Új Dunántúli Napló, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)

1995-01-19 / 18. szám

1995. január 19., csütörtök Városaink uj Dunántúli napló 7 Jótékonysági bál az iskolában Néhány évvel ezelőtt a Szi­getvári Állami Gazdaság azzal a céllal hozta létre a város lakóte­lepi általános iskolájában a Gyermekvilágért alapítványt, hogy ezzel is segítse az intéz­ményben az informatika, a nyelvi, a háztartási ismeretek oktatását. Hála a támogatók né­pes táborának az alapítvány va­gyona eddigi rövid létezése el­lenére is igen jelentősen gyara­podott, így évről évre több cél megvalósítására nyílt lehetőség. Az alapítvány sem tétlenke­dik ha pénzszerzésről van szó, mert idén is megrendezik a ha­gyományos farsangi-jótékony­sági bált február 11-én, szomba­ton, 19 órai kezdettel a Szent István lakótelepi iskolában. A rendezvényről bővebb tá­jékoztatást a 73/311-309-es te­lefonon, vagy személyesen az iskolában kaphatnak az érdek­lődők. Megjelent a Szigetvár és Vidéke Már kapható a Szigetvár és Vidéke című városi lap leg­újabb példánya, amelyben töb­bek között az alábbiakat olvas­hatják:- Szigetvár polgármesteré­nek újévi köszöntője-Beszámoló az önkormány­zati választárói- Karácsonyi hangversenyek- Átvilágítás, ötven évvel ez­előtt-Tudományos emlékülést rendeztek Nagy Szulejmán szü­letésének 500. évfordulója al­kalmából. Játékos sportvetélkedő Január 13-án a Szigetvár és Térsége Diáksport Bizottság szervezésében Szentlőrincen rendezték meg az alsótagozato­sok érdekes, játékos sportvetél­kedőjét. Összesen hat csapat vett részt a hangulatos váltóversenyeken. Az első helyezést a szentlőrinci Ifjúság úti iskola csapata sze­rezte meg, második lett Nagy- peterd, harmadik-negyedik he­lyen pedig a szigetvári Tinódi és a szentlőrinci I-es iskola csa­pata végzett. Az oldalt összeállította: Hajdú Zsolt Hirdetésfelvétel Szigetváron Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet szigetvári, dencsházai, ibafai, kétújfalui, mozsgói, nagydobszai, somogyapáti, szent- lászlói és somogyhár- ságyi kirendeltségei Búcsú az Oroszlántól Debreczeni Károly, az étterem vezetője nyugdíjba vonul-A kulturált vendéglátáson túlmenően mindenkor köteles­ségemnek éreztem, hogy kollé­gáim és beosztottaim szerény megélhetését is biztosítsam - foglalta össze rövid hitvallását Debreczeni Károly, az Oroszlán étterem vezetője , aki ezekben napokban vonul nyugdíjba. Debreczeni Károly több, mint húsz évig - az étterem kia­lakítása óta - vezette Szigetvár legpatinásabb éttermét. Ezidő alatt az étterem külsőségeiben többször is megújult, és ezekről a megújulásokról Debreczeni Károly sem maradhatott le, aki igyekezett mindig alkalmaz­kodni a korhoz és a helyi köve­telményekhez. A hetvenes években, amikor a város művelődési házát lebon­tották, felvállalt az étterem bi­zonyos közművelődési felada­tokat is. Ezen missziós munká­ját megtartotta mind a mai na­pig. Evekig szervezték itt a filmvetítéssel egybekötött va­csoraesteket (gasztromozit), rendszeresen helyet adott az ét­terem a különböző pódium mű­soroknak is. Az épület falai között volt számtalan divatbemutató, tánc­gála, családi est, de rendeztek itt jótékonysági estet a menekültek javára. Ä minden év szeptembe­rében megrendezendő „Zrí­nyi-lakoma” vacsoraestek az országhatáron kívül is ismertek, és elismertek. A város fiatal­sága az Oroszlán étterem ven­dégeként ismerte meg a hazai pop és rock élet számos kiemel­kedő alakját. Hetente egy alka­lommal még ma is ifjúsági diszkó színhelye az étterem. Amikor szükség volt rá, Deb­reczeni Károly mindig segített. Déli szomszédaink belháborúja idején a Szigetváron tartózkodó menekültek étkeztetését is fel­vállalta, ezen kívül számtalan esetben biztosított kedvezmé­nyes étkezést iskolai diákcso­portoknak is. Nem véletlen, hogy a filmforgatók is rátalál­tak. A Kisváros című filmsoro­zat egyik helyszíne az étterem sörözője.