Új Dunántúli Napló, 1994. szeptember (5. évfolyam, 240-269. szám)
1994-09-11 / 250. szám
„Embergúla” Érdekes sportágnak hódolnak az emberek Katalóniában. A neve: embertorony-építés. Spanyolországban jelenleg 32 csoport foglalkozik ezzel a nem mindennapi tevékenységgel, amit a félig sport, félig művészet jelzővel emlegetnek. Egy fesztivál keretében ismerkedhettek meg a jelenlévők a látvánnyal. Az eseményt Barcelonától 80 km-re délnyugatra rendezték meg. A legjobb csoportok vettek részt a rendezvényen. Az ügyes indulók 16 méter magas embertornyokat építettek. A sportág múltja legkevesebb 200 évre vezethető vissza. A színes ruhákba öltözött emberekből álló tornyok rendkívül szép látványt nyújtanak, ugyanakkor veszélyesek is. A múlt században több haláleset is történt. A 20. században egy végzetes balesetről akad feljegyzés: egy fiatal fiú vesztette életét 1983-ban. Százasok klubja Két válogatott labdarúgónak van esélye arra, hogy még jobban megközelítse, illetve meg- döntse Peter Shilton csúcsát. Az angol kapus ugyanis 125 alkalommal öltötte magára a válogatott mezét, és ez egyedülálló rekordnak számít a világon. Thomas Ravelli és Lothar Matthäus számára azonban adott a lehetőség megelőzni Shiltont. A svéd hálóőr 118, míg a német sztár 117 válogatottságnál tart, és mindketten továbbra is élvezik a szövetségi kapitányuk bizalmát. A 100-asok klubjának élcsoportja: 1. Peter Shilton (angol) 125, 2. Pat Jennings (észak-ír) 119, 3. Thomas Ravelli (svéd) 118, 4. Heinz Hermann (svájci) és Lothar Matthäus (német) 117-117, 6. Björn Nordqvist (svéd) 115, 7. Dino Zoff (olasz) 112, 8. Hector Chumpitaz (perui) 111, 9. Oleg Blohin (szovjet) 109, 10. Bölöni László (román) és Bobby Moore (angol), 108-108, ...22. Bozsik József 100. Duna-menti EB? Új ötlettel állt elő a 2004-s labdarúgó Európa-bajnokság ügyében Beppo Mauhart, az osztrák szövetség elnöke. Az elnök szerint a Duna-menti országok, egyfajta „Dunamonar- chiát” alkotva, közösen vállalnák a rendezést. Mauhart az osztrákok mellett a csehekre, a szlovákokra, a magyarokra, a szlovénekre és a horvátokra gondol.-A 2000-es Eb-rendezésről szóló terveket szeptember közepéig kell benyújtani az európai szövetségnek, így erre már nincs idő. De a 2004-es kontinensbajnokságra jó eséllyel pályázhatna a Dunamonarchia - mondta Mauhart. Jason Kidd milliomos lett Az amerikai profi kosárlabda bajnokság (NBA) legcsúfosabb mutatóival vitathatatlanul a Dallas Mavericks büszkélkedhet. A város polgárai két esztendeje csak igen ritkán ünnepelhették a csapatot az alapszakaszban játszott mérkőzések után, a rájátszásról (play-off) pedig álmodni sem mertek. Persze, a világ egyik legnépszerűbb sportági sorozatában még a mezőny végén kullogni sem jelent szégyent, így aztán a szurkolók határtalan türelemmel viseltettek a Mavericks iránt. A klub vezetői úgy gondolták ideje viszonozni a bizalmat, s anyagi áldozatot nem kímélve komoly erősítésre szánták el magukat. Az aktuális nyári „drafton” kiszemelték az egyetemi bajnokság egyik legnagyobb tehetségét, majd rövid időn belül tárgyalóasztalhoz is ültették. A 21 esztendős Jason Kidd elégedett volt az ajánlattal*. Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy aláírja azt a szerződést, kilenc esztendőre. Kosárlabda NB I. férfiak Stevan Tot előbbrelépést vár A tavalyi bajnokság ezüstérmese a ZTE-Goldsun már július közepén megkezdte a felkészülést az idei feladatokra. A csapat több előkészületi tornán vett részt, melyeken nem az eredmény, hanem a vezetőedző által elképzelt dolgokk begyakorlása volt a cél. Sok új fiú is érkezett az egerszegiekhez, miként sikerült beépítésük a csapatba, és mit vár az új bajnoki idénytől Stevan Tot, erről kérdeztük a ZTE-Goldsun vezető edzőjét.- A tervezett munkát sikerült elvégeznünk, 14 mérkőzést játszottunk, fokozatosan erősebb ellenfelekkel szemben. Sajnos kisebb sérülések voltak Benc- zéé, legutób pedig Dzunics iratkozott fel a maródiak listájára, ő nem is játszik az Ostrava elleni első Koracs Kupa mérkőzésen - így Stevan Tot.-Sok új fiú érkezett a csapathoz őket mennyire sikerült már beépíteni az együttesbe?- Pekka Marrkanenn finn center helyet követel magának a csapatban, sok lepattanót szedett az előkészületi mérkőzések során, vele a center poszton erősödtünk. Ágh Péter is közel van a kezdő ötöshöz, nála még tapasztalható rutintalanság, de adott szitovációban már tudja helyettesíteni Bodrogit. Kertész Tamás lába már teljesen terhelhető, hasznos tagja lehet a gárdának. A sajátnevelésű Tóthű űúúhbnh Árpád a jövő embere. Az újak közül még Palás Koméinak van a legnagyobb lemaradása, ez érthető is, hiszen ő másfél évet kihagyott. Főleg erőnléti hiányosságai vannak.-Ismét több fronton kezd a ZTE-Goldsun, milyen eredményt vár a Koracs- a Magyar Kupában és a bajnokságban és nem utolsó sorban a Szuper Ligában?- Az igazolások célirányosak voltak, olyan játékosok jöttek és maradtak itt, akik vállalták a többlet munkát. Akadt olyan nap, mikor napi öt órát is edzettünk. Véleményem szerint a mostani csapat jobban koncentrál, jobban akarja a sikert, mint a tavalyi. Szerintem sikerül előbbrelépnünk, játékunk tavaly óta felgyorsult, rugalmasabbá vált. A régiek közül Sipos Tamás egyételműen belépülhet a csapatba. A Koracs Kupában az Ostraván mindenképpen túl szeretnénk jutni. A Szuper Ligában nagyon egyformák a csapatok, bár mi előfordulhat, oda kell figyelnünk, mert különben kellemetlen meglepetés érhet minket. A magyar mezőnyben is egy nagy fokú kiegyenlítődés ment végbe, így még egyszer nem eshetünk abba a hibába, mint tavaly, hogy a Szuper Liga után nulla győzelemmel kezdjük a magyar pontvadászatot. - mondta Stefan Tort. B. L. Bajai kosarastervek A hétvégén elkezdődött NB I-es kosárlabda-bajnokságban három bajai együttes is érdekelt: az A-csoportos Baja Bácska és a B-s Honvéd Bajai SE-TK férfi gárdája, valamint a B-csoportos Bajai TK női csapata. A nyár folyamán jelentős változások történtek mindegyik klubnál, részben a játékosállományban, részben az edzőket illetően. A Bácskánál nagy volt az elvándorlás, főleg irányító-poszton, mivel az egyes számú játékmester, Ágh Péter Zalaegerszegre igazolt (s vele ment a tavaly sérülés miatt nem játszó center, Palás Koméi is). A második irányító, Csenyik Balázs Pécsre nyert egyetemi felvételt, míg a harmadik, Havasi Ádám play-maker lett Szegeden. Az ő távozásával számolt a klub, de a többieké igencsak meglepetésként hatott. A bedobó Dunai Zsolt visszatért korábbi tanulmányai városába, Szombathelyre, mivel menyasszonya odavalósi. A Sopronba felvételizett Csátaljay Gábor - aki az elmúlt szezonban a Bajai Honvéd színeiben vitézkedett - viszont a tanulmányai mellett továbbra is a csapat rendelkezésére áll. Új játékos az irányító- posztra szerződtetett Takács Sándor, aki 28 éves, 194 cm magas, erdélyi származású, de magyar állampolgár, és az elmúlt két évben Dombóvárott kosarazott. A múlt hétvégi Bácska Kupán biztató teljesítményt nyújtott, hasznára lehet a gárdának, mégha nem is igazi irányító. A játékoskeret az ifiből és a kadettcsapatból egészül ki. Játékmesteri átképzést kapott az új idényre Rétháti Zsolt is. Sajnos a főcenter, az együttes egyik legjobbja, Pavel Kreb- nyev az egyik edzőmeccsen térdszalag-szakadást szenvedett és még egy ideig nem áll rendelkezésre. Helyettese, Korcsok Mihály is sérüléssel bajlódott, de ő már a hétvégi tornán szerepelt. A célkitűzés az új rendszerben a legjobb hat közé jutás, hogy a folytatásban, a Szuper Ligásokkal mérkőzhessenek - mondta Kamcsár Zoltán edző. A Honvéd csapatának sikerült az új bajnokságra jó játékosokra szert tenni, akik már az augusztusi bevonulás előtt, július végétől együtt készültek Pump Gábor edző kezei alatt. Először kéthetes igen kemény fizikai alapozáson vettek részt a Rétságban, az egyesület korábbi elnöke, Bányai Tibor alezredes vendégeként. Majd idehaza folytatták napi három edzéssel. Az új katonák: Pipis korábban a Bácska ifiben játszott, de egy évet azóta kihagyott, Jeni Dombóvárról érkezett 202 cm magas center, Gurzó a Debrecen A-csoportos együttesét erősítette eddig, Martinék Paksról jött, Ádám Miskolcról, B-cso- portból érkezett. Mellettük még fel évig katona Áron és a Bács- kás Szabó Norbert is, és bevonult a régebbi civil játékosok közül Jenei, ki így továbbra is a keret tagja, akárcsak a civil Kaj- tár és Csányi, valamint a három „nagy öreg”, Likár, Gorjanácz és dr. Varga. A célkitűzés az A-csoport, mert csak előre menekülhetnek nehéz anyagi helyzetükből. Z. L. Merész álmok Dombóvárott Néha jól esik nosztalgiázni, visszaemlékezni arra az időszakra, amikor Miedzikék idejében sok esetben zsúfolásig megtelt a DVMSE sportcsarnoka. Ma ez már aligha lenne lehetséges. Igen, a jó kosárlabdára és az „A”-csoportos mérkőzésekre vevők a szurkolók. A maiak játéka, eredményei már alig-alig hozzák tűzbe még a fanatikus „B”-középet sem. Kikkel erősítettek és kik távoztak a szakosztályból? - teszem fel az első kérdést Bálind József szakosztályvezetőnek.-Élőlj áróban - mielőtt az új szerzeményeket felsorolnám - Erupkin és Marcsenkó, aki 2 éve van már nálunk, újabb egy éves szerződést írtak alá. Nos, most pedig lássuk az újakat: Kiss Attila a ZTE-ből, testvére, Sándor, valamint Nagy Laci a Kaposvári KC-től jött, Halmai Balázs - saját nevelés - leszerelt. Jankovics - akit fél évig kölcsönadtunk az Osijekhez - Nyíregyházára igazolt, Kontics Veszprémbe. Takács szabadlistán van, de még nem jelentkezett érte egy egye-' sülét sem ...”- Történt-e változás a szakmai munka irányításában?-... Nem. Németh József a felnőtt gárda, míg Molnár István az ifjúsági csapat munkáját irányítja ...” Befejezésül, beszélgetésünk végén megemlítem, hogy igen sok rendezői jogot kapott meg Dombóvár város, ami azt is jelenti, hogy a Magyar Kosárlabdázók Szövetségében is nagyra értékelik a dunántúli kisvárosban az utánpótlásnevelési tevékenységet.- Való igaz, most igazán nem lehet panaszunk, a különböző kupákban 8 rendezési jogot nyertünk el. De ezek közül is kiemelkedik, amire eddig a dombóvári kosárlabdasport történetében nem volt példa, itt nálunk rendezi meg a MKOSZ az ÓIK országos döntőjét. Gaál István Nyolc közé vágynak a kaposváriak A Kaposvári KC férfi együttese a legjobbak között kívánja folytatni a jövőben a küzdelemsorozatot. Ehhez aligha kaphattak volna jobb lendületet, mint az egy héttel korábbi Balaton Fü- szért Kupa megnyerésére. Való igaz, olyan erényeket csillogtatott Stickel Péter legénysége, amely kedvre derítette a szurkolókat és önbizalmat adott a csapat tagjainak. Kaposvári kosaras berkekben most minden szépnek tűnik. Igaz, csak a „papírforma szerint van tizenkét kosarasa a KKC-nek, de ha összeszámoljuk az igazán ütőképes játéosokat, akkor már nem jutunk „hétről a nyolcra”. Tény, hogy a klubnak mindössze hét olyan kosarasa van, akik a hazai mezőnyben meghatározó egyéniségnek számítanak. Három centere és három bedobója mellett jelenleg egyetlen „hadra fogható” irányítója van a somogyiaknak.- Bár szakvélemény szerint Kovács László a magyar mezőny egyik legjobb irányítója, de mi történik, ha megsem sikerül? A sérülésekről ne is beszéljünk - hessegeti el még a gondolatot is Stickel edző, majd így folytatja: - Ha ne adj 'isten ilyen hullám elérné a csapatunkat, akkor a legnagyobb bajba kerülnénk, mert a rutintalan fiataljaink még nem képesek pótolni a törzstagokat. Többen is nehezményezték, hogy ha ilyen szűk a keretünk, akkor miért adtuk oda Nagy Lászlót a dombóváriaknak? Vele kapcsolatban az volt a szándékunk, hogy minél inkább játékban legyen, őt csak egy évre kölcsönöztük szomszédainknak. Hogy nem igazoltunk több játékost, annak egyszerű oka van: a pénztelenség. Azért így is erősödtünk, mert a most hozzánk került szerb Lopi- csics máris fényesen igazolta, hogy vele nagyon jó vásárt csináltunk. A tréner állítja: a gárda ütőképes és bárkit legyőzhet. A virtuóz megoldásokra is képes Kovács, a két jókezű vendégmunkás Fili- vics, Lopicsics, a válogatott kerettag Hoffmann mellett Bognár, Monok és Vojvoda már sokszor bizonyította, hogy bármikor számolhatnak velük. A fiatal saját nevelésű Ágfalvi rohamos fejlődését is örömmel nyugtázzák Kaposváron. Jutási Róbert Az érem másik oldala Rájár a rúd a labdarúgó játékvezetőkre. Elértek ugyan egy óriási sikert - Puhl Sándor személyében magyar bírója volt a világbajnoki döntőnek - eközben itthon sorra tartják a fegyelmi tárgyalásokat. Három ismert élvonalbeli játékvezetőre is nehéz percek várnak a közeljövőben, mert feltűnő hibákat követtek el. Egy pillanatig sem gondolom, hogy szándékosan tévedtek, döntéseikkel senkit sem akartak kedvezőbb" helyzetbe hozni, de mérlegeltek és ez nem szerencsés ebben a szakmában. A fegyelmire várók közül Bognár István esete eltér a többitől, ő egyszerűen figyelmetlen volt. Esete a PMSC-vel kapcsolatos. A pécsiek kispesti mérkőzésén felmutatta a sárga lapot Fehérnek, a jegyzőkönyvbe viszont Márton nevét írta be. Amikor elolvasta a mérkőzésről szóló tudósítást és ott Fehér nevét látta a sárga laposok között, meglepődött, majd elgondolkodott és beugrott neki, hogy tévedett. Ballépését azonnal korrigálta, levelet írt a JT-nek valamint a PMSC-nek és elnézést kért. Lehet, hogy jobban jár, ha hallgat, de bizonyára kedvezően ítéli majd meg a fegyelmi bizottság, hogy önkritikát gyakorolt. Érdekes, hogy a PMSC-nek már volt egy hasonló esete évekkel ezelőtt. Akkor Vad István játékvezető Braunnak adott sárga lapot egy Csepel - Pécs összecsapáson és tévedésből a jegyzőkönyvbe Bódog nevét írta be. A piros-feketék vezetői méltatlankodtak, hivatkoztak a tudósításra, de a JT azt válaszolta, az újságíró is tévedhet. A videó viszont egyértelműen igazolta, hogy Braun kapta a sárgát. A JT akkor azt kérte a pécsiektől: ne csináljanak ügyet a történtekből és Vadot szép csendben eltiltotta a fegyelmi bizottság néhány mérkőzésről. Ha már szóba jött Vad István neve, akkor róla még csak any- nyit, hogy a Sopron - ETO találkozón nem adott sárgát egy olyan szabálytalanságért, amiért adnia kellett volna. Vad ennél az esetnél mérlegelt, úgy gondolta, korai már a 2. percben lappal figyelmeztetni. Mérlegelt Pillér Stfndor is, a Vasas - Kispest találkozón, ahol pénztárgép szalaggal megdobták egyik partjelzőjét. Pillér tudta, ha meghallgatja az integető partjelzőt, le kell fújnia a mérkőzést. Ezért csak tisztes távolságból hallgatta meg és később azt mondta, nem értette pontosan mit mond a partjelző. Átvil- lanhatott az agyán, ha lefújja a meccset, akkor nagyobb lesz a botrány. Ez igaz, de ha valaki játékvezetésre adja a fejét, annak ezzel számolnia kell. Bundákról nyilatkozik az egyik hetilapban az elismert egykori szövetségi kapitány és edző, Kovács Ferenc. Igaza van, ahogy elítéli az előre lerendezett mérkőzéseket, de nekem mégis hiányérzetem maradt az interjú elolvasása után. Kovács azt mondja, hogy egyszer megtudta még debreceni edzősködése idején, hogy a vezetők megvették a mécsesét. Az öltözőbe behívta a szakosztályelnököt és közölte a játékosokkal, most az elnök adja a taktikai tanácsokat, mivel a vezetés előre lerendezte az eredményt. Arról viszont nem nyilatkozik, ha neki is fontos volt a bunda, akkor nem az elnök tartotta az eligazítást. Történt, már több mint tíz éve, hogy a Debrecennek mindenképpen nyernie kellett Pécsett, mert csak így maradt reménye a bentmaradásra. Nyert is, de úgy, hogy kilógott a lóláb. A PMSC akkori edzője, Kovács Imrq a szünetben közölte, a második félidőben nem ül a kispadra, mert olyan csapatnak, amely előre szóban és pénzért kialakította az eredményt nincs szüksége edzőre. Kovács Ferenc viszont végig ottmaradt a kispadon, majd a találkozó után elismerően nyilatkozott csapata sikeréről. Nem hiszem, hogy arról a bundáról ne tudott volna. A sorozat neve: „Zipfer Szuper Liga” A magyar férfi kosárlabda bajnokság legjobbjai 1991 óta kiemelt csoportban, nemzetközi erőpróbákon készülnek felzárkózni az európai élmezőnyhöz. Elsősorban üzleti megfontolásból, osztrák kezdeményezésre indult útjára a küzdelemsorozat, amelynek neve: Szuper Liga. Tapasztalat hiányában, a vállalkozás elindítóinak hibás üzletpolitikájából fakadóan idényről idényre kérdőjelek övezték a folytatást. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége azonban szakmai szempontból értékesnek tartotta a sorozatot, így osztrák együttműködéssel sikerült életben tartani a rendezvényt. Az 1994/95-ös Szuper Liga esetében azonban ismét a szétesés fenyegető jelei mutatkoztak. A hazai szövetség vezetői ezúttal sem hagyták veszni az ügyet, s az utolsó pillanatig titkolt eredményről a Hotel Stadionban tartott sajtótájékoztatón számoltak be. Horváth Frigyes, a szövetség főtitkára bejelentette: a Szuper Liga fennmaradásáért életre hívott mentőexpedíció sikerrel járt, és a versenysorozat történetében először magyarországi főszponzor támogatásával, új elnevezéssel folytatódik (az időközben kivált szlovének nélkül) a magyar-szlovák-oszt- rák-cseh pontvadászat. Németh Árpád, a Soproni Sörgyár Rt. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a Zipfer márkájú termékük népszerűsítésének szándéka áll az együttműködés mögött, így a férfi kosárlabdázók küzdelemsorozatát a jövőben „Zipfer Szuper Liga” néven jegyzik. A magyarok közül az európai kupákban is pályára lépő hat együttes érdekelt a Zipfer Szuper Ligában. (A Szolnoki Olaj KK már az elmúlt hét végén megkezdte a sorozatot, két vereséggel.) A hivatalos megnyitóra szeptember 11-én, vasárnap 16.45 órakor a Danone Honvéd - Szolnoki Olaj KK mérkőzés előtt kerül sor. A Zipfer Szuper Liga két nyolcas csoportjából az első két helyezett január 5-én és 6-án négyes tornán dönt a végső sorrendről. Horváth Frigyes azt is elárulta: a horvátok komolyan érdeklődnek a csatlakozási lehetőségek iránt, így könnyen elképzelhető, hogy a következő idényben bővül a résztvevő csapatok száma. 1994. SZEPTEMBER 11., VASÁRNAP Új VDN 11