Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-26 / 204. szám
1994. július 26., kedd Közélet uj Dunántúli napló 9 Ignácz Jánosné: Az előítéletek megerősödtek! Végre vége? Két területen sürgetőek a tennivalók Az igazi próbatétel Lassan forogtak az elmúlt hetekben a kormányzati gépezet kerekei. A rutin-ügyek intézése lelassult, érdemi döntések nem születtek, hiszen a régi kormány már nem, az új még nem működött. Az új vezetés megalakulását, a személyi kérdések eldöntését kísérő találgatások, kétségek és remények közben szinte észre sem vettük, hogy megérkezett, s nagyrészt már le is zárult az uborkaszezon. Száz nap helyett stáz perc? A Hom-kormány jó előre tudatta, hogy nem kéri ki az új adminisztrációk hagyományos jussát, a 100 napos türelmi időt. Bölcsen tette, mert úgysem kapta volna meg. Az ország állapota, a sürgős teendők sokasága egyszerűen nem tűr szi- esztázó kabinetet, szemlélődő vezetőket. Rossz kezdet - fél balsiker? Senkit nem érhetett tehát váratlanul, hogy a belpolitikai rakétákat be kellett gyújtani és a koalíció máris nekifeszült a felgyülemlett feladat-halmaznak. A sietség persze nem kedvezett a körültekintő megfontoltságnak. Kormányzati bakikból és melléfogásokból - a polgármesteri jogállás erőltetett megváltoztatásától a média-kinevezések koraszülött aláírásáig - máris kisebb kollekció kerekedett ki. De ebből csak szándékolt sötéten látással lehet a visszarendeződés, a jogrend felbomlásának, a demokrácia végnapjainak veszélyét kiolvasni. A „savanyú-uborkaszezon" még hátravan? A Hom-kormány iránti bizalom igazi próbatétele a gyógyszer-, a hús-, az energiaárak emelése, a pótköltségvetés benyújtása most következik. így hát mégis szükség lesz több száz napos türelmi időre. Az elkerülhetetlen, keserves intézkedések elviselésére. Bajnok Zsolt Csökken a sorkatonai létszám Augusztusban mintegy 2000 fővel kevesebben vonulnak be, mint azt korábban tervezték a Magyar Honvédségnél. Mint ismert, Keleti György miniszter, a honvédelmi bizottsági meghallgatáson jelentette be, hogy az új kormányzat 10-12 ezer fővel kívánja csökkenteni a sorkatonai létszámot. Ennek első ütemeként a tervezett 23 ezer helyett 21 ezren kezdik meg sorkatonai szolgálatukat ez év augusztusában. A csökkentés valamivel több mint felét a szárazföldi csapatok, közel 20 százalékát a légvédelmi és repülőcsapatok, míg a fennmaradó részt a tartalékok és más központi rendeltetésű intézmények terhére valósítják meg. Közel 300-zal csökken a tartalékos tisztképzésre behívot- tak száma is. A szóvivő rámutatott: a jelenlegi és a további csökkentések elsősorban a honvédelmi tárca nehéz anyagi helyzetéből következnek, továbbá a sorkatonák szolgálati körülményeinek javítását is célozzák. A minisztérium lépése bizonyos értelemben illeszkedik a hosszú távú elképzelésekhez is, amennyiben a létszám csökkentése elvezethet egyes katonai objektumok és szervezetek felszámolásához. A tárca kéri azokat az állampolgárokat, akik értesítést kaptak augusztusi behívásukról, munkahelyükön a szükséges lépéseket csak a behívóparancs kézhezvétele után tegyék meg. Ezt azért megkérdeztem tőle: ha vajdanőnek titulálom, nem sértek régi rendet? Azt válaszolta: ha idézőjelbe teszem, talán nem. Tekintsünk élete eddigi végpontjainak két aláírás-gyűjtést. Az első ellenük szólt. A Ke- let-Mecsek erdeiben, a Béta-akna környéki Bárdos egyik kunyhójában született. Nyolc éves koráig élt a telepen, amikor szülei kis házat vettek Hosszúhetényben. A szomszédok aláírást gyűjtöttek: ne engedjenek be cigányokat a faluba! A másik akciót érte szervezték: már 26 éve dolgozott egy helyi boltban. Az élet úgy alakította, hogy ott kellett hagynia. Aláírás-gyűjtés indult: ne engedjék el! Tanulj Szép, őszülő hajú asszony Ignácz Jánosné. Öntudata, képzettsége, külseje egyaránt egészségesen ápolt. Amikor a napokban egy pályázat beadásához rövid életrajzot írt, abban ez is olvasható: „Ragadjanak meg minden alkalmat, hogy tovább képezzék magukat, illetve taníttassák gyermekeiket. ” A beás cigányok Fii Cu Női szervezete tagjait támogató céljairól írta. Az édesanyja biztatta mindig: tanulj! Ő maga is idős korában, esti iskolán elsajátította a betűvetés alapjait. Gyerekeit azonban előbbre küldte: mind a négynek szakmát adott a kezébe. Ignáczné kereskedő lett. Az a szomszéd, aki annak idején ellenük szervezett, néhány év múlva már kitárta kertje kapuját a négy Orsós-gyerek előtt: a tiétek minden gyümölcs, szedjétek, egyétek! A rendet a legidősebb, Rózsika tartotta fenn közöttük. Most azt mondja Ignáczné:- Ha csak egy van, aki kiáll az ember mellett, aki segítőn a hóna alá nyúl, ■ akkor a már megbillent ember nem csúszik le a lejtőn. A régi szomszédra is gondol, de elsősorban az édesanyjára, a volt rajztanárára, a férjére. Ők azok, akik - ha a kudarcok miatt néha nagyon nekikeseredett - „az utolsó pillanatban minden alkalommal megadták a a biztatást.” Máskép A „vajdanő”-höz, magyarázatképpen: három éve elnöke Ignáczné a Fii Cu Noi-nak. A legtöbb tagszervezettel rendelkező cigányegyesület. Csendben dolgoznak, nagyon rendA választások időszakára fölforrósodott a levegő a kárpótlási jegyek körül is. Noha a győztes pártok nem kívánnak idő előtt véget vetni a kárpótlási folyamatnak, mégis nyugtalanság tapasztalható. Az is magyarázza ezt, hogy a törvény értelmében a kárpótlási jegyek csak három évig kamatoznak, tehát az érintettek igyekeznek mielőbb túladni azokon. Ám ehhez megfelelő mennyiségű és minőségű állami vagyon kínálatára is szükség van. Az izgalmat fokozták a legutóbbi részvénykibocsátások és az ennek nyomán fellépő tömegpszichózis: felelevenedtek a rosszemlékű sorban állások, az éjjel és nappal utcán várakozók néhol türelmesen, másutt kisebb-nagyobb botrányok árán jutottak az áhított részvényekhez.- Hogyan értékeli ezt a helyzetet a közgazdász-kutató, Pét sehnig Mária Zita?-Soha nem rejtettem véka alá abbeli nézetemet, hogy a kárpótlás intézményesítése, a szeresen. Csaknem minden hónapban tartják összejöveteleiket, ahol eldöntik: mit kell még és hogyan csinálni.- Az egyesület pénzét én kezelem. Csak akkor adok ebből a „övei” erdekeit tagszervezeteknek, ha olyanra fordítják, ami az előrelátást segíti. Az előrelátás motorját - talán inkább a lelkét - azonban a múltból szeretné „összeszerelni”.-Nagyon régre nyúlik visz- sza, hogy sok cigány nem akar beleilleszkedni abba a közösségbe, ahol él. Nem tanulhattak, nem voltak olyan tanítóik, akik erkölcsi támaszt adtak volna. A cigányok magatartása a tudatlanságból ered. Ezért a Fii Cu Noi-ban végzett munka célja nem az, hogy a képzettebb beás cigányokat gyűjtse össze. Az igazi élmény ennek éppen ellenkezője: olyanokat ráébreszteni, hogy másképpen is lehet csinálni, akik erre soha nem gondoltak.- Sértő, ha azt mondom: cigány?- Nem lehet gondolkodás nélkül rávágni: igen. Mégis azt válaszolom: sértőnek vesszük. A cigány szó automatikusan magába szívott valamiféle rosz- szalló tartalmat is. A Fii Cu Noi-nak és nekem is ezért a célom: tudatosítani a beás cigányokban, hogy fogadják el múltjukat, őrizzék meg annak szellemi és anyagi értékeit. Fogadják el és tartsák természetesnek a másságukat. Sajnos, az utóbbi években felerősödtek az előítéletek. Magamon tapasztaltam: egy cigánynak ötször any- nyit kell teljesíteni az elfogadásért, mint egy nem cigánynak. De azt is hozzá kell tennem: kárpótlási jegyek kibocsátása egyik súlyos tévedése az An- tall-kormánynak. Sajátságos, hogy a 90-es kormányprogramban még csak szó sem volt róla, később dolgozták ki és került bele a Nemzeti Megújulás Programjába. A háttérben az MDF és a Kisgazdapárt nézetkülönbsége állt. Eredetileg az MDF a földkérdésben azon az állásponton volt, hogy a föld azé legyen, aki megműveli, azaz munkához kötötte a földtulajdont. A kisgazdapárt viszont a reprivatizáció mellett kardoskodott nemcsak a föld, hanem egyéb tulajdon kérdésében: a kárpótlás a két párt kompromisszumaként született. Sajnálatos, hogy a parlamentet 1990 őszétől háromnegyed éven át kötötte le a kárpótlás körüli vita, a több száz indítvány feletti terméketlen szócséplés. Voltaképpen így biztos, hogy érzékenyebbek vagyunk, mint bárki más. Élete legnagyobb sikereinek a házasságát, a gyermekeit - két fiú, mindkettő tanult szakember - és a munkáját tekinti. Azt mondja: a gyümölcs megérett. A legnagyobb kudarcnak pedig azt érzi, hogy amikor 26 év után el kellett hagynia munkahelyét, főnökei nem álltak ki mellette. Ez nagyon bánthatja, ha amellett említi meg, hogy az emberek viszont aláírásokat gyűjtöttek megtartásáért.-Van „vajdanői” tekintélye a baranyai beások előtt?- Úgy érzem: igen. Az erős akaratomnak és annak köszönhetően, hogy meg tudom győzni őket igazamról. A végcél A végcélról beszélgetünk. Azt nagyon fontosnak tartja, hogy megismerje és értékelje a cigányság a saját múltját. Most, hogy a holocaust évfordulójára Lengyelországba utazik 44 baranyai beás, már „a célra olvas”. Az út 12 órás lesz, bőven jut majd idő arra, hogy meséljen. Nyomorról, üldöztetésről, a ta- nulatlanságról és következményeiről.- A végcél - mondja - egy állandó cigánymúzeum létrehozása. Valaki azt mondta nekem erről: ez egy európai ötlet. Azt gondolom, a cigányságnak van szüksége a kiállításra. Mindenképpen úgy érzem: része lesz a múzeum annak a veteményesnek, amelynek magját hintem. És itt olyan növények fejlődnek majd, amilyeneket szeretnék. Hogy szárba szökkenjenek, az azonban nagyon hosszú idő múlva lesz. Mészáros Attila termelődött az elmaradt haszon, értelmetlen energia.- Ismereteim szerint vezető nyugati politikusok is óvták a néhai miniszterelnököt ettől a lépéstől, sőt figyelmeztették a szövetkezetek széthullásának veszélyeire és következményeire.- A kárpótlás születésénél fogva elvetélt, rendszerelméleti- leg elhibázott, amiből következik a további hibák sora. Ezek a mostani felfokozott, olykor hisztérikus hullámok is ezzel függnek össze. Kezdettől nehézkesen, ellentmondásosan haladt, és ez is rányomta a bélyegét a kárpótlási jegyek és a kárpótoltak sorsára. Ez ez eljárás nem szolgáltatott igazságot és a másodlagos jegypiac létrejöttével hovatovább már nincs is szó az eredeti károsultakról. Sokkal inkább arról, hogy egyes szeméVége a médiaháborúnak? Ebben a reményben tette meg a Rádió és a Televízió új vezetőire vonatkozó javaslatait a miniszterelnök, s erről nyilatkozott a köztársasági elnök is az elnökök és alelnökök eskütételénél. Jogos várakozás? Mindenképpen, hiszen a két intézmény irányítása eddig olyan emberek kezében volt, akik éppen attól fosztották meg a két médiumot, amiért léteznek: a hiteles tájékoztatás és színvonalas szórakoztatás lehetőségétől. Ez váltotta ki a rádió és a televízió körüli viharokat és háborúskodást. Túlzott várakozás? A fentiekből adódóan igen. A médiaháború igazi frontvonala nem a Hankiss-Gombár kettős és a most leváltott „teljes jogkö- rűek”, nem az eddigi vezetők és az ellenzék, még csak nem is az alelnökök és a kiszorított, elbo- csájtott rádiósok és televíziósok A bécsi társadalomkutató társaság, a Paul-Lazarsfeld-Ge- sellschaft nem titkolja: meglepte a közép- és kelet-európai volt szocialista országokban végzett közvéleménykutatásának eredménye. A megkérdezetteknek két kérdést tettek fel: I. Ön szerint hazánknak a nyugati országok fejlődési irányában kellene-e haladnia? 2. Ön szerint országunknak olyan irányban kellene fejlődnie, amely megfelel nemzeti hagyományainknak? A két lehetséges változat közül - ez a meglepetés - a többség csupán Szlovéniában és Horvátországban állt ki a nyugati orientáció mellett: az előbbiben a megkérdezettek 69, az utóbbiban pedig 67 százaléka. Lengyelországban viszont csak a megkérdezettek 52 százaléka részesítette előnyben a nyugat-európai orientációt. Csehországban pedig mindössze a közvélemény 36 százaléka helyezte azt a nemzeti tradíciók elé. A szlovákoknál is csak 42 százalék hajlandó az un. nyugati értékek mögé helyezni a nemzeti hagyományokat. Romániában 53-47 százalék az arány a nemzeti hagyományokat előnyben részesítők javára, míg Oroszországban a közvélemény 78 százaléka egyértelműen a nemzeti hagyományok alapján remél előbbre jutni. Magyarország „a további