Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)

1994-05-14 / 132. szám

1994. május 14., szombat Kultúra uj Dunántúli napló 13 Dr. Majer József professzor egy „elnyomott” tudományról Az ökológia feltámadása Di\ Majer József Fotó: Löffler Gábor Tv-program 25 közép- és keleteurópai ország számára Az együttműködés csatornája Négyszázmillió nézőhöz szól napi 24 órában 1997-től Dr. Majer József a Janus Pannonius Tudományegyetem egyik legújabb katedrájának, az Ökológiai Tanszéknek a megbí­zott vezetője. A professzor úr személyes, és a pályán töltött évek elismerése mellett igazá­ból ez azért fontos, mert pél­dázza, hogy hosszú évtizedekre nyúlt tetszhalálából ismét fel­támadóban az ökológia tudo­mánya, s úgy tűnik, hogy egyik fontos központja éppen a pécsi egyetem lett.- Valaha, a két világháború között Magyarországon nagyon is fejlett volt az ökológia, fő­ként a talaj- és barlangökológia, és a hidrobiológia - mondja Majer József. - Az 50-es évek elején aztán egyszerűen, köz­ponti határozattal úgy döntöt­tek, hogy ez a tudományág a „népgazdasági érdekeknek” nem olyan fontos, és mindent megtettek elsorvasztása érde­kében. Ez azért is szomorú, mert nem mindegyik szocialista országban jártak így el. Nagy szerencséje volt Lengyelor­szágnak, ahol egy korábbi öko­lógus professzor a háború után a szovjet hadsereggel tábornok­ként tért vissza hazájába, a Gomulka-kormánynak is tagja lett, és természetesen személye biztosította az ökológia töretlen fejlődését. Ezt mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy a len­gyeleknek már a 60-as években három angol nyelvű tudomá­nyos folyóiratuk volt e témá­ban, s mikor jómagam a Krak­kói Egyetem Biológiai Karának (ott olyan is van!) dékánjától azt kértem, hadd nézzek körül az Ökológiai Tanszéken, annyit kérdezett, hogy „Melyiken?”. Ugyanis ott hat tanszék műkö­dött, több, mint a mai Magyar- országon összesen!- Mivel is foglalkozik az öko­lógia, hogy ennyire féltek tőle? A közvéleményben tán a kör­nyezetvédelemmel hozzák leg­inkább összefüggésbe.-Nos, ez nem egészen he­lyes. Egy önálló diszciplínáról van szó, mely azt vizsgálja, ho­gyan működik a makrokömye- zet. Az újabb mozgolódások a 80-as évek második felében kezdődtek, mikor Szegeden és Debrecenben is tanszékek ala­kultak. Pécsett Fischer Ernő ve­zetése alatt az Állattani Tanszé­ken jött létre az Ökológiai Tan­székcsoport, majd mikor lét­számban is felfejlődtünk, akkor kettévált a két tanszék. Azon­ban e nagy előrelépés ellenére sem mondható mai helyzetünk rózsásnak. Ha a könyvtárban keresne, nem találna magyar nyelvű ökológia-jegyzetet. Én ugyan megírtam az első tan­könyvet, amit a Pedagógus Szakma Megújítás Projekt kí­vánt megjelentetni, azonban a Projekt a rendelkezésére álló 160 millióját a Lupis Bróker­háznál kívánta kicsit fialtatni - azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a tankönyv még nem jelent meg.- Miként folyik ilyen körül­mények között az ökológia im­máron egyetemi szintű okta­tása?- Még mindig vannak legiti­mációs problémáink, csupán a biológusképzés keretében tanít­juk ezt a tárgyat, három féléven keresztül heti 2-4-2 óraszám­ban, amihez hozzájön a 2 óra kötelező gyakorlat. A gyakorlat ugyanis valamiképp a lelke az ökológiának. Hiszen a terepen és a laboratóriumban végzett mérésekből élünk. Végzünk élővilágtérképezést, légifelvétel értékelést, vízminőségvizsgála­tokat, klimatikus tényezők mé­rését, élő közösségek számító- gépes modellezését. Minden té­vedés elkerülése végett: a te­repgyakorlat nem egy kellemes kirándulás, hanem a komoly tu­dományos munkának része!