Új Dunántúli Napló, 1994. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1994-10-04 / 273. szám

2 aj Dunántúli napló 1994. október 4., kedd 24 óra a nagyvilágban • • Ünnepség Brémában a Német Egység napján A berlini fal bontása 1989 novemberében, egy karneváli éjszakán Läufer László felvétele (Folytatás az L oldalról) A kelet- és a nyugatnémetek közti jobb megértést, a kiokta­tás helyett az egymásra való odafigyelést szorgalmazta Ro­man Herzog államfő hétfőn, a német egyesülés negyedik év­fordulóján Brémában tartott ün­nepségen. Baloldali anarchisták megpróbálták megzavarni a rendezvényt, de a várost szinte erődítménnyé változtató hatal­mas készültséggel a rendőrség ezt megakadályozta.-A 40 éves megosztottság idején a két különböző társa­dalmi rendszerben eltérő gondolkodásmódok alakultak ki, de az eltérő élettapasztalato­kat a közös jövő érdekében hasznosítani kell - mondta Her­zog és hozzátette, hogy a kü­lönbözőségek ellenére min­denki egyenjogú és azonos ér­tékű. Kifejtette, hogy míg a nyugati országrész az első sike­resen kipróbált demokratikus alkotmánnyal, Kelet-Németor- szág az első sikeres demokrati­kus forradalommal járult hozzá az egységes Németország létre­jöttéhez. Az egyesülés után kezdetben egyértelműen a Nyu­gat gyakorolt nagyobb hatást a keleti tartományokra, de ma már szó sincs egyirányú utcáról. Herzog érthetőnek mondta, hogy a felfokozott várakozáso­kat csalódás követte. A régi megszokott intézmények, rend­szerek összeomlása Kelet-Né- metországban elbizonytalaní­totta az embereket, az átállás ha­talmas erőfeszítéseket igényel. Eközben Nyugaton lassúnak és túl költségesnek ítélik a keleti tartományok újjáépítését, amelyre évente 150 milliárd márkát fordítanak közpénzek­ből. A német elnök szerint ma már értelmetlen az egyesülési folyamat lassúságán vagy túl­zott gyorsaságán vitatkozni. Je­lenleg az a lényeg, hogy folyta­tódjon a gazdasági átépítés a ke­leti tartományokban. - A gaz­dasági fejlődéssel párhuzamo­san csökken és talán el is tűnik a csalódottság, a zavarodottság - mondta. - Az egyesült Német­ország ötödik esztendejében a világháború befejezésének 50. évfordulójáról annak jegyében emlékezhetünk majd meg, hogy nyugat- és keletnémetek egyön­tetű akarata szerint Németföld­ről ne induljon ki többé háború, ne legyen erőszak, ne fosszanak meg senkit szabadságjogától. Tovább kutatják a hajókatasztrófa okait Az Estonia elsüllyedt komp­hajóról vasárnap készített víz alatti felvételek azt mutatják, hogy a hajóorrtól 10-20 mé­terre egy jókora tárgy hever - jelentette a Reuter a STT finn hírügynökségre hivatkozva. A finn hírügynökség feltételezi, hogy a tárgy a hajóorr külső aj­taja, de szakértők eddig ezt nem erősítették meg. A Reuter szerint a jelentés alátámaszt­hatja azt a véleményt, hogy a több mint 900 halálos áldozat­tal járó katasztrófát a hajóorr külső ajtajának leszakadása okozta. A szerencsétlenséget mindössze 139 ember élte túl. Eddig 100 holttestet találtak, 810 személyt eltűntnek nyilvá­nítottak. O London: Újabb Diana-bot- rány a londoni könyvesboltok­ban: hétfőn a Bloomsbury ki­adó gondozásában megjelent James Hewitt, egy 36 éves volt királyi testőrőmagy „A sze­relmes hercegnő” című könyve. A könyvben az őrnagy azt állítja, hogy 1989-től há­rom éven át a walesi hercegnő­nek, Károly trónörökös felesé­gének a szeretője volt. A Buc­kingham palota hivatalosan el­zárkózott a könyv kommentálá­sától. Lord Mishcon, a walesi hercegnő ügyvédje így nyilat­kozott: - A könyvkiadók és az újságok jobban tennék, ha meg­vetnék