Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-28 / 237. szám
Zakariás Nándor 93 éves korában lett százados Fotó: Läufer Rubindiploma és a századosi rang Elfelejtett pécsi ügyvéd, a 95 éves Zakariás Nándor Csudálatos öregember a kilencvenöt esztendős dr. Zakariás Nándor ügyvéd úr. Szellemi frissességével, anekdotázó kedvével, életörömével. Megtiszteltetésként vettem, hogy fogadott. Ma is dolgozik: levéltári kutatásokat végez, rendezi a múlt relikviáit, s számára minden perc drága. Visz- szafogott a politikában - megrögzött jobboldali -, s túláradó, ha Pécs városának múltjáról esik szó. Utóbbi természetes, hiszen élete ide kötődik. 1922 augusztus 21-én harmadmagával ő lépett be először Pécsre a szerb megszállás és azt az követő néhány napos pécsi kom- münn, a kérész életű Baranyai Köztársaság bukása után. A rendőrség megalapítója, segédhivatali vezető, majd a Pécsre áthelyezett pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen folytatja az egykor Ungváron megkezdett jogi tudományokat. A kar első felavatott diákja, éppen hetven éve: 1924-ben fqgadták doktorrá! Mint mondotta, bizonyos okok miatt az aranydiplomát és gyémántdiplomát nem kérte, de a vasdiplomát és idén a rubindiplomát már igen. Élete maga a történelem. Illetve a nagy kérdésre adott válasz: hogyan éli meg a mindennapokat egy törvénytisztelő, ám humanista ember. A húszas években természetesen antikommunista, a negyvenes években, a német megszállás alatt kommunistákat is ment. Pécs notablitásai közé tartozván, s kissé groteszk dolog, amikor glasszékesztyűben megjelenik nála 1944 őszén a pécsi rendőrkapitány, mondván: „Nándor, kérlek, le kell hogy tartóztassalak. ” (Hadbíróként zsidókat ment, s ekkor már a nyilashatalom van.) A nagykanizsai börtönben ül, majd a Gestapo is utána nyúl, de szerencséjére mire a kiadatási kérelem érkezik, már az oroszok az urak. A háború után ismét börtönbe akarják csukni. Sok-sok időt tölt aztán több megszakítással előzetesben, sokan vallanak mellette és ellene. Majd 1956-ot követően egy újabb ítélet: a 26/1958 (III.30.H rendelkezés alapján alkalmatlannak minősítik az ügyvédi hivatás gyakorlására. „Elveszik” a diplomáját. S bár korábban sok sok port nyer - negyvenezer ügy a háta meg- ett -, a maga ügyében nincs hova fellebbeznie. Vagonkirakásból él, s ekkor lesz lakatosinas, bőrdíszműves, és mindenféle. Ma büszke és boldog ember, hiszen unokája Amerikában, Hustonban ügyvéd, s folytatja azt, amit a nagyapa kény- szerűségből abbahagyott. Nemrégiben rehabilitálták. 1992-ben pedig elvett katonai rangját is visszakapta, a HM századossá léptette elő. Nem kis iróniával kérdezi:- Szerkesztő úr, kérlek, én már olyannyira szenilis vagyok, vagy te is hülyeségnek véled azt, ha valakit 93 éves korában századossá lehet? Kozma Ferenc A „tolmácsot” több mint húszcentis nyelvével a rács mögül is üdvözli a medve Nádaskay István felvétele Új templom Barcson Készülődés a fotó hónapjára 1995 szeptembere Pécsett a fotó hónapja lesz. A Mecseki Fotóklub és a Pécsi Galéria egy sor rangos és érdekes kiállítást rendez a városban, bemutatkozik a hazai kortárs fotóművészet legjava, lesznek izgalmas viták, szakmai megbeszélések, utcai bemutatók, felvonulnak a korszerű technikák és anyagok, megtekinthetőek lesznek a legszebb fotós könyvek stb. Az első tárlat a Széchenyi téri kiállítóteremben „Pécs, 1994. augusztus 1-1995. július 31.” címmel kerül