-Miként sikerült megszilár­dítani a tanszék helyzetét?-Végül is 1992-ben lettünk önállóak. Sey Ottót nevezték ki a tanszék élére, ő azonban szinte rögvest Kuvaitba távo­zott, sőt időközben le is mon­dott, így gyakorlatilag megbí­zottként én vezetem a munkát. Munkatársaim mind fiatalok, hiszen idősebb, gyakorlott em­bert nem is lehetett találni se­hol. De azok a kezdő szakem­berek, akik idekerültek, mind 2-3 nyelvvizsgával rendelkez­nek, egyetemi doktori disszer­tációt, Ph. D. dolgozatot írnak, és még az Európai Közösség ál­tal finanszírozott kutatási prog­ramokban is részt vesznek. Fon­tos, hogy jól felszerelt, fejlett nyugati intézetekbe is kikerül­hessenek hosszabb-rövidebb időre, mert egy-egy kinttartóz­kodással éveket lehet átugomi a fejlődésben.- És végül hadd kérdezzem a következő évek feladatáról.- Műszerezettségünk fejlesz­tése döntő fontosságú. A csúcs- technika megszerzésére nincs remény, de ha a 80-as évek kö­zepének technikájára berendez­kedhetnénk, már jól állnánk. Sok eszközt vettünk a bányától, de ezek az 50-es, 60-as években készültek, s a legfőbb hibájuk, hogy konzerválják a régit. Azok a diákok, akik a digitá­lis mérlegek korában súllyal kell méregessenek, nem csak, hogy nem fognak érteni ahhoz, ami modem, de nem is fogják igényelni. Nagyon fontos még a doku­mentáció, egy kézikönyvtár lét­rehozása. Valamennyire lehet boldogulni külföldi szakiroda- lommal is, azonban az ökoló­giai gyakorlatokat hazai viszo­nyokra kell adoptálni! Lehet módszereket ellesni, ám alapve­tően magunknak kell a feladata­inkkal megbirkózni. M. K. Josef von Ferenczy május 12-én a budai várpalota kupola­termében a magyar és a nem­zetközi sajtó jelenlétében beje­lentette, hogy tiszteletbeli kura­tóriumi elnökként résztvesz a 25 Közép- és Kelet-Európai or­szág számára műsort közvetítő Együttműködés Csatorna meg­szervezésében. A vállalkozás kellőképpen megalapozottnak tűnik akkor is, ha megvalósulá­sához sokszáz millió dollár szükséges. A kísérleti adás - ál­lítja Ferenczy - már 1996-ban megkezdődik. Alfa C Az Együttműködés Csatorna alapgondolatát Budapesten fo­galmazta meg az Első Közép- és Kelet-Európai Együttműkö­dés Alapítvány, melynek kura­tóriumában a hazai szellemi elit olyan kiválóságai találhatók, mint Bihari Mihály, Csoóri Sándor, Mécs Imre és Vásárhe­lyi Miklós. E nevekből is kide­rül, hogy ezalkalommal egy va­lóban politikai pártokon és ideo­lógiákon felülemelkedő testület jött létre, hogy megszervezzen gy 400 millió nézőhöz szóló monstre televíziós vállalkozást. Az alapítók egy pillanatig sem tagadják, hogy az Alfa C csatornában (ez a műholdas té­véadó majdani nevének egyik lehetséges változata, melyben a C-betű a Cooperation, azaz Együttműködés szó rövidítése), nemcsak a kelet-európai szel­lemi és gazdasági élet tükrözé­sének és fellendítésének poten­ciálja rejlik, hanem rengeteg pénz is. Ä fő kérdés mégis az, „. . . hogyan lehetne befolyásolni a térség jövőjét úgy, hogy a közgondolkodásban fordulat jöjjön létre, hogy a nemzeti identitástudat békében éljen a nemzetközi toleranciával, hogy Közép-Kelet-Európa megerő­sítse önbecsülését, s hogy e ré­gió ne csupán földrajzi fogalom legyen, hanem a kiépülő nem­zetközi piacgazdaság fontos ré­sze, mely a külföldi tőkeberu­házás számára valóban vonzó terület.” A pénz Az Alfa C e nemes szándé­kokkal egyetemben is privát te­levízió lesz, melynek anyagi, szellemi és szervezeti infrast­ruktúráját nemzeti alapítványok teremtik meg. És a pénz? Első­sorban