Új Dunántúli Napló, 1994. június (5. évfolyam, 149-178. szám)
1994-06-28 / 176. szám
10 aj Dunántúli napló Az olvasó véleménye 1994. június 28., kedd A személyvonat ne csak Pécsváradig közlekedjen Harmincegy aláírással érkezett szerkesztőségünkbe a következő levél: Szeretnénk kérni a MÁV vezetőitől, hogy a Pécsről 19 órakor induló személyvonat ne csak Pécsváradig, hanem legalább Palotabozsokig közlekedjen. Kérésünket azzal indokoljuk, hogy munkaidőnk 16.30-ig, gyakran 17 óráig tart, így már nem tudunk vonattal hazamenni. Ugyanez vonatkozik a főiskolásokra, akinek gyakran még öt óra után is vannak óráik. A menetrend módosítása nagy segítségünkre lenne, ugyanis Feked, Szebény, Véménd és Pa- lotabozsok községek lakói csak vonattal utazhatnak Pécsre, autóbusz közlekedés nincs. Kutyák és emberek!? Kutyasétáltatás közben az emberrel sok minden történhet, de ami velem történt, az igazán minden képzeletet felülmúl. Június 16-án este sétálni mentem a kutyámmal és velünk jött a szomszéd kislány is. Az Erdély utcában, a járda melletti füvön végezte kisdolgát a kutya, amikor a kerítésen át kikiabált az ott lakó úr. Megfenyegetett, hogy vigyem innen a dögömet, mert különben agyon dobja. A válaszom csupán any- nyi volt, hogy ez a pár csepp vizelet nem fogja kiégetni a füvet, ez közterület, nincs kint tiltó tábla. Nyomdafestéket nem tűrő szavakat és jó ’’megtermett” köveket kezdett felénk dobálni. Az egyik kő a 8 éves kislány arca mellett suhant el. A sikertelen dobálózáson elkeseredve átugrotta a kerítést és nem kis megdöbbenésemre hátulról nagyot rúgott belém. A helye még ma is fáj. A váratlan meglepetéstől szólni sem tudtam, de gyorsan odébb álltunk, mert ismét dobálózni kezdett. Az eset tanúja, a munkáját végző számlás hölgy is elsápadt a látottakon. Név és cím a szerkesztőségben Segítettek a táborozóknak Június 13—17-ig tartotta környezetvédelmi táborát a Lóri kulcsosházban a Petőfi utcai Általános Iskola. Az esős idő ellenére a kitűzött programot elvégezték a gyerekek. Nagy segítség volt számunkra, hogy a Pannonkert Kft. raktáráruházának vezetője zöldségfélékkel látott el bennünket, a Pacsirta Étterem dolgozói az ebéd előkészítését és kiszállítását vállalták, míg Milkovics Jenő, az or- fűi ABC vezetője naponta friss élelmiszert hozott ki a táborba. Köszönet érte, mert nélkülük a táborozást nem tudtuk volna megoldani. Posgai Éva Farkasné Storcz Judit táborvezetők Siklósnak lesz ABC-je „Mi lesz a legnagyobb siklósi ABC-vel” című írásra, amely június 10-én jelent meg az Új DN-ben, a következőket szeretném elmondani: Az ÉLKER Rt. mint az ABC tulajdonosa (amely tulajdonhoz nyílt pályázat útján jutott) egy új, Pécsett már közismert Jó & Friss Áruházat kíván építeni a siklósi Mária úti ABC-ből. Az átépítésnek azonban feltétele, hogy a városi képviselőtestület lemondjon elővásárlási jogáról. Az eladó hibájából keletkezett joghézag miatt azonban az átépítési folyamat megállt, hiszen a képviselőtestület „elővásárolna”. A testületnek és az illetékes bizottság tagjainak elmondtuk, hogy az ELKER Rt. pályázat útján jutott tulajdonához, az ingyenes kezelői jogot pedig már nyitáskor bejegyezték az Rt-t alapító Bm. Élelmiszerkereskedelmi Vállalat javára. Ez a kezelői jog az ELKER Rt. könyveiben is megjelent. A tulajdonjog tehát azért került csak 27,5 millió forintba, mert a kezelői jog már a vállalatot illette. Részvénytársaságunk elővásárlási jogról való lemondásáért 1,5 millió forint értékben megvásárolta volna az épülethez tartozó telket. A