meglepetés” külön kategóriájába került, mivel „a nyugati nyitás éllovasa az egykor komlyek, csoportok, nagy üzletet szimatolva, a kárpótlási jegyeket felvásárolják és ennek révén meggazdagodnak. A tényleges kárvallottaknak pedig be kell érniök gyakorlatilag alig többel, mint eszmei juttatással: az egykori 15 holdas tanya helyett mára talán egy televízióval, videóval, mosógéppel. így lehetséges, hogy aki egykor egy szálloda-láncot veszített, ma egy penzióra valót sem kap. Azaz naponta szembesül az érték- vesztéssel és amikor rájön arra, hogy a hátán s kárára mások gazdagodtak meg, akkor ez újabb feszültségek és elégedetlenségek forrásává válik. Sőt lélektanilag az a paradoxon áll elő, hogy nem kárpótolva, hanem becsapva érzi magát az eredeti kárvallott.- Teljesült-e valami az egykor előirányzott célokból? között, hanem az egyoldalú beállítottságú, hamis, hiteltelen, színvonaltalan rádió-, televízióműsorok és a közönség között húzódott. A hallgató és a néző volt a kárvallottja annak, hogy hosszú ideig nem találtak elfogadható megoldást a két nagy hatású tömegtájékoztatási intézmény megfelelő irányítására. Mi következik most? Két területen különösen sürgetők a tennivalók. Az egyik a médiatörvény előkészítése és mielőbbi parlamenti előterjesztése. A másik a rádióban és a televízióban szükséges tartalmi, személyi és szervezeti változtatások végigvitele. Mert csak e két feladat megoldásával jöhetnek létre kedvező feltételek a minden tekintetben színvonalas rádiós és televíziós műsorszolgáltatásra. S ha ezzel a közönség is elégedett lesz, akkor mondhatjuk, hogy itt van már ... a médiabéke. P. T. munista módon kormányzott államok közül ma ugyanúgy tekint a nyugati orientációra, mint a csehek és a bolgárok: a magyaroknak mindössze 36 százaléka követné a nyugati irányzatot, míg 64 százalékuk a nemzeti hagyományokra épülő fejlesztés mellett van”. Ez a tény lényegét tekintve egybeesik a CIA - az amerikai Központi Hírszerző Hivatal - most közzétett tanulmányának fő mondanivalójával: „Kelet-Európábán a reform-folyamat visszafordíthatatlanná vált. A kelet-európai kormányok egyre növekvő módon támaszkodnak ugyanazokra a gazdaságpolitikai eszközökre, pénzügyi és monetáris politikára, mint amilyeket a nyugati országok használnak”. „A strukturális reformok és stabilizációs politikák kezdik meghozni az eredményeket”, bár sok országban elégedetlenek. Ez jellemzi Magyarországot is, ahol - így a CIA - az elmúlt egy-másfél évben lelassult ugyan a reform, „de a reformok iránti elkötelezettség megmaradt”, s „amit Horn Gyula és gazdasági miniszterei eddig mondtak és tettek, azt jelzi, hogy továbbra is elkötelezettek a gazdasági reformok iránt”. Az amerikai tanulmány szerint a vita Magyarországon „a reformok sebességéről folyik, és arról, mekkora forrásokat szabad felhasználni a szociális biztonság hálójához.” Kocsis Tamás- Aligha. Kiderült ugyanis, hogy az egykori földtulajdonosok kétharmada már nem dolgozik a földdel, messze elkerült tőle. A kárpótoltak részint bérbe adják a földet, illetve 80 százalékuk csak annyi földet akar, amennyi a saját céljaira szükséges. E tényekből következik: a földbérleti kínálat leviszi a bérleti díjakat, a föld árra csökkenni fog; de az is következik, hogy a mezőgazdasági vállalkozók köre nem a kárpótoltakból regrutálódik majd. Az új birtokosok részére viszont előnyös lesz a földek alacsony ára, ezáltal olcsón fölvásárolhatják a földeket és az alacsony bérleti díjak következtében olcsón megműveltethetik azokat. Mindezeken túlmenően a kárpótlási jegy mintegy pótlólagosan kibocsátott vásárlóerő inflációt gerjeszt és ezáltal az egész társadalmat kár éri. A valóságban tehát így foszlanak szét az illúziók a kárpótlásról és igazságtételről. Takács Ilona Létrejött a másodlagos jegy piac, egyesek meggazdagodnak Most kiket kárpótolnak? Ignácz Jánosné 26 éve dolgozik kereskedőként, emellett azonban mindig szakít időt arra, hogy töretlen erővel képviselje Fotó: Müller Andrea Meglepett közvéleménykutatók Mit (nem) akarnak a közép-európaiak? „ A vajdanő ”
