékese hétfőn fel­hívta a figyelmet arra, hogy a kísérlet egybeesett a rakétavé­delmi rendszerek szétválasztá­sáról folytatott tárgyalásokkal. Botrány fenyeget Kínos botrány fenyegeti a vi­lág egyik legnagyobb légitársa­ságát, a British Airwayst, ha bebizonyosodnak egyik rek­lámszakemberének állításai, amelyek szerint a cég sokallja a hirdetéseiben feltűnő „etnikai jellegű arcokat”. A The Sunday Times hasábjain nyilatkozó rek- lámfilm-rendező közölte: a Bri­tish Airways utasította őt arra, hogy „kevesebb fekete, ázsiai, keleti vagy zsidó” színészt al­kalmazzon a hirdetésekhez. Agrársiker A német agrárgazdaság re­kordot ért el tavaly a kivitelben. Jelentősen sikerült növelni az Európai Unió országaiba és a Kelet-Európába irányuló expor­tot is. 1994-ben tíz százalékkal nőtt a német agrártermékek ki­vitele, a nem végleges adatok szerint meghaladta a 34 milliárd márkát. Bár a kivitel döntő ré­sze - tavaly mintegy hetven százaléka - az EU tagországa­iba irányul, egyre nagyobb sze­repet játszik a kelet-európai piac. A magyar mezőgazdaság visszaesése mellett az aktív né­met piacpolitika is szerepet ját­szott abban, hogy míg Magyar- ország három éve hétszer annyi agrárterméket adott el Németor­szágban, mint amennyit vásá­rolt, tavaly a magyar export csak valamivel több mint más- félszerese volt az importnak. Hány szögletű az ifjúsági kerekasztal? Adósság Tankönyvek Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésnek megfelelően Gödöllőn befejezték az előírásban szerepelt harc­kocsik megsemmisítését Igazságszolgáltatás az igazságügyben Megyei bíróságok vezetői ellen indított vizsgálat kapcsán most szembesült hosszú idő után először a közvélemény azzal a ténnyel, hogy az igaz­ságszolgáltatásban is „gyarló emberek” dolgoznak, s a való­ban szigorúbb erkölcsi, etikai normák mellett is lehetnek er- kölcsi-etikai-fegyelmi ügyeik. A dr. Vastagh Pál igazságügyi miniszter által kezdeményezett fegyelmik ügyében az illetékes tanács döntéséig teljes a hírzár­lat. De arról, hogy bírók, ügy­védek, közjegyzők esetében milyen problémák vetődnek fel, Fluckné dr. Papácsy Edit közigazgatási államtitkár kész­ségesen ad tájékoztatást:- A magyar jogrendszer mindenkivel szemben azonos eljárást ír elő. Egyetlen kivétel, hogy a hivatásos bírák ellen - a tettenérés kivételével - csakis a köztársasági elnök jóváhagyá­sával lehet büntetőeljárást kez­deményezni. Az ilyen eset rendkívül ritka és inkább csak közlekedési ügyekben fordul elő: ha egy bíró nem fékez idő­ben a zebránál, elüt egy gyalo­gost és testi sérülést okoz, ak­kor ezért büntetőjogilag épp úgy felelnie kell kell, mint bárki másnak.- Ügyvédi körökből elké­pesztő esetekről hallani. Állító­lag a pénz, a bűnözési hullám több, korábban becsületes jog­tudót is „elsodort".- Jóideje dolgozom már az Igazságügyi Minisztériumban és elmondhatom, hogy az itt dolgozó bírók, köztisztviselők körében ilyen esetre nem derült fény. Közjegyzőkkel kapcsola­tosan is rendkívül ritkán merül fel a bűncselekmény gyanúja. Ami az ügyvédeket illeti, a kamarákhoz, illetve a miniszté­riumhoz inkább a képviselet el­látásával kapcsolatos panaszok érkeznek. A megszaporodott panaszokat bizonyos értelem­ben indokolja az ügyvédek lét­számának jelentős növekedése is.-Milyen jellegű panaszok­ról van szó?