a régió fejlődésében ér­dekelt magántőkére számítanak - az alapítvány kuratóriumához közelálló forrás szerint konkrét előzetes ajánlatok alapján. Má­sodsorban a csatorna állami tá­mogatást is elfogad, ha azt nem kötik politikai feltételekhez. Mindez persze csak az indulás­kor gond. Olyan privát kereske­delmi televízióról van szó, 1996-tól Magyarországon is fogható lesz az Alfa C műhol­das adás Fotó: Puskás G. melynek egy bizonyos idő után, s a kívánt nézettségi szint el­érése után profitábilissé kell válnia. Egy ilyen soknemzetiségű és soknyelvű műholdas adás meg­szervezése és technikai lebo­nyolítása első pillantásra ijesz­tően nehéz feladat, de az alapí­tók (a magyar alapítványnak több mint hetven alapító tagja van), akik között szép számban vannak mérnökök és távközlési szakemberek is, ma már tökéle­tesen megoldhatónak tartják ezeket. Elsősorban azáltal, hogy a modem televíziózás követel­ményeinek megfelelően nem el­sősorban a szó, hanem a kép dominál majd. A szó pedig a nemzeti nyelveken, vagy a je­lenleg Skandináviában használt módszerrel, feliratozással köz­vetíthető. Az Alfa C vállalkozás bejelen­tését lázas szervező munka előzte meg. Ennek eredménye­ként eddig bolgár, cseh, észt, fe­hérorosz, finn, francia, grúz, horvát, lengyel, lett, litván, né­met, olasz, orosz, osztrák, ör­mény, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán audiovizuális és műszaki szakemberek jelezték készségüket a közreműködésre. Egy kelet-európai televíziós „multi” születése ma még fel­becsülhetetlen változást jelen­tene nemcsak a térség, hanem az egész világ média iparában. Sikeréhez a pénzen és a szel­lemi töltésen kívül jól kiválasz­tott célközönségre is szükség van. Kinek, miről? A jelenlegi elgondolás szerint ez a közönség alapvetően a tér­ség piacának építésében érde­kelt alkotókból, értelmiségiek­ből, menedzserekből, vállalko­zókból, művészekből és az ifjú­ság legfogékonyabb rétegeiből áll. Ennek megfelelően a műso­rok tartalma - a szórakoztató filmeken, játékokon és vetélke­dőkön kívül - folyamatos in­formáció a régió szellemi és gazdasági életéről, vállalkozási alternatívák népszerűsítése, s olyan művészeti alkotások (film, színház, zene, képzőmű­vészet), amelyek kifejezetten a régió országaiban készülnek, s értékes nemzeti sajátosságokat hordoznak. Az Alfa C csatornának, vélik az alapítók, különös figyelmet kell fordítani azokra a témákra, amelyek kifejezetten ebben a térségben számíthatnak töme­ges nézettségre. Ide tartozik a kelet-európai országok hagyo­mányos és élő zenei kultúrájá­nak műsoron tartása, de számos olyan sportág is van, amely ma­gas színvonalú teljesítményekre képes és nagy közönséget vonz. Egyenlők Mindemellett elengedhetet­len követelmény a szórakozta­tás. A spontaneitás megőrzése, a műsor „műtyúkszemeinek” elkerülése végett az Alapítvány egyik ülésén elvetették még azt a gondolatot is, hogy a részt­vevő országoknak „nemzeti napjaik” legyenek a műsorban, mert ez előbb-utóbb a műsor érdekességének, színvonalának rovására történne, hiszen nem minden résztvevő ország egy­formán erős a televíziós szóra­koztatásban vagy a művésze­tekben. Ezzel együtt a tagorszá­gok politikai és gazdasági szempontból egyenlő partne­rekként vesznek majd részt az Alfa C műsorainak megalkotá­sában és persze a csatorna maj­dani profitjából is anyagi és szellemi befektetéseiknek meg­felelően részesülnek. Mikor? A kísérleti adások befejeztével 1997-ben az Alfa C napi 24 órában kíván jelen lenni a kö­zép- és kelet-európai képer­nyőkön. A berni Kelet-Európa Könyvtár 110 000 kötettel Tanultak a történelemből A csendes berni Jubiläum­strasse egyik emeletes polgár­házában működik immár több, mint három évtizede a Svájci Kelet-Európa könyvtár. Mond­hatni, hogy annak idején létre­jöttét, majd folyamatos bővíté­sét a hidegháborúnak köszön­hette, ám ma már nem ezen van a hagsúly. Sokkal inkább azon, hogy a könyvtár falai között 110 ezer könyv és 398 újság-, il­letve folyóirat évfolyam talál­ható a néhai szocialista tömb országaiból és országairól. Azaz az érdeklődő olvasó és a tudományos igényű kutató olyan forrásmunkákhoz juthat itt Bemben, amiket ennyire koncentráltan tán sehol másutt nem lelhet fel. A Kelet-Európa Könyvtár igazgatója Gosztonyi Péter tör­ténész, aki 1956-ban a Ki- lián-laktanyában szinte „vélet­lenül” lett Maiéter Pál számy- segédje, majd a forradalom le­verése után Svájcba menekült. Vele készült az alábbi interjú.-A Könyvtárt az 1948-as csehszlovák kommunista hata­lomátvétel hívta életre - mondta Gosztonyi. - Ekkor, a CsKP puccsát követően döbbentek rá ugyanis Nyugaton, hogy nem szükségesek ahhoz feltétlenül szovjet szuronyok, hogy egy or­szágban győzzön a kommuniz­mus. Rájöttek Bemben is, hogy hosszú és komoly ideológiai harcra kell felkészülni, ez azon­ban csak úgy lehet eredményes, ha ismerjük az ellenfél ideoló­giáját. Nyugaton az olcsó anti- kommunista kirohanásokon túl nem nagyon ismerték a mar- xizmus-leninizmust. Akkor szü­letett meg a Könyvtár ötlete. Tanultak a történelemből, hi­szen Hitlert is az elején min­denki kinevette, hogy pojáca, de ha alaposan végigtanulmányoz­ták volna a „Mein Kampf’-ot, talán sok minden nem úgy ala­kul, ahogy alakult.- Mégis, hogy a könyvtár va­lóban megalakuljon, tíz eszten­dőnek kellett eltelnie. Először is pénzt kellett szerezni, mert nem volt egy olcsó mulatság, és ilyesmire még a gazdag' Svájc­ban is kevés pénz van. 1956 eseményeit itt nagy szimpátiá­val figyelték, Svájc mintegy 12 ezer magyar menekültet foga­dott be. Ez megint felvetette a Könyvtár ügyét, s végül is 1959-ben alakultunk meg, ala­pítványként. Amikor én 1963-ban idekerültem, valami­ben több, mint 20 ezer köny­vünk volt (brosúrákkal, folyói­ratokkal együtt). Ellentétben a Könyvtár nevével egy idő után már Kínát is figyeltük, Vietná­mot, Koreát, tehát mindazokat az országokat, ahol a kommu­nizmusnak sikerült államhata­lomhoz jutnia.- Hogyan voltak képesek mindezt a sok anyagot az „el­lenséges" országokból megsze­rezni?- A Szovjetúnióból és a többi volt szocialista országból min­den könyvet legálisan vettünk, kemény svájci frankért, leg­többször a kulturális intézete­ken keresztül. Nem vásároltunk, vagy szereztünk meg szamizda- tot, sem betiltott irodalmat, mert a kémtevékenység látszatát is el akartuk kerülni, ráadásul ezt egy, a semleges svájci szövet­ségi kormány által is támogatott könyvtár nem is engedhette volna meg magának. így se vol­tunk túl kedveltek a keleti blokkban, jómagam először csak 1985-ben mehettem Ma­gyarországra kutatni.- A 60-as években kiépült a sajtóosztályunk, ez nagyon fon­tos volt, hiszen már akkor több­száz folyóiratot, újságot járat­tunk. Én vezettem be, hogy nem csak az irányországokból vásá­roltunk, hanem a német, angol, francia szakirodalmat is Nyu- gat-Európából. Tudtam, hogy ezek pl. Magyarországon nem kerülhetnek be a könyvtárakba, s mivel itt is kis példányszám­ban jelennek meg, egy idő után beszerezhetetlenek - ám biztos voltam benne, hogy ezekre majdan otthon is szükség lesz! Méhes K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom