Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1994-10-04 / 273. szám
át £.Ov >> * Baranyában még mindig állami kézben van a vízművagy on (9. oidai) Kovács László beszéde az ENSZ-ben Kovács László magyar külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés ülésszakán hétfőn elhangzott beszédében szorgalmazta, hogy a világszervezetet ruházzák fel olyan reagálási képességgel, amellyel hatékonyan fel tud lépni az emberi jogok megsértése ellen. Leszögezte, hogy Magyarországot komolyan nyugtalanítja az emberi jogok lábbal tiprásának egyre erősödő, belső fegyveres konfliktusok és etnikai feszültségek esetén is mind gyakrabban megnyilvánuló jelensége. A Árvizek pusztítanak Vietnamban Vietnamban 94 ember vesztette életét a legutóbbi hetek áradásaiban a Mekong folyó deltájának körzetében. A medrükből a heves esőzések következtében kilépett folyóágak 53 millió dollár értékben okoztak anyagi kárt - közölte a Vietnamban a Nhan Dán című lap hétfőn. A lap szerint az ország fő rizstermő területét a legsúlyosabb áradások sújtják 1991 óta. gélyt nyújtani. Csapatcsökkentés Haitin Az Egyesült Államok már hétfőn megkezdte a Haitin állomásozó amerikai tengerészgyalogosok kivonását. A Haiti Demokrácia Helyreállításáért nevű hadműveletet irányító elitalakulatokat katonai rendőrök váltják fel. Feladataik közé tartozik a pucs- csista rendszert támogató félkatonai csoportok lefegyverzésének segítése. Újabb szobor a pécsi Aradi vértanúk útján Október 6-án, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúinak emléknapján Pöltenberg Ernő honvéd tábornok szobrával gazdagodik a pécsi, Aradi vértanúk úti szobor- csoport. Trischler Ferenc szobrászművész alkotását csütörtökön 15.30-kor avatják fel. Az ünnepségen dr. Páva Zsolt, Pécs alpolgármestere mond avatóbeszédet. NB I.: Fradi-győzelem Csepelen Csepel, 5000 néző, V: Tóth V. KI. percben Puskás adta ki a labdát a jobb szélen álló Azoite- íhez, aki 14 méterről alig lőtt a bal sarok mellé. A Csepel uralta a játékot, többet támadott. A 30. percben gólra váltotta mezőnyfölényét a hazai csapat. Szekeres J. bal oldali szöglete után Váczi öt méterről fejelt a kapu jobb oldalába (1-0). A végeredmény a továbbiakban Nea- goe góljával 1-1-re, majd a Fradi javára Lisztes lövésével 2-1-re alakult. KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúli napló V. évfolyam, 273. szám 1994. október 4., kedd Ára: 19,50 Ft Emelik a nyugdíjakat Göncz Árpád választási időpontja: december 11. mánymódosítás elemeiről - egy kivétellel - egyetértés alakult ki a parlamentben, hiszen közveden polgármester-választással, illetve a megyei közgyűlés közvetlen választásával mind a hat párt egyetértett, s azzal is, hogy az alkotmányba is át kell vezetni a tartózkodási engedéllyel Magyarországon tartózkodók szavazati jogát. A köztársasági megbízott intézményével kapcsolatban volt csak a felek között szakmai vita - mondta a belügyminiszter. (Folytatás a 2. oldalon) Kz Országgyűlés hétfői plenáris ülése Kónya Imre MDF-frak- cióvezető napirend előtti felszólalásával kezdődött. A demokrata fórum képviselőcsoportjának nevében indokolta frakciója pénteki parlamenti kivonulását. Mint mondta: a többi ellenzéki frakcióval együtt az MDF az ellen tiltakozott, hogy a kormánykoalíció egyoldalúan megváltoztatta az alkotmányt, a választójogi törvényt és az önkormányzati rendszert. Emlékeztetett arra, hogy 1989., a parlamentáris demokrácia visszaállítása óta nem fordult elő, hogy a kormányzati többség egyoldalú kormányzati akarattal módosította volna az alkotmányos alapintézményt. Kuncze Gábor belügyminiszter válaszában kijelentette: az alkotÜnnepélyes fogadás a Német Egység napján Szeptember első napjaiban a magyar határ Ausztria felé való megnyitásának 5. évfordulóját ünnepelték Európa-szerte, október 3-án - azaz tegnap - pedig annak egyenes következményét, az egy évvel később megszületett Német Egység napját. Ez alkalomból a Németországi Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségén Otto-Raban Heinichen ünnepi fogadást adott, melyen megjelent Göncz Árpád köztársasági elnök, Keleti György honvédelmi miniszter, Für Lajos, Surján László országgyűlési képviselők, valamint a társadalmi és kulturális élet személyiségei és a diplomácia testületek képviselői. Bár ez alkalomból a német nagykövet hagyományosan nem mond beszédet, az Új Dunántúli Napló kérdésére néhány mondatban kifejtette: akár csak tavasszal Magyarországon, a jövő hét végén Németországban is választások lesznek, melynek eredményét azonban most még nem lehet megjósolni. Az biztos, bármilyen párt vagy koalíció jöjjön Bonnban, ez nem befolyásolhatja a két ország példamutatóan jó viszonyát, s a jövendő kormányzattól semmiképp sem függhet hazánk európai integrációja. M. K. (Folytatás a 2. oldalon) Suzuki autóalkatrészeket exportálunk Japánba Néhány héten belül megkezdődik a Magyarországon gyártott Suzuki autóalkatrészek exportja Japánba - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Ryozo Tohji, a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgatója. Hosszú előkészületek után ugyanis három magyar cég ötféle alkatrész szállítására kapott megrendelést. így a Turil Gumigyártó és Kereskedelmi Kft. gyújtótrafó-fedeleket, motor- háztetőhöz gumialátétet, valamint szélvédőtartó bakot, a tatabányai Rugógyártó Kft. úgynevezett zárütközőt, míg a Sa- lina Kft. fütéstömítő- gyűrűt szállíthat a szigetországba. Horn Gyula találkozott a flamand kormányfővel Magyarország azt szeretné, ha az Európai Unió megjelölné a teljes jogú csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdésének dátumát, és ehhez várja többek között Flandria támogatását is. Egyebek mellett erről beszélt Horn Gyula miniszter- elnök, amikor hétfőn az Országházban fogadta Luc van den Brande hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó flamand kormányfőt. A megbeszéléseken elhangzottakat összefoglalva Luc van den Brande elmondta, hogy a belgiumi regionális kormány kedvezően fogadja ezt a magyar kérést. Személyesen egyébként úgy látja, hogy az EU-csatla- kozásról folyó tárgyalásoknak 1996-ban, legkésőbb 1997 elején meg kell kezdődniük. A flamand kormány kedvezőnek ítéli Magyarország tagfelvételi esélyeit. A kormányfői megbeszélésen részt vett Pál László' ipari és kereskedelmi miniszter. Új tanműhellyel gazdagodik a pécsi 508. számú Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, amelyet az iskola önerőből és a szakképzési alapból épít fel. Négy helyiséggel, asztalos és épületgépész szaktantermekkel bővül ezzel az intézmény. Várhatóan a következő tanévben már birtokukba vehetik a diákok az új tanműhelyeket Löffler Gábor felvétele Polgárfórum Brassóban Miniszterek és miniszterelnökök jönnek-mennek, a polgár mindig polgár marad. S igyekszik mindazt a maga javára fordítani, amit a politika elrontott. A magyar és román kapcsolatoknak sok-sok mélypontja volt. A mélypontok sorozata egyszer talán véget érhet, s ehhez próbál némi segítséget nyújtani az a kezdeményezés, mely Pécsről, a pécsi Magyar-Román Baráti Társaság berkeiből indult, s mely e két ország polgárainak párbeszédét, a vélt és valós sérelmek kimondását tűzte célul. Tegnap a Művészetek Házában tartott sajtótájékoztatót a társaság elnöke, dr. Iglói Zoltán, s e tájékoztatóval egyidő- ben mondták el az újságíróknak Brassóban is: a hét végén a polgárfórum második menetét e valamikor szászok lakta, ma négyszázezer lakosú román város rendezi. A tavalyi pécsi polgárfórum témája a hétköznapi nacionalizmus volt, az idén Brassóban a kisebbség-többség egymáshoz való viszonya, együttélése kerül terítékre. Az október 7-től datált három napra nagy figyelmet fordít a román közvélemény, hiszen az előzetes jelzések szerint sokkal nagyobb zajt csap a rendezvény körül a hazai sajtó, mint a miénk. (így volt ez tavaly is.) Külön érdekesség, hogy megfigyelőként többek között a fórum vendégei lesznek a romániai parlamenti és parlamenten kívüli pártok képviselői is. Magyarországról a brassói fórumra utazók között ott vannak a magyarországi román kisebbség képviselői és természetesen a Pécsett és másutt élő Magyar-Román Baráti Társaság társaság tagjai is. K. F. Magyar-kínai gazdasági tárgyalások A magyar gazdasági átalakulás különböző elemeit tanulmányozta hazánkban a Kínai Állami Reform Bizottság delegációja. A küldöttséget He Guang Hűi miniszter, a bizottság első elnökhelyettese vezette. A vendégek tárgyalásokat folytattak a Pénzügyminisztériumban, valamint a Munkaügyig Minisztériumban, továbbá az ÁV Rt.-nél és az ÁVÜ-nél. Emellett a helyszínen tanulmányozták néhány, különböző tulajdonformában működő mezőgazdasági vállalkozás tevékenységét. A delegáció vezetője elmondta: a gyorsan fejlődő kínai gazdaság legnagyobb problémája jelenleg a 13,4 százalékos infláció, valamint a szociális kiadásokkal összefüggő kérdéskomplexum. Halál az országúton (7. oldal) Fokozott rendőri ellenőrzés a nemzetközi vonatokon Az Országos Rendőr-főkapitányság és a MÁV összehangolt intézkedéseket tervez a nemzetközi vonatok fokozott rendőri, és vasúti rendészeti ellenőrzése érdekében. Erről állapodott meg hétfői, soron kívüli egyeztető értekezletén Túrós András rendőr vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese és Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese. A megbeszélésen áttekintették a személyszállító vonatokon kialakult közbiztonsági helyzetet. Megállapították, hogy a statisztikai adatok alapján a MÁV területén csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A nemzetközi vonatok közbiztonsági helyzete azonban nem javult az elmúlt év hasonló időszakához képest. A járatok közül különösen a Belgrád, a Dácia, és a Hellas nemzetközi vonatokon jelentős számú bűntény történik. Az utóbbi időben elszaporodtak az utasok sérelmére elkövetett lopások és rablások. Az értekezleten a MÁV és az ÓRFK képviselői megegyeztek abban, hogy összehangolt intézkedéseket tesznek a bűnüldözés érdekében. Olyan rendőrségi eszközöket és módszereket alkalmaznak, amelyek megteremtik a nemzetközi vonatokon az utasok személy- és vagyonbiztonságát. Vojnich Erzsébet festőművész képeinek kiállítása nyílott meg tegnap Pécsett, a Művészetek Házában. A tárlat október 3-24-ig látogatható Fotó: Löffler Gábor Átadták a színikritikusi díjakat Az elmúlt évad színikritikusi díjait hétfőn adta át Koltai Tamás, a színházművészeti szövetség kritikusi tagozatának elnöke a Rátkai Klubban. A legjobb rendezés díját megosztva kapta Ascher Tamás Pirandello: Ma este improvizálunk (budapesti Katona József Színház) és Barker: Jelenetek egy kivégzésből (kaposvári Csiky Gergely Színház), valamint Mohácsi János Jókai Mór: Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult (nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház) című darab színpadra állításáért. A legjobb női alakítás díját Molnár Piroska részesült a kaposvári Barker előadásában nyújtott teljesítményéért. A Bálint Lajos emlékgyűrűt Kamarell Márta, a kaposvári színház művészeti titkára vette át. i t