azokat, akik a trónörö- köspár szerencsétlen házassá­gán akarnak meggazdagodni. O Algír: Rendkívül heves eső­zések következtében legalább 60-an vesztették életüket Algé­riában - jelentette a dpa. Vasár­nap nyilvánosságra hozott ösz- szesítés szerint több tucat ember eltűnt. Évek óta tartó szárazság után Algéria különböző terüle­tein özönvízszerű esőzések kezdődtek. Csupán Biszkra tér­ségében vasárnap négyen haltak meg, amikor az áradat házakat sodort el. Lapvélemények a szlovákiai választásokról Prága: A szlovákiai választá­sok előzetes eredménye „semmi esetre sem” lepte meg Václav Klaus cseh miniszterelnököt, aki vasárnap újságírók előtt arra fi­gyelmeztetett, hogy Szlovákiá­nak, de partnerként a Cseh Köz­társaságnak is stabil, cselekvő- képes pozsonyi kormányra lenne leginkább szüksége. Josef Ziele- niec külügyminiszter, aki vasár­nap New Yorkba, az ENSZ-köz- gyűlés 49. ülésszakára utazott - elutazása előtt -, úgy vélte, hogy Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalmának (HZDS) határozott arányú győ­zelme a vártnál bonyolultabb feladat elé állítja azokat a párto­kat, amelyek nélküle akartak ko­alíciót alakítani. Zieleniec na­gyon fontosnak minősítette, hogy részt kapnak-e az új szlo­vák kormányban a magyar pár­tok, amelyek tíz százalékos eredményükkel szerinte kulcsté­nyezők lehetnek a következő kormány kialakításánál. A nem­zeti kisebbségek kérdése kap­csán a cseh külügyminiszter úgy vélte, hogy „Szlovákia rálépett arra az útra, amely összhangban van az Európa Tanácsban vállalt kötelezettségekkel”. Bécs: A Demokratikus Balol­dal Pártját (SDL), s annak veze­tőjét teszi felelőssé a szlovákiai választások után kialakult patt­helyzetért a Der Standard kom­mentátora. Peter Weiss pártelnö­köt a lap igen tehetségesnek tartja és Horn Gyulához hason­lítja. Hibájául rója fel viszont, hogy nem határolta el magát vi­lágosan Meciartól, hanem nyitva hagyta a koalíció lehetőségét. E mulasztás az SDL-nek szavaza­tai harmadába került. Az osztrák újságíró szerint ennek tudható be, hogy nem alakult ki világos többség, s folytatódott a pártok szétforgácsolódása. A Der Stan­dard nem bocsátkozik koalíciós jóslásokba, de úgy véli, Szlová­kia nehéz idők előtt áll. Aligha mondható meg, kinek származik ebből előnye. A Kurier kiküldött tudósítója Meciar csalódottságá­ról ír, amiért nem tudta az abszo­lút többséget megszerezni. A po­zsonyi tudósítások általában saj­nálkoznak amiatt, hogy Ausztria keleti szomszédságában csak átmenetinek bizonyult a stabili­tás, amely a gazdasági fellendü­lés első jeleit is mutatta. London: A The Times című brit lap hétfői száma szerint Szlovákia európai integrációját visszavetette, hogy a hivatalos végeredmény megerősítette Vla­dimir Meciar választási győ­zelmét. Meciar visszatérése a hata­lomba nyugtalansággal tölti el a nyugati diplomáciai és pénzügyi köröket, valamint a szomszédos Magyarországot - írta Adam Le- Bor tudósító Pozsonyból. A The Guardian bécsi tudósítója, lan Traynor szerint a szlovák válasz­tási eredmény aggodalomra ad okot Szlovákia stabilitásával kapcsolatban, és erősebben lehet tartani attól, hogy az ország le fog maradni közép-európai társai - Lengyelország, Magyarország és Csehország - mögött. jaj Nézzen körül máshol is, vegye meg nálunk! Akciós árakon! OLASZ MŰANYAG KERTI BÚTOROK szék: 530.- magastámlás szék: 720.­kerek asztal (átm.:90cm): 1800.- ovális asztal (90x140 cm): 2700.- napozóágy: 4000.- összecsukható: 4500.- dönthető napozószék: 2200.- napernyő: 1700.- hozzá talp: 430.- hintaágy: 15.600 és 18.000.