Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-17 / 135. szám
1994. május 17., kedd Városaink aj Dunántúli napló 7 Szinte mindenki továbbtanul Két választás közt Siklóson Hatvanöt százalékos részvételi arány Siklós A nyugdíjas klub itthon és Budapesten Miután múlt héten szombaton Siklóson a helyi nyugdíjas klub látta vendégül a megyei partner-klubokat egy vidám tapasztalatcserére, villányi kirándulásra, május 25-én Budapestre utazik a klub kamarakórusa az országos szövetség 5 éves jubileumi ünnepére. A fúvósok hírei A siklósi gyermek- és ifjúsági fúvószenekar tagjai bár a május 1-i lakótelepi majálison való fellépésre végre felölthet- ték új egyenruhájukat, azonban a közbeszóló eső miatt az igazi egyenruha-avató elmaradt, s a zenekar behúzódva egy lépcsőházba szűk körű koncertet adott. 28-án azonban újabb fellépésre kerül sor, Görcsönydo- bokán fognak szerepelni a Baranya Megyei Művelődési Központ által szervezett fúvószenekari találkozón, ahol negyedórás műsort adnak majd elő. Szépülő főutcák A nyári idegenforgalmi szezon kezdete előtt megkezdődtek a városi nagytakarítások Siklóson és Harkányban is. A fürdővárosban az egyik főútvonal mellett nemrég helyeztek el két buszváró-pavilont, megkezdődött a parkolóhelyek újrafestése. Siklóson a városközpont egyik nagy háza pedig, amelynek földszintjén üzlet is működik, múlt héten kapott új színt. A Siklós újság és a választások A legutóbb megjelent Siklós újság eredetileg tervezett kínálatából több anyag is kiszorult a választási oldalak miatt. A lap alkalmi kiadványában 1-1 oldalon mutatkozhatott be minden induló párt és jelöltje. Emellett olvasható többek közt körkép az iskolai beiratkozásokról, a majálisról, a városi borversenyről és arról, hogy a pápa nemrég Siklósra is áldását adta. Az oldalt összeállította: Szabó Anikó HIRDETÉSFELVÉTEL az Új Dunántúli Naplóba a Siklósi térség takarékszövetkezeteinél: Siklóson (Felszabadulás utca 42.), Harkányban (Kossuth L. u. 75.) valamint az újpetrei, a szalántai a kozármislenyi, a vókányi és az ege rág i takarékszövetkezeteknél. Az általános iskolákban ilyenkor tavasszal már nemcsak a ballagásokra, a szünidőre készülnek izgatottan, de megkezdődnek az esélylatolgatások is, vajon hány végzőst hova vesznek fel. Megkeresve azt a három általános iskolát, amely idén is búcsúztat nyolcadikosokat, azt tapasztaltuk, igen jó arányok születtek idén. A Batthyány Kázmér Általános Iskolában mindkét nyolcadikban 22 tanuló van. 10 diák megy a helyi gimnáziumba, amelynek hatosztályos tagozatára a most végzősök közül hatodik után egy tanuló ment át. Népszerű volt a diákok közt viszont most a Táncsics mellett a Babits Gimnázium. Érdekességként megemlítik, hogy egy tanulójukat felvették egy ausztriai középiskolába, ketten pedig a katonai pályát választották. A Katolikus Általános Iskola Egy hete hat taxis magánvállalkozó nyerte el a Kisiparosok Országos Szövetsége siklósi vezetősége által meghirdetett licitet a siklósi benzinkúttal szembeni parkolóra évi 70 ezerért. A területet az önkormányzatól bérli nekik a KIOSZ, ők pedig a KlOSZ-tól, ha jól értettem. Tényleges licit viszont nem volt, a másik fél be se szállt az árverésbe.- Mi év elején már megállapodást kötöttünk a KIOSZ-ban 14-en - mesélik -, letettük a bérleti díjat, s megegyeztünk, hogy valamennyien tartjuk a 40 forint per kilométer minimumot. A balhé akkor roppant ki, mikor páran elkezdték levinni az árakat, nem kapcsolták be a 28 nyolcadikosából mindenkit felvettek valahova. 7 diák középiskolában, 15 a siklósi szakmunkásképzőben, 3 tanuló másik szakmunkásképzőben, 3 pedig a sellyei gazdasszony- képzőben folytatja tanulmányait. Itt működik 9. és 10. osztály is, ahonnan a 14 diák közül 11-nek sikerül szintén továbbtanulnia, közülük egynek gimnáziumban. A kisegítő tagozat két végzőse egy pécsi speciális szakiskolába kerül jövőre. Megint más képet mutat a Hajdú Imre úti Általános Iskola, mely abban különbözik a többitől, hogy egyik végzős osztálya horvát tagozatos. Innen több tanulót is felvettek a pécsi horvát gimnáziumba. Tőlük is minden diák bejutott oda, ahova szeretett volna. A siklósi gimnázium mellett népszerű volt a pécsi szakmunkásképző kereskedelmi szaka. taxiórát, sokkal olcsóbban is szállítottak fuvart, s az utasok persze hogy őket választották. A KIOSZ-ban, mint a vezető Bakó Páltól megtudjuk, január óta háromszor találkoztak a taxisok, akikhez a KIOSZ igazán méltányos Siklóson. Egyedülálló a megyében, hogy felkarolják őket, hogy tavaly ők szerveztek nekik taxisvizsgát. Miután a januári megállapodást követően tudomást szereztek a szerződésszegésről, több alternatívát is kidolgoztak megoldásra. Kiküldtek egy körlevelet, hogy milyen alapdíjjal, hol kívánnának dolgozni. Hatan válaszoltak, a többi válaszra se méltatta őket. A KIOSZ küldött- gyűlése (a legfelsőbb fórum) Dr. Priol János, a siklósi megbízott jegyző irodájába nehéz mostanában úgy betoppanni, hogy ne a választási ügyekkel való elfoglaltság közben találjuk. Korábbi, bemutatkozó beszélgetésünk során is szóba került: a siklósi hivatalban dolgozó köztisztviselői apparátusnak is nagy vizsga lesz a május 8-i választás. Szerencsére gördülékenyen zajlott le minden, a számítógépes rendszer jól működött, s már éjfél után fél egyre végeztek volna, ha nem kell egyetlen vidéki adatlapra várniuk. Egyébként több helyről is már egyszerre érkeztek az adatlapok és a jegyzőkönyvek. Siklós mellett többek közt Új- petrén is vásároltak a választások előtt számítógépet, amely lényegesen megkönnyítette az adatfeldolgozást. A területi adatok a térség nagyságánál fogva is igen érhozta eztán azt a döntést, hogy licitre kell bocsátani a parkolót. A maradék nyolc taxis most a belvárosi ingyenes KPM-parko- lóban áll. Hogy nem tartották be a megállapodást? Szerintük a hatoknak hely kellett, hisz többüknek két-három kocsija is van. Ha akarják, mondják, berakathatják a kocsiba a 30 forintos tarifát is. Könnyű a hatoknak, ők alkalmazottakat is tartanak. A januári bérleti díj visz- szamaradt részét a licit után nem vették át, de hamarosan postán megkapják. Kiszorultak a parkolóból, s a többiek célja szerintük, hogy a városból is kiszorítsák őket. Béke lesz végre a taxisfronton? Hát, nem úgy tűnik ... dekesek. 94 településen 120 szavazókor működött a 6. számú, siklósi választókerületben, ahol összesen 28.609 állampolgár járult az urnák elé. A választópolgárok 65,56 százaléka szavazott le, közülük 98,28 százalék érvényesen. A központhoz közeli Siklóst nem számítva Mattyról érkeztek be a hivatalba az első adatok, nem csoda, hisz csak kb. 300 szavazatról volt szó. A városban mind a 10 szavazókor meglehetősen nagy volt, mindegyikben a 600-at meghaladó számú szavazó adta le voksát. Mint arról már lapunk hasábjain szóltunk, a képviselő-jelöltségtől visszalépett egy jelölt, dr. Exner Zoltán, az ő nevét már csak tollal tudták áthúzni a szavazólapokon. Ez fennakadást egyedül Be- remenden jelentett, ahol az egyik szavazókörben nemcsak a jelölt nevét húzták ki,- Körzeti könyvtárosként tíz évet dolgoztam Sellyén, majd 1975-ben Beremendre költöztünk. Immár húsz éve vagyok a község könyvtárának vezetője - emlékezik vissza Sebőkné Tanner Erzsébet. - Egy elnyert pályázat és az akkori tanácsi vezetésnek köszönhetően hamar sikerült létrehoznunk egy korszerű könyvtárat. Ezzel egyidő- ben került hozzám az általános iskola gyűjteménye.- Iskolai, közművelődési és körzeti könyvtárként működtek sokáig. A rendszerváltás után az utóbbi feladatkör megszűnt. Miben látja ennek okát?- Mintegy hét kisközség könyvállományának gyarapítása, cseréje, selejtezése volt a feladatom. Örömmel végeztem azt a munkát is. Nem mindegyik kistelepülésen szűnt azonban meg a könyvtár, csak a központi ellátás helyett az önállóságot választották, egy kicsit megriadva igényelt támogatásunk mértékétől. Nem vagyok benne biztos, hogy jól tették, hisz ismerve a falvak anyagi gondjait, ma jószerével új könyvek vásárlására nincs leheHajdan, a korábbi generációk lovaskocsival eljutottak Dalmáciáig is. Több évtizede még a durranófigura, a művirág volt a legkelendőbb. Mára a mutatványos szakma is modernizálódott, sőt a nevük is, így Aburkó Sándomé és családja, a siklósi mutatványosok is úgy mondhatják: ők szórakoztató és vidámpark vállalkozók. Ez persze a lényegen vajmi keveset változtat... Most is, itt volt május 1., és a majális alatt bizony sokkal kevesebben akartak ajándékot lőni, vagy horgászni, körhintázni, mint régen. Igaz, az eső is besegített.- Az ember azt gondolná, ez egy kalandos szakma.- Megvan ennek a rossz olhanem a pártok listájáról azt is, amely dr. Exner Zoltánt támogatta. Azonban igen korrektül, észrevéve a problémát, időben jelezték, mondja dr. Priol János, és a szavazókörben a listás adatokat megsemmisítették. A választókerületben a képviselő-jelöltek közt 1. lett Kocsi László, MSZP, 28,30 százalékkal, 2. dr. Szepesvári Zsolt, SZDSZ, 24,02 százaléka, 3. Látván József, FKGP, 10,66 százalék. A pártokra szavazva a 6. számú választó- kerültben 8078-an adták le voksukat az MSZP-re, 6115-en az SZDSZ-re, 3401-en az FKGP-re, e pártok lettek tehát a dobogósok. Május 29-én, vasárnap Siklóson is sor kerül az újabb választásra, akkor a felsorolt három egyéni jelölt egyikére szavazhatnak majd a térség választói. tőségük. A központi könyvtárak több tízezres állományukkal biztonságot jelentettek nekik.- Jelenleg hány kötete van a könyvtárnak, s mennyi a beiratkozott olvasók száma ?- Köteteink száma meghaladja a 30 ezret, s mintegy 25 féle hírlapot járatunk. Örömmel mondhatom, hogy a község összlakosságának egyharmada olvasónk. A diákok 90 százaléka beiratkozott, rendszeres használója a könyvtárnak. De figyelemre méltó, hogy az utóbbi években a felnőtt könyvbarátok száma is gyarapszik.- Mennyi jut ebben az évben könyv beszerzésére?- 200 ezer forint, húszezerrel több, mint az elmúlt évben. Köszönhetően a helyi polgármesteri hivatalnak, hiszen áldozat- készségük intézményünk működtetését illetően figyelemreméltó a térségben.- A megyében elsőként kapta meg 15 éve a Közművelődési díjat. Mire emlékezteti ez a plakett ma?-Mindenképpen a munkám szeretetére. Ami az életemet jelenti. Bíró Lajos dala is. Mi tavasszal ezen a bérelt nagy füves területen vagyunk. Most jön majd a várfesztivál, akkor lemegyünk a vár- kertbe. A vándorélet ősszel kezdődik, a búcsúk idején, akkor hetente költözünk. Mi csak a megyét járjuk. Aztán télen három hónap pihenő jön, ami arra elég, hogy rendbetegyük a felszerelést. Hát, szerintem nem irigylésreméltó az év nagy részében a fürdőszoba nélküli élet, meg hogy télen három rétegbe öltözünk, mert befütyül a szél az ablakon. A kocsiból csinos fiatal lányok kerülnek elő. Ők már továbbtanultak, bár hiába: ma munkanélküliek. Majd talán öröklik a szakmát, ki tudia? Várhalmi Mária egerági lakosnak Kocsi László (MSZP) átadja az utalványt Megvan a nyertes! . Megígértük, betartottuk: a helyes megfejtők közül Várhalmi Máriának kedvezett a szerencse, így ő nyerte az április 19-én megjelent „rejtvény” megfejtéséért járó utalványt, amit Kocsi László, az MSZP e térségben induló képviselőjelöltje adott át. A helyes válasz természetesen az, hogy Kocsi László beszállt - és nemcsak a kocsijába, de az Önök segítségével a második, május 29-i fordulóba is. Az első helyen várhatja a folytatást. Ahhoz azonban, hogy az Ön döntését mások ne változtathassák meg, 29-én is el kell jönnie. Eljön, ugye? Siklóson a benzinkúttal szembeni parkolóban mindig várakozik négy-öt taxi Fotó: Läufer László Béke lesz a taxisok közt? Beremenden szeretnek olvasni Harminc éve a pályán