Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-06 / 245. szám
8 uj Dunántúli napló Riport 1994. szeptember 6., kedd Beszélgetés dr. Alpár János amarillói szemorvossal Szemünk világa Dr. Alpár János szemorvos, 1956 óta az Amerikai Egyesült Államokban él. Egyetemi tanár, egy kutatóintézet vezetője, az American National Standards Institute elnöke. Nemrégiben Pécsett járt, négy előadást tartott a Magyar Szemorvos Társaság és a Magyar Műlencse Implantációs Társaság nagygyűlésén. _ - Mit ér az Amerikai Egyesült Államokban egy magyar orvosi diploma ? - kérdeztük.- Semmit. Lényegében majdnem mindent meg kell ismételni, legalábbis azoknak, akik olyan országokból jönnek, amelyeknek nincs az Egyesült Államokkal külön megegyezésük. De olyan ország csak kettő van: Anglia és Kanada. Ez persze főként azért szükséges, hogy kiderüljön, az illető elég jól beszél-e angolul.- Lényegében szaknyelvről van szó?-Igen. A megfelelő szókincs birtokában kell lenni, mert ha nem ért meg egy szót, a következő négy-öt kérdést elhibázza. Aztán kell írni egy rövid esszét, a vizsga után pedig különleges vízumot kell szereznie. Nekünk, 56-osoknak nem kellett, bennünket Eisenhower különleges elnöki engedéllyel beengedett. Abban az időben egyébként majdnem minden államnak külön vizsgája volt, és nem fogadták el a másik állam vizsgáját.- A vizsga diplomával jár?- Diplomával, amely után kötelező két év szolgálat. Én ’57 januárjában kezdtem el dolgozni egy magánrendelőben, júniusig, aztán letettem a vizsgát, s akkor megengedték, hogy kórházban cselédkönyvezzek. Az eltartott egy évig, majd másfél évig, mint szakorvosjelölt dolgoztam, pedig Magyarországról már megvolt a szemészeti szakvizsgám. Texasban állam vizsgáztam, utána két évig szolgálni kellett egy kórházban, majd három évig tartott, amíg szakvizsgázhattam.- Ezzel mit lehetett kezdeni?- Szemészkedhettem ott, ahol a texasi államvizsgát elfogadták, tíz-tizenöt ilyen állam volt, de például, ha Califomiába vagy Floridába akartam volna menni, akkor még egy év kórházi szolgálat és külön vizsga kellett volna hozzá. Akkoriban Dela- várban éltem, ott viszont nem dolgozhattam, mert abban az államban csak amerikai állampolgárok praktizálhattak, ahhoz pedig nekem öt évre lett volna szükségem. így aztán elmentem Amarillóba.- Ott milyen lehetőségek adódtak?-Egy rendelőben dolgoztam, ahol lassan kiépíthettem saját praxisomat, azóta is ott élek, mellette egyetemi tanár vagyok, van egy kutatóintézetem, ahol én vezetem a kutatásokat. Főként az elülső szemmel foglalkozom, glaukómával, szürkehályoggal, szaruhártya megbetegedésekkel, gyógyszerhatások kutatásával satöbbi.-Mennyit fejlődött a szemészet az elmúlt évtizedekben?- Óriásit. Hatékonyabbak a gyógyszerek, jobban értjük a szövetek működését és szerepét, a műtétekhez kitűnő műszerek állnak rendelkezésre, és nagyon nagy jelentőségű az ope- ráló-mikroszkóp bevezetése. A szürkehályog- és a szaruhártya- sebészet elképesztő mértékben fejlődött, s nagyon fontos a műlencse beültetés elterjedése.- Mikor történt az első műlencse beültetés a világon?- 1948-ban, Angliában. A feltaláló a II. világháború alatt megfigyelte, hogy bizonyos angol pilóták, akiknek a repülőgép különleges plasztikából készült szélvédőüvegének egy kis darabja belefúródott a szemükbe, nagyon jól láttak, a szemük nem pusztult el. Ebből az anyagból készítették az első műlencsét. De azokkal a lencsékkel, miután a technológia nem volt még olyan fejlett, mint ma, nagyon sok baj volt. Aztán a hatvanas évek végétől szinte járványszerűen terjedt el ez a technika.- Érdekes, hogy egyre több a beteg szem, pedig az ember ugyanannyit használja a szemét, mint kétezer évvel ezelőtt.- Még azok között is különbség van ebből a szempontból, akik falun és akik városban laknak, és még a városon belül is, akik sokat vagy keveset tanulnak, vagy akik tévét néznek vagy nem. Hogy kétezer évvel ezelőtt milyen intenzitással néztek az emberek, azt nem lehet pontosan tudni, de felteszem, akkor többet láttak. Akkor a tudást főleg verbális formában szerezték meg, nem könyvekből.- Jelentős különbségek vannak a különböző országok között a szemorvoslás színvonalát tekintve?- Az attól függ, hogyan mérjük a színvonalat. Egyszer Dub- linban hallottam előadást egy San Francisco-i szemorvostól, aki a világ legismertebb glau- kóma-specialistája, s aki beszélt munkássága tapasztalatairól a veleszületett glaukómával kapcsolatban arról, hogy több, mint száz ilyen betege is volt élete során. őket gyógyította a lehető legkorszerűbb technikákkal. Onnét elmentem Indiába dolgozni, egy kisvárosba, ahol az egyetemen tizenkét veleszületett glaukómás ült a pádon. Először azt hittem, hogy ezeket mind nekem gyűjtötték össze, aztán kiderült, hogy ez az ő napi beteganyaguk, s évente háromezer veleszületett glaukómás beteget látnak el, és mindenféle különleges technika nélkül is jól kezelik őket. Dolgoztam Afrikában is, olyan helyen, ahol nem volt elektromosság, és tükrökkel vetítették a természetes fényt a műtéti területre. De azok a szemorvosok, akik ott dolgoztak, nagyon jól operáltak, és a betegeknek nagy szolgálatot tettek.- Gondolom, hogy ugyanakkor egy műlencse beültetéshez viszont pontos műszerekre van szükség, hiszen meg kell határozni a lencse törőértékét.-Ha tökéletességre törekszik az ember, akkor ultrahangos készülékkel kell ezt meghatározni, ami nagyon drága. De vannak olyan formulák, amelyekkel ki lehet számítani a lencse erejét. A baj ott van, hogy pontosan nem lehet megjósolni, hogy a beteg mennyit fog látni. Áz esetek nyolcvan százalékában azonban ultrahang nélkül is jó eredményt lehet elérni, ultrahanggal ez kilencvenkilenc százalék.- Fontosak az ilyen nemzetközi, szakmai tanácskozások?- Fontosak, néhány, esetleg még nem publikált eljárás megismerése, a személyes kontaktusok kialakulása miatt, vagy például azért, mert az ember azzal a tudattal ül be, hogy tisztában van az általa elkövetett hibákkal, s aztán örömmel látja, hogy ezeket a többiek is elkövették. S akkor arra gondol, lehet, hogy ő hülye, de azért annyira nem. Cseri László Dr. Alpár János pécsi látogatásakor Kisebbségben Közép-Európában A két himnusz és a két zászló üzenete Etnikailag sokszínű régióban születtünk. Ez akár érték is lehetne. Ha nem alakultak volna a nagyhatalmak szubjektív érdekei szerint a történelem során az országhatárok. Ha nem lettek volna itt már korábban is az ellentétek alapjául szolgáló csonka nemzetiségi társadalmak. Ha nem mesterségesen, a nagypolitika rosszul sikerült „operációi” útján jöttek volna létre nemzeti kisebbségek. Ha egyik napról a másikra, a határokon túlra került magyarsággal, nem jött volna létre Európa legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbsége. Ha a kisebbségek sorsa mindig és mindenütt józan politikai erők kezébe került volna. Ha a kisebbségek jogait nemzetközi szerződések garantálnák, megsértését pedig szankcionálnák. Ellentmondásos múlt, felemás jelen Mindez azonban sajnos gyakran nem így volt a múltban, nincs ez mindig így a jelenben sem. Pedig új szellemi alapokon nyugvó, az érdekek egyeztetésének, egy részük kölcsönösségének felismerésén alapuló kapcsolatok kellenének. S hát a párbeszéddel kísért együttműködéshez is jó lenne eljutni. Mindehhez bizonyára elengedhetetlen a másság elismerése, egy kicsit több empátia, a szomszéd megismerése és megbecsülése (ha érdemes rá), a propagandaszólamok helyébe a tapasztalatok minden másnál hitelesebb ereje. Van-e hát kiút a történelmi viharok-szaggatta, kölcsönös sérelmektől és szégyenfoltoktól terhes, előítéletekkel és hamis sztereotípiákkal teli és nemzettudatában megsebzett etnikumok-lakta térségünkben ebből a helyzetből? Kiknek a kezébe adott lehetőségeket és esélyeket e vonatkozásban a történelem? A hatalomnak, a hivatalos politika képviselőinek, polgár- mestereknek és képviselőknek mindenképp. Az ő mindenkori magatartásuk meghatározó. De az állampolgároké sem lebecsülendő. Mert az ő támogatásuk nélkül soha nem lesz tartós megbékélés és kiegyensúlyozott együttműködés ott, ahol ma még ellentétek feszítik a hétköznapokat. Anélkül tehát, hogy a regionális (egykor talán még a kontinentális) integráció „tudati”, szellemi előfeltételei a „civil szférában” meg ne érlelődnének. És csakis ez segítheti elő a mifelénk tapasztalható de- zintegrációs folyamatok megállítását. Ami nélkül nincs Európa, s az Európa-mítosz soha nem lesz valóság! Többek közt erre a gondolatiságra épült a nemzetközi békenapok keretében a közelmúltban Kaposvárott Közép-európai párbeszéd címmel megtartott konferencia, s ez volt az üzenete a békedelegáció Muravidéken tett látogatásának is A pozitív diszkrimináció Persze mindehhez az kellene, amit a szlovéniai Lendván az ottani magyarság nevében házigazdánk, Pozsonec Mária országgyűlési képviselő fogalmazott meg: „Nekünk mindkét himnuszra egyformán dobog a szívünk, s mindkét zászlónak ugyanaz az üzenete”. Pedig hát az egykor 35-40 ezer fős magyarság Trianon óta ugyancsak erodálódott, napjainkra mintegy 10-12 ezer főre csökkent. De - teszik hozzá a helyi magyarság képviselői ázonnal -, korántsem a többség által erőszakolt módon, hanem a „természetes asz- szimiláció” eredményeként. Ám az is eszembe jut, hogy a muravidéki magyarság bizonyára nem véletlen adta támogatását nemrég az önálló állam létrejöttéhez, nevét pedig az ezt eldöntő referendum kedvező döntéséhez. Merj itt a nemzetiségi politika hosszabb ideje a kisebbségi jogok elismerésén alapul, s a két és félezer olasz avagy tízezer magyar ugyanolyan jogokat élveznek, mint a többségi nemzet tagjai. Ha tehát a közjegyzőnél kiderül valakinek a nemzetiségi mivolta, automatikusan elkészül az olasz vagy a magyar fordítása is az adott dokumentumnak. Sőt, pontosítanom kell, nem azonos jogok illetik őket, hanem a kisebbségeket bizonyos kérdésekben külön jogok is megilletik: hogy a hátrányok kiegyen- líthetőek legyenek - mondják a helybéliek. íme a pozitív diszkrimináció a gyakorlatban - gondolom -, amikor is az oktatásban, a kultúrában, a tájékoztatásban és az anyanemzettel való kapcsolatokban teljes az autonómia, biztosított a döntési jogErős kétnyelvű oktatás, saját könyvkiadás, hetilap, magyar nyelvű rádióadás, heti félórás TV-műsor, gazdag magyarországi kapcsolatrendszer - ez a 28-30 szlovéniai magyar település életének segítője. Az önazonosság erejének, a magyarság- tudatnak az egyik forrása. Ez lehet az éppen átadás előtt álló, színgazdagságával és míves belső kiképzésével valameny- nyiünket elismerésre késztető petesházi kápolna saját erőből történt megteremtésének is egyik forrása. Egy olyan templomé, melynek költségei egyetlen állami fillért sem tartalmaznak, s melynek minden téglája és gerendája a petesháziak ke- zemunkáját és szakértelmét dicséri. Sokféle hát a mi régiónk, konstatálom, végiggondolva a Vizet is isznak, de bort prédikálnak Buzgó borrendek A boroknak rendszere van, mint írja a szaktudós és már azt is tudjuk, hogy rendje is van; ceremóniával fölavatott borrend urakból és hölgyekből. Dr. Bíró Péter, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének főtitkára szerint az első magyar borrend 1976-ban, Baján alakult, Pax corporis, A test békéje néven. Ezzel egy, a középkorban életerős szokás kezdte meg a hazai térhódítását. És ezt szó szerint is értelmezni lehet, hiszen a szakkönyv 14 borvidéket említ, augusztus végén pedig már a 18. borrend is szervezkedni kezdett.- Hogyan kezdődött?- Belga és francia újságírók jártak itt 1976-ban, s miután megismertek néhány borvidéket és persze a borokat, kérdezték, hogy miért nem alakítottunk az ilyen kitűnő borokhoz méltó borrendeket. Azt sem tudtuk, mi a borrend. Anyagot küldtek és mi ezt akkor idegenforgalmi attrakciónak tekintettük. De a dolgok jobban alakultak, mint ahogy reméltük. Elég, ha arra utalok, a vágyaink netovábbja volt, hogy minden borvidéken legyen borrend. Ma már az Alföldön is három van.-Mi a feltétele annak, hogy valahol borrend alakulhasson?-Jogilag semmi. A borrend arra hivatott, hogy a minőség hirdetője legyen. A módszer miatt célszerű hozzánk, a Borrendek Országos Szövetségéhez fordulni.-Mire tesz fogadalmat, aki tagja valamelyik borrendnek?- Arra, hogy a borvidékének szószólója lesz.- Hány ilyen szószólója van a magyar boroknak?-Úgy gondolom, hogy a 17 rendnek több, mint ezer tagja van. A tiszteletbeli tagok száma több ezer és külföldiek is vannak köztük.- Hogyan lehet valaki rendes tag?- Borvidék közelében kell élnie és alkalmazkodnia kell a rend szokásaihoz. Csopakon például ajánlók kellenek ahhoz, hogy felvegyék.- Mint a pártba egykor. . .- .. .De a pártba két ajánló kellett, a csopakiak pedig kezdetben öthöz ragaszkodtak. Már kettő is elég.- Nőket maguk közé engednek a borrendek?- Tokajban soha, egyetlen nőt sem láttam. Bogláron alrend ceremóniamestere is nő. És persze vannak udvarhölgyek is. Tehát nem kizáró ok a felvételnél, ha nő akar belépni. De ugyebár a borászok többsége férfi.- Ön szerint milyen feltételekkel javulhatna a magyar bor helyzete?- Először is a termelőknek legyenek igényei a boraikkal szemben. Másodszor: változtatni kell az értékesítés viszonyain, mert itt van a legtöbb gond. Tudok olyan éttermekről ahol a bort már nem úgy adják, mint a sört, vagy a kólát, de tény, hogy a vendéglátóhelyek 99 százalékában nem értenek a borokhoz. Az asztalhoz, ugye, először az italos megy és megkérdezi, mit hozhat? Akkor teszi ezt, amikor a vendég még ki sem nyitotta az étlapot.- - Szívesen említem, hogy van már két éttermünk, ahol borpincér, „sommelier”, a vendég étel- rendelése után, ennek ismeretében ajánlja a megfelelő bort. Ami pedig az üzleti forgalmat illeti, a legtöbb helyen még mindig szegényes a kínálat. És a borok állnak a polcokon! Pedig az üveges bort csak fektetve szabad tárolni, különben a dugó kiszárad és tönkremegy az ital. Borkultúrával rendelkező országban ezek elemi szabályok.- Ezek szerint mi nem rendelkezünk borkultúrával.- Nem tehetünk^ róla, így hozta a történelem. És ebből következik a harmadik szempont. Tény, hogy a szegény ember töményét iszik. A literes, kannás bor már jelez valamiféle igényváltást. A középosztályt a sör érdekli. Akit a minőségi borok vonzanak, az vagy sznob, vagy tehetős ember. És általában is hiányzik az alapismeret, mihez kell vörös és mihez illik a fehér bor.-Az ige ilyen elszánt hirdetése nem vezet oda, hogy az alkoholizmus terjesztésével vádolják meg a borrendeket?-Eleinte ez is előfordult. Mi azonban úgy hirdetjük az igét - hogy az ön kifejezését használjam - hogy: „Ne sokat, de jót!” K. E. határmenti országok és az ott élő magyarok sorát és sorsát. Legutóbb egy más égtáj irányába tett utazás keserű élményeiről szóltam, most meg itt egy egészen más tapasztalás. Meg a tanulság is arról, hogy a feszültségforrások sem mindig ott és azért buzognak fel, ahol és amiért a politikusok azt hiszik. Mert szinte mindenütt azonos az egyszerű emberek véleménye. Ok egyszerűen csak békét akarnak, együttműködést és megbékélést ezen a tájon. Mint például Petesházán, ahol igazán szépen és hitelesen szólnak a magyar népdalok a tűzoltószertárban megtartott forró hangulatú bemutatón. Vagy Lendván, ahol nem csak egy padban ülnek a különböző etnikumokhoz tartozó gyerekek, hanem a magyarul feltett tanári kérdésre akár szlovénül is szólhat a válasz. És viszont. Mert a lényeg nem a nyelv vagy a nemzetiségi hovatartozás, hanem tudás, az emberség, az alkotóképesség és még sok minden más. Talán ezért lehet egyforma errefelé egy kisebbségi magyar számára két különböző himnusz avagy zászló tartalma és üzenete? Dr. Szirtes Gábor
