Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-06 / 215. szám
10 aj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. augusztus 6., szombat Rózsa Endre Hőség Megfülledt füzesek, satnya, csökött botfák tátják karjaikat vérmesen ég felé. Pók, légy, sáska nyüzsög. Nyári vihar nyomán nincs villám szele, szikkadt föld. Ez, kérlek, Zebegény. Lassan lép a folyó, méltóságosan és féltve a tükreit, eltévedt barinyom s rókalyukak között nem nő gomba a spórákból. Káprázik fej, a szem. Rettenetes napfényt, s karmostul kimeredt hőguta-árnyat látsz. Szomjvert táj, mire jutsz! Bent, a faházak közt várod: felhörög-é a csap? Aztán rózsaszínes, majd lila lesz körül: színképekbe megy át, oly gyönyörű az est! Őlomszürke felett már diadalmasan bíbor fényt a hűvös sugall. Csend zúg. Éjszaka van. Alszol a kempingben. Sétáltál eleget... Hirtelen egy csepp, négy - zápor zúdul elő! Nyári vihar nyomán gombák pettyezik íme a reggelt. Nyári dal Még az elköszönő Nap is hőséget áraszt, nem ad enyhülést. Levegő után kapkod a Város. Bár ritkul a forgalom, a buszmegállónál összeverődnek az emberek. Verejtékező arccal, hasig kigombolt ingekben. A madárcsontú öregasszony a járda peremén lépeget. Felsőteste előrebukik a figyeléstől, a kortól. Ruhája, ő maga elhanyagolt; meztelen, koszos lábán meghatározhatatlan korú, fazonú cipő. Valaha-búzakék ruháján az apró minták valaha fehérek lehettek. - Ki tudja, vajon látta-e újnak? - Felsőteste előrebukik, oldalirányban hintáz. A házakból, kirakatokból az aszfaltból dől a meleg. Levegő után kapkod a Város. Jön a madárcsontú öregasszony, beér a megállóba, időnként lehajol, valamit felvesz. Mögötte kopottszőrű elvénült fekete kutya, fölpuffadt horpa- szát cipelve-vonszolva követi az Egyetlent. Az öregasszony mosolyog, sűrűn hajolgat. Csikkeket gyűjt. A kutya lefekszik, hagyja pár métert előremenni, majd tápászkodik, megy, újra lefekszik. A hőség szinte elviselhetetlen. All a levegő, derült a lebukó Nap mögött a nyári ég. Az emberek arca verítékben úszik, ruhájuk testükhöz tapad, levegő után kapkod a Város. Megy a madárcsontú öregasszony, lassan elhagyja a buszmegállót, a járda peremén lépeget, időnként megáll, lehajol. Nem látni - érezni: olykor mosolyog. A Jcutya lefekszik, előreengedi majd tápászkodik, utána döcög. Már ritkul a forgalom. Messze az ég aljára aránylik. Készülődik az este. A tér sarkán föltűnik a busz. Az emberek türelmetlenül előbbre lépnek. A buszt előző metálszürke kocsi nekilendül. A madárcsontú öregasszony előre, az úttestre lép, kutyája lefekszik, pihen. A busz beáll a járda mellé. Az emberek türelmetlenek, tülekednek. A Város levegő után kapkod. A metálszürke kocsi szinte súrolja a madárcsontú öregasszonyt, aki fölegyenesedik, nézi az újabb szerzeményt, mosolyog. A Város liheg. A buszból még látni ahogy mennek, a kutya, a búzakékruhás öregasszony, mennek a Nap után. Birtalan Ferenc Aforizmák Gazdasági eredményeink láttán a szomszédban lakó ateista politikus egyik napról a másikra kishitű lett. * Mindig az adott helyzettől függ, hogy bölcs mondással vagy bölcs hallgatással segítünk magunkon. * Végre bekopogott hozzá a szerelem, de pechje volt szegénynek. A félje is otthon maradt betegállományban. * Olyan nagy a drágaság mifelénk, hogy a jövő héten már a kegyelemkenyér árát is felemelik. * Gyakorlatlan eladó. Amikor a vevővel közli az új árakat, mindig elpirul. Kiss György Mihály A 13. biennálén Minden, ami textilből van Két kép a biennáléról. Bein Klára: Gyapjú zsorzset és bársony ruha, Remsey Flóra: Magtörténet A magyar textilművészek seregszemléjét 1970 óta Szombathelyen rendezik meg. Először Fal és tértextil biennálé és Ipari textilbiennálé névvel, két év óta egyetlen címen, de a művészi célú és az alkalmazott textil (lakberendezési, öltözködési anyagok, ruhák) egymástól elkülönítve szerepelnek. A két biennálé-rész közül a művészi az Egyéni utak alcímet viseli. Feltűnő a gobelinek uralma, mindent elsöprő mennyisége. A műfaj, bár részese volt egy erős megújulási folyamatnak, most mégis egy újabb megújulás hiányáról ad hírt. Sok a visszaköszönő variáció, sok a semmitmondó kép. Az „egyéni utak” meghatározás ki is tágította, de meg is kötötte a tervezők fantáziáját. A lehetőség mindenesetre inspirálóan hathatott, de mivel a gobelin elkészítése lassú folyamat s drága, nem lehet könnyedén „átfesteni”, az új ötletek megszületése is lassan érő folyamat. Csak a hosszabb idő óta új témát érlelőknek sikerült a váltás: például Nagy Juditnak, aki Kulcsélmény címmel (valószínűleg) élete összes kulcsát fölsorakoztatta gobelinjén, szigorú rendben, még a sorok befejezetlenségére is ügyelve. Balogh Edit Mű-emléke gobelin részleteket ábrázol. A titokzatos, éjszakai fényű faldarabok idézetek, talán egy nagy mű emlékei. Hauser Beáta érdekes és nagy munkába fogott. Egyetlen gobelinné fogalmazta jó néhány régebbi, kis méretű képét, vázlatát. Összegzés a mű, napló, a továbblépés ígérete. Pápai Lívia, akinek gyakran támad olyan igénye, hogy valami mással váltsa föl a gobelint, most Interakció címen egy térbe állított kemény szerkezet és egy légiesen lebegő valami ellentétpárjával tért vissza a szövéshez. Tény, hogy a gobelinszövők mindegyike mestere a szakmájának: a technikai kivitelezés igényessége előtt minden esetben fejet kell hajtanunk. Éppúgy, mint Torma Anna hímzőművészete előtt. A bumfordi gyerekrajzhoz hasonlító állatka főszereplésével már elkészült egy hímzése. (Azután Belgiumban, egy magyar textilkiállításon egyszerűen ellopták.) Ez annak a fájdalmasra rajzolt párja, tele szomorú szimbólumokkal. Bakó Ilona is szimbólumokat állít témául. Behívó című, valós tárgyakból épített munkáján a nem is olyan messze zajló háború tragikumát idézi, tárgyakkal jelenítve meg férfi és nőalakot, a kereszt - micsoda kereszt, összetákolt, gyorsan készült hadi fejfa - segítségével. Miklódy Kardos Judit és Gink Judit az édesség, az édeskedés felfokozásával - egyik a rózsás képeslapok, másik a mű-rózsák és mű-zöldek halmozásával - éri el azt a csömört, amit a túlzott dolgok okozhatnak. Szilasi Anna ambivalens textilképet alkotott: nem lehet elmenni mellette ráfigyelés nélkül. A színes kezek utánunk nyúlnak, a kitömött grimaszos fejek szemügyre vesznek. A csontkamrák elborzasztó állóképei? A cirkuszi reklám harsánysága? Ennek az ellentéte is (halk) hangot kapott Székelyi Kati nemes felületű patch-work-jében. Itt a kép technikája a foltvarrás, amott az alkalmazott textilek bemutatóján Vereczkey Szilvia és Dolá- nyi Anna takaróin látható. Jó, hogy végre nálunk is teret kap ez a műfaj, hiszen - íme - könnyen, sokféle dologra használható, elsősorban az otthonteremtésben. A ruhák sora is változatos képet mutat. Megjelenik itt a régi parasztruhák szabásvonala szerinti, leegyszerűsített indigófestésű ingruha és a világos, len alapanyagú igen divatos kötött ruha közötti minden változat, legfőképpen e kettő keveredése, a népi motívummal díszített modem ruha. Bein Klára, Katona Szabó Erzsébet jól találják el keverésük arányát. Szép bútorszövetekkel szerepel az oly kétséges egzisztenci- ájú Lakástextil Vállalat. Da- róczi Péter, Kiss Katalin, Kovács Péter mellett John Ágoston pamut-viszkóz bútorszövete kapott díjat. Ami textilből van, szinte minden látható Szombathelyen augusztus 21-ig. Sőt, az is, ami hasonlít, mint például a kosárfonás: a Szombathelyi Képtár előcsarnokában Ardai Ildikó Űrkosár című, vesszőből font műve, mintha optimizmust su- gallana! Torday Aliz Deák Mór: Reggel álom íze még a számban őszibarack áfonya istenekhez kirándultam sosem érek már oda éjszakák nagy csöndje rajtam a hajamban denevér pillangószámy rajza voltam s a szemem most csupa vér éjjeli lepkék petéje elgurít a semmibe míg át nem éltem hogy élek életemnek volt tüze letenni a tollat s sírni most nem látják a gyerekek s bennük újra megcsodálni az örök reggeleket. Konczek József Varázslat Azok az esztendők nyaranta hegyi munkákkal teltek. A hegyen ősszel is tavasszal is akadt napszám, de nyáron mindenképpen. Vastagvérű gyomot tépni reggeltől estig - különösen jó esős napokon, amikor könnyen szakad ki a talajból - nem valami változatos munka, de a nap közben folyó bolondozások segítettek elűzni az unalmat. S mivel -fiúk, lányok, s gyakran fiatalasszonyok is dolgoztak együtt a szőlőben, mindig kialakult az a semmivel ösz- sze nem téveszthető hangulat, amelyik összetartotta, vitte magával az egész társaságot. Csakis csípős történetek találtak jó hallgatóságra ilyenkor ... Télen-nyáron szerelmes voltam azokban az években B. Katiba. Még akkor is azt gondoltam, amikor a hegyben dolgoztunk, hogy erre sétálhatna a B. Kati, megismerhetne, rám nevethetne, és milyen jó lenne ez. Persze, a B. Kati nem sétált arra, valószínűleg otthon volt, a befüggönyözött hűvös szobában, bizonyára leütött egy disz- szonanciát a zongorán, majd percekig némán hallgatta, hogyan csitul el. Szerette ezt játszani a B. Kati, s egyszer azt is elárulta nekem, hogy ez azért jó, mert az emberben lévő néven nem nevezhető feszültséget segít feloldani. Igen ... az ember „kibillenti magából a billentyűkön” azt a feszítő hangulatot, amitől megkönnyebbül aztán. Ez nagyon érdekesnek tűnt számomra, s ha nem is játszottam semmilyen hangszeren, kézenfekvőnek látszott, mennyire jól értelmezi B. Kati a hangszer szerepét. És arra is gondoltam, hogy a kétkezi munka során hasonlóképpen valami megoldás születik az ember és a környezete között, csak nem úgy, mint a hangszerek esetében, S van aztán, amit fel is lehet jegyezni, például egy dalt, egy zongorajátékot; egy rendbe hozott szőlőtőke vagy egy ma kapált sor pedig magában az életben marad fenn. Úgy, hogy nincs megörökített egyszeri pillanata, hanem csupán maga az összefüggő folyamat, hogy jövőre is lesz ott szőlő ... Ilyesmiken lehetett gondolkodni munka közben. Pohár borral kínáltak, kisütött a nap. Máskor forró napok követték egymást. A sapkát mindig vízbe mártottuk, hogy védjen a napszúrástól, kispohár bor is hanyatt lökött a forróságban. Parázs izzadságszag, asszony- combközszag, hajszag, hónaljszag s a forróság mámora - a részegséghez hasonló, s bár van benne szerepe a bornak, mintha mégsem az okozná elsősorban. ... Reszelem a kapát, lábszárral szorítom földre a nyelét, hason fekve, ráfordulva élesítem a ráspollyal, szinte nyalogatom vele a fémet. Egy-egy rántással kéjesen igazgatom, valósággal birtokba veszem egész testemmel a szerszámot, majd a megereszkedő inak gubancba oldódnak, hanyatt vágom magam a szőlősorban ... Indulok új sor alá. És izzik az asszonyszempár, a szájszélen ellibben az enyhe mosoly, komollyá érik, meditál, megint engem néz, én is nézem. Azt tehet a titokkal, amit akar. Velem. Aztán este van, s úgy beszélgetünk tovább, hogy a szánk nem mozdul. Oda nem való férfikezek tesznek-vesznek a tűz körül. Bakancsra, szőrös kézfejre vetül a láng fénye ... 6 pedig alulról néz fölfelé a tűz túlsó oldaláról. Alulról fölfelé, süt a tekintete, bontani kezdi a haját, újrafonja, s mindeközben, hogy vele vagyok a varázslatban, más jelentésű, illetéktelen kérdéseket kerülök meg. Célzatosságuk nem tudakolásra, hanem figyelmeztetésre való, ezt lehet is érzékelni, de csak nézzük egymást. Asszonyi test először életemben varázsolt el akkor, de olyan összetetten hatott az rám, hogy mindenestül akartam őt. A véletlenül megpillantott titkos testrészével, a tekintetével, a hajával együtt, egyszerre, mondom, az öröm teljesítésének mozdulataival nem is törődve, végtelen zavarodottságban. Egy pillanatban a férfi úgy döntött, hogy elhárít: egy pohár bort kínált még. Nyugodt mozdulata eréllyel közölte, hogy benne volt kezdettől a játékban. Hallotta a nem beszélő beszélgetést, s hogy most hát... itt egy pohár bor... no! Nem ivott az asszony. Fejét sem rázta meg, hogy elutasítsa a pohár bort. Fonogatta a haját, és engem nézett. A pohárért nem nyúlt, s nekem nagy örömöt jelentett, hogy nem fogadja el a pohár bort, nem törődik vele. Tehát gondolatban ott van még annál a délutáni pillanatnál, ahol én is ...? Édes és gazdag volt ez az őszintén vállalt pajtásság. A lelket elégítette ki, a számbavétel izgalmát hozta. S ez annál is jobb volt, mert kizárta belőle a jelenlévő férfit, engem választott helyette ... Igaza lehet annak, aki azt mondja, hogy a legfőbb szerelmi szervünk - a szem.