megrendezésre. A kiállítás célja, hogy bemutassa a várost, az itt élő embereket, az évszakokat, hétköznapokat és ünnepeket, különböző eseményeket, tevékenységeket, környezetünket, ennek az eltelt egy évnek minden látható mozzanatát. A kiállítás nyitott, azon bárki részt vehet. Egy kötöttség van csupán: 30 x 40 cm-es fekete-fehér vagy színes képeket lehet csak beadni, korlátlan számban. A képek hátuljára fel kell írni a szerző nevét és címét, a kép készítésének helyét és napi dátumát. A beadási határidő: 1995. augusztus 1., Pécsi Kisgaléria, Szent István tér 4., személyesen vagy postán. A feltehetően sokezer beérkezett képből a kiállításra dr. Aknai Tamás művészettörténész, Lugosi Lugo László fotóművész és Pinczehelyi Sándor festőművész válogat majd, de igyekeznek a lehető legtöbb képet a falra tenni. A képeket a kiállítás zárása után visszaadják, illetve, ha az alkotó felajánlja, azokat átadják a Várostörténeti Múzeumnak. A rendezők remélik, hogy minél több fényképező pécsi polgár küldi majd el felvételeit. Cs. L. Medvecsapda címmel, a fiatalabb korosztálynak, így hát mindenkinek, szóló, a világ több részén forgalmazandó filmet készítenek Horvátországban. A több országból érkezett stáb a hétvégén fejezte be az előkészületeket a Gorski Kőtár melletti Nemzeti Parkban, Velika Lesnican. A forgatás felvételvezetője, és a főszereplő medvék „tolmácsa” a pécsi Filakovity Branko (23 éves) volt.- Képzeld el, - kezdi Branko - amikor Zsuzsika másodszor meglátott, rám öltötötte a nyelvét, a képen is látható, hogy féltem kicsit, aztán... A régi ismerős Branko, aki a Baranya táncegyüttes jeles muzsikusa aztán elmondja, hogy Zsuzsika a legidősebb medve, ha két lábra áll, 210 centinél is magasabb és rendkívül barátságos. Ha valakit, körülbelül negyven centire nőtt, mancsaival lecsap, nem tudatosan teszi, játszik csupán. A következményekről egy medve ritkán tud meghatódni is. Zsuzsika egyébként menekült medve, Romániából érkezett hazánkba. Ott üldözték. A proto- koll-vadászok. Át is surrant, ahogy az illik, a zöldhatáron, nálunk pedig az éber szemlélők elfogták, és felajánlották Kása Józsefnek, akinek Gödöllő melletti telkén 17 medve, tigris és más állat is található. 0 pedig örömmel fogadta magához a szökevényt. Telt múlt az idő, aztán felkérés érkezett Kosa úrhoz, ugyan jöjjön már el néhány medvéjével, mert Nádaskay István a medvejelenetek rendezője és Boris Zdunity producer, az ismert horvát rendező, Kresimir Golik közreműködésével filmet készít. Személyes ismeretség alapján kérték Filakovity Brankot, legyen a nagyszabású vállalkozás felvételvezetője valamint a résztvevők és a hazánkból érkezett medvék tolmácsa.- Szerelmes lettem a medvékbe, nem túlzás - mondja Branko. - Képzeld ott van a mostohaanya, Zsuzsika aztán egy-egy nyolchónapos bocs (elnézést, de így mondom). A fiú, Döncike, a lány Plöm-plöm, bennfenteseknek Pölimike névre hallgat, kár lenne tagadni, hogy visszafelé velük aludtam. Beöltöztem, persze, szét is szedték a pólómat, de nem bántottak. A medvék egyébként alig-alig „beszélnek", akkor adnak csak félelmetes hangot, ha éhesek. Akkor viszont folyamatosan. Nézek és azon gondolkozom, hogy hamarosan folytatandó forgatáson miként értheti meg magát ember és medve.-Nem szereti a medve, ha a szemébe néznek, a hirtelen mozdulatok pedig végzetesek lehetnek - teszi hozzá Branko kerülve tekintetemet. - Tudod, ezek olyan állatok, hogy nem látnak csak kontúrokat, a szaglásuk nagyon jó, a fülük sem rossz, A támadást ők játéknak veszik. Odacsapnak harminc centis mancsukkal, aztán lesz, ami lesz. Sose ölnek tudatosan. És valóban, mondja, beavatva a forgatás titkaiba, (Micimackóhoz hasonlóan) minden medve szereti a mézet, sőt mindent, mi ehető. A méz, a kolbász volt mindig a „csali”, ha el akartak valamit érni a „főszereplőkkel”. Mert a medve nem ismer mértéket: amit elé tesznek, bezabálja, megissza.-A csirkét is szeretik, főleg ezek a pici, harminc kilósok minimacik. Látják, érzékelik, hogy mozog, aztán odacsapnak barátságosan a hat centi hosszú körmükkel, a maradékot meg a stáb megeheti vacsorára. Féltem az elején, aztán rájöttem, a medve nem bánt senkit tudatosan, és mivel játékból is össze tud tömi akár három centi átmérőjű vasrudat is, úgy döntöttem, nincs veszteni valóm. Megszerettek Hazafelé már a „kicsikkel'’ aludtam. A produkció felvételeit áprilisban folytatják, addigra újabb macik születnek, mert a medvék - bármikor is éri őket az az örm, hogy gyerekük lesz - mindig januárban szülnek, legtöbbször egyszerre kettőt. Az újszülöttek alig több, mint tíz centi hosszúak, aztán fejlődnek, mint ez a film is, amelynek a nemzetközi filmes szakma is nagy jövőt jósol, hiszen, már Ausztráliában, Európa több országában és az USA-ban is megrendelték. Csak legyen elég méz - a madzagon is, Bozsik László A folyamatosan épülő-szé- pülő drávamenti kisváros rövidesen újabb építészeti gyöngyszemmel gazdagodik: szeptemberben lesz a harangszentelés, majd október végén birtokba vehetik a hívek a település református templomát. A templomépítés gondolatát a ma már nyugdíjas Tóth Béla, az egyház helyi gondnokainak egyike vetette föl jó öt éve. S ő volt az, aki - miután a tanács végrehajtó bizottsága 1990. márciusában megszavazta a terület ingyenes átadását - kézbe vette a dolgok irányítását. Még az év júniusában sor került az alapkő letételre, s bár alig 370 ezer forinttal rendelkezett az egyházközség, belevágtak a munkába. A terveket egy fővárosi iroda készítette - ingyen, s az akkori számítások negyven- millió forintra becsülték a vállalkozás értékét. Hogy ez az összeg a töredékére olvadt, abban nagy szerepe volt a szemfü- lességnek is: akkor vettek építőanyagot, amikor azt a felére leárazva megkaphatták. A költségekhez adományaikkal hozzájárultak a hívek, a munkához felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül - mert sok a vegyes vallású család Barcson - a helybeli polgárok. A segédmunkáért soha nem kellett fizetni, s jó néhány iparos sem fogadott el pénzt az általa teremtett érték ellenében. A külső munkákkal már végeztek, most éppen a gázt vezetik be a padlófűtéshez. Lassacskán a templombelső is kialakul, s őszre már csak a berendezés, no és a fölszentelés marad. S akkor jön majd el az az idő, mondja a gondnok, amikor megkopogtatnak minden ajtót, hogy a meglévő kétszáznegyven mellé újabb híveket szerezzenek a református egyháznak. B. Z. A lakótelep szomszédságában épül az új templom Fotó: Läufer Rádió mellett „Kisfiam, ugrálsz nekem itten mint egy kecske, ne félj, jövő héten elmegy a kedved az ilyesmitől, mész iskolába . ..!”- korholta az ifiasszony a hat év körüli fiúcskát a buszmegállóban és ő abba is hagyta az ug- rándozást, mélységesen elszomorodva. Gondolom, nem a kecske miatt, hiszen egy panelházi, panelgyerek aligha látott valódi kecskét, legföljebb csak a tévében, inkább a fenyegető ismeretlentől, az iskolától félt, amelyet fenyegető eszközként- sejthetően - már máskor is előkapta a mama, vagy a papa, csoda-e, ha riadtan gondol a jövő hétre, amikor is belép - életében először - az iskola kapuján. Ott aztán nincs ám ran- dalirozás, mert ott tanulni kell! - folytatja némely szülő a fegyelmezést, amit ugye, „időben” kell elkezdeni, ha azt akarjuk, hogy a gyerek majd komoly felnőtté cseperedjék. A rádió - no meg a lapok - naponta tudósítanak az iskolaév kezdetét megelőző vásárlásokról, be kell szerezni a tanszereket, irkákat, írószereket, könyveket, füzeteket, egészségügyi csomagokat, tornaszereket, és hát... ahol van rá pénz, új mhát, cipőt is meg kell venni, a gyerek végül is nem nézhet ki úgy, mint egy ágról- szakadt. Nagy gond ez - az is volt mindig is az utóbbi években különösen. Súlyos ezreket kell kifizetni nemcsak az év kezdetekor, hanem végig, éveken át, egészen a ballagásig, ha tovább tanul a gyerek, további kiadások elé nézhet a szülő addig, ameddig a gyermeke önálló keresetű nem lesz, ám manapság ez az állapot is eléggé bizonytalan. De maradjunk csak a kecskeként ugráló kisgyermeknél. Alsótagozatos pedagógusok mondják, hogy az elsősök között mindig akad olyan - nem is egy -, amelyik az iskola kapuja előtt nem akarja elengedni az anyja kezét, fél átlépni a számára különös új világba, elsírja magát és az iskolapadban is gyámoltalanul ül és néz körül, tart valamitől, hiszen az otthoni előkészítés ijesztő tartalma már éleve elvette kedvét az iskolától. Pedig az óvodában- nincs okunk ebben kételkedni- az óvónők szépen átvezetik a kicsiket - képletesen - egy magasabb szintű közösségbe: elmagyarázzák nekik, hogy ott is lesz majd játékra idő, ott is együtt lesz majd kis pajtásaival az óvodai ismeretség alapján, a tanáménik és tanárbácsik megmutatják, hogyan kell szép gömbölyű betűket írni a táblára, meg a füzetbe, a betűkből kialakulnak a szavak, mondatok, a sok színes ceruzával vagy krétával rajzolhatnak kedvükre, megtanulnak olvasni, meséket, szép kis verseket, lesz énekóra is, és lesz idő ismét játékra, az órák szünetében, vagy tavasszal napsütötte kirándulásokra. A kisgyermek még nem tudja felfogni, milyen sok az a pénz, amit kiadtak az iskolaszerekre, de ha a szülők sorra veszik az új írószereket, könyveket, egyéb „kellékeket”, közösen átnéznek mindent, fölpróbálja az iskolatáskát - ami persze mindig elképesztően nehéz -, a gyerek örömmel csodálkozik rá a sok új holmira, amely immár az övé és vigyáz is rá - tételezzük föl - jobban, nagyobb gonddal, min) játékszereire. Nem kell agyonnevelni, fegyelmezni, és igenis fessük derűs színekre az iskolaéveket, legalábbis az elsőt, a legelsőt, a meghatározót további életére. Az általános iskola elsőosztályos tanulója gyerek még, any- nyira, hogy ennél gyerekebb nem is lehet. A pedagógusok mélységes szeretettel várják az elsősöket is, nekem már nyugdíjas tanítók-ta- nárok mondták el, hogy hivatásuk sok évtizedes gyakorlatának legszebb pillanata mindig a hatévesek, hétévesek fogadása volt. A kicsik szorongása néhány nap múlva elillan. Ha a szülő alkalomadtán az iskola fele téved, lesse meg a nagyszünetben udvarra kirajzó kislányokat, kisfiúkat -, mint egy élő virágmező ... Megejtően szép látvány. Ők még tiszták, lélekben is. Elsőosztályosok 4 Új VDN 1994. AUGUSZTUS 28., VASÁRNAP Branko, a medvék tolmácsa
