Új Dunántúli Napló, 1994. augusztus (5. évfolyam, 210-239. szám)
1994-08-03 / 212. szám
8 új Dunántúli napló Riport 1994. augusztus 3., szerda Opatia, a felségesen előkelő Uralkodók szerették, Ferenc Ferdinánd utálta, Tito megszerezte A pálmafák uralják az Opatia parkjait. 150 éves az adriai üdülő turizmus A központi strand szelíd öble esti békességben a 16 kilométeres sétány sziklapárkányáról. A Villa Angiolina kertjének viráglabirintusa A legelterjedtebb legenda szerint a fenti szobrot - az Opatiai Riviéra legmélyebben a Fiumei-öbölbe nyúló félszigetecskéjén - egy cápatámadás áldozatává lett (dán?, holland?, svéd?, német?) - leány emlékére állították a szülei. Az Adriára legkevésbé illő rémtörténet persze csak kitalá- ció, ám a nemzetiség szerinti variációkkal jól érzékelteti Opatia üdülőközönségének eredendően nemzetközi voltát. Én viszont - az Express szervezésében júliusban időzhettem a hor- vát Adria legelső gyöngyszemén - a tengerre néző szobor leány alakban annak jelképét láttam, hogy az üdülő turizmus kialakítása is, mint annyi más a Paradicsomból való kiűzetésünktől kezdődően, a nők (egy nő) miatt történt. Ez esetben itt és éppen 150 éve, 1844-ben. A hölgy neve Angiolina volt, a róla elkeresztelt és ma is álló gyönyörű villát férje, Ignazio Scarpa lovag, fiumei patrícius építtette a kis halászfaluban, ott, ahol korábban 1506-tól 1773-ig apátság létezett. Ezt is jelenti a település neve - Abbázia-Opa- tija - olaszul-horvátul egyaránt. Scarpa-ék villájukban sok vendéget fogadtak és szinte divatot teremtettek, Abbázia fejlődése azonban akkor fordult delelőre, amikor a világ első gégészeti tanszékének alapítója, a bécsi Leopold Schrötter von Kristelli lovag felfedezte az itteni levegő erős aerozol-kon- centrációját. Egyszerre adott lett a mediterrán tengerparti gyógyüdülőhely és a nagyvilági üdülés lehetősége. (Azóta a koszorúér-betegségekre is kimutatták e klíma gyógyhatását!) Az előkelő üdülőhely és egyben a modem idegenforgalom igazi atyja azonban mégiscsak Friedrich Schüller, a Déli Vasúttársaság igazgatója volt. ő építtette 1884-ben Abbáziában az első luxusszállodát, a ma is létező Kvamer-1 külön női és férfi fürdőosztállyal. Akkoriban ugyanis a testi bájak közszemlére tétele tilalmas dolog volt: a fürdéshez is inkább felöltöztek, mint nekivetkőztek az emberek. A lebarnult bőr még nem volt presztízskérdés, nem a napra vágyás Vezette az akkori turistákat. A tehetősebbek a hűvös hegyekbe mentek nyaralni; a mediterrán tengerpart inkább őszi, téli, tavaszi üdülőhely volt. Abbáziában viszont a nyár sem forró, a téli hőmérséklet pedig olyan, mint Nizzában. A századfordulóra 200 luxushotel, panzió és villa épült fel a keskeny parti sávon és a hegyoldalban. Ekkorra már villamosították a közvilágítást, hegyi forrásokból megoldották a vezetékes vízellátást, számos gyógykúra és szórakozási lehetőség állt - ahogy ma is - az üdülőközönség rendelkezésére. Az pedig nem csak „népes”, de előkelő, mondhatni felséges és fenséges is volt. Ferenc József császár és király ugyan ragaszkodott Ischl-hez és csak kétszer járt Abbáziában - száz éve, 1894-ben, majd 1904-benám villát építtetett Katharina Schrattnak a szomszédos Vo- loskóban. Az osztrák főhercegi családokon túl ide járt üdülni a svéd és a román király, a luxemburgi nagyherceg, sőt //. Vilmos német császár is. Rudolf trónörökös is szerette Abbáziát. Csak a helyébe lépő szarajevói áldozat, Ferenc Ferdinánd nyilatkozott - reá oly jellemzően - utálattal róla: „Undorító, szlávok és irredenták közé ékelt zsidóakvárium”. Természetesen Titonak nem voltak ilyen ellenérzései, amikor 1947-ben - már békeszerződéssel megpe- csételten - megszerezte Jugoszlávia számára Opatiát is az olaszoktól. A városka főútja ma is a marsall nevét viseli. A mostani opatiai szezon azonban nemcsak az évfordulóról nevezetes. A délszláv polgárháború kirobbanása óta elsőként közelíthet a legutóbbi békeév forgalmához. A városka 40 szállodája és villa-panziója javarészt megtelt, s leginkább horvát, magyar, német, szlovák és lengyel turistákkal. S annak ellenére - a megszokás nagy úr az idegenforgalomban is! hogy ottj áriamkor a közeli Nyugat-Boszniában „újra” kitört a harc, s néhány nappal később délen ismét aknákat lőttek Dubrovnikra. Mindez magyarázat lehet arra, hogy ilyen tradí- ciójú üdülőhelyen - ahol a lakosság zöme az idegenfogalomból él, - bár készségesek, de kevéssé mosolygósak a „bennszülöttek”. A boszniai polgárháború azonban diszkréten elrejtett a nyaralók elől. Az előző harcok is elkerülték ezt a vidéket, ám ideűzték a menekülteket. Hogy máig nem sikerült mindegyiküknek otthont teremteni, azt az eldugottabb hotelek ablakaiban száradó fehérneműk jelzik. A turista azonban itt nem kényszerül rá, hogy észrevegye akár a durva kezekkel most gyúrt képlékeny történelmet, akár a mondén hagyományú régit, s azt sem, ami e kettő közé esik. Elhiheti a cápa-legendát is, noha más a valóság: Abbázia jótevőjének, Keglevich grófnak állított oda szobrot, ám az arisztokrata később nem fért bele a szocialista érába. A helyén a leányalak a sirállyal mégis stílusos: a tenger és a szépség jelképe. S Opatia - múlt század végi ifjú hölgy toalettjében - nem csak előkelőén elegáns, de gyönyörű is. Dunai Imre Látkép a csónak kiki tőből: a strand mögött a Tito út patinás szállodái az Ucska-hegység tövében 9. Az SZDSZ és a Fidesz aláírást megtagadó magatartása immár nyíltan kétpólusúvá tette az ellenzéket. A megosztott erők most már egymás ellen fordultak. Az „aláírók” úgy vélték, hogy a megegyezésben foglaltakat meg kell erősíteni. Ezért levélben fordultak az országgyűlési képviselőkhöz azt kérve, hogy a legfontosabb és egyeztetett törvényjavaslatokat emeljék törvényerőre. íme a levél! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselő Űr! Mi a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, Magyar Néppárt, Magyar Demokrata Fórum, Kereszténydemokrata Néppárt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt, akik a szeptember 18-i megállapodást aláírtuk szeretnénk Ont 3 hónapos közös munkánk eredményeiről, a tárgyalásaink során született legfontosabb dokumentumokról tájékoztatni. Ezek a tárgyalások a parlamenten kívül folytak, mivel ott a történelmi pártok már nem, az újonnan alakult szervezetek pedig még nem kaptak képviseletet. Az Országgyűlésen kívül folytak, de nem az Országgyűlés nélkül. Ezért kezdeményeztük mi, hogy a képviselők vegyenek részt megfigyelőként a tárgyalásokon, ezért szerveztük meg a találkozót az Országgyűlési Bizottságok vezetőivel. Mint azt a megállapodás aláírásakor és az azt követően kibontakozott izgalmas és éles polémia is mutatta, az aláírók nem kis kockázatot vállaltak. Úgy véljük, tagadni, megsértődni könnyebb, mint a nehéz emberi, erkölcsi, politikai és gazdasági környezetben egy országot a békés átmenetre, közös munkára hívni - ott ahol csak magunkra számíthatunk magyarok és nem magyar anyanyelvű honfitársaink. Tudtuk, tettünket az igazolja, hogy az ország mindennapos életében törvények és szokások útján meg is valósulnak a megállapodásunk tárgyai. Hiába való a tettünk, ha szándékunk csak papíron marad. Az ország lakosai csak akkor dönthetnek munkánkról, ha az, amit elhatároztunk, meg is valósul! A tárgyalások során sokszor tűnt úgy, sem az egy oldalon ülőkkel, sem tárgyaló partnereinkkel nem tudunk megegyezni. Felül kellett emelkednünk pártjaink, szervezeteink részérdekein, hogy az egész nemzet érdekében tudjunk cselekedni. Szeretnénk, ha az aláírt okmányokban ez tükröződne. Önök az elsők, akik erről érdemben dönthetnek. Mi kedvező-egyetértő döntésükből fogunk először tájékozódni, hogy az ország akaratához felemelkedő szándékaink tükröződnek a Megállapodásban. Ehhez kérjük az Ön segítségét is, támogató szavazatával segítse csorbítatlanul törvényerőre emelni hosszú hónapok közös munkájával kidolgozott, közös megegyezéssel megfogalmazottjavaslatainkat, az előterjesztett sarkalatos törvény- tervezetekben szereplő, az Ellenzéki Kerekasztal által megfogalmazott és paragrafus variációként előterjesztett javaslatokat (egyéb munkahelyeken a pártok működése, Munkásőrség stb.) támogassa. Ezzel az 1985-ös politikai feltételek között lezajlott, sokszor megkérdőjelezett választás után létrejött Parlament törvényhozói munkáját megbízatásának végén a nemzeti megegyezés folyamatába illeszkedő aktusokkal zárja. Budapest, 1989. szeptember 25. Dr. Víg Károly elnök, Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság. Bejczy Sándor, Független Kisgazda és Földmunkás- és Polgári Párt. Dr. Keresztes Sándor elnök, Kereszténydemokrata Néppárt. Varga Csaba, Magyar Néppárt. Dr. Antall József, Magyar Demokrata Fórum. Baranyai Tibor, Magyarországi Szociáldemokrata Párt. (A levél szövege változtatás nélküli másolat!) Nem sokat késett az aláírást megtagadók válasza. Elérték ugyanis, hogy népszavazás döntött: a köztársasági elnököt csak az általános választások után válasszák meg. A népszavazást sok epés megjegyzés kísérte, olyan is, hogy a népszavazás eredménye, az ügyes kérdésfeltevésnek köszönhető. Volt olyan vélemény is, hogy a népszavazás legnagyobb vesztese Pozsgay Imre lett, aki végleg elvesztette reményét az államfői tisztség elnyerésére. Az azonban nem epés megjegyzés, hogy a népszavazást az MDF eltaktikázta, hiszen távol tartotta híveit az urnáktól. Ami hosszú ideje érett már, az 1989 őszén bekövetkezett: kettévált az MSZMP. A válás a régi nevét megtartó pártot viselte meg jobban. Csak megkésve kezdett hozzá újraszervezéséhez, parlamenti frakciója kialakításához. A Szocialista Párt előbb kapott lábra. Hama- rost megalakította parlamenti csoportját, sokáig ez a csoport jelentette az egyetlen szervezett baloldali erőt a Parlamentben. Az MSZMP szétesése óriási változásokat váltott ki a hatalmi struktúrákban. Eltűntek az Országgyűlés politikai, irányítási korlátái, megnőtt önállósága, megváltozott számára a politikai környezet. Ezzel egyidejűleg megnőtt felelőssége is. A Parlament a hatalom megosztásban elfoglalt helye alapján „vágtában” törvényicezett és most már a politikai harcok fő színterévé vált. Korábban ötévente 22-24 törvényt alkotott az Országgyűlés. Most egy esztendőben, 1988-ban 14-et. Megnyúltak az ülésnapok is. A téli ülésszakban 9-10 órás ülésnapok is voltak. A televíziós közvetítések közelebb vitték a Parlament munkáját a nyilvánossághoz, megnőtt az állampolgárok figyelme a képviselők iránt. Felértékelődött a Parlament munkája. A padsorok között megjelentek a pártpolitikai harcok előőrsei is. A képviselők közül néhányan a Magyar Demokrata Fórum politikáját vállalták és egy padsorban foglaltak helyet. A Szabaddemokraták Szövetségét két fő képviselte, és egy-egy fő vallotta magát a Keresztény Demokrata Néppárt, a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Néppárt képviselőjének. Meg lehet, hogy esendő emlékezetem ki is hagyott a sorolásból egyeseket. A legnépesebb frakció a Magyar Szocialista Párté volt, de már újraéledezett a még mindig erős Magyar Szocialista Munkáspárt parlamenti csoportja is. Mindezek mellett jelentős számú volt a függetlenek csoportosulása is. Ezek a személyek és frakciók mind többször hallatták szavaikat, nemcsak sokszínűbbé, de érdemibbé tették a vitát, amelyekben már politikai, avagy pártérdekek is egymásnak feszültek, ütköztek. Horváth Lajos
