Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1994-12-31 / 359. szám
6 aj Dunántúli napló Felsőoktatás - tudomány 1994. december 31., szombat A PÉCSI KISEBBSÉGI INTÉZET ALAPÍTÓJA Dr. Faluhelyi Ferenc j ogászprofesszor Nagy gyász érte a pécsieket 1944 karácsonyán: búcsút kellett venniük a köztiszteletben álló, nemzetközi hírű jogásztól, dr. Faluhelyi Ferenctől. Temetésére a karácsony utáni napon került sor a szovjet katonai parancsnokság támogatásával kísérték utolsó útjára a neves tudóst a - mai nevén - Hunyadi úti lakásából és a szánon vontatott koporsó után az egyetem vezetői, tanítványai, sok tisztelője haladt a nagy hóban. Nagyváradon született 1886. október 29-én, de iskoláit Pécsett, a ciszterci gimnáziumban végezte. Szegény sorsú, jó tanuló lévén, instruá- lásból tartotta fenn magát. Főiskolai tanulmányokat a püspöki jogakadémián folytatott, a doktori cím elnyerése után 1909-1911 között ügyvédjelölt volt, majd 1911. június 6-án a nagykanizsai járásbírósághoz került joggyakornoknak, 1913 júniusában a fiatalkorúak győri felügyelő hatóságának titkárságával bízták meg. 1914 áprilisában nevezték ki ügyészségi megbízottnak a győri járásbírósághoz, Pécsre a jogliceumhoz október 22-én került vissza, rendkívüli tanárnak. A politika, a magyar közjog, a nemzetközi jog és jogbölcselet nyilvános rendkívüli tanára lett 28 éves korára. Az első világégés idején előbb anyagi büntetőjogot, majd büntető eljárásjogot adott elő. Az egyesített bírói-ügyvédi oklevelet a fővárosban 1916. novemberében szerezte meg, 1921-ben pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen a nemzetközi jogból nyert magántanári képesítést. A pécsi püspök még ez év augusztusában nyilvános rendes tanárnak nevezte ki. Amikor Pozsonyból az Erzsébet Tudományegyetem idekerült, a nemzetközi jogi tanszék vezetésével bízták meg. Résztvett a hágai, varsói, párizsi nemzetközi jogi értekezleten, mindegyiken föl is szólalt. Munkatársa volt az „Annual Digest of Public International Law Eases” c. angol nyelvű kiadványsorozatnak, a jogesetek egyedüli hazai tudósítója. A göttingeni egyetem 1937/38-as téli szemeszterére háromhavi előadássorozat tartására hívta meg, melynek végén az egyetem köszönetét fejezte ki néki. Tagjai sorába választotta a londoni Grotiu Sosciety, a lengyel Miczkewicz Társaság pedig választmányi tagsággal tisztelte meg. Számos hazai és külföldi tudományos társaság rendes és levelező tagja volt. Megalapította hazánk első kisebbségi intézetét. A tanítványok segítségével lankadatlan szorgalommal gyűjtötte egybe a magyarságról szóló külföldi cikkeket, tanulmányokat, s gondja volt a határainkon túl élő magyarság életének figyelemmel kísérésére is. Mint a nemzetközi jogi szeminárium igazgatója, 1926-ban elindította az intézet kiadványsorozatát, amely évenként sok új, fiatal szakembernek adott publikálási lehetőséget. A Kisebbségi Körlevél szintén az ő szerkesztésében jelent meg. A harmincas évek végén a határainkon túl élő és alkotó magyar írók, jogi és közgazda- sági szakemberek meghívásával megrendezte a Kisebbségi Kulturnapokat, amelyek mindig nagy érdeklődést váltottak ki. Főbb művei közül ki kell emelni az 1918-ban írt „Az örök semlegesség és a világháború” és a „Magyarország békeszerződései”, az 1926-ban alkotott „Magyarország közjoga” c. munkáját. Sokat tett az egyetemért, a városért, segítette a tehetségek fölkarolását, társadalmi megbízatásokat is vállalt. Egykori lakásának, a Hunyadi u. 61. sz. háznak a kerítésén a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület és a Janus Pannonius Tudomány- egyetem 1989-ben emléktáblát avatott, s ott a neve a volt Egyetemi Tanári Bérház falán 1994-ben leleplezett emléktáblán is. Egykori tanítványa, munkatársa, dr. Bédi Imre a közelmúltban könyvvel adózott munkásságának. Dr. Vargha Dezső Orvosként a vasút szolgálatában Kemény fegyelem nélkül nem lehet emberek ezreit rábízni senkire Pa egykori kollégák nemrég köszöntötték 75. születésnapja alkalmából. Nem felejtették el, pedig már 15 éve nyugdíjas. Amikor elérte a nyugdíj-korhatárt, egy napot sepi dolgozott tovább. De sokan próbálták rábeszélni! Akik együtt dolgoztak vele, csak a tisztelet hangján emlékeznek róla. Még azok is, akiknek nézeteltéréseik voltak vele, mert mindent elnézett, mindent meg tudott érteni, csak a hanyagságot, a késést, a megbízhatatlanságot nem. Ha valaki a Mecsek-oldalban épült gyönyörű házát nézi, azt gondolná, itt gazdag ember lakik, vagy legalábbis olyan, akinek nincsenek gondjai. A valóság, hogy teljesen egyedül él. Egyetlen fia nyolc éve infarktusban meghalt, feleségét 4 éve embólia vitte a fia után. A nyugdíjból csak egy szoba fűtésére futja, itt is legfeljebb 15-16 fokot engedélyez magánaké Dr. Hahn Elemér belgyógyász szakorvos, hosszú évekig volt Pécsett a MÁV Rendelőintézet vezetője. A háromnegyedszázados születésnap apropójából beszélgettünk. Amikor megemlítettem, azt tartják róla, hogy ő volt, aki a MÁV rendelőintézetet felfejlesztette, elhárította.-Nem engem illet ezért az elismerés, hanem az elődömet. Az én érdemem talán csak any- nyi, hogy sikerült a szakmai színvonalat emelni. A múltról beszélgetünk.-A Pécsi Erzsébet Tudományegyetemen végeztem 1943-ban. Akkor még így hívták az egyetemet. A végzés után a belgyógyászati klinikára jelentkeztem. Felvettek díjtalan gyakornoknak. A díjtalan gyakornok fizetést nem kapott, csupán kosztot, s esetleg szállást. De ennek is örülni kellett. Volt olyan is, hogy díjtalan tanársegéd. Nagy szerencséje volt annak, aki átkerülhetett a fizető státuszba. Később az un. kiskasszából kaptunk némi zsebpénzt. A kiskasszába gyűjtötték a nem biztosított betegek által fizetett ápolási díjat. Nekem sikerült átkerülni a fizetett státuszba. Itt szereztem meg a szakvizsgámat, s kaptam meg az adjunktusi kinevezést. 1956-ban megszűnt a Honvéd Kórház, és megyei kórház lett. Én ide jöhettem dolgozni. Pár év múlva kiderült, a Honvéd Kórház megszűnése csak átmeneti állapot volt, 1960-ban visszavette a honvédség. Az akkori igazgató egy darabig elnézte, hogy civilként dolgozzak, de sokáig nem lehetett fenntartani ezt az állapotot. S mivel én semmiképp nem akartam katona lenni, mennem kellett. Nem volt más álláslehetőség, mint a Munkácsy utcai rendelőintézet. Onnan kerültem aztán a MÁV Rendelőintézet élére. Szerettem ott dolgozni. Hallatlanul becsültem a vasutasokat a megbízhatóságuk, fegyelmezettségük miatt. Kemény fegyelem nélkül nem is lehet emberek ezreit rábízni senkire. A rendelőintézetbe is csak akkor jöttek, ha tényleg baj volt. Nem én voltam ott a nagyfőnök, - tiltakozott, amikor mégiscsak a szakmai nívó javulásáról faggattam -, mert a MÁV Egészségügyi Szolgálatnak van Meghitt otthonának kedvenc tárgyai megannyi szép emléket idéznek ... Fotók: Tóth László Dr. Hahn Elemér egy igazgatója. A Szolgálat egyik ága az üzemegészségügy, ez ellenőrzi a MÁV Igazgatóság területén működő üzemi rendelőket, szakmailag irányítja őket, s az adminisztratív feladatokat látja el. A másik ág a rendelőintézet, ahol a szakrendelések történnek. Ennek voltam én a vezetője. Ez a rendelőintézet azonban szakmailag a levegőben lógott, nem tartoztunk sehová. Sem a MÁV, sem a minisztérium nem volt kompetens az orvosi szakmában. Az én ötletem, hogy felvettem a kapcsolatot a központi MÁV Kórházzal, ami nagy szakmai segítséget jelentett. A másik, ami talán még az én érdemem, hogy addig a szakrendeléseket jószerivel csak mellékállásban látták el klinikákon dolgozó orvosok. Igyekeztem ezt az állapotot felszámolni, s lehetőleg minél több főállású orvost alkalmazni. A téli napsütésben megcsodálom, meg is dicsérem a hallatlanul jó ízléssel berendezett házat. Keserűen elmosolyodik.- Igen, a feleségem még az Alföldre is elment, ha az kellett, ahhoz, hogy megtalálja a megfelelő csempét, vagy mást. Akkor építkeztünk, amikor nem volt választék az építőanyagokban, mindennek hónapokig kellett utána járni. Tudom, sokan mondják, akinek ilyen háza van, az ne sírjon. Gondoltam is rá, hogy eladom, s kisebbet veszek, a fennmaradó összegből pedig valóban nem lenne gondom. Meghirdettem, jöttek is érdeklődők, de végül egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy eladjam. Tégláról téglára építettük a feleségemmel, itt minden az ő ügyességét, ízlését dicséri. Ez volt az életünk értelme. Nem tudom elhagyni. Sarok Zsuzsa Akikért a harang szólt... Délután három órakor szokatlan a harangozás. Kevesen tudták vagy fogták fel, kikért szól. Nem a megszokott déli harangszó, sem meghaltak búcsúztatója. Országszerte szólt a harang a „meg nem születettekért”. Angyaloknak is nevezték azokat, akik nem születhettek erre a világra. Bármi volt az ok, nem akarta őket sem anyjuk, sem apjuk, és senki sem vállalta a szülő szerepét, kötelességét, gondját. Könnyen dobunk követ a bűnösnek ítélt anyára, kit sorsa nem kímélt meg attól, amit „okosabb és ügyesebb” asszonytársai kikerültek, nem vállalva közösséget emberi sorsunkkal, az ítélettel és feladattal „Szaporodjatok és sokasodjatok”. Nem tudja, vagy nem meri elfogadni a teremtés igéit, amellyel szemben áll akár a család, akár az egyén gondja abban a világban, ahol - főleg Keleten - szerencsétlenségnek számít egy leánygyermek vi- lágrahozatala. Megrendültén hallgatom a harangzúgást, de megdöbbent egy tizenéves megjegyzése, aki szerint ez érzékenyen érinti, sérti azokat, akik talán önhibájukon kívül nem lehettek anyák.- Miért nem élt a „korszerű” fogamzásgátlással? - mondja ki kegyetlen fölénynyel. Anti-béby tagletta a gyermek „ellen”, az antibi- otkcumok a fertőzéstől védenek. A biztonságos szex elsöpri a polgári morál avult fátylát. Már az iskola is megadja az alapot, hogy tudhassa a tizenéves, mikor és hogyan. Mikor mondhatja ki „nyugodtan” - ,jó, hogy nem vagy Rómeó”. Az országos harangozáshoz fűzött ki nem mondott, kimondott vagy leírt gondolatok számokat adnak, kegyetlenül nemzetpusztító tényeket. Az ember, nő vagy férfi magára marad problémájával. A harang a már megszületettekért is szólt. K. T. A. Sólyomtemető Ókori sólyomtemetőre bukkantak egyiptomi régészek a Nílus mentén. A Reuter szerint a ragadozó madárfaj több száz mumifikált példányát szabályos temetkezési szertartások kíséretében temették el, 2500 évvel ezelőtt. „Ósólyomtemetőből” kétféle is akad: a szegényebb rétegek csupán polcokra helyezték a madártetemeket, míg a gazdagabbak kőszarkofágokat csináltattak sólymaiknak. Karácsonyi telefonbeszéd Nem sikerült túl jól egy brit cég karácsonyi ajándékakciója. A mobil telefonokat árusító Mercury One-2-One vállalat ugyanis 24 órányi, korlátozástól teljesen mentes, ingyenes beszélgetést ígért vevőinek, ám a reklámfogás jobbára csak felháborodást keltett. A Reuter jelentése szerint ugyanis az ingyenes telefonálási lehetőséggel élni kívánók döntő többsége nem kapott vonalat, akárhányszor próbált is felhívni távoli rokonokat, barátokat. A társaság az ünnep elmúltával derítette ki a „telefondugó” okát: legkevesebb húszán több mint 12 órán át „ülték” a telefonjukon karácsonykor, meglehet abból kiindulva, hogy ha a szeretet ünnepe úgyis mindenkié, akkor legalább az ingyenes telefonálás lehetősége legyen kizárólag egyedül az övék. Tengeren túlról érkezett küldeménnyel csengetett be a postás dr. Horváth A. Olivér tanár úrhoz, pontosan a neve napján. Garay László, az egykori hosszúhetényi tanítónak, azóta az orchideák világszerte elismert szakértőjévé vált fia küldte el életműbeszámolóját tanárának, aki bevezette őt a botanikába. Számomra külön megtiszteltetés erről írni, mivel Horvát tanár úr engem is tanított, Garay László pedig nyolc gimnáziumi éven át volt osztálytársam. Az életmű-beszámoló, melyet Horvát tanár úr jóvoltából végigtanulmányozhattam, egy rendkívül dolgos, sikeres életút minden jelentős állomását, dokumentumát tartalmazza. Kezdve attól, hogy már 1936-tól ismerkedett a Mecsek flórájával, nem egyszer elkísérve tanárát gyűjtőútjára, majd Ausztriában folytatta és az addig szerzett tapasztalatait hasznosítva látott hozzá tudományosan megalapozott botanikai kutatómunkájához 1949-ben KaVILÁGHÍRŰ HOSSZÚHETÉNYI ORCHIDEA-KUTATÓ Garay László nadában, a torontói egyetemen. 1951-től megjelenő publikációi elárulják, hogy egész életére kiható munkássága központjába az orchideákról elnevezett, nagyon kedvelt és gyönyörű virágokat termő népes családot, a kosborféléket állította, melynek mintegy húszezer faja van, főleg a trópusokon, őserdőkben él, és még bőven nyújt kutatni, felfedezni valót. , Az Egyesült Államokba kerülve angol nyelvű, világszerte publikált tudományos és félnépszerű könyveinek, cikkeinek, közleményeinek, könyvismertetéseinek száma meghaladta a kettőszázat. Ezek pontos listáját az életmű-beszámoló közli. Felsorolja továbbá azt a 34 új orchidea nemzetséget és 338 fajt, melyet Garay fedezett fel. Kartotékokon feldolgozta a világ összes orchideáját, a növényrendszertanban és nevezéstanban csaknem kétezer fajjal foglalkozott, új kombinációkat közölt új névadással és végzett névkorszerűsítéseket. E hatalmas munkához az alapot az adta, hogy 1958-ban bekerült a Harvard Egyetem növénytani múzeumába. Kutatásaihoz az egyik lehetőséget a dúsgazdag amatőr gyűjtőről, Oakes Amesről elnevezett orchidea herbárium és könyvtár nyújtotta. Ezt évek során át megfeszített munkával a világ első és legnagyobb orchidea gyűjteményévé fejlesztette ki. További kutatásaihoz egy 1963-ban kapott korlátlan, ingyen repülőjegy járult hozzá. Ennek felhasználásával hat hónapos terepmunkát végezhetett. Eljutott Ausztrália őserdeibe, Ceylonba, Indiába, Szingapúrba, kutatott a Fidzsi-szigeteken, Új-Kaledóni- ában, Jamaicában, Ázsia és Európa számos országában. 1954 és 1975 között 34 kuta- tóúton vett részt. Legfőbb kutatási területe Dél-Amerika volt, az Amazonas-mente, az Andok, Venezuela, melynek orchidea flórája a földrész többi területéhez képest még szinte teljesen ismeretlen volt. Itt végzett gyűjtéseinek eredményeként született meg egyik fő műve, a Venezuela orchideáit színes képeken bemutató, ismertető, angol és spanyol nyelven megírt 6 kötetes munkája. És talán még nagyobb örömet szerzett Horvát tanár úrnak a Pécsi Akadémiai Bizottság kiadásában 1977-ben, 70. születésnapjára megjelent kötet. Ebben Garay egy általa Venezuelában felfedezett, addig ismeretlen orchidea nemzetséget mutatott be, melynek egyelőre egy ismert faját egykori tanára iránti tiszteletből Horvátia andicola-nak nevezte el. Garay tudományos munkásságát elismerték és értékelték. Tucatnyi kitüntetést kapott. Legrangosabb a londoni Linné Társaság tagsága. Meghívták a Montreálban, Londonban, Szingapúrban tartott botanikai világkongresszusokra. Az edinboroughi és seattlei világkongresszuson találkozott újból személyesen a tudós tanár és a tudóssá vált tanítvány. 1987-ben, nyugdíjbavonu- lásakor az Orchidea Kutatók Társasága a Harvard Egyetemen végzett csaknem három évtizedes világszintű kutatásaiért tüntette ki a most 70 éves Garay Lászlót, akiről annak idején mi nem is sejtettük, hogy rosszul tanuló osztálytársunk ilyen világhírnevet ér el. Dr. Nádor Tamás 1 i