Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-02 / 180. szám
10 cu Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. július 2., szombat Erdei-Szabó István: Prológus a legújabb állapottöredékhez Alszik fáradt ég alatt a táj. Köntöséből kiszakadt vidék. Csönd van és hó ... Elkóborolt messzeségek, pórázon toporzékoló utak, csontködből ásító árok őrzik a múltat. Szólítanak a holtak. Napra nap, hétre évszázadok; csitíthatatlan csönd alatt hallgatok. Emészthetetlen eszmék, szertelen szeszek bekerítenek. A nyugalom lugasától, sugaras szavak mosolyától eltiltva élek. Félek, eljön a belső földrengések ideje, léiekvesztésé, olthatatlanszomjúság ideje, amikor kínból született szavak vergődnek a nyelvek alatt, amikor a halálos örömök is megromlanak. Eltévedt harangszó, miséző álmok a szélben - elúsznak Kificamított égtájak között kerge évszakok botladoznak. Elromlik ez a tél is - irgalmatlanul. Csönd van. Hó hull. Letakart tükrök az időben végszótalanul. Oláh István V ándordélutánok A civil társadalomtól a piacosításig A pécsi kulturális élet időszerű kérdéseiről A lélekvándorlással vagy mivel eléggé nem magyarázhatóan a Költő belelapozhatott abba az 1948-as Összesbe, amely Cserépfalviéknál jelent meg. Mi több, jól ismerte a szárszói vonat gépészét, aki 1937 december harmadikén szolgálatban volt. Amikor valaki az ő két vagonja közé belépett. A gépész mindezt nem láthatta, mert éppen a fűtővel veszekedett, és különben sincs szem a tarkóján, és az akkori mozdonyok olyanok voltak, mint egy-egy bokszosskatulya, nem olyan csupa üveg izé, mint ma. Amit a gépész százszázalékosan láthatott - az állomásfőnök irodájába becipelt, és a térképpel sebtében letakart testet. Azt láthatta, és reszketni kezdett felindultsá- gában. Pedig nem szemfedő ez az ország, sem lakodalmas terítő, mint mások mondják. Az Országnak nincs metaforája, az Országnak nincs szinonimája, az Ország magát mindig önmagával magyarázza. Miközben a magas hajnali ég. Miközben seregek csillognak érceiben. A halott Hektórként a győző harciszekeréhez kötő-* zött, s a kontinens frontjainak vonaltérképén összevissza vonszolt seregtestek, igen, azok csillognak az ércekben. Olykor megisznak egy kis- fröccsöt, dumálnak erről-ar- ról. Hosszasan bámulnak a nők után. Űznél poloskát a lámpával s a kéjjel? Természetesen, sőt, hogyne, akár most is. Rajtam igazán nem múlik. Vele, azzal a bronzos- vörössel. A mozdonyvezető barátján olykor kitör a mélabú. - Igyál meg még egy kisfröccsöt, aztán felhozza a kedved! A mozdonyvezető barátja Kis János (ez a név is irodalmi, emlékezzünk csak a Sa- rudi-lány nyögvenyelős lakodalmára). Kis János belenézett a Cserépfalviba, ebbe az 1948-as évszámú Összesbe. 1958-ban. ő sem emlékszik, hogy jutott hozzá. Lehet, hogy örökölte valamelyik nagybácsijától. Lehet, hogy a fölső lakó hagyta rá költözéskor. Lehet, hogy Erzsi hozta magával, és aztán nem vitte el, a rádiót bezzeg igen. Lehet, hogy az öreg Taubék adták neki, amikor kimentek Izraelbe. Lehet, hogy Kósék, akik kimentek az Államokba. Lehet, hogy Borosék, akik kimentek Ausztriába. Lehet, hogy Fejérék, akik kimentek Ausztráliába. Lehet, hogy Istókék, akik kimentek Angliába, lehet, hogy Pintyőék, akik kimentek, hova mentek ki? Hát lehet azt tudni, hogy hova mentek ki Pintyőék, lehet azt tudni a nagy össze- (és nem vissza-) futkosásban? Most viszont azért mozgatta el otthonról a könyvet, mert az antikváriumban mégis jobban mutat, mint az összevissza ha- sadozott konyhakredencen. Kis János két kortyintás között beleolvas az áruba: Csak egy pillanatra martak ki, csak, Zúgj, erdő elvtárs ... - Mi mindent ki nem találnak ezek a költők - mondja barátjának, a mozdonyvezetőnek - te érted ezt? Mert én nem. Ez olyan, mintha valaki arabul beszélne. A, ne folytassuk. Csukjuk be a könyvet, és bumm, oda be az antikváriumba. Egy biztos, volt, ki bár költő volt, arabusul is tudott. S hogy megérte vagy sem, hogy emez egzotikus nyelvet megtanulja, most ne firtassuk. (MTI Press) (A Pécsi Polgári Kör vitaestet rendezett a város művészeti, egészségügyi és sportéletéről. A három kulturális témájú vitaindítót három szombati lapunkban közöljük.) 1. A kultúrát az egész társadalom egyik legfontosabb ügyének kell tekintenünk. Problémáit nem a gazdaság bajainak orvoslása után, hanem azzal együtt kell napirenden tartani és kezelni. Ebben az állam feladata az anyagi feltételek biztosítása, gondoskodás a kulturális intézmények működéséről. Ugyanakkor olyan kulturális mechanizmust kell felépíteni jogi szabályozással, amelyben fontos szerepet kapnak a civil társadalom és a piac intézményei. 2. Meg kell tartani a közművelődés alapintézményeinek rendszerét. Ki kellene építeni „védelmüket” - fel kellene oldani veszélyeztetésük lebegtetését: ki kellene mondani szükségességüket, s nem a múlt lebontásra szoruló rossz örökségének tekinteni. (Nem biztosított önállóságuk, nincsenek meg sérelmeik jogi orvoslási lehetőségei. Szükséges kiépíteni az intézmények belső önkormányzatiságát. Egyensúlyt kell teremteni A tragikus sorsú, sokat szenvedett költő temetéseinek története méltatlanságok, megalázások története. Már az is példátlan, hogy valakit négyszer hántoljanak el; és az is szomorú, hogy az ember a szíve mélyén ötödik, méltó temetést kívánna neki. Az első szertartást az élet rendezte kopárra, szervezet- lenre, Balatonszárszón, 1937-ben, a hirtelen, öngyilkos halál döbbenetében. Nem a nemzet búcsúzott nagy költőhalottjától, hanem néhány budapesti barát s a falu népe; dísztelenül, szegényes fejfával, rajta kézírásos betűkkel, így: Itt nyug. József Attila. - Tegyük hozzá, a nemzet mentségére: akkor még kevesen tudták, milyen nagy költő hagyott itt bennünket. A második temetést talán a lelkiismeret furdalás rendezte: öt év után, ahogy egyre magasodott a köztudatban, egyre többen érezték, hogy a nagy költő-társak közelében van a helye, a budapesti Kerepesi Temetőben. Talán díszsírhelyen ... De akinek életében „havi kétszáz sose telt”, annak halálában nem telhetett díszsírhelyre: a közadakozásból nem futotta, így került a költő a temető 35-ös táblájába, a művészparcellától odább, magányos nyughelyére 1942-ben. Nagy ünnepséggel, igaz. Ötszázan biztosan, de tán ezren is lehettek az új sír körül. Ám itt sem csupán a rangos költőt teaz önkormányzati beavatkozással szemben az intézmények szervezetének önkormányzati alapra helyezésével. Ez az autonóm rendszer az intézetek státuszán kívül álló szakembereket is bevon az önkormányzatot gyakorló belső szervezet munkájába). Kiemelkedő fontosságú lenne a közkönyvtári hálózat fejlesztése, mint a műveltség egyik fontos intézményi alapja, amely esélyegyenlőséget biztosíthat az elszegényedő, leszakadó rétegek számára is az olvasás lehetőségének nyújtásával. (Ugyanakkor hozzájárulna a színvonalas könyvpiaci kínálat bővüléséhez). 3. Támogatni kell a hagyományos és új művelődési mozgalmakat, a kulturális érdeket szolgáló közösségeket, köröket, civil társadalmi szervezeteket, amatőr művészeti csoportokat, ismeretterjesztő és ismeret- szerző mozgalmakat: szabadegyetemek, népfőiskolák, kulturális táborok, tanfolyamok, társadalmi összejövetelek, versenyek stb. egyre gazdagodó sorát. E tevékenységek finanszírozására biztosítani kell önkormányzati forrásokat és helyi alapítványok létesítését kell szorgalmazni. 4. Elengedhetetlen, hogy jobmették. Szép gesztus volt, hogy a hazatelepítés mozgalma a munkások köréből indult, de a mozgalmárok szólamaival („nagy demonstráció ... tömegeket megmozgató zászló ...) politikai felhangokat kapott a tisztelgés. Az emlékbizottság is csonka volt, a méltatók közül is hiányoztak a legnagyobbak majd hiányzott, még évtizedek múlva is, a méltó síremlék. 1963-ban is a kopott fejfa jelölte nyughelyét, amikor az elhanyagolt sír, a méltatlan környezet láttán a költő-testvér, Juhász Ferenc eljajongta József Attila sírja című versében, hogy nem-méltó helyen fekszik a költő-társ a „pici proletár-sírban”. A vers nagy vihart keltett, és azonnali intézkedést. Biztosan jót akart, békét akart az a rejtelmes kéz, amely a vers-kel- tette viharos viták idején átlopta a halottat a már korábban elkészült Munkásmozgalmi Panteon előkertjébe. Ez volt a harmadik „temetés”, az éj leple alatt, a nemzetet formázó néhány sírásó jelenlétében, 1963-ban. De az intézkedő kéz nem pihent, bejegyeztette a temető kiskartonjára és a nagy anyakönyvbe, hogy József Attila már négy évvel korábban került a szürke egyen-kő alá a mártírsorra, 1959-ben. ban bekapcsoljuk Pécset a nemzetközi kulturális élet vérkeringésébe. Meg kell találnia a kulturális cserelehetőség technikáit, kihasználva a testvérvárosi kapcsolatokat. Kérni kell ebben nemzetiségeink intézményeinek közreműködését (Horvátság, NSZK elsősorban). Ez egyúttal a pécsi nemzetiségi hagyományok ápolását, annak az anyaországgal való kapcsolattartását is elősegíti. 5. Sikeres kultúrpolitika folytatásáért nyíltan vállalt preferenciákat kell kialakítani, amelyeknek támogatására érdemes voltáról a nyilvánosság, a lakosság véleményt alkothat. Hosszú távon biztosítani kell egy széleskörű kulturális kínálat fennmaradását. Ugyanakkor átmenetileg szükség van egy operatív kríziselhárító intézkedéssorozatra, hiszen ami a kultúrából az átmeneti nehézségek hatására elvész, azt nem lehet újra létrehozni. Ezek miatt is tarthatatlan a városi és a megyei önkormányzat szembenállása, intézményeket megosztó ténykedése. A kultúrát felkaroló politikusi magatartást kell megkívánni, ösztönözni, szerepeket felkínálni, de ki is kényszeríteni. A felelősségérzet kialakítása, fenntartása a döntéshozói fórumokban alapvető tényező legyen. 6. Szükséges ösztönözni olyan piaci elveken működő, korszerű Ez a költőtetem vándorlásának kriminális szakasza. S jót akart, végezetül (?) az a kéz is, amely most, 1994-ben, harminc év után kimentette őt a mártírsorról, a szürke egyen-kő alól. Hisz méltán szerepelne a neve a munkásmozgalom nagy halottai között az emlékhely falán, de a teteme méltatlanul került az egyen sírba, szegényítő, a költészet egyetemességéből kiszakító lefokozással. Jó, hogy azt a kisajátító erőszakosságot jóvátette az újabb temetés; jó volt olvasni a távoli rokonok nyilatkozatát, hogy nem akarnak a szertartás körül politikai felhangokat; jó, hogy az új akarat József Attilát munkásköltőből költővé emelte. De nem volt jó cselekedet ez a titkos, puccsszerű, zártkörű újratemetés: rossz emléket ébresztett, emlékeztetett a harminc évvel ezelőtti kéz működésére. Mert igaz, hogy az ilyen nagy költő-halott nem a politikusoké — de nem egyesegyedül a távoli rokonoké sem. Hanem a közeli rokonoké: a verseit szerető olvasóké, a szellemét őrző tisztelőké, a nemzeté. S a nemzet szeretett volna lehajtott fejjel ott állni az új sír körül, egy szál virággal - „ha eltemet, ki eltemet”. és kompatibilis kulturális informatikai rendszerek kialakítását, elsősorban a könyvtárra telepítve, amelyek gyorsan hozzáférhető ismeretekkel állnak a fogyasztók rendelkezésére. Ez nagymértékben elősegítheti, hogy a kulturális kínálat ne legyen röghöz kötve! 7. Rá kell mutatni, hogy a kultúra extemális, vagyis a kulturális tevékenységnek köszönhető, de nem kulturális ágazatban realizálódó haszna egyre jelentősebb. Kiemelkedő például a múzeum, színház, műemlékek, kulturális rendezvények, események stb. vonzerejének hatása az idegen- forgalomra, így szerepe fontos a pécsi gazdaság élénkítésében. Ezért a polgároknak, a vállalkozóknak, az önkormányzatnak együttes érdeke, hogy ezt a kulturális arculatot, amely kisugárzásával kiemelkedő minőséget jelent, előnyösen továbbfejlessze. Speciális céltámogatási rendszert kellene kidolgoznia az önkormányzatnak és a vállalkozóknak az ilyen jellegű kulturális rendezvények, beruházások megvalósítására és propagálására. 8. A városi vezetésnek törekednie kell az atomizálódott értelmiség közeledésének, együttműködésének elősegítésére. Szakértelmük intézményes, közvetlen felhasználásáról nem szabad lemondani, meg kell teremteni ennek szervezeti kereteit. (Pl. a már működő Pécs Története Alapítvány.) Menedzselésük megoldatlan: ösztöndíjak, alkotói díjak, kitüntetések sokat segíthetnének. 9. Fontosnak kell tartanunk az oktatással való együttműködés fejlesztését, ami az iskolának is alapvető érdeke: a jó könyv, a zene, színház, a film varázsa, a múzeum élménye a nevelés elengedhetetlen eszköze. Ezért fontos, hogy az így megszerezhető minőségi kultúrához a gyermekek olcsóbban, de ne ingyenesen jussanak hozzá. 10. A közpénzek intézményi szférán kívüli elosztását köztestületekre kellene bízni. Az önkormányzat átruházhatná hatáskörét ezekre a testületekre: az illetékes szakmai szervezetek, köztestületek legalább kétharmad részben adnák a tagságot, biztosítva ugyanakkor az alapítási szándék érvényesülésének ellenőrzését. dr. Újvári Jenő Méltatlan volt nemcsak a temetés módja, hanem az eredménye is. A meghurcolt költő ismét a lefokozó „pici proletár-sírban” nyugszik, sebtiben körülkaszált sírhelyen, gazos, rendezetlen parcellában. És megint „az út másik felén”: nem a társak között, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Nagy Lajos társaságában; nem az irodalomban, hanem a réten. Nem az irodalomban és a szívünkben érdemelt rangját fejezi ki szerény, csoportos elhelyezése sem. Szép gondolat, hogy pihenjen családja körében, de bármilyen kegyetlenül hangzik, ilyen nagy költő már nem a családja körébe tartozik. Egyedül őhozzá zarándokolunk, őt koszorúzzuk. ő tekintsen ránk a sírkőről is, ne kelljen keresnünk a nevét a családi névsorban. Arany János fém-emlékműve magát a költőt jelenti - ha ott van is, szerény szalagon Piroska és Ercsey Julianna neve. Kosztolányi emlékköve sarkában ott lehet felesége és Ádám neve, de a Szeptemberi áhítatot és a Halotti beszédet egyedül Kosztolányi Dezső írta. J ó lett volna megbeszélni ezeket, s együtt örülni csendesen a jóvátevésnek. Jó lett volna elrendezni szépen mindent, s mondani: „Nyugodj szellem”. Jó lenne, ha nem kellene álmodozni egy szép, személyes síremlékről, mint Adyé, Jókaié - díszsírhelyen, a társak körében. Farkas László Borkovics Péter és Czebe István kiállítása látogatható Pécsett, a Parti Galériában. A „ Foly- ton-folyvást” című tárlatot Bicsár Vendel üveg-és fémműves nyitotta meg. Fotó: Läufer László József Attila sírjai