képviselőtestület azonban újabb és újabb feltételeket támasztott. Fizessen az ÉLKER Rt. a telekért 5,5 millió forintot és kárpótlásként további 15-20 millió forintot. Vagyis: vegye meg még egyszer azt, amit egyszer legális úton megvett. Az ÉLKER Rt. igazgatósága legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy élni kíván tulajdonosi és kezelői jogaival és 1994. október közepétől üzemeltetni kívánja az ABC-t. Ha az önkormányzati igényeket ilyen mértékben kielégítené, nem maradna pénze az ABC korszerűsítésére, hiszen ez, mint ezt a polgármester is említette, több millióba kerülne. Az önkormányzatnak természetesen joga van bírósági procedura keretében az ÉLKER Rt. jóhiszeműen szerzett tulajdonjogát és bejegyzett kezelői jogát elperelni-és a bíróság által megállapított összeget megfizetni, de a bolt átalakítása újabb milliókat emésztene fel. Részvénytársaságunk természetesen a jelenlegi dolgozóknak felajánlja az átépítés utáni időszakra a munkalehetőséget, ez azonban a két fél megegyezésén múlik. Ha a képviselőtestület a város színvonalas ellátását tartja szem előtt, akkor biztosítja az ÉLKER Rt-nek, mint legális tulajdonosnak a lehetőséget az átépítésre. Ha zöld utat kapunk, ígérjük, hogy 1994. december elejére egy új technológiával felszerelt Jó & Friss Áruházzal gazdagodik Siklós városa. A város lakóinak és vendégeinek ellátása természetesen üzleti érdekünk, nem megfeledkezve arról sem, hogy munkahelyteremtő tényező is. A korszerűsítés az ÉLKER Rt-nek 30-35 millió forintba kerülne. Az elővásárlási jogról való lemondás 1994. októberéig nem érkezik meg, akkor sem maradna Siklós ellátatlanul, csak akkor a per befejezéséig egy szerényebb külsővel üzemeltetnénk az ABC-t tovább. Az ÉLKER Rt. a tovább mellett foglalt állást, két alternatívát kínálva. Van egy harmadik lehetőség is, hogy a per idejére az értékesítés szünetel, de úgy véljük, hogy ez senkinek sem jó. Az áruház építésének elhatározása, üzemeltetése az önkormányzat és a vállalat közös gondolata volt. Kovácsovics Antal elnök-igazgató ÉLKER Rt. Pécs Ne kongassuk meg a vészharangot Az Új DN-ben megjelent, „Lesz-e új strand a Pécsi-tónál” című íráshoz szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Az írás tartalmából úgy tűnik, mintha egy rossz, működésképtelen strandról volna szó, ami a valóságban nem így van, hiszen ennek az ellenkezőjét bizonyítja látogatottsága, működése. Azok a problémák, amelyek az üzemeltetésben naponta felmerülhetnek, olyan jellegűek, amit a vendég a legtöbb esetben észre sem vesz, mert működik, funkcionál a strand minden részlete, legfeljebb magasabb üzemeltetési költséggel, mintha az a probléma nem volna. A Pécsi-tó vége (ahonnan a tisztítandó vizet kiszivattyúzzuk) gyakran bezavarosodik - erős északi szél, halak ívása -, ilyenkor a víz tisztítása többe kerül, mintha egy mélyebb, tisztább vízből vettük volna a nyersvizet, ez nem jelenti azt, hogy a több száz millió forint értékű létesítmény fölött megkongassuk a vészharangot. A cikkíróval történt beszélgetés során éppen a problémák kezelhetőségét szerettem volna érzékeltetni. Hangsúlyoztam akkor is, most is, hogy menynyire összefüggenek a strand, üdülőterület, camping, különböző vállalkozások (amelyek jelen vannak a területen) és nem másik strandot kell építeni, hanem ezt megóvni és még szebbé tenni. Kiss József strandvezető Bm. Vízmű Vállalat A vendéglátó szakma különböző ágazatában 170-en végeztek az idén az Idegenforgalmi Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. A munkanélkülieket is képeztek itt és a sikeres vizsgát tett tanulók 85 százaléka el is tudott helyezkedni a vendéglátásban. Fotónk a szép környezetben üzemelő PMMF uszodáról készült, amely napról napra népszerűbb a látogatók körében és jó idő esetén esti fürdőzésre is van lehetőség. Kővágószőlős szépül Néhány évvel ezelőtt egy kopott kis „zsákutcafalu” volt Kővágószőlős. Elhanyagolt közutak, lepusztult házak jellemezték. Ennek ellenére sok pécsi lakos vásárolt hétvégi telket a gyönyörű Jakab-hegy oldalában. Takaros kis présházak, gondozott szőlők és veteményeskertek bizonyítják, hogy kedvelik az emberek ezt a szép, csendes, csodálatos madárvilággal megáldott vidéket. Két éve még elhanyagolt dűlőkön, kerékszaggató kátyús utakon voltak tudták megközelíteni kiskertjeiket a tulajdonosok. Néhány éve azonban lassú fejlődés tapasztalható. A falu egy takaros kis ABC-vel gazdagodott. Jó kezekbe került a patinás Zsongorkő kisvendéglő. A falu határában esztétikus, virágokkal díszített üdvözlő és elköszönő faragott táblák díszelegnek. Az utcasorokon dekoratív faoszlopokon jelzik különböző irányba az utcaneveket. A kiskerttulajdonosok legnagyobb örömére némi anyagi hozzájárulással, aszfaltburkolatot kaptak a kiskertek felé vezető dűlők. A legújabb tevékenysége a falunak, hogy megalakították a hegy őrző-védő szolgálatát. Napnyugtától hajnalig párosával járják és figyelik, vigyázzák a gondosan művelt tanyákat. Rádióösszeköttetésben vannak a Cserkúton már működő csoporttal, ők viszont a rendőrséggel tartják a kapcsolatot. Mindezekhez szükség volt önkéntes szponzorokra. Sokat segített az Ércbánya Vállalat, a Műanyagüzem, az Önkormányzat, a termelőszövetkezet. Áz említett, követendő változtatások egyik fő gondozója, tervezője és alkotója a falu egyik polgára, Hadnagy Géza. Ságody Sándor Az olvasó véleménye alapján A június 21-i Új DN-ben olvastam és láttam a fényképen, hogy id. Mészáros Sándor IV. emeleti lakása beázástól károsodott. Káreseményét az ÁB-AEGON Biztosító Rt-nél bejelentette, de ki se mentek megnézni, mert ez nem biztosítási esemény. Ezúton tájékoztatom minden ügyfelünket, hogy a helyszíni szemle azért maradt el, mert a károsult pontosan, szakszerűen tudta informálni az ügyintézőt a tényállásról, mely alapján egyértelmüsíthető volt, hogy biztosítási esemény nem történt, így a szemle sem szükséges. Az újsághír alapján 1994. június 22-én személyesen felkerestem a károsult ügyfelünket. Megállapítottam, hogy tetőszigetelési probléma okozza a folyamatos leázást, mely valóban nem biztosítási esemény.'Kettő szoba három éves festése és tapétázása pótlandó a folyamatos ázás miatt. Ügyfelünk érdekében felkerestem, az önkormányzati lakást felügyelő közös képviselőt, aki elismerte, hogy a tetőjavítás szükséges - amit bejelentés után meg is rendelt -, a károsult bérlőt pedig káridőponti avult értéken kártalanítani kell a tulajdonosnak. Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. munkatársai hibát nem követtek el, kötvényfeltétel szerint jártak el. Munkatársaimmal együtt a jövőben is törekedünk a gyors, szakszerű és udvarias szolgáltatási tevékenység megvalósításában, mint ebben az esetben is, még ha nem is biztosítási esemény, de ügyfelünk segítséget kér. Horváth István irodaigazgató ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. Bm. Kárrendezési Iroda Jogi tanácsadó Kovács A-né állandó özvegyi nyugdíjat kap. Szándékában áll házasságot kötni. Kérdése: kaphat-e végkielégítést és milyen összegben. Az 1975. évi II. törvény 69. §-a szerint annak az özvegynek, akinek az állandó özvegyi nyugdíjra jogosultsága újabb házasságkötés folytán szűnik meg, egy évi özvegyi nyugdíjával egyenlő összegű végkielégítésjár, ha igényét a házasságkötéstől számított egy éven belül előterjeszti. Az állandó özvegyi nyugdíj továbbfolyósítása helyett vég- kielégítést kérhet az, aki az állandó özvegyi nyugdíjra jogosító életkorának a betöltése után köt házasságot. A végkielégítés a házasság- kötés hónapjára járó havi özvegyi nyugdíj tizenkétszeres összege. A végkielégítés ösz- szegének megállapításánál az özvegyi nyugdíj teljes összegét kell számításba venni, akkor is, ha az özvegyi nyugdíjat korlátozott összegben folyósították, vagy a folyósítást szüneteltették. Ha az özvegyi nyugdíjat több jogosult között megosztva kell folyósítani, a házasságot kötő özvegyi nyugdíjas végkielégítésének az ösz- szegét az őt megillető özvegyi nyugdíj figyelembevételével kell megállapítani. Balogh János kérdezi, hogy mely gyermekek után jár családi pótlék. A családi pótlékról szóló többször módosított 1990. évi XXV. törvény 2. §-ban meghatározottak szerint családi pótlék az után a gyermek után jár, aki aJ tizenhat évesnél fiatalabb, by tizenhat évesnél idősebb, de húsz évesnél fiatalabb és alap- vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, c./ tizenhat évesnél idősebb, de húsz évesnél fiatalabb és a dolgozók általános vagy középiskolájában tanul, d./ tartósan beteg, illetőleg testi vagy értelmi fogyatékos. A végrehajtási rendelet szerint oktatási intézmény nappali tagozatán tanulónak kell tekinteni azt a gyermeket is, akit felmentettek az iskolai kötelező foglalkozásokon való részvétel alól. A rendelet szerint tartósan beteg, illetve testi vagy értelmi fogyatékos a./ az a tizennyolc évesnél fiatalabb gyermek, aki betegsége, testi vagy értelmi fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra, ápolásra szorul, b./ az a tizennyolc évesnél idősebb személy, aki tizennyolcadik - továbbtanulás esetén huszadik - életévének a betöltése előtt munkaképességét legalább 67 százalékban elveszti, és ez az állapota egy éve tart vagy előreláthatólag egy évig fennáll. Horváth I-né pécsi olvasónk a házassági vagyonközösségre vonatkozó rendelkezések iránt érdeklődik. A teljesség igénye nélkül ismertetjük a többször módosított 1952. évi IV. törvény 27. §-ban megfogalmazott rendelkezéseket. A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági élet- közösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Közös vagyon a külön vagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Közös vagyon továbbá a feltalálót, újítót, a szerzőt és más szellemi alkotást létrehozó személyt a házassági életközösség fennállása alatt megillető esedékes díj. A házasulok a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat - a házassági életközösség tartamára - szerződéssel rendezhetik. A szerződésben e törvény rendelke- j zéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetőleg a különvagyonba. A szerződés érvényessége- hez annak közokiratba vaj s jogi képviselő által ellenjegy- j zett magánokiratba foglalása szükséges. Ez a rendelkezés nem vo natkozik ingó dolog ajándéko- J zására, ha az ajándék átadása megtörtént, valamint az élet- közösség megszakadása után a házastársi közös vagyon megosztása tárgyában létrejött megállapodásra. A házastársak a harmadik személlyel kötött ügyleteik során kötelesek tájékoztatást adni arról, ha a szerződéssel érintett vagyontárgy valamelyikük különvagyonába tartozik. S. Á. t * L