Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-26 / 235. szám
1994. augusztus 26., péntek A mai nap uj Dunántúli napló 3 Százmillió dolláros hitelfelvétel s Bőd Péter Ákos Japánban Százmillió dolláros hitelfelvételről írt alá megállapodást a japán kormány hitelintézetével, az Eximbankkal csütörtökön Tokióban Bőd Péter Ákos. A hitelfelvétel a Várpalota környéki környezetvédelmi projekthez kapcsolódik, s a mostani megállapodás nyomán nyolc iparvállalat jut hozzá kezdvezményes hitelhez környezetvédelmi célú beruházásokra. A Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki csütörtökön érkezett egyhetes látogatásra Japánba, az MTI-nek elmondta, hogy tapogatózó jellegű megbeszéléseket is folytat az Eximbank illetékeseivel kisvállalkozás-fejlesztő hitelek felvételének lehetőségeiről. Az Eximbank által nyújtott hitel futamideje 15 év, kamatlába 4,5 százalék, s a Magyar Nemzeti Bank az alapkamat felével adja tovább a hitelt az érintett vállalatoknak. Bőd Péter Ákos látogatása további részében a tervek szerint több japán kereskedelmi bankot és pénzintézetet is felkeres, jórészt olyanokat, amelyek korábban már részt vettek magyar kötvénykibocsátásokban, illetve szindikált hitelek szervezésében. Megbeszéléseket folytat a pénzügyminisztériumban és a hitelminősítő intézetben is. A jövő hét elején az MNB elnöke az Aspen Intézet szervezésében rendezendő háromnapos zárt körű konferencián vesz részt, amelyen mintegy 30 vezető gazdasági és pénzügyi szakember, köztük a japán jegybank elnöke folytat eszmecserét a világkereskedelem jövőjéről. A Pécsi Rádió hétvégi műsorából Igazi nyárvégi hangulatot Ígér a szombaton délelőtt kilenc órakor kezdődő „Jó pihenést” magazin szerkesztő-műsorvezetője Dán Tibor. Bár a fiatalok nyilván nem örülnek, de a jövő hét közepén kezdetét veszi az új tanév, úgy tűnik a régi gondokkal. Ebből az alkalomból Jánosi Györggyel, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkárával hallhatnak egy beszélgetést. S ha már fiatalokról és lehetőségeikről lesz szó, ugyancsak érdekes eseményre is ellátogatnak munkatársaink, mivel a napokban Pécsett gyermekgyógyászok szakmai találkozójára kerül sor. Már az ősz előjele, hogy közeledik a szüret, ezért a műsorban megszólal a szőlő,a bor avatott szakértője is. A sport sem marad ki a témák közül, ezúttal egy különös és Magyarországon még kevésbé ismert sportág, a rögbi képviselője mesél lehetőségeikről, eredményeikről. A 120 perces magazinban a kellemes zenékről ezúttal Koszits Attila gondoskodik. Délután három órakor újra hallhatják a hosszabb szabadságáról kipihenten visszatért Zsoldos Lászlót, a „100-as faktor” című fiataloknak szóló egyórás program szerkesztőjét. Ezúttal is érdekes témákat kínál. Megtudhatják, hogy mi a kapcsolat a rockzene és az óvónői hivatás között - az 500 legsikeresebb rockzenei felvétel listáját készíti folyamatosan egy óvónő. Két, fiatalokat érintő táborról is lesz hangképes beszámoló, az egyik a bukott diákokat készíti fel pótvizsgájukra, a másik pedig az Orfűn rendezett egyetemi felkészítő tábor. Megtudhatjuk azt is, hogy manapság kiből lesz egyetemista. Vajon mire számítanak a most bevonultak a seregben? Érdekes lesz véleményüket megismerni, de azokét a fiatalokét is, akik a társadalomból kivonulást választották. Az állandó rovatokhoz ismét komikus helyzetképeket csípett el a kandi-mikrofon. Vasárnap a kívánságműsoroké: délelőtt fél kilenctől tízig Gungl László, majd délután 3-tól négyig Tuczai József és Zilahi Lajos teljesíti a hallgatók zenei kéréseit. MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem az Új Dunántúli Naplót 1994. szeptember 1-jétől Vállalom, hogy az esedékes előfizetési díjat a kézbesítőnek készpénzben, számla ellenében kifizetem. név lakcím (ír. szám) ..........év ...............no..........nap aláírás Előfizethető: 1 hónapra 375 Ft 2 hónapra 750 Ft 3 hónapra 1125 Ft A megrendelőlapot zárt borítékban, bélyeg felragasztása nélkül küldje a kiadó címére. (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) Augusztus 30-áig Széles Gábor az Országgyűlés elnökénél Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke csütörtökön fogadta Széles Gábort, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökét. A találkozón megtárgyalták, hogy a jövőben miként lehetne jobban kialakítani a munkaadói oldal és a parlamenti bizottságok kapcsolatrendszerét. Egyetértettek abban, hogy az ország súlyos gazdasági helyzete té- nyein kívül fel kell tárni az egyidejűleg ható kedvező gázdasági folyamatokat is, amelyek növelhetik a bizalmat a vállalkozások iránt. A törvényhozók és a nagyvállalkozók egyaránt érdekeltek, hogy a döntéselőkészítő folyamatokba csak a törvényeket tiszteletben tartó erők kapcsolódhassanak be. A fák szomorúan vették körül a kultűrházat Siklósnagyfalun. Az épület kopottságát, elhanyagoltságát már ők sem tudták lombkoronájukkal eltakarni. Pár hete azonban új vakolat került a falakra, kívül-belül felújították és immár mindenki nagy örömére „új ruhában” várhatja rendezvényeire a falu lakosságát. Fotó: Müller Andrea Szeptemberben Korzikán, Svájcban, Németországban játszanak A „határtalan” pécsi tamburazenekar Peti Kovács Antal tamburazenekara Fotó: Bolkovics László Simon Ferenc 35 évi francia- országi tartózkodás után tért haza Pécsre. Megismerkedett Peti Kovács Antallal, a „tambu- rások királyával” (majd általa néhány hangszerrel is), és most elhatározta, hogy mint menedzser, franciaországi (korzikai), svájci, spanyolországi és németországi körútra viszi a Peti Kovács Antal féle tamburaze- nekart. Ám mielőtt ismét hosszabb időre elhagyná az országot, lelkes lokálpatriótaként (a korábban átadott 50 ezer forinttal együtt) negyedmillió forintot ajánlott fel a „Játék határok nélkül” versenysorozatban igen' eredményesen szereplő pécsi csapatnak, hogy hozzájárulhasson döntőbeli sikerükhöz. A most 56 éves Simon Ferenc 1956-ban hagyta el az országot. Franciaországban a szakmájában, autószerelőként dolgozott, 1970-75 között eredményes Rallye versenyzőként is ismerhették a nevét a Tour de France eseményeit nyomon követők. Haza térte előtt (az utolsó években) kétla- kiként kereste kenyerét. Még Franciaországban lakott, a határ menti Annemase településen, ám naponta átjárt svájci munkahelyére dolgozni. Aztán az itthoni rendszerváltozást követően egyre inkább haza húzta a szíve, így némi megtakarított tőkével visszatért Pécsre.- Igaz, csak hobbiból, de a Tónival való megismerkedésem után kezdtem a hangszerekkel foglalkozni - mondja némi szerénységgel. -Egy picit talán gyermekkori álmom is megvalósulhatott ezzel, ugyanis református papunk annak idején igyekezett meggyőzni a szüléimét, hogy taníttassanak zenére.- És hogy jött a képbe a „Játék határok nélkül"?-Úgy gondolom, hogy ez a versengés a barátság jelképeként fogható föl. Ezért kerestem meg Orcsik Ferencet, a Családi Intézet vezetőjét, hogy rajta, mint szervezőn keresztül felajánljam a támogatást a pécsi csapatnak. A két dolgot pedig össze is szőhetem, hisz ha a tamburazenekarunk is egyre többet lép fel külföldön, akkor elmondhatjuk, hogy ez egy határok nélküli zenekar. Mindenesetre Peti Kovács Antalékat nem kell félteni a jövő héten kezdődő külföldi fellépéssorozattól. Tóni, a zenekarvezető például már szinte egész Európát bejárta, Németország számos városában, Svájcban, Luxemburgban, Dániában, Finnországban és a volt Jugoszlávia területén az elmúlt években is jó néhányszor zenélt már társaival. A tamburások királyának már Amerikába is volt érvényes szerződése, csupán egy családi tragédia miatt kellett lemondania a kiutazásról.- Az a legszebb, amikor külföldön az ottani magyarok körében zenélhetünk. Ók szinte egytől egyig meghatottan hallgatják a magyar- és a magyarországi cigányzenét. Nem egy vendéglőben játszottunk már többszázas hallgatóság előtt - jegyzi meg Peti Kovács Antal, és már számolgatja is, hogy hogy melyik városban hány napot tölthetnek az egy hónaposnak ígérkező turné alatt. Balog Nándor Erdei iskola Sikondán Erdei iskola indul több, mint 300 gyerekkel hétfőtől a sikon- dai gyermektáborban. A szervező, a pécsi Berek utcai iskola hatodik éve tart ilyen tanévelőkészítő tábort, melynek fő célja az osztályok összeszoktatása, de szerepel a programban éjszakai túrázás, környezetvédelmi ismeretek, rendőri bemutató is. A gyerekek egész éves előtakarékosság után, néhányan pedig alapítványi segítséggel vesznek részt a táborban. Ki tud többet Magyarországról?- szombaton Pécsett A Ki tud többet Magyarországról? televíziós vetélkedősorozat következő állomása Pécsett lesz e hét szombatján a Palatínus Szálló Bartók termében, este 9 órai kezdettel, melyre a rendezők várják a lelkes, csapatokat buzdító közönséget. Az élő adás miatt a közönség 20.15-ig foglalhatja el helyét. A két, öt-öt fős csapat, dr. Rom- váry Ferenc, valamint dr. Szász János csapatkapitányok vezetésével küzd majd a továbbjutásért. Napi húsz kiló kenyér a népkonyhának Anyagi nehézségei miatt nemrégiben még a népkonyha bezárását fontolgatta a működtető pécsi Támasz Alapítvány, de támogatóinak köszönhetően továbbra sem kell becsukni a kaput a jövedelem- és hajléknélküli polgárok előtt. A Pécsi Sütőipari Rt. minden nap húsz kiló kenyérrel járul hozzá az ingyenkonya ellátásához, amelyet a jövőre nézve ezúttal írásos megállapodásban is rögzített. Beteg és gyógyult gyerekek vidám napja a Glaxo-val Köztudomású, hogy hazánkban igen magas a daganatos megbetegedések száma, sokan gyerekkoruktól kezdve küzdenek a kórral. A Glaxo brit érdekeltségű gyógyszergyár a szenvedések csökkentésére, a betegek életminőségének javítására és ezzel gyógyulási esélyük növelésére hazánkban újszerű kezdeményezést tett: tegnap a budapesti Városligetben daganatos betegségben szenvedő, illetve abból gyógyuló magyar gyermekek számára biztosította a kellemetlenségeket felejtő órákat. A vidám napon a Városligetben több mint 300 - köztük baranyai - gyermek szórakozott, a Fővárosi nagycirkuszban színes műsort tekintett meg, ellátogatott a Budapesti Fővárosi Állat- és Növény kertjébe és a Budapesti Vidám Parkban is. A Glaxo vezetői úgy érzik, hogy minden gyógyszerreklámnál többet ér, ha gyógy- szerer hatásosságát ilyen rendezvéyn támogatásával közvetlenül is lemérheti. A gyógyszer jelentősége abban áll, hogy a kemo- vagy radioteráplás kezelésben részesülők (így a gyermekek is) nehezen elviselhető mellékhatásokkal találkoznak. A felmérések szerint e panaszok között első helyen a hányinger, hányás szerepel. A Glaxo készítménye, az ondansetron kiküszöböli ezt a mellékhatást, így a betegek életminősége nagymértékben javul. De a gyógyszer igazi jelentősége abban áll, hogy a daganatos betegek így már nem utasítják visz- sza a kemo és radioterápiát, ezzel a betegség visszaszorításának esélye megnő. A hazánkban hivatalosan törzskönyvezett gyógyszerhez a rászorulók térítésmentesen juthatnak hozzá. A Glaxo-t az 1800-as évek végén Új-Zélandon gyermektápszer és tejpor előállítására alapították. A cég központja később Angliába került, profilja pedig a gyógyszergyártás lett. A nagy fejlődés időszaka 1960 után következett be az antibiotikumok terén elért saját fejlesztések eremdényeként. A Glaxo 1981-ben még csak a 29. helyet foglalta el a világ nagy gyógyszergyárai között, azonban 1987-ben már a 7. volt, 1993-ban pedig már az első helyért versengett sikerrel. A multinacionális gyógyszergyárak közöt az egyetlen, mely kizáró- alg saját fejlesztésű, vényköteles gyógyszerkészítményeket forglamaz. A Glaxo Holding forglama 1992-ben 8 milliárd dollár volt, az előző évhez vi- szonítva ez 21 százalékos növekedést jelent. A Glaxo jelenleg 70 országban, összefüggő vállalatcsoportként működik. Magyarországon kilenc évvel ezelőtt nyitott képviseleti irodát. 1991-ben a Glaxo Kft. megalakulása szervezeti formában is alkalmassá tette a válallatot a készítményei iránt támadt hazai igények kielégítésére. A Kft. 1992. júliusa óta gyógyszer-nagykereskedelmi joggal is bír. A Glaxo Holding sikereit a kutatás és fejlesztés alapozza meg: erre évente több mint 1,2 milliárd dollárt fordít. A magyar egészségügyi képzés anyagi helyzetének korlátozottsága és fejlesztési forrásainak beszűkülése arra ösztönözte a céget, hogy szolgáltatásait az egészségügyi továbbképzés te- rüeltén bővítse. Az 1992-ben létrehozott orvosi kommunikációs központján - MEDICOM - kívül csupán az egyes orvos- egyetemek 2,5 millió forint támogatásban részesültek 1993-ban. A Glaxo Kft. magyarországi működése óta a sorozatos forintleértékelések ellenére sem emelte gyógyszerei árát Magyarországon. A „Vidám nap a glaxoval” e sokoldalú, életminőség javító Glaxo-program egyik fontos magyarországi állomása.