Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)

1994-08-26 / 235. szám

2 aj Dunántúli napló 1994. augusztus 26., péntek 24 óra a nagyvilágban Megnyílt Komlón a városvédők találkozója Magyar főiskolai képzés Beregszászon Speciális tanárképzést indít a kárpátaljai Beregszászon a Nyíregyházi Főiskolai Egyesü­let Hungarológiai Intézete. A most induló tanévben a jelent­kező kárpátaljai hallgatók négy - angol-földrajz, angol-történe­lem, tanítói és óvónői - szakon kezdhetik meg tanulmányaikat. Áttörrtek a kéksisakosok 1 A nyugat-boszniai menekül­tek által körbezárt francia kék­sisakosok szerda reggel áttörték a blokádot, és folytatták útjukat Zágráb felé - jelentette be Jean-Francois Philippe, a fran­cia ENSZ-katonák őrnagya. Philippe szerint a mintegy 280 katona azután döntött az áttörés mellett, hogy a menekültekkel folytatott tárgyalások ered­ménytelenek maradtak. ENSZ— források szerint a 22 jármű­ből álló konvoj mindenféle in­cidens nélkül, sértetlenül haladt át a menekültek blokádján. Kilencszáz áldozata van a tájfunnak Kilencszázra nőtt a Fred nevű tájfun ismert halálos áldozatai­nak száma - jelentette szerdán a China Daily című, angol nyelvű kínai lap. Mintegy négyszáz ember eltűnt, ezemyolcszázan megsérültek. Az orkán több százezer házat romba döntött; az áldozatok zöme a romok alatt lelte halálát. Újabb török házat gyújtottak fel Németországban ismeretlen tettesek csütörtökön hajnalban ismét felgyújtottak egy törökök által használt épületet. Egy hó­napon belül ez az ötödik me­rénylet török létesítmények el­len. A Hessen tartományi Beb- rában felgyújtott épületet a he­lyi török közösség imádkozásra és rendezvényekre használta. (Folytatás az 1. oldalról) fejlett infrastruktúrája miatt is bízhat jövőjében. Ezután dr. Galambos Sándor, a Város- és Faluvédők Országos Szövetségének főtitkára szólt azokról a gondokról, adózásról, amelyek a szövetségnek, mint non-profit szervezetnek a tevé­kenységét megnehezítik. Fő­ként Pinczés Rudolfnénak kö­szönhető, hogy a már 200 tage­gyesületet számláló szövetség­nek ifjúsági tagozata is van. Ez év nyarán az Európa Ház ven­dégei voltak, aktív a kapcsola­tuk a környezetvédőkkel és az ágazati minisztériumokkal. Szerb és muzulmán jelenté­sek szerint csütörtökön több észak-boszniai fronton dúltak heves harcok. A szarajevói rá­dió jelentése szerint a szerbek Olovo, Tesanj és Maglaj kör­nyékén nehézfegyverek beveté­sével és gyalogsági rohammal igyekeztek visszaszerezni az egy nappal korábban elveszített területeket. Muzulmán források Arthur Spiegler az osztrák szervezet nevében üdvözölte a résztvevőket, elmondta, olyan példaadó osztrák-magyar együttműködést szeretnének ki­alakítani, amely a városvédők 1996-os bécsi világtalálkozóján konkrét programmal léphet fel. Ezután S. Hegedűs László, a szövetség elnöke beszélt az egyesületek felemás társadalmi megítéléséről, és hangsúlyozta: ami az önkormányzatokkal kia­lakítandó viszonyt illeti, jó lenne ha az új törvény tisztázó szándékkal térne ki a civil szerveződések szerepére, legi­timitására is. szerint a szerb tüzérség Olovo környékén több erdőt is felgyúj­tott. Horvát jelentések szerint súlyos harcok dúlnak az észak-boszniai szerb közleke­dési folyosó környékén is, első­sorban Orasje körzetében. A boszniai szerbek ezzel szemben arról számolnak be, hogy a mu­zulmán egységek aknatámadást intéztek Doboj és Teslic ellen. A találkozó első napja a ró­mai katolikus templomban tar­tott orgona- és kórushangver­sennyel zárult, közreműködött Király Csaba, orgonaművész, a Komlói Munkáskórus és a Ko­dály^ Zoltán Ének-zene Tagoza­tos Általános Iskola kórusa. Ma délelőtt szekcióülések lesznek a városházán, 15 ódakor felavatják a Kossuth Lajos em­lékhelyet a Zengő Áruház előtti parkban, 19 órakor kerül sor a Podmaniczky-díjak átadására, s a komlói városvédők kitünteté­sére. A szombat a kirándulások a fakultatív programok napja. B. R. Őrizetbe vették loan Stoicát A román rendőrség Kolozs­váron őrizetbe vette és szerdán este repülőgépen Bukarestbe szállította loan Stoicát, a csőd­bement Caritas pilótajáték tu­lajdonosát, aki ellen a károsul­tak sokasága tett feljelentést az elmúlt hónapokban. Az ügyész­ség várhatólag letartóztatási pa­rancsot ad ki a pénzember ellen, mivel 130 millió lejes hiányt ta­láltak az ellenőrzések során. A károsultak sok milliárd lej visz- szafizetését sürgetik. • O Montevideo: Szerda este egy - három baszk terrorista kiada­tása miatt tüntető - dühös tö­meg összecsapott a rendőrség­gel Uruguay fővárosában. Szemtanúk szerint többen lőtt sebeket kaptak - jelentette a Reuter. A tv egyenesben közve­títette az eseményeket. A három baszkot két éve vették őrizetbe Uruguayban. Spanyolországban körözést adtak ki ellenük, mert állítólag közük van az ETA baszk szeparatista szervezet ál­tal elkövetett gyilkosságokhoz. II. János Pál pápa egy hegyi vezető kíséretében 3100 méter ma­gasságban a Gran Paradiso gleccserén, az Aosta völgyben au­gusztus 25-én MTI TELEFOTÓ Boszniában még folynak a harcok ^SÁRLÓNtf®1' , augusztus 27-28-29-én PÉCSETT, a MECSEKTRADE ÁRUHÁZ mélyföldszintjén (Nyugati Ipari út 1.) EGYES CSOKOLÁDÉK 15+8% STUDIO LINE termékek 20+8% ENGEDMÉNNYEL AMO szappanok jaPi 39 Ft FA (lesodorok jaefr 205 Ft KRISTÁLYCUKOR zsákos TOLNAI LISZTEK HERIDÓ őrölt kávé 250g MASTRO LORENZO 250g KRÖNUNG őrölt kávé 250g SOLETTI sósrúd 42g PRIL mosogató jmg^Ft/kg AKCIÓS J39-FT jtm JätffT jatt ÁRON 171 Ft 197 Ft 259 Ft 16" R 131 Ft Augusztus 27. (szombat) Nyitva: 8-18 óráig CSEMEGE CSOKOLÁDÉ WOLF SÓSRÚD GOLD FASSL SÖR KÓSTOLÓ Augusztus 28. (vasárnap) Nyitva: 8-1230 óráig ARANYFÁCÁN GYÜMÖLCSLÉ KÓSTOLÓ ES EZEN FELÜL MINDEN TERMEK 8% ENGEDMÉNNYEL Augusztus 29. (hétfő) Nyitva: 8-18 óráig PILVAX KÁVÉ KÓSTOLÓ 12-17 óráig MECSEKTRADE RT. Pécs, Nyugati Ipari út Tel.: 325-777, BEVASARLONAP augusztus 27-28-29-én 8.00 - 18.00 óráig S‘15% el adunk minden termékünk árából ■■ *. GEPEK - RADIÁTOROK -GÁZKÉSZÜLÉKEK ÉS MÉG 4000-FÉLE ÁRUCIKK Szociális gondok a pécsi költségvetés tűfokán (Folytatás az 1. oldalról.) után - a köztisztaság érdekében is szigorított az engedélyek fel­tételein. A folyamodóknak kau­ciót kell letenniük, hogy a köz­területen folytatott tevékenysé­gük befejezésétől számított 12 órán belül feltakarítanak! A közgyűlés rendeletet is al­kotva végre egységessé csi­szolta össze a közvetlenül az önkormányzat tulajdonában, il­letve a Vagyonkezelő Kft.-je tu­lajdonában lévő nem lakás célú ingatlanok elidegenítésének szabályait. A kijelölt ingatlanok vételára a hat hónapnál nem ré­gebben becsült forgalmi értékük 80 % + ÁFA, kivéve a licit­vagy előprivatizációs eljárással és a szabad forgalomban szer­zett ingatlanokat, amelyeknél 60 % + ÁFA a vételár. Ha az ajánlat-tételt követő 3 hónapon belül egy összegben fizetik ki a vételárat, abból 20 % enged­ményt adnak. Részletfizetés esetén a törlesztés első részlete az ingatlan könyv szerint értéke plusz a nettó vételár 3 %-ka , de legalább a vételár 50 %-ka. A természetes személy bérlőtől a saját jogú kárpótlási jegyét ka­matokkal növelt értékben fo­gadják el. Az elmaradt témák és az el­fecsérelt időn felül a szociális problémák rendezésének sokáig terméketlen vitája és módja mi­att érdemelte (volna) ki a füttyöt a testület. A polémia a követ­kező alaphelyzetből indult: jú­lius közepére elkészült a Ma­lomvölgyi úti Szociális Otthon 111. üteme, amelyet a saját ma­gukról állapotuk miatt gondos­kodni nem tudó idősek számára létesítettek, de költségvetési ke­ret hiányában még nem kezd­hette meg a működését. Ugyan­akkor kimerült - már augusztus előtt - az önkormányzat szociá­lis segélykerete is. Az előbbi gond megoldására 19, az utóbbira pedig az esz­tendő végéig 60 millió forintot igényelt a szociális bizottság, amelynek a mások által is felka­rolt két ügy kapcsán a költség- vetési bizottsággal és a közgyű­lés fiskális szemléletű tagjaival kellett megmérkőznie. Személyeskedően vádaskodó és mindkét oldalról szakszerűt­lenséggel is tüntető csúf vita ke­rekedett. Az elapadt költségve­tési forrást és a bűnbakokat ke­resve sorra megbuktattak min­den kompromisszumos javasla­tot, amelyek között a sürgető helyzet ellenére is voltak idő­húzó jellegűek. A végén a ki­merített általános tartalékból került pénz a szociális otthon új szárnya működtetésének beindí­tására október 1-jei időponttal, majd újabb eredménytelen for­dulók után a költségvetés bevé­teli oldalának 26 millió forintos megemelésével a segélykeret­nek - egyelőre csak az augusz­tusi és a szeptemberi kifizetése­ket fedező - biztosítására. Azt, hogy annak a tervezetnél várha­tóan jóval nagyobb adó és ille­tékbevétel lehet az annyit kere­sett forrása, csak a reményvesz- tettség tetőpontján jelentette be diadalmasan Lévai Albert Csaba, a költségvetési bizottság szószólója. E „nevelő célzatú” eljárás önmagát minősíti. D. I. Önkormányzati törvénycsomag Módosított szociális szabályok a bányászatban Kuncze Gábor belügyminisz­ter a kormányszóvivői tájékoz­tatón ismertette az önkormány­zati törvénycsomagot, amelyet szintén szeptember elején ter­jeszt a Parlament elé a kabinet. Aláhúzta, hogy az előzetes pártközi egyeztetések és az ön- kormányzati szövetséggel lezaj­lott konzultációk eredménye­ként a tervezett változtatások többségével egyetértenek az önkormányzatok és a pártok. Amennyiben az Országgyűlés is elfogadja a módosításokat, ak­kor késő ősszel egyfordulós ön- kormányzati választások lesz­nek. Megszűnik az ajánlószel­vény, egy ajánlóíven jelezhetik javaslataikat a polgárok, s mód lesz arra is, hogy titkosan te­gyék meg ajánlataikat. Közvet­lenül választják majd a polgár- mestereket, akik a háromezer lélekszámúnál kisebb települé­sen társadalmi munkában is el­láthatják megbízatásukat. Forró Evelyn szóvivő tájéko­zatott, hogy a kormány módosí­totta a bányászati szociális és tb-szabályokat. Korkedvez­mény, rokkantsági nyugdíjked­vezmény és havi átlag-kereset- számítási kedvezmény illeti meg azokat, akiknek munkavi­szonya szerkezetátalakítás, kor­szerűsítés vagy a' bánya bezá­rása miatt szűnt meg. Jogosul­tak a szénjárandóság pénzbeli megváltására a nyugdíjas bá­nyászokon kívül azok is, akik 1992. november 3-a után men­tek nyugdíjba és munkahelyük 1996. december 30-ig jogutód nálkül megszűnik. A kedvez­mények a jövőben kiterjednek azokra a bányászokra, akik nem a szénbányászatban dolgoznak. Médiaegyeztetés (Folytatás az 1. oldalról) a műsorszolgáltatásban legfon­tosabb hatáskörrel rendelkező testület felállítását, hatáskörét és működését érinti. Nehéz-Po- sony István jogász, a kodifiká- ciós bizottság tagja elmondta: többen kifogásolták a testület nevét - amelynek tervezett el­nevezése: az Országgyűlés Rá­diós-Televíziós Testületé. Új névként országos vagy magyar rádiós és televíziós tanács vető­dött fel. Azzal mindenki egyet­értett, hogy a testület független­ségét garantálni kell. Ennek módja az lesz, hogy egy, az el­lenzéki és kormánypárti képvi­selőkből álló paritásos bizottság kijelöli a testület hét, vagy ki­lenc tagját, s az Országgyűlés kétharmados többséggel vá­lasztja meg őket. Az eredeti ter­vezethez képest változás lesz az is, hogy a grémium megbízatása mindenképp egy parlamenti cik­lusnál hosszabb periódusra szól. IMPORT ÉS BELFÖLDI ÉDESSÉGEK A LEGKEDVEZŐBB ÁRON! ÉDESSÉGKERESKEDÉS Pécs, Szabadság Út 19. szombaton 9 órától 13 óráig ASZTALOSOK! BÚTORGYÁRTÓK! ttR Technológiaváltás miatt, rendkívül kedvező áron eladásra kínálluk szfnlunár készletünket, különböző profilkialakftású ás méretű tömörfa i dlszlécelnket. í Szfnlunérok: tölgy, dió. coto, * avodire, tölgy kétszer késeit stb Bútorlap haszonanyag: feltér, fekete, márvány, szürke stb. Pés Társai Kft. Pécs, Somogyi Béla u. 6. Telefon: 72/315-172

Next

/
Oldalképek
Tartalom