- Az ügyfelek a leggyakrab­ban azért nyújtanak be panaszt, mert az ügyvéd hanyagságból, vagy feledékenységből nem ment el a tárgyalásra, lekésett bizonyos eljárási határidőket, ami a gyakorlatban annyit je­lent, hogy mondjuk nem adta be időben a fellebbezést. Gya­koribb eset, hogy az elvesztett per után megvádolják az ügy­védet azzal, hogy nem tett meg minden tőle telhetőt a siker ér­dekében. Nos, a határidők el­mulasztása miatt valóban jogos a panasz és az ügyvédi kamara felelősségre is vonja a tagjait. Ilyen esetben az ügyfeleket le­hetőleg kártalanítani kell, ami elsősorban anyagi kártérítést jelent, mivel utólagos jogi ren­dezésről már nemigen lehet szó. A másik eset az alaptalan panaszok kategóriájába tarto­zik: nagyon nehéz megállapí­tani az ügyvéd vétkességét mondjuk elveszített per esetén, hiszen az ügyféllel az ügy inté­zésére és nem a per megnyeré­sére szól a szerződés. Egyéb­ként súlyosabb fegyelmi vétség esetében a kamara kizárhatja az ügyvédet tagjai sorából.-Hallani olyan híreket is, miszerint súlyos bűncselekmé­nyekbe - orgazdaságba, lakás­panamákba - is belekeveredtek ügyvédek és ügyvédjelöltek, de ezeket az ügyeket nem a helyi­leg illetékes, hanem távolabbi székhelyű bíróság tárgyalja . . .- Sajnos az utóbbi években valóban előfordultak ilyen ese­tek. De a távolabbi tárgyalás oka nem a „mundér becsülete” miatti titkolódzás, hanem az lehetett, hogy a helyi bíróság, ahol az ügyvéd korábban gyak­ran tárgyalt, az elfogulatlanság érdekében másik bíróság kije­lölését kérte. N. Zs. 200-250 hajléktalannak, il­letve átmenetileg krízishely­zetbe került rászorulónak tálal­nak naponta egy tál meleg ételt Székesfehérvárott január 30-ától a kedden átadott nép­konyhán. A városi krízisköz­pont kiegészítéseként felépített létesítmény nappali melegedő helyiségként is szolgál, fedelet jelent azok számára is, akik csak az éjszakai menhelyen tudnak meghúzódni. A csaknem 10 millió forintos beruházáshoz 2,5 millió forintot pályázat út­ján nyert el az intézmény. Az adagonként mintegy 75-80 forint értékű nyersanyag­ból előállított egy tál, tartalmas ételt a város egyik étterme szál­lítja és tálalja. Az étkeztetettek számát később a krízisközpont anyagi helyzetének megfele­lően bővíteni szeretnék. Székesfehérvárott mindeddig az egyik városi étteremben ebé­delhettek az ingyenes étkezte­tésre jogosult rászorulók. A népkonyha jellegű, egy tál éte­les módszer azonban kedvezőbb megoldást jelent, ugyanannyi pénzből ugyanis többen juthat­nak meleg ételhez. A 120 ezer lakosú városban a becslések szerint mintegy 300-400-an élnek fedél nélkül. Közülük csaknem nyolcvanan találnak menedéket a négy épü­letben működő hajléktalan szál­lókon, s 30-nak jut hely az éjjeli menedékhelyen. A szállásokon élők mintegy harmadának rend­szeres jövedelme van, egyhar- maduk rendszeresen végez al­kalmi munkát, sokan pedig csa­lád nélkül élő rokkant nyugdíja­sok. A krízisközpont elsősorban rájuk gondolva tervezi egy al­bérlők házaként működő szálló létrehozását, ahol a jövedelmi viszonyaiknak megfelelő téríté­séért a hajléktalan szállókénál kulturáltabb körülmények kö­zött, saját szobáikban élhetné­nek a jövedelemmel rendel­kező, tehát önmaguk ellátására képes egyedülállók és családo­sok. 4" i l i i Népkonyha és melegedő

Next

/
Oldalképek
Tartalom