- pad: 3600.- és 5500.­SZÖNYEGPADLÓK - MŰANYAGPADLÓK - GÉPI PERZSÁK FUTÓK - TAPÉTÁK - FÜCGÖNYÖK és MÁSODFÜGGÖNYÖK BÚTORSZÖVETEK - PLÜSSÖK - PAPLANOK - PÁRNÁK - TAKARÓK s4 oIcaSM... Pécs, Bajcsy-Zs. u. 25. (Vásárcsarnok Galéria) Tel./Fax: (72) 424-436 Nyitvatartás: H.: zárva; K-P: 9.00-1 7.00 Szó.: 9.00-12.00 ÁRUHÁZ AJÁNLATA lakosságnak 1994. október 5-én Jumbo T1100 porszívó 7.500 Ft helyett 6.500 Ft Siesta H 36.5 3.2 kW 15.800 Ft helyett 14.200 Ft Siesta Stufa 88 15.900 Ft helyett 14.300 Ft Siesta Mini Gold GTI 2.2 kW 12.500 Ft helyett 11.300 Ft AMÍG A KÉSZLET TART! Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8.00-16.30 óráig szombaton 8.00-12.00 óráig VERSENYZŐNK ÖNÉRT VERSENY UTCAI ÁRUHÁZUNKBAN! Különleges nyelvtanfolyam az Angol Központban A mai Amerika Különleges, hiánypótló nyelvtanfolyammal bővül októ­bertől az amúgy gombamód szaporodó pécsi nyelviskolák nem túl széles körű kínálata: a Nemzetközi Angol Központ (Mária u. 9.) 12 hetes kurzusára az angol nyelv alapjaiban már valamelyes jártassággal bíró je­lentkezőket várnak. Az 50 óra alatt (heti 4) amúgy sem lehetne shakespeare-i magaslatokra emelni egy kezdő nyelvtudását, így itt sem ezt, hanem az egyedi tankönyvek segítségével vég­zett műhelymunkán, beszéd- gyakorlatokon kívül olyan pluszt ígérnek a szervezők, amelynek birtokában a nyelv­vizsgákon az adott nyelvterület gazdaságáról, kultúrájáról és mindennapi életéről szerzett ismereteik alaposságát igazol­hatják a vizsgázók. „A Mai amerikai társadalom és kultúra” címmel egy olyan angol nyelvű előadássorozatról van szó, melyet neves hazai és külföldi szakemberek tartanak és amelyet beszélgetés követ - a résztvevők kérdései, érdeklő­dése alapján. (Januártól „Az amerikai történelem és iroda­lom” címmel várható folytatás.) Az előadások óraszám szem­pontjából nem számítanak a tanfolyamhoz és annak hallga­tói mellett bárki ingyen részt vehet rajtuk, aki az adott téma iránt érdeklődik. A jelentkező­ket október 3-7-ig 15 és 19 óra között várják. A témák és az időpontok (mindig este 7-kor): Október 7.: Az amerikai sajtó. Előadó: Renee Cordes (Budapest Business Journal). Október 10.: A mai amerikai társadalom. Ea: prof. Ungvári Tamás. Október 14.: Az USA föld­rajza. Ea: Trócsányi András (JPTE Földrajz Tanszék). Október 21.: Amerikai szleng. Ea: Kövecses Zoltán (ELTE Amerikanisztika Tan­szék). Október 27.: Az amerikai te­levíziózás. Ea: Horváth János (MTV). November 3.: Az USA euró­pai diákszemmel. Ea: Németh Balázs (NAK, Pécs). November 11.: Az USA poli­tikai rendszere. Ea: Philip Ree- ker és Ivan Weinstein (Amerikai Nagykövetség, Budapest). November 17.: Az amerikai gazdaság. Ea: Chuck English (Amerikai Nagykövetség). November 23.: Környezetvé­delem az USA-ban. Ea: Crystal Ashley (Amerikai Nagykövet­ség). December 9.: Vizuális művé­szetek az USA-ban. Ea: Aknai Tamás (JPTE). December 16.: Az amerikai értékek. Ea: Peter Becskehazy (Amerikai Nagykövetség). Emelik a nyugdíjakat (Folytatás az I. oldalról) A napirend előtti felszólalá­sok után az Országgyűlés le­folytatta a nyugellátások és a baleseti nyugellátások 1994 szeptemberét megelőző időre vonatkozó emelésének egyösz- szegű kifizetéséről szóló or­szággyűlési határozati javaslat általános vitáját. A népjóléti miniszteren és az érintett bizott­ságok előadóin kívül csak az el­lenzéki pártok vezérszónokai szólaltak fel, akik közül többen azzal vádolták meg a kabinetet, hogy kampányfogásként halasz­totta októberre a törvényjavaslat általános vitát. Kovács Pál népjóléti minisz­ter - a határozati javaslat egyik benyújtója - arra emlékeztette a törvényhozást, hogy azért hú­zódott el a döntés a visszamenő- leges kifizetésről, mert az új kabinetnek először meg kellett vizsgálnia: milyen forrásokból teremti elő a szükséges 21,2 milliárd forintot. Mivel a tb-kasszákban nem volt elég pénz, a nyugdíjemelés összegét a költségvetési hiányra terhel­ték. A nyugdíjak - az emelés kö­vetkeztében - 25 százalékkal emelkednek, így teljesítik az előírásokat, vagyis együtt nö­vekedik a járandóság a nettó át­lagos keresetekkel. Kovács Pál expozéjának végén arra kérte a Parlamentet, hogy mielőbb fo­gadja el a javaslatot, mert így a nyugdíjasok már novemberben megkapják a pénzt. A felszólalások után Gál Zol­tán házelnök lezárta a javaslat általános vitáját. A törvényho­zás kedden dönt a részletes vi­tára bocsátásról, és feltehetően sor kerül a határozathozatal­ra is. A hétfői ülésnap második ré­szében a pótköltségvetési tör­vényjavaslat általános vitája folytatódott. Ezúttal kizárólagos ellenzéki felszólalások hangzot­tak el. Továbbra is többen hivatkoz­tak arra, hogy indokolatlan volt a pótköltségvetési törvényjavas­lat elkészítése, mert - mint Ke­lemen András (MDF) megfo­galmazta - azok az összegek, amelyek valós változást jelen­tenek, elenyészőek a kiadások­hoz, de még a költségvetési hi­ányhoz képest is. Torgyán Jó- zsefné Cseh Mária (FKGP) megismételte frakciójának azt az álláspontját, miszerint sem­miféle jogalapja nem volt a ja­vaslat benyújtásának. Ezzel szemben Surján László (KDNP) azt emelte ki, hogy az államház­tartási törvény alapján, ha nem is volt kötelező a törvényjavas­lat benyújtása, azt a kormány megtehette, hiszen „úri szeszé­lye” alapján bármikor készíthet egy kormány pótköltségvetést. Az ellenzéki képviselők szá­mos olyan terület érdekében is szóltak, amelyeket szerintük válságos helyzetbe sodorhatnak a pótköltségvetés intézkedései. Bogárdi Zoltán (MDF) miköz­ben cáfolta, hogy az előző kor­mányzat csökkenő támogatás­ban részesítette volna az agrár- gazdaságot, kifogásolta, hogy a földhivataloktól 18,2 millió fo­rintot kívánnak elvonni, pedig a kormányzat maga is elismeri: szükség van a telekkönyvveze­tés felgyorsítására. Ezt emelte ki Mészáros Gyula (KDNP) is, hangsú­lyozva, hogy az 516 ezer új földtulajdonos földjeinek csu­pán 40 százaléka van kimérve, és ennek 20 százaléka van beje­gyezve a tulajdoni lapokon is. A Külügyminisztérium költségve­tésének 52 millió forintos szűkí­tését kifogásolta Kelemen And­rás. Torgyán Józsefné Cseh Mária szerint megengedhetet­len, hogy a vidéktől - miközben az agrárágazat támogatásának növeléséről szól a kormány - további pénzeket vonjanak el, ami a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatásainak új rendszeréből következne. A közoktatás és kultúra területét érintő szigorítások ellen szólt Kovács Kálmán (KDNP), hang­súlyozva, hogy e lépések el­lentmondanak a kormányzat ál­tal hangoztatott célnak, amely az oktatást kiemelt feladatnak tekinti. A vitát az elnöklő Salamon László további felszólaló hiá­nyában azzal napolta el, hogy a folytatás kedden délután vár­ható. Kedden a plenáris ülés az expótörvény-javaslat általános vitájával folytatja munkáját, ík A köztársasági elnök 1994. december 11-ére kívánja ki­írni az önkormányzati válasz­tásokat. Göncz Árpád ezt a hat parlamenti képviselőcso­port vezetőjével közölte hétfő délután, miután meghallgatta véleményüket az önkormány­zati törvénycsomagról és a vá­lasztás várható időpontjáról. r. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom