Új Dunántúli Napló, 1994. december (5. évfolyam, 331-359. szám)

1994-12-31 / 359. szám

6 aj Dunántúli napló Felsőoktatás - tudomány 1994. december 31., szombat A PÉCSI KISEBBSÉGI INTÉZET ALAPÍTÓJA Dr. Faluhelyi Ferenc j ogászprofesszor Nagy gyász érte a pécsieket 1944 karácsonyán: búcsút kel­lett venniük a köztiszteletben álló, nemzetközi hírű jogász­tól, dr. Faluhelyi Ferenctől. Temetésére a karácsony utáni napon került sor a szovjet ka­tonai parancsnokság támoga­tásával kísérték utolsó útjára a neves tudóst a - mai nevén - Hunyadi úti lakásából és a szánon vontatott koporsó után az egyetem vezetői, tanítvá­nyai, sok tisztelője haladt a nagy hóban. Nagyváradon született 1886. október 29-én, de isko­láit Pécsett, a ciszterci gimná­ziumban végezte. Szegény sorsú, jó tanuló lévén, instruá- lásból tartotta fenn magát. Fő­iskolai tanulmányokat a püs­pöki jogakadémián folytatott, a doktori cím elnyerése után 1909-1911 között ügyvédje­lölt volt, majd 1911. június 6-án a nagykanizsai járásbíró­sághoz került joggyakor­noknak, 1913 júniusában a fi­atalkorúak győri felügyelő ha­tóságának titkárságával bízták meg. 1914 áprilisában nevez­ték ki ügyészségi megbízott­nak a győri járásbírósághoz, Pécsre a jogliceumhoz októ­ber 22-én került vissza, rend­kívüli tanárnak. A politika, a magyar köz­jog, a nemzetközi jog és jog­bölcselet nyilvános rendkívüli tanára lett 28 éves korára. Az első világégés idején előbb anyagi büntetőjogot, majd büntető eljárásjogot adott elő. Az egyesített bírói-ügyvédi oklevelet a fővárosban 1916. novemberében szerezte meg, 1921-ben pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen a nemzetközi jogból nyert ma­gántanári képesítést. A pécsi püspök még ez év augusztu­sában nyilvános rendes tanár­nak nevezte ki. Amikor Po­zsonyból az Erzsébet Tudo­mányegyetem idekerült, a nemzetközi jogi tanszék veze­tésével bízták meg. Résztvett a hágai, varsói, párizsi nemzetközi jogi érte­kezleten, mindegyiken föl is szólalt. Munkatársa volt az „Annual Digest of Public In­ternational Law Eases” c. an­gol nyelvű kiadványsorozat­nak, a jogesetek egyedüli ha­zai tudósítója. A göttingeni egyetem 1937/38-as téli sze­meszterére háromhavi előa­dássorozat tartására hívta meg, melynek végén az egye­tem köszönetét fejezte ki néki. Tagjai sorába választotta a londoni Grotiu Sosciety, a lengyel Miczkewicz Társaság pedig választmányi tagsággal tisztelte meg. Számos hazai és külföldi tudományos társaság rendes és levelező tagja volt. Megalapította hazánk első kisebbségi intézetét. A tanít­ványok segítségével lankadat­lan szorgalommal gyűjtötte egybe a magyarságról szóló külföldi cikkeket, tanulmá­nyokat, s gondja volt a határa­inkon túl élő magyarság életé­nek figyelemmel kísérésére is. Mint a nemzetközi jogi sze­minárium igazgatója, 1926-ban elindította az intézet kiadványsorozatát, amely évenként sok új, fiatal szak­embernek adott publikálási lehetőséget. A Kisebbségi Körlevél szintén az ő szer­kesztésében jelent meg. A harmincas évek végén a hatá­rainkon túl élő és alkotó ma­gyar írók, jogi és közgazda- sági szakemberek meghívásá­val megrendezte a Kisebbségi Kulturnapokat, amelyek min­dig nagy érdeklődést váltottak ki. Főbb művei közül ki kell emelni az 1918-ban írt „Az örök semlegesség és a világ­háború” és a „Magyarország békeszerződései”, az 1926-ban alkotott „Magyaror­szág közjoga” c. munkáját. Sokat tett az egyetemért, a városért, segítette a tehetsé­gek fölkarolását, társadalmi megbízatásokat is vállalt. Egykori lakásának, a Hu­nyadi u. 61. sz. háznak a kerí­tésén a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület és a Ja­nus Pannonius Tudomány- egyetem 1989-ben emléktáb­lát avatott, s ott a neve a volt Egyetemi Tanári Bérház falán 1994-ben leleplezett emlék­táblán is. Egykori tanítványa, munkatársa, dr. Bédi Imre a közelmúltban könyvvel adó­zott munkásságának. Dr. Vargha Dezső Orvosként a vasút szolgálatában Kemény fegyelem nélkül nem lehet emberek ezreit rábízni senkire Pa egykori kollégák nemrég köszöntötték 75. születésnapja alkalmából. Nem felejtették el, pedig már 15 éve nyugdíjas. Amikor elérte a nyugdíj-korha­tárt, egy napot sepi dolgozott tovább. De sokan próbálták rá­beszélni! Akik együtt dolgoztak vele, csak a tisztelet hangján emlékeznek róla. Még azok is, akiknek nézeteltéréseik voltak vele, mert mindent elnézett, mindent meg tudott érteni, csak a hanyagságot, a késést, a meg­bízhatatlanságot nem. Ha valaki a Mecsek-oldalban épült gyönyörű házát nézi, azt gondolná, itt gazdag ember la­kik, vagy legalábbis olyan, aki­nek nincsenek gondjai. A való­ság, hogy teljesen egyedül él. Egyetlen fia nyolc éve infark­tusban meghalt, feleségét 4 éve embólia vitte a fia után. A nyugdíjból csak egy szoba fűté­sére futja, itt is legfeljebb 15-16 fokot engedélyez magánaké Dr. Hahn Elemér belgyó­gyász szakorvos, hosszú évekig volt Pécsett a MÁV Rendelőin­tézet vezetője. A háromnegyed­százados születésnap apropójá­ból beszélgettünk. Amikor megemlítettem, azt tartják róla, hogy ő volt, aki a MÁV rende­lőintézetet felfejlesztette, elhárí­totta.-Nem engem illet ezért az elismerés, hanem az elődömet. Az én érdemem talán csak any- nyi, hogy sikerült a szakmai színvonalat emelni. A múltról beszélgetünk.-A Pécsi Erzsébet Tudo­mányegyetemen végeztem 1943-ban. Akkor még így hív­ták az egyetemet. A végzés után a belgyógyászati klinikára je­lentkeztem. Felvettek díjtalan gyakornoknak. A díjtalan gya­kornok fizetést nem kapott, csupán kosztot, s esetleg szál­lást. De ennek is örülni kellett. Volt olyan is, hogy díjtalan ta­nársegéd. Nagy szerencséje volt annak, aki átkerülhetett a fizető státuszba. Később az un. kis­kasszából kaptunk némi zseb­pénzt. A kiskasszába gyűjtötték a nem biztosított betegek által fizetett ápolási díjat. Nekem si­került átkerülni a fizetett stá­tuszba. Itt szereztem meg a szakvizsgámat, s kaptam meg az adjunktusi kinevezést. 1956-ban megszűnt a Hon­véd Kórház, és megyei kórház lett. Én ide jöhettem dolgozni. Pár év múlva kiderült, a Hon­véd Kórház megszűnése csak átmeneti állapot volt, 1960-ban visszavette a honvédség. Az akkori igazgató egy darabig el­nézte, hogy civilként dolgoz­zak, de sokáig nem lehetett fenntartani ezt az állapotot. S mivel én semmiképp nem akar­tam katona lenni, mennem kel­lett. Nem volt más álláslehető­ség, mint a Munkácsy utcai rendelőintézet. Onnan kerültem aztán a MÁV Rendelőintézet élére. Szerettem ott dolgozni. Hal­latlanul becsültem a vasutasokat a megbízhatóságuk, fegyelme­zettségük miatt. Kemény fegye­lem nélkül nem is lehet embe­rek ezreit rábízni senkire. A rendelőintézetbe is csak akkor jöttek, ha tényleg baj volt. Nem én voltam ott a nagyfő­nök, - tiltakozott, amikor még­iscsak a szakmai nívó javulásá­ról faggattam -, mert a MÁV Egészségügyi Szolgálatnak van Meghitt otthonának kedvenc tárgyai megannyi szép emléket idéznek ... Fotók: Tóth László Dr. Hahn Elemér egy igazgatója. A Szolgálat egyik ága az üzemegészségügy, ez ellenőrzi a MÁV Igazgatóság területén működő üzemi rende­lőket, szakmailag irányítja őket, s az adminisztratív feladatokat látja el. A másik ág a rendelőin­tézet, ahol a szakrendelések tör­ténnek. Ennek voltam én a ve­zetője. Ez a rendelőintézet azonban szakmailag a levegő­ben lógott, nem tartoztunk se­hová. Sem a MÁV, sem a mi­nisztérium nem volt kompetens az orvosi szakmában. Az én öt­letem, hogy felvettem a kapcso­latot a központi MÁV Kórház­zal, ami nagy szakmai segítsé­get jelentett. A másik, ami talán még az én érdemem, hogy ad­dig a szakrendeléseket jószeri­vel csak mellékállásban látták el klinikákon dolgozó orvosok. Igyekeztem ezt az állapotot fel­számolni, s lehetőleg minél több főállású orvost alkalmazni. A téli napsütésben megcsodá­lom, meg is dicsérem a hallatla­nul jó ízléssel berendezett há­zat. Keserűen elmosolyodik.- Igen, a feleségem még az Alföldre is elment, ha az kellett, ahhoz, hogy megtalálja a meg­felelő csempét, vagy mást. Ak­kor építkeztünk, amikor nem volt választék az építőanyagok­ban, mindennek hónapokig kel­lett utána járni. Tudom, sokan mondják, akinek ilyen háza van, az ne sírjon. Gondoltam is rá, hogy eladom, s kisebbet veszek, a fennmaradó összegből pedig valóban nem lenne gondom. Meghirdettem, jöttek is érdek­lődők, de végül egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy eladjam. Tégláról téglára építet­tük a feleségemmel, itt minden az ő ügyességét, ízlését dicséri. Ez volt az életünk értelme. Nem tudom elhagyni. Sarok Zsuzsa Akikért a harang szólt... Délután három órakor szokatlan a harangozás. Ke­vesen tudták vagy fogták fel, kikért szól. Nem a megszo­kott déli harangszó, sem meghaltak búcsúztatója. Or­szágszerte szólt a harang a „meg nem születettekért”. Angyaloknak is nevezték azokat, akik nem születhettek erre a világra. Bármi volt az ok, nem akarta őket sem any­juk, sem apjuk, és senki sem vállalta a szülő szerepét, kö­telességét, gondját. Könnyen dobunk követ a bűnösnek ítélt anyára, kit sorsa nem kímélt meg attól, amit „okosabb és ügyesebb” asszonytársai kikerültek, nem vállalva közösséget emberi sorsunkkal, az ítélettel és fel­adattal „Szaporodjatok és so­kasodjatok”. Nem tudja, vagy nem meri elfogadni a teremtés igéit, amellyel szemben áll akár a család, akár az egyén gondja abban a világban, ahol - főleg Kele­ten - szerencsétlenségnek számít egy leánygyermek vi- lágrahozatala. Megrendültén hallgatom a harangzúgást, de megdöb­bent egy tizenéves megjegy­zése, aki szerint ez érzéke­nyen érinti, sérti azokat, akik talán önhibájukon kívül nem lehettek anyák.- Miért nem élt a „kor­szerű” fogamzásgátlással? - mondja ki kegyetlen fölény­nyel. Anti-béby tagletta a gyermek „ellen”, az antibi- otkcumok a fertőzéstől véde­nek. A biztonságos szex el­söpri a polgári morál avult fátylát. Már az iskola is meg­adja az alapot, hogy tudhassa a tizenéves, mikor és hogyan. Mikor mondhatja ki „nyu­godtan” - ,jó, hogy nem vagy Rómeó”. Az országos harangozás­hoz fűzött ki nem mondott, kimondott vagy leírt gondo­latok számokat adnak, ke­gyetlenül nemzetpusztító té­nyeket. Az ember, nő vagy férfi magára marad problé­májával. A harang a már megszületettekért is szólt. K. T. A. Sólyomtemető Ókori sólyomtemetőre buk­kantak egyiptomi régészek a Ní­lus mentén. A Reuter szerint a ragadozó madárfaj több száz mumifikált példányát szabályos temetkezési szertartások kísére­tében temették el, 2500 évvel ezelőtt. „Ósólyomtemetőből” kétféle is akad: a szegényebb ré­tegek csupán polcokra helyez­ték a madártetemeket, míg a gazdagabbak kőszarkofágokat csináltattak sólymaiknak. Karácsonyi telefonbeszéd Nem sikerült túl jól egy brit cég karácsonyi ajándékakciója. A mobil telefonokat árusító Mercury One-2-One vállalat ugyanis 24 órányi, korlátozástól teljesen mentes, ingyenes be­szélgetést ígért vevőinek, ám a reklámfogás jobbára csak fel­háborodást keltett. A Reuter je­lentése szerint ugyanis az in­gyenes telefonálási lehetőség­gel élni kívánók döntő többsége nem kapott vonalat, akárhány­szor próbált is felhívni távoli rokonokat, barátokat. A társaság az ünnep elmúl­tával derítette ki a „telefon­dugó” okát: legkevesebb hú­szán több mint 12 órán át „ül­ték” a telefonjukon karácsony­kor, meglehet abból kiindulva, hogy ha a szeretet ünnepe úgyis mindenkié, akkor lega­lább az ingyenes telefonálás lehetősége legyen kizárólag egyedül az övék. Tengeren túlról érkezett külde­ménnyel csengetett be a postás dr. Horváth A. Olivér tanár úr­hoz, pontosan a neve napján. Garay László, az egykori hosszúhetényi tanítónak, azóta az orchideák világszerte elis­mert szakértőjévé vált fia küldte el életműbeszámolóját tanárá­nak, aki bevezette őt a botani­kába. Számomra külön megtisz­teltetés erről írni, mivel Horvát tanár úr engem is tanított, Garay László pedig nyolc gimnáziumi éven át volt osztálytársam. Az életmű-beszámoló, me­lyet Horvát tanár úr jóvoltából végigtanulmányozhattam, egy rendkívül dolgos, sikeres életút minden jelentős állomását, do­kumentumát tartalmazza. Kezdve attól, hogy már 1936-tól ismerkedett a Mecsek flórájával, nem egyszer elkí­sérve tanárát gyűjtőútjára, majd Ausztriában folytatta és az ad­dig szerzett tapasztalatait hasz­nosítva látott hozzá tudományo­san megalapozott botanikai ku­tatómunkájához 1949-ben Ka­VILÁGHÍRŰ HOSSZÚHETÉNYI ORCHIDEA-KUTATÓ Garay László nadában, a torontói egyetemen. 1951-től megjelenő publikációi elárulják, hogy egész életére ki­ható munkássága központjába az orchideákról elnevezett, na­gyon kedvelt és gyönyörű virá­gokat termő népes családot, a kosborféléket állította, melynek mintegy húszezer faja van, fő­leg a trópusokon, őserdőkben él, és még bőven nyújt kutatni, felfedezni valót. , Az Egyesült Államokba ke­rülve angol nyelvű, világszerte publikált tudományos és félnép­szerű könyveinek, cikkeinek, közleményeinek, könyvismerte­téseinek száma meghaladta a kettőszázat. Ezek pontos listáját az életmű-beszámoló közli. Fel­sorolja továbbá azt a 34 új or­chidea nemzetséget és 338 fajt, melyet Garay fedezett fel. Kar­totékokon feldolgozta a világ összes orchideáját, a növény­rendszertanban és nevezéstan­ban csaknem kétezer fajjal fog­lalkozott, új kombinációkat kö­zölt új névadással és végzett névkorszerűsítéseket. E hatalmas munkához az ala­pot az adta, hogy 1958-ban be­került a Harvard Egyetem nö­vénytani múzeumába. Kutatása­ihoz az egyik lehetőséget a dús­gazdag amatőr gyűjtőről, Oakes Amesről elnevezett orchidea herbárium és könyvtár nyúj­totta. Ezt évek során át megfe­szített munkával a világ első és legnagyobb orchidea gyűjtemé­nyévé fejlesztette ki. További kutatásaihoz egy 1963-ban kapott korlátlan, in­gyen repülőjegy járult hozzá. Ennek felhasználásával hat hónapos terepmunkát végez­hetett. Eljutott Ausztrália őserdeibe, Ceylonba, Indiába, Szingapúrba, kutatott a Fi­dzsi-szigeteken, Új-Kaledóni- ában, Jamaicában, Ázsia és Európa számos országában. 1954 és 1975 között 34 kuta- tóúton vett részt. Legfőbb ku­tatási területe Dél-Amerika volt, az Amazonas-mente, az Andok, Venezuela, melynek orchidea flórája a földrész többi területéhez képest még szinte teljesen ismeretlen volt. Itt végzett gyűjtéseinek ered­ményeként született meg egyik fő műve, a Venezuela orchideáit színes képeken be­mutató, ismertető, angol és spanyol nyelven megírt 6 kö­tetes munkája. És talán még nagyobb örö­met szerzett Horvát tanár úr­nak a Pécsi Akadémiai Bizott­ság kiadásában 1977-ben, 70. születésnapjára megjelent kö­tet. Ebben Garay egy általa Venezuelában felfedezett, ad­dig ismeretlen orchidea nem­zetséget mutatott be, melynek egyelőre egy ismert faját egy­kori tanára iránti tiszteletből Horvátia andicola-nak nevezte el. Garay tudományos munkás­ságát elismerték és értékelték. Tucatnyi kitüntetést kapott. Legrangosabb a londoni Linné Társaság tagsága. Meghívták a Montreálban, Londonban, Szingapúrban tartott botanikai világkongresszusokra. Az edinboroughi és seattlei vi­lágkongresszuson találkozott újból személyesen a tudós ta­nár és a tudóssá vált tanítvány. 1987-ben, nyugdíjbavonu- lásakor az Orchidea Kutatók Társasága a Harvard Egyete­men végzett csaknem három évtizedes világszintű kutatása­iért tüntette ki a most 70 éves Garay Lászlót, akiről annak idején mi nem is sejtettük, hogy rosszul tanuló osztály­társunk ilyen világhírnevet ér el. Dr. Nádor Tamás 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom