Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-01 / 270. szám
1994. október 1., szombat Interjúk aj Dunántúli napló 7 Az állam és az egyház kapcsolatáról, a katolikus iskolákról, a paphiány megoldásáról Félnie kell-e a katolikus egyháznak? Hétvégi beszélgetés Mayer Mihály pécsi megyéspüspökkel Mozgalmasan teltek Mayer Mihály pécsi megyéspüspök napjai az elmúlt hetekben. A Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjaként találkozott az állam vezetőivel, részt vett azon a szentmisén, amit II. János Pál pápa celebrált Zágrábban. A tapasztalatairól, benyomásairól kérdeztem, s természetesen szóba került az egyházi iskolák és az oktatás helyzete, s a kairói világnépesedési konferenciával kapcsolatban a születésszabályozás problémája. Őszintén „négyszemközt”. Mayer Mihály megyéspüspökkel lapunk munkatársa beszélget Fotó: Läufer László- Püspök úr! Ön is tagja volt annak az egyházi küldöttségnek, amely a minap találkozott az állam vezetőivel. A választási kampány során voltak olyan hangok, ha szocialista, szociál- liberális kormány jut hatalomra, akkor nehéz helyzetbe kerülnek az egyházak, a vallásos érzelmű emberek. Valóban ez történt?- A választási kampányban sok ígéret elhangzott, de hogy ezek mit érnek, az emberek már kezdik megtapasztalni. Amivel kapcsolatban kevés ígéret hangzott el, az éppen az egyháznak, az Úristennek az Ugye. Úgy látom, hogy ebben valami mégis megvalósul. A felfogások az emberi jogok vonalán mennek tovább, az egyház, az egyház által képviselt értékek nem nyomhatok el, érvényre kell, hogy jussanak.- Vannak az állam részéről elnyomó törekvések?- A kormányprogram és a valóság nem mindig van párhuzamban. A szociálliberális kormánynak sok mindent tudomásul kell venni, amit korábban, mint politikai pártok nem vettek tudomásul. Amikor a miniszterelnökkel találkoztunk, ott volt a megbeszélésen a művelődési miniszter, aki azt mondta, hogy a szándékok és a kijelentések világosak. Én akkor megemlítettem, hogy az elmúlt húsz évben is világosak voltak a szándékok, de ezek nem jutottak le az egyszerű emberekhez, ezt mint káplán és plébános a saját bőrömön is éreztem. Kifejeztem, azt a kívánságomat, hogy most már ne álljanak meg fent, a fenti világos beszédeket lent is világosan értsék, hogy az a félelem és szorongás, amely egyik-másik helyen tapasztalható, az elmúljék. Úgyancsak kifejezésre juttattam, hogy az ateista privilégiumok a társadalomban még jóval nagyobbak annál, mint hogy félteni kellene a nem vallásos emberek felfogását a vallásos emberek felfogásától.- Milyen előjogokra gondol?- Elsősorban iskolákra, s arra, hogy még előfordul munkahelyeken, hogy vallásos embereknek titkolni kell hitüket, s hogy templomba járnak. Az országban jelenleg két százalék a felekezeti iskolák számaránya, de attól tart a kormány, hogy a nemzeti alaptanterv nem biztosítja a nem vallásos emberek szabadságát, s ezért most meg akarják változtatni.- Hogyan alakult a volt egyházi épületek, intézmények viszszajuttatásának ügye? Halottam olyan hangot, hogy az egyház elégedetlen.- A kormány továbbra is elkötelezi magát, hogy az egyházi ingatlanok visszaadása folytatódik, de hogy ez hogyan fog megvalósulni, senki nem tudja. Ami a megvalósulást illeti, sok jóról valóban nem tudok beszámolni. Például Pécsett, az énekiskolát 1993. július 15-vel kellett volna visszakapnunk. Az önkormányzat azonban kért egy hónap haladékot és ezután kollégistákat helyeztek el az épületben. Nekünk újból el kellett kezdeni a tárgyalást, akkor megígérték, hogy 1994. február 28-ra visszaadják. Márciusban megkaptuk, ezután kellett megcsináltatnunk a rekonstrukciós tervet, most nyáron pedig rohamléptekben átalakítani, hogy a pálosoktól le tudjunk jönni. Szinte egy teljes év kiesett, de csak arról beszélt mindenki, hogy az egyház milyen türelmetlen. Késve tudtunk elindulni, de még mindig bent van egy lakó. Folytathatnám a Csontváry-múzeum épületével, a kisegítő iskolával, de mindenütt azt látom, van kormány- rendelet, határozat, de ezek nehézkesen valósulnak meg itt lent. Azt gondolom, a nem érdekelt emberek igyekeznek ezt a folyamatot lassítani, s erre némi kárörömmel, gúnnyal tekintenek.- Ön megsértődött az ügyek ilyetén alakulása miatt?-Az ingatlanok visszaadását a politikai pártok kompromisz- szumához szabják alsóbb szinteken, s nem az a kérdés, hogy egy ügyet hogyan kell előrevinni, hanem a pártok a politikai céljaik érdekében milyen módon tudnak megegyezni. A pécsi közgyűlésen is ez érződött, s miután ezt láttam, akkor feloszlattam azt a bizottságot, amely erről tárgyalt, mert nem láttam értelmét, hogy politikai nézetek áldozatává váljon. Sértődésről nem volt szó.- Ezek szerint nincs is párbeszéd a püspökség és a pécsi ön- kormányzat között!- Azóta van párbeszéd, amióta nincs bizottság! A megyei önkormányzat vezetőivel minden problémát meg tudtunk beszélni húsz perc alatt, a pécsivel is most már vezetői szinten tudunk tárgyalni. Hangsúlyozom, soha nem a püspök és a város között volt probléma, de egyesek ezt így állították be.- Mennyire népszerűek az egyházi iskolák?- Az első időszakban annyi kritika, ellenhang volt az iskolák iránt, hogy az érdeklődőkben szorongás, félelem alakult ki, s várakozó álláspontra helyezkedtek. Példa erre a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziuma, ahol az első évben még nem akadt elég jelentkező, ugyanakkor a második évben már túljelentkezés volt. Ez jellemző a többi egyházi intézménynél is.-A baranyai falvakat járva tapasztalom, hogy kevés a pap.- Örülök, hogy ezzel kapcsolatban is kérdez, mert ez kerül szóba akkor, ha katolikus iskolák felállításáról van szó. A protestánsoknál mindenki elismeri, hogy elkötelezett protestáns tanárok taníthatnak az iskoláikban. A katolikus iskoláknál hiányolják a szerzeteseket. Nem akarja tudomásul venni senki, hogy vannak elkötelezett, katolikus pedagógusok, akik fel tudják mutatni a keresztényi értékeket. Nem egyforma mércével mérnek, sem a társadalom, sem az emberek. Ami az egyházmegyés papokat illeti: ötven évvel ezelőtt 482-en szolgáltak Baranyában és Tolnában, jelenleg 120-an. Most is többen halnak meg, mint ahány papot felszentelnek, tehát a helyzet tovább romlik. Ezért az a feladatunk, hogy elkötelezett, teológiát végzett fiatalokat állítsunk be. A diakónusokat 34 évesen lehet felszentelni, de amíg nem érik el ezt a kort, plébánia igazgatóként ösz- szefognák a kis településeket. Minden híreszteléssel szemben kevés pénzből gazdálkodunk, így nem csupán emberi oldala van a paphiány megoldásának, hanem anyagi is.-Az átlagember úgy tudja, hogy a katolikus egyház bőkezű külföldi támogatásban részesül.- Sokan ezt csak gondolják. A pénzszűke külföldön is egyre jobban mutatkozik. Most már mi is a szabadság talaján állunk, s a saját lábunkon kellene meg- állnunk. Az elmúlt negyven évet a templomok úgy ahogy, átvészelték. A plébániákat kelet-európai szintre sikerült hoznunk a külföldi támogatásoknak köszönhetően. Az államtól csak a fordulat után kaptunk először dotációt.- Püspök úr! Zágrábban részt vett azon a szentmisén, amelyet egymillió hívő előtt celebrált II. János Pál.- A pápa megjelenése, a pasztorális látogatás Zágrábban is rávilágított a szolidaritás jelentőségére, a békére, az összetartásra, a dialógusra, a másik fél nézeteinek értékelésére, megértésére. A pápa azt szeretné, hogy az egész Balkán a béke országaivá váljon.- A világnépesedési konferencián a Vatikán képviselői ellenezték az abortusznak, mint a születésszabályos eszközének elfogadását. Miért ennyire „merev" a katolikus egyház?- El kellene dönteni, hogy az embert csupán biológiai kifejlődésnek, a legértelmesebb élőlénynek tekintjük, vagy személyiségnek, akit az Isten oldaláról lehet csak helyesen értelmezni. Ha a megfogamzott életet egyedi életnek, értéknek tekintem, akkor nem lehet azt mondani, hogy félünk attól, hogy túlnépesedés következik be és sötét képekkel felfesteni a jövőt, s kérdezni, mit tegyünk, hogy a Föld lakossága 7,2 mil- liárdról, ne növekedjen 14 milliárd fölé. Az abortusz a megfogamzott élet elpusztítása, s ez azért nem fogadható el, mert a cél nem szentesítheti az eszközt. A kérdés az, hogy van-e erkölcsi rend, vagy azt mondjuk, hogy a mai gazdag, jól élő országok biztosítani akarják a jólétüket hosszú távon, s ezért a fejlődő országokban pusztítsák el a megfogant életet.- Mi az egyház válasza a túlnépesedésre?- A tudomány és a gazdaság fejlődésével kell megoldást keresni arra, hogyan lehet ellátni az embereket és okosabban, jobban osztozni a javakon. Roszprim Nándor Másodikos tanulók hittanórája a püspöki énekiskolában Löffler Gábor felvétele A pécsi drámaíró, Pozsgai Zsolt és a Magyar Dráma Napja Bakkfy és a csúnya királykisasszony A pécsi születésű és sokáig a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozó Pozsgai Zsolt - volt színházi titkár és dramaturg - néhány év alatt szinte berobbant a hazai színház világába, s hovatovább nemzetközi hírnévnek is örvend. (Legutóbb, egyetlen magyarként a berlini nemzetközi drámaíró-versenyen volt ott a díjazottak között, s most a Nemzeti Színház meghívásos drámapályázatára készül.) Másrészt Tolnai Klári művésznő számára írt Pozsgai-darab színrevitelé- nek előkészületei is most folynak. A 34. születésnapját éppen a napokban ünneplő drámaíró családostól visszaköltözött szülővárosába, Pécsre, bár munkája bizonyos értelemben a fővároshoz köti. A Pátria Nyomda és Könyvkiadóban feladata a könyvkiadás körüli teendők illetve a Madách Színházban akad foglalatossága. És még egy: Huszti Péter felkérte, hogy a Színművészeti Főiskolán vezessen egy kurzust, a drámaírásról és a dramaturgiáról. A hazatérést egzisztenciális okokra vezette vissza. Mint említette idejének nagyobb részét a drámaírásnak szentelheti, azaz végre elérte, csak azzal foglalkozik, amit szeret. Az íráshoz viszont nyugodt körülmények kellenek, amit Pécs biztosíthat: itt élnek a szülők, itt a családi háttér, az igazi otthon. A Magyar Dráma Napja alkalmából volt módunk találkozni és beszélgetni vele. Kezdjük a témába illő legfontosabbakkal: a „hazatérés” néhány örömhírrel egészíthető ki. Két fővárosi színházban is Pozs- gai-műveket próbálnak, az egész közeli bemutató reményével. A Madách Színház, ahol Zsolt lassan már háziszerző, Stendhal Vörös és feketédének. színpadra áttett változatát fogja színre vinni. Főszerepben Czvetko Sándorral és Piros Ildikóval, s további szerepekben például Avar Istvánnal, Lőte Attilával, Koltai Jánossal. Már amennyiben ezt illik megjósolni, nagy közönségsikerrel számolnak. A másik darab - melynek pécsi bemutatását is megpedzette az évadnyitó ülést követő interjúban Balikó Zoltán, - egy mesedarab, a címe: Bakkfy és a csúnya királykisasz- szony. Utóbbit a korszerűsített, új hang- és fényberendezésekkel, megújult nézőtérrel büszkélkedhető fővárosi Kolibri Színház tűzte műsorára. (Az ősbemutató éppen egy hete volt!). Megannyi meglepetés, varázslat és csoda, a nagy fülű királylányokról, a nagy orrú tudósokról, beszélő nyúlról, holdtündérről, a mesélő magányos teknőcről no és természetesen Lilonáról, aki álruhában inasnak áll be a földkerekség legszegényebb királyfijához, Bakkfyhoz. Egyébként Pozsgai Zsolt első darabját, a Horatio-1, 1988-ban mutatták be Zalaegerszegen, a szakmai figyelem középpontjában, s azóta is tart egy termékeny és igen sikeres időszak, hiszen a Vörös és fekete a szerző tizedik munkája, amit a fővárosi és vidéki színházak színre vittek azóta. Miről beszélhettünk volna tehát, mint a színházról és az elmúlt évekről, melynek része Volt a rendszerváltás is. Vajon e társadalmi változások miként hatottak Pozsgai Zsolt szerint a színház világára?-Úgy vélem - mondotta hogy e társadalmi változások alapjaiban nem változtatták meg a színházat, hiszen e művészetnek Magyarországon a mellett, hogy elismerten magas színvonalú, igen jól kiépített rendszere van. Sok nyugateurópai ország örülne ennek. Gondoljunk csak arra, hogy a főváros mellett milyen óriási, az egész országot behálózó a vidéki színházak kiépítettsége. Szinte minden megyeszékhelyen. Mindenesetre az elmúlt néhány esztendő jótékony hatása is tette- nérhető. Példaként említeném azt, hogy mondjuk a sznobizmus nem élhet meg a mai viszonyok között, a színház létérdeke, hogy ál-művek helyett az igazi értékeket mutassa fel, s forduljon még inkább a közönség felé. Kozma Ferenc x i