- Nyugdíjas éveimre csak magánéleti terveim vannak, ezek közül is első helyen áll a szőlőm művelése, a borral való foglalkozás. Szeretem a zenét, illetve végre elolvashatom azo­kat a számomra érdekes köny­veket, amiket eddig elfoglaltsá­gom miatt nem vehettem kézbe. Az étterem új vezetője, Bo­nusz János elmondta, hogy színvonalas étterem kialakítását tervezi. A külső-belső felújítás már februárban megkezdődik.- Nem csak építészetileg, ha­nem tartalmában is meg kívá­nom újítani az éttermet. Megtar­tom a korábbi jó hagyományo­kat, 150 főig továbbra is válla­lom családi estek, esküvők és egyéb táncos mulatságok, va­lamint pódium műsorok meg­rendezését. Változatlanul helyet kínálok különböző konferen­ciák, illetve lakomák résztvevő­inek. A hazai és külföldi cso­portok számára a megszokott ízek mellett új ételek meghono­sítását is tervezem. Az étterem idei évi első ren­dezvénye: itt bonyolítják le a Forgács Béla sakk emlékver­seny különböző fordulóit, min­den héten kedden és csütörtö­kön. Á. A. Az étterem nyugdíjas vezetője Debreczeni Károly (balról) és utódja Bánusz János Fotó: Läufer L. Elismerésre méltó úszósikerek-Szigetváron 1991. októbe­rében alakult a diák úszócso­port, amely a 25 éve elfelejtett hagyományokat kívánta újjáé­leszteni. Áz elmúlt három év tapasztalata, a szülők és a gye­rekek önfeláldozó magatartása győzött meg arról, hogy a fiata­lok sportolási lehetőségeinek bővítése és az egészséges élet­módra nevelés lehetőségeinek biztosítása érdekében egyesü­letté kell alakulnunk - mondja Gáspár Györgyné, az egyesület vezetője. Az elnökasszony örömmel számolt be arról, hogy a Delfin Egyesület 1994. január 11-én kelt bírói ítélettel nyert hivata­los cégbírósági bejegyzést.- Sajnálatos módon minimá­lis támogatásban részesült eddig egyesületünk. Strand hiányában az elmúlt két évben Pécsre, Harkányba, Szentlőrincre és Sellyére hordtuk gyermekeinket heti egy alkalommal, hogy víz­ben is tudjanak edzeni. A mos­toha körülmények ellenére 1994-ben a megyei diák olimpia döntőjében Gáspár Zsolt har­madik, Urbán István és Szőke Aliz hetedik helyezést ért el. A szigetvári strand megnyitá­sával a gyerekek részére biztosí­tottá vált a heti öt edzés lehető­sége. Ennek eredménye rövid időn belül megmutatkozott a teljesítmények javulásában is, mert az év második felében or­szágos szintű versenyekre is meghívást kapott a csapat. A pénzhiány itt is közbeszólt, mert sajnos csak kis létszámú együttes képviselhette a várost ezeken a megméretéseken.- Versenyzőink becsületesen helytálltak, középmezőnyben végzett csapatunk, de egy-két kiemelkedő teljesítmény is szü­letett egyéni és csapatverseny­ben egyaránt. A Kaposváron megrendezett Adorján József emlékversenyen 8 diák képviselte Szigetvár csa­patát. Az országos szintű verse­nyen, a kis létszámú csapat az előkelő nyolcadik helyezést szerezte meg, megelőzve ezzel a teljesítménnyel a Bonyhád SE és a kaposvári Delfin SE csapa­tát. Szekszárdon, a Tolna megyei Nyílt Úszóbajnokságön, amely szintén országos rangú verseny, 200 méteres mellúszásban Kul­csár Géza 9. és Gáspár Zsolt 10. helyezést ért el.- Az egyesület fennállása óta elmúlt egy év és a helyi körül­mények pozitív változása lehe­tővé tette annak bizonyítását, hogy tehetséges gyerekek van­nak Szigetváron, akikre érde­mes felfigyelni és nagyobb el­ismerést, támogatást érdemel­nének. Szerintem az egyéni el­ismeréseken túlmenően a vá­rosnak is hírnevet szereznek a gyerekek és már országosan is felfigyeltek a csapatra. Az Apáczai Nevelési Központban megrendezett évadzáró ver­senyen is eredményesen szerepelt a csapat SZIGETVÁR EGYIK ALPOLGÁRMESTERE: Varga Ervin Az újonnan megalakult kép­viselő-testület egyik első teen­dője volt az új alpolgármesterek megválasztása. Áz alakuló ülést követő tanácskozáson a városa­tyák Varga Ervint választották meg az egyik alpolgármesteri posztra.- Az önkormányzati képvise­lőségre természetesen készül­tem, számítottam rá, hogy eb­ben a ciklusban sikerül bejut­nom a testületbe. Négy évvel korábban mindössze néhány szavazaton múlott, hogy alul­maradtam „ellenfelemmel” szemben. Az alpolgármesteri posztra nem készültem, de kö­szönöm képviselőtársaim bi­zalmát, azon leszek, hogy a ké­sőbbi gyakorlatban is megszol­gáljam ezt. Varga Ervinhez tartoznak a szociálpolitikai ügyek, a kul­túra, sport, egészségügy kérdé­sei, illetve ezen területek felka­rolása.- Igyekszem segíteni a pol­gármestert, hogy mielőbb kor­rekt, pontos információkhoz juthasson bármely témában, il­letve ezen ismeretek alapján megalapozott és körültekintő döntések születhessenek. A vá­ros vezetése nyitott, demokrati­kus és törvényes munkára tö­rekszik, valamint közelebb sze­retnénk kerülni az itt élőkhöz, szeretnénk jobban megismerni életüket, nehézségeiket, porb- lémáikat városi szinten. Ennek érdekében több fogadóórát szervezünk, a lehetőségekhez képest többet szeretnénk talál­kozni az emberekkel fórumo­kon, megbeszéléseken, külön­böző egyeztetéseken. Terve­zem, hogy alpolgármesterként részt veszek a képviselők foga­dóóráin is. Ingadozó vállalkozói kedv Alig két hónapja adták át a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szigetvári területi irodá­ját. Az irodát rövid működése alatt mind többen keresik fel. Szilágyi Szilárd irodavezetőtől legtöbben mikrohitelek felvéte­léhez, egyéni vállalkozás indítá­sához kértek eddig segítséget. A vállalkozói igazolványok kiadá­sáról készített összesítés alapján megállapítható, hogy a rendszer- váltást követően megugrott a vállalkozói kedv. Amíg 1990-ben 304 egyéni vállalkozó kért igazolványt, addig 1994-ben ez a szám lecsökkent 167-re. A csökkenés oka összetett. A zömmel munkanélküliekből ki­kerülő vállalkozóknak egyre csökken a kedvük az üzlet bein­dításához, kevesebb a megfelelő tőkéjű és szakértelemmű pá­lyázó. De magyarázható ez a je­lenség azzal is, hogy egyes diva­tos vállalkozási formák mint pl. a kereskedelmi ügynöki kör telí­tődött a térségben. A városban jelenleg 800 vál­lalkozó van, ezek zöme (52 szá­zaléka) a szolgáltató szférában helyezkedett el. A kereskede­lemben munkát találókkal együtt arányuk 80 százalék. Ebből is ki­tűnik, hogy a többség eladni akar és nem új értéket előállítani. A 20 százalékos termelői arány miatt is kedvezőtlen a térség gazdasági helyzete. Fellendülés csak akkor várható, ha elmozdu­lás lesz a termelői oldal javára. Ács Attila Az idősebbek eredményei már figyelmet érdemelnek Tavaly, december 17-én - már negyedik alkalommal - rendezték meg a szigetváriak Pécsett, a Nevelési Központban a Dél-Baranyai Úszószövetség évadzáró versenyét, ahol a leg­eredményesebb leány és fiúver­senyző részére első ízben adtak át vándorkupát. Az év legeredményesebb le­ány versenyzője 1994-ben Győri Ildikó lett, második Pus­kás Natália, harmadik Túri Petra. A fiúknál a legeredmé­nyesebb versenyző Gáspár Zsolt, második Bürge János, harmadik pedig Kulcsár Géza lett.- Ezt a lehetőséget is fel­használva szeretnék köszönetét mondani dr. Vlaskovics József­nek, akinek létrejöttünket kö­szönhetjük; a Harkány SE veze­tőségének és szülői munkakö­zösségének, akik mindenben, maximálisan támogatják egye­sületünket, valamint Pruzsina Istvánnak, aki bevezette szülő­inket a versenyszervezés és le­bonyolítás rejtelmeibe, tapasz­talataival jelenleg is támogat bennünket. Köszöntet szeretnék mondani egyesületünk és ver­senyzőink nevében azoknak a vállalkozóknak és szervezetek­nek, akik céljaink elérésében támogattak bennünket. Keres­sük azokat a szponzorokat, akik tevékenységünket értékelik és megfelelő anyagi támogatást tudnak nyújtani ahhoz, hogy legjobb versenyzőink 1995-ben az Olimpiai Reménységek Vá­logató Versenyén és az Orszá­gos Bajnokságon részt vehesse­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom