Új Dunántúli Napló, 1994. július (5. évfolyam, 179-209. szám)
1994-07-12 / 190. szám
1994. július 12., kedd Közélet uj Dunántúli napló 9 Hosszú ideje már annak, hogy a határ sorompója a magasba lendült... Müller Andrea felvételei Udvari félelmek és remények A falu, ahol túl nagy a nyugalom Az embernek már a mohácsi benzinkútnál elmegy az életkedve. Valamikor hosszú, .Rugóba”, vagy annál is messzebbre vezető útnak nekivágó kocsisorok álltak itt ilyentájt, s ide futott be az utolsó néhány kilométerre kicentizett üzemanyaggal a külföldről hazatérő nyaraló. Most alig ketten lézengenek a rekkenő melegben a gőzölgő aszfalton. S mit szóljon az a vállalkozó, aki annak idején bérbe vette a földet az önkormányzattól, és benzinkutat épített Udvar északi bejáratánál? Egyetlen garast sem hozhatott vissza eddig a többmilliós befektetés; a kútfejek ugyan még épek, de itt-ott már rozsdásodnak a vastraverzek, s igencsak sokba kerül majd a régen földbe ásott tartályok felújítása is. Békében is meg lehet szenvedni a túloldali esztelen öldöklést. Előre tudom, hogy zsákutcába kerültem - mert a faluba vezető út az egyetlen kijárat is egyben -, mégis megdöbbent az utolsó porta kerítésével egy vonalban húzódó, egykor jobb napokat látott leeresztett határsorompó, a három év pora és pókhálója lepte „beléptető lámpa” élettelen üvegszeme. Hárman üldögélnek „ott bent”, a senki földjén, míg egyikük, meglátva a megtorpanó autót komótosan a sorompóhoz nem ballag. - Bizonyára eltévedt - gondolhatja magában a határőr, ami nem is csoda. Sokan jönnek még ma is azzal a szándékkal, hogy itt menjenek át a határon. Hajlamosak a népek a feledékenységre, és akad közöttük hivatali ember is : Szekszárd után a tábla még ma is jelzi az udvari átkelőt... A határőrök persze nem csak „idegenvezetőként” szolgálnak a posztjukon; biztosítják a helyet, egyben figyelik, hogy mikor mi történik a túloldalon, egyben ellátják a falu védelmét. Megvannak hozzá az eszközeik, s ha ne adj isten szükség lenne rá, hamar a segítségükre siet a határvadász század is. A község közben éli a három év alatt megszokottá vált életét. A postán naponta vagy harminc levél fordul meg, bezzeg több volt, amíg működött az IBUSZ-iroda meg a vámhivatal! A bolt előtti pádon békésen szívja cigarettáját a Sátorhelyről ingázó csinos eladólány. Igazán forgalom csak a „kenyémapo- kon” van, ilyenkor jut idő a napozásra. Vetnek is rá egy-egy pillantást a közeli fa árnyékában sziesztázó fiatal telefonszerelők. Az emberekben már csak valahol mélyen lapul a háborútól való félelem. Megszokták a kertek alján húzódó aknamezőt, és sokkal inkább tartanak a mindennapok küzdelmeitől, néhá- nyan a nyomorúságtól, mint a fegyverzajtól. A- kétszáz lelkes kisközség nem hogy beletörődött volna kényszerű helyzetébe, de kiutat keres a kiszolgáltatottságból. Az utóbbi két évben bevezettették a gázt, van vezetékes ivóvíz, társadalmi munkában készült egy tűzoltószertár, püspökségi támogatással fölújították a templomot, kiépítették a buszfordulót, lett játszóterük a gyerekeknek, ősszel bekerül a falu a távhívó hálózatba, most szépül a kultúrház, ahová esetleg vissza lehetne hozni a Majsra elkerült óvodát. No, és az áldott csönd, amióta megszűnt az átmenő forgalom! Az utóbbit igazából azért nem is nagyon hangsúlyozzák az itt élők, mert egy működő határátkelő csak-csak hoz valamit a konyhára. Erre építenek azok is, akik már a nyitásra terveznek. Kifőzdét, építőanyag kereskedést, mi egyebet. Be is válnak a számítások a benzinkút tulajdonosának terveivel egyetemben, ha újra megnyílik a határ. Ha megnyílik ... Időnként felröppennek hírek a „szomszédvárból”, és nem véletlenül, mert a Krajinai Köztársaság így is hangsúlyozni kívánja létjogosultságát, amit egyébként senki nem ismert el. Ezek után nem csoda, ha még szűk szakmai kérdésekben sem tartanak kapcsolatot egymással a határ két oldalán őrködők. Ráadásul a mieink megfigyelték, hogy a túloldalon állandóan ugyanazokon a csapásokon járnak a katonák, s miután sokszor cserélődött az ottani állomány, talán még ők sem tudják, hol vannak pontosan a határ közelébe telepített aknák. Majd ha valóban nekilátnak a robbanószer- kezetek eltakarításának, majd ha véglegesen rendelődnek a politikai viszonyok, akkor jön el az ideje a tárgyalásoknak és a határátkelő újbóli megnyitásának. Udvar addig éli mai világát. Reményekkel telve, de a kelleténél nagyobb nyugalomban. Balogh Zoltán A benzinkút teljesen csendes. Csak egy-egy gyermek téved be néhanap, hogy biciklijén akrobatikus köröket róva életet vigyen környékére. Koalíciós kormányzás Megszilárdul-e a szociális biztonság? A koalíciós pártok értékelése szerint az elmúlt négy évben a társadalom szociális feszültségei tovább nőttek, romlott a lakosság egészségi állapota. Sem a szociálpolitika, sem az egészségügy intézményrendszere nem tudott alapvető reformokat, megfelelő válságkezelő mechanizmusokat kialakítani. Ilyen körülmények között merésznek tűnik a megállapodás azon része, amely szerint a megalakuló kormány stratégiai feladata egy hosszú távon is fenntartható, a gazdaság jövedelemtermelő-képességéhez igazodó, de a piacgazdaság egyenlőtlenségeit méltányosan kezelő jóléti rendszer kialakítása. Reális célkitűzés ez? Igen - mondják a szakértők - ha nem halogatják tovább a szociális juttatások és a jóléti szolgáltatások teljes körű felülvizsgálatát. A következő négy esztendő a méltányos tehermegosztás jegyében képzelhető csak el úgy, hogy az állami kiadások takarékossági elvei ne szenvedjenek csorbát, de a kiadások átcsoportosításával a kormány az eddiginél eredményesebben segíthesse a legrosz- szabb helyzetben lévők szociális biztonságát. Ebben a helyzetben elkerülhetetlen, hogy egyes szociális ellátásokat ne nyirbáljanak meg, még a juttatások növelése árán sem állítható- meg a középrétegek további lecsúszása. Milyen lehetőségek adódnak? Az első a társadalombiztosítás működőképességének fenntartása, egyebek között az ezt garantáló vagyonrészek átadásával, a kormánytól való függőségének csökkentésével. További feladat a nyugdíjak karbantartása a méltányosság és a gazdasági egyensúly adta lehetőségek között. D ugyanilyen lényeges a nyugdíjba vonulás új feltételeinek kimunkálása. A várhatóan 1995-ben beterjesztésre kerülő nyugdíjtörvény lehetőséget teremt majd az állampolgári jogon járó alapnyugdíj fokozatos bevezetésére és kiszámítható, átlátható nyugdíjemelési rendet alakít ki. Az anyasági és gyermektámogatások esetében az új koalíció az egységes családszemléletű megközelítés híve. A családi támogatásokat a szociálisan veszélyeztetettebb rétegek javára kívánják átcsoportosítani, míg a magasabb jövedelműek körében a juttatásokat várhatóan szűkíteni fogják. Meg kell állítani a drámai egészségromlást - hangoztatják a koalíciós pártok. El akarják érni, hogy a kötelező biztosítás rendszerén belül minden állampolgár jogosult legyen az alapvető egészségügyi ellátásra. Még az idén szeretnék bevezetni az új gyógyszertámogatási rendszert és várhatóan az év vége előtt sorra kerül a táppénz- rendszer gyökeres reformja is. Sok emberen segíthet a lakás- támogatások rendszerének javítása. Ennek során az alacsonyabb jövedelműek előnyt élveznének és a szociálpolitikai kedvezményt fokozatosan kiterjesztenék az első lakásként vásárolt használt lakásokra is. Ezek tehát a szociális biztonság erősítésének alapvető építőelemei - ahogy a koalíciós pártok látják. Előkészületek a szivattyúzásra a Szigetközben Megkezdték a dízelszivaty- tyúk telepítését hétfőn a Szigetközben, a vonatkozó kormány- határozat értelmében ugyanis a térség ideiglenes vízpótlását dízelszivattyúzással kell megoldani. A győri, továbbá a gyulai székhelyű vízügyi szervezetek, továbbá a fővárosi árvízvédelmi készenléti szervezet dolgozói a szükséges vízjogi engedély birtokában 30 szivattyút telepítenek Dunaremete, Dunasziget és Dunakiliti térségébe. A berendezések másodpercenként 15 köbméternyi vizet szivattyúznak át az Oreg-Dunából a hullámtéri mellékágakba. Hozzávetőleg félszázan dolgoznak az ideiglenes vízpótlás feltételeinek megteremtésén. A mellékágak kiszáradt mederfenekét megtisztítják az időközben benőtt növényzettől, azoktól a sar- jaktól, amelyek a vízáramlást kedvezőtlenül befolyásolják. Bizonyos kotrási és kőburkolási munkákat is végeznek, s ezzel egy időben a gépeket működési helyükre állítják. A dízelszivattyúk egyébként rendelkezésre állnak, hiszen ezeket a belvízvédekezésben tartják készenlétben. A tervek szerint július 20-án egyszerre indítják valamennyit, amennyiben az üzemeltetési engedély addigra megérkezik. Üzemeltetési költségük naponta eléri a 2,5 millió forintot, mivel naponként 15 ezer liter gázolajat fogyasztanak. Az előzetes hatástanulmányok szerint zajszintjük és lég- szennyezésük helyenként nagyobb lesz a megengedett értéknél. Két évvel kapunyitás előtt... miiin Tulajdonképpen már két esztendőnk sincs a budapesti világkiállítás megnyitásáig. Kialakult a "kommunikáció kerékasztala", az Expo véglegesnek tűnő térképe. Az is egyértelmű ma már, mi lesz az épületek későbbi sorsa, mit is örököl a világkiállítástól a tervezett egyetemi campus. íme, az előzetes Expo-térkép. 1.- Magyar nemzeti pavilon. Később a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának épülete. Elkészült a kit 2. - Az Osztrák Köztársaság pavilonja, amely ugyancsak a BME tulajdona lesz. 3. - Külföldi kiállítók pavilonrendszere, amelyet az építővállalat lebont. 4. - Az Expo központi épülete, protokoll-, sajtó- és informatikai központ, valamint a megyék bemutatkozásának helyszíne. Később az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának ad otthont. 5. - Skanzen, az ország egyes tájegységei népi építészetének bemutatója. 6. - Vatikáni pavilon. Később az egyetemi campus kápolnája és plébániája. 7. - Sportcsarnok, amelyben a világkiállítás alatt az Expo nagyobb szabású rendezvényeit tartják. 8. - Uszoda, amelyet átalakítanak a kiállítók számára. 9- Színház. Később egyellítás tervrajza térni kulturális központ s a főváros újabb színháza. 10. - Étterem. 11. - Szolgáltatások (rendőrség, mentők, tűzoltóság stb.) Később egyetemi sportpályák. 12. - Az Expo szórakoztató negyede, vidámpark, disco. 13. - A hét magyar régió tájházai, amelyekben később az egyetemi campus büféje, eszpresszója kap helyet. 14. - Főtér, a résztvevő nemzetek zászlaival. 15. - Füvesített magaslat, az úgynevezett szőlődomb. Innen nézheti végig a közönség a főtéren zajló eseményeket. 16. - Gyalogoshíd, amelynek pesti hídfőjénél lesz az Expo keleti kapuja. 17. - Északi kapu. 18. - Déli kapu. 19. - A gyalogoshíd budai hídfője. 20. - A jelenlegi, ideiglenes zászlótér. i