Új Dunántúli Napló, 1994. május (5. évfolyam, 120-148. szám)
1994-05-10 / 128. szám
1994. május 10., kedd Közélet aj Dunántúli napló 9 Nemzetközi tavaszi vásár Grazban Idehaza olcsóbb, forintért A Pichler Betonwerk betonból készült csodaszép kerti szökőkútjait, garnitúráit és padjait, antik szobrait, virágtartóit, erkélykorlátait és oszlopfőit elismeréssel nézik a látogatók Május 10.: Madarak és fák napja Már a buszon, Grazba tartva szóba jönnek régi vásári emlékek. Van aki már akkor kijutott valamelyik nyugati bemutatóra, amikor az ilyesfajta lehetőség még keveseknek adatott meg. Legtöbben beértük az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárral és a pécsi PIV-vei, hosszasan elidőztünk a nyugati cégek standjain csillogó-villogó, nálunk még újdonságnak számító, vagy a jól bevált hazai fogyasztási javak előtt.- Azóta de nagyot változott a világ! - sóhajtott egyik útitársam. - Ma már idehaza is megkaphatsz szinte mindent, csak legyen rá pénzed.- Hát épp ez az! Csak pénzed legyen rá! - toldotta meg a középkorú művezető. Nehéz manapság eldönteni, hogy az egyetlen témakört bemutató szakvásár, vagy a mindenből minél többet láttató vásár-e a vonzóbb. A szakember az előbbire voksol, a laikus jobban szereti a vegyes kínálatot. A hagyományos nemzetközi tavaszi vásáron Grazban mindent lehet látni. Szombaton a Baranya Megyei Építőipari Egyesülés és az ÉVOSZ dél-dunántúli képviselete szakmai útján az építő szakma képviselőivel jártuk a vásárt. Örömmel állapítottuk meg, hogy a bemutatott anyagok, technológiák és gépek legtöbbjével már idehaza is találkozhatunk, forintért valamivel elérhetőbb, bár többnyire még mindig borsos áron.- Kezdjük a készházakkal - javasolta egy kivitelező szakember. A vásártérkép alapján tájékozódunk a forgatagban. Egymást érije a falatnyi kerthelyiségek. A kedélyesen söröző és falatozó vendégek láttán ösz- szefut a nyál a számban, de kevéske schillingemre gondolva nem hagyóm magam elcsábítani. Hogyisne! Egy pohár sörért, attól függően, hogy hol, milyet mérnek, elkérnek 30-40 pénzt is, és nem forintban. Jön velünk szemben egy osztrák lány színes tavaszi ruhában, virágos kalappal a fején komótosan lépked, néha meg-megfordul, mintha táncolna a tömeg fölött. Gólyalábakon jár. Mi „törpék” óvatosan félreállunk, nehogy véletlenül belénk botoljon. Tinis, kedves mosollyal hálálja meg udvariasságunkat. A készházakhoz érve többünk azonnal kijelenti, hogy szívesen lakna ilyenben. Útitársaim szakmai szemmel sem találnak egyikben sem kivetnivalót. Van köztük fából, hőszigetelt betonelemekből épült egyszintes és tetőteres, van garázszsal és anélkül. Praktikusak, hőszigeteltek, szépek. Rengeteg fát építettek be. Az árakat meg se merjük kérdezni. Ezek még a kinti keresetekhez képest sem olcsók.- Nézd meg a nyílászárókat és azt a rengeteg beépített faanyagot - bök oldalba az egyik kivitelező cég szakembere. - Nálunk még az új házak legtöbbje is hiányolja ezeket, náluk meg már csak ilyen van. A fából vagy műanyagból készült ajtók, ablakok tökéletesen záródnak, hő- és hangszigeteitek, amellett szemre is tetsze- tősek. S mekkora a választék! Csodálni való a fakultúrájuk. Ezt szabadtéri faalkalmatosságaik (játszótéri berendezések, kerti bútorok, virágládák, egyebek), konyhaberendezéseik, bútoraik is bizonyítják. A régi parasztházakat idéző, de mai anyagokból a ma igényeihez igazított csupa fa belső tereket nem lehet egy napon említeni a panel-módival. Tudom, az árak, de arról inkább most se essék szó. Úgy se vásárolni jöttünk. Megyünk tovább a készgarázsok előtt. Akár a házaik. A ne- unkircheni Weissenböck standját megszámlálhatatlan színű, formájú és rendeltetésű beton díszburkolatelem és kerti támfal díszítőelem övezi. Idehaza is látni már sokfélét, de ekkora választékban sehol. Fiatalember a pavilonban egyikünk kérdésére közli, hogy szeretnének a magyar piacra is betömi, a főnöke épp üzleti úton van Magyarországon. Névjegykártyát cserélnek. Ki tudja? Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a till- mitschi Pflastersteine Frühwald és más cégek hasonló termékei is legalább ennyire praktikusak, szépek. Akár a különféle méretű, anyagú és színű kerti fürdőmedencék, egyebek. A Pichler Betonwerk csodaszép betonból készült kerti szökőkútjai és garnitúrái, antik szobrai, antik időket idéző padjai, virágtartói, erkélykorlátai, oszlopfői virítanak a fehérségükkel.- Ilyet házilag nem tudnál gyártani, az biztos - hallom a hátam mögött, s akinek szól, az jót nevet, mert betonból már készített magának kerítésoszlopokat, de ilyesmivel hiába is próbálkozna. A különféle kerti venyigeap- rítók, traktorok és más mező- gazdasági gépek, eszközök között ki-ki kedvére válogathat a megművelendő földterületének nagysága és természetesen anyagi helyzete alapján.- Ezt ki veszi meg a hétvégi telkére? - ugratjuk egymást a hatalmas Steier traktor előtt, de egyikünk se kezd tárgyalásba az elegáns osztrák úrral. A szabadtéri standokon létvő látnivalóktól már zsong a fejünk, fárad a lábunk. Kifújjuk magunkat a gyerekbirodalom padjain, előttünk a gyerkőcök megállás nélkül ugrálnak a tömlő-medencében. Ingyen van, azért vannak ennyien? A cirkuszi zsonglőrök bemutatót tartanak, megjött a gólyaláb-kisasszony is, hogy az autójuk tetejére ülve pihenjen egy kicsit. Be-betérünk néhány pavilonba is csak úgy találomra. Gyönyörködünk a szórakoztató elektronikai és híradástechnikai berendezésekben, bútorokban, ékszerekben, különféle játékokban, s egyre lessük az óránkat, közeleg az indulási idő. Végre megtaláljuk az autószalont. A SEAT Cordoba, Ibiza, Toledo, Marbella csábít a beülésre. A Skodák is szépek, bár ahogy az árát átszámítjuk forintra, jót kuncogunk, hogy akkor inkább otthon vesszük meg, mert ott jóval olcsóbb.- Milyen volt a grazi vásár? - tudakolja itthon a feleségem.-Tiszta, virágos, szép, fárasztó és drága. Azért jövőre is megnézném! Kép és szöveg: B. Murányi László A Környezetvédelmi Alapból három millió forintot fordított a tárca 260 kerékpár beszerzésére, egymillió forintot pedig kerékpáros tanácsadó kiadvány megjelentetésére. A nyári szünettől a Káli-medence természetvédelmi terület, a Bükki Nemzeti Park és az ócsai tájvédelmi terület járható majd végig a kölcsönözhető kerékpárokkal a kijelölt kerékpárutakon, térképes útmutató és igény szerint szakmai vezetés segítségével. Mindez az idei Madarak és Fák Napját, május 10-ét megelőző sajtótájékoztatón hangzott el. A vasúti kerékpárszállítás jóvoltából saját kétkerekűekkel is felkereshetők ezek a területek. Az említett területeken túl kijelölték már a kerékpárutakat a Fertő-tavi és az Aggteleki Nemzeti Parkban, bár itt egyelőre nem lesz kerékpárkölcsönzés. A Környezetvédelmi Alap további segítségével év végéig valamennyi nemzeti parkban és jelentősebb természetvédelmi területen kijelölik a kerékpárutakat, térképes tájékoztató útmutatókkal, szakmai vezetéssel segítik majd a növény- és állatvilág közvetlen megismerése Most, az új Országgyűlés megalakulásáig holtszezon van a Parlament hivatali részlegében. Ilyenkor mindenki szabadságon van? - kérdezzük dr. Soós Tibort, az Országgyűlés Hivatalának hivatalvezetőjét.- Ebben az épületben soha nincs holtszezon! Ha ülésezik az Országgyűlés, akkor teljes az üzem, ha szünet van, akkor pedig a felújítás, az infrastruktúra fejlesztése ad munkát a különféle részlegeknek. Ilyenkor kell sort keríteni azokra a tennivalókra, amelyeket az ülésszak alatt nem lehet elvégezni. A háziasszonyok általában húsvét és karácsony, a nagyobb ünnepek előtt tartanak nagytakarítást, mi ezt, ebben a hatalmas épületben, olyankor végezzük el, amikor nem ülésezik az Országgyűlés.- Különösen csendes lehet most az épület...- Ilyenkor a váltás időszakában sem üres a ház. A képviselők csaknem mind bejárnak, innen intézik dolgaik egy részét. Akik újra indulnak, azok is, akik pedig nem jelöltetik újra magukat, azok a korábban elkezdett ügyeiket fejezik be. A most leköszönő képviselők az utolsó napig jogosultak a Parlament teljes infrastruktúráját használni. Az új képviselők pedig a megválasztásuk után azonnal jelentkeznek, a frakciók pedig keresik majd a helyiségeiket, és így tovább. Szóval nincs egyetlen perc szünetünk sem.-Ha a hivatali szobákban után érdeklődőket. A KTM szándéka volt, hogy idén már tanításmentes napnak nyilvánítsák május 10-ét. A rendelettervezet véleményezése során a művelődési tárca ezzel nem értett egyet, szerintük év közben ilyen napot kijelölni azt jelenti, hogy megsértik az iskolák önállóságát. Az iskolák ennek ellenére a tanításmentes napok között szerepeltethetik már idén is május 10-ét. Ennek jegyében azokat a fővárosi iskolákat, amelyek nem rendeznek saját programokat, a Városligetbe várják. | A KTM, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, több iskolai szervezet egésznapos színes programokat kínál az iskolásoknak. Eddig több mint 30 iskola jelezte részvételét. Az egyesület 36 vidéki csoportja is több helyen várja a diákokat természetmegfigyelési, természetvédelmi programokkal. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy hazánkban 1906-ban adtak ki elsőként felhívást arra, hogy valamennyi iskola méltó módon emlékezzen meg a madarak és fák ünnepéről. telt ház van, mikor jut idő a felújításokra, a festésre, mázolásra?- A ciklusváltás alkalmat nyújtott arra, hogy például az irodaházban egyszerre valamennyi Dunára néző ablakot kicseréljünk. A falakat már korábban leszigeteltük, most az ablakokat cseréltük ki, ezzel 25 százalékkal csökkentjük az épület energiafelhasználását.- Mennyit költ a hivatal felújításra?-Ebben az esztendőben 200 millió forint áll rendelkezésünkre. Ebből most, a ciklusváltás idején 100 milliót használunk fel. Ebben a zárak cseréjétől, az egyes bútorok felújításán át a szőnyegek cseréjéig minden benne van. Például a főlépcsőház vörös szőnyegét kell most lecserélnünk, az ára 200 ezer forint.- A berendezések korszerűsítésére is sor kerül?- Az országgyűlési terem szavazó és kijelző berendezését számítógépes vezérléssel láttuk el. Hiba nélkül működött a rendszer. Most az Országgyű- Jési Napló szerkesztését visszük gépre. Eddig a parlamenti gyorsírók írógépen tették át a szöveget, és így került nyomdába a kézirat. Ezután számítógépen készülnek a jegyzőkönyvek és elektronikus úton továbbítják azt a nyomdához. Ezzel nemcsak a hibalehetőségeket csökkentettük, hanem jelentősen lerövidítettük a megjelenési időt is. (koós) Bőséges a készház és kerti úszómedence kínálat a vásárban Kétszáz millió felújításra Nagytakarítás a T. Házban Fogyasztóvédelem a fodrászoknál Támogatás a gyermekes családoknak A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség - amely idén elnyerte a madridi székhelyű nemzetközi fogyasztóvédelmi szövetség nagydíját - vizsgálatot tartott a fodrászoknál és a kozmetikusoknál. Az ellenőrök tapasztalatai szerint - nyilván az AIDS-től való félelem miatt - egyes szalonokban egyáltalán nem vállalnak borotválást, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében szinte sehol sem. A kozmetikákban a depiláláshoz - a végleges szőrtelenítéshez - használt tűket összegyűjtik és megsemmisítésre az erre kijelölt kórházba viszik. A higiéniai követelményeknek tehát a szolgáltatók többnyire eleget tesznek, s az ellenőrök csak néhány esetben tapasztalták, hogy a kendőket, törülközőket nem az előírásoknak megfelelően tisztították, fertőtlenítették, illetve cserélték. Az alapszolgáltatáson kívül más tevékenységgel is megpróbálják növelni bevételeiket a tulajdonosok. Leginkább a kisebb településeken működő szalonokban folyamodnak ehhez a megoldáshoz, s leggyakrabban illatszereket, hajápolókat, kozmetikumokat, képeslapokat, bizsut, ajándéktárgyakat árusítanak, de előfordul, hogy tetoválást, fülbelövést végeznek vagy műköröm felrakását is vállalják. A szolgáltatások árai az üzletek elhelyezkedésétől függően változnak. így például Fejér megyében a kisebb helységekben a férfi haj vágásért 50-90 forintot, a nagyobb településeken 60-100 forintot, míg Székesfehérváron 90-110 forintot kérnek. Dunaújvárosban azonban még ennél is többet, 180 forintot! Heves megye kisebb falvaiban szintén 60-tól 90 forintig terjednek az árak, Zalában 150 forint körül alakulnak. Az asz- szonyok Komárom-Esztergom megyében 190 forintért csináltathatnak új frizurát maguknak, de Esztergomban már 270-et kell fizetniük érte. A kozmetikákban Hevesben 1000 forint, Komáromban ennek a fele egy komplett kezelés. A vendégkör megtartása érdekében néhány Veszprém megyei fodrászatban a nyugdíjasoknak 10 százalék kedvezményt adnak a mindenkori árakból. Ezt Devecseren még felül is múlják, ott ugyanis 20 százalékkal olcsóbban készítenek egy új frizurát a rászoruló idősebbeknek. Hogy a gyermeknevelési kedvet serkentse a kormányzat, időről időre rendeletekben szabályozza a gyermekeket vállaló családok támogatását. Jelenleg a családi pótlékon kívül gyermekgondozási díj (gyed), gyermekgondozási segély (gyes), gyermeknevelési támogatás, várandósági pótlék és ápolási táppénz illeti meg az anyát, a gyermek életkorától és egészségi állapotától függően. A gyed keresetpótló ellátás, tehát megegyezik az anya korábbi fizetésével. Maximum a gyerek 2 éves koráig jár. Tavaly 144 500 szülő vette igénybe. Az egy hónapra jutó kifizetések összege 9900 forint volt családonként. Az elmúlt négy évben az állam által erre a célra kifizetett összeg megduplázódott, miközben az igénybe vevők száma 9 százalékkal csökkent. A gyes értéke független a korábbi fizetéstől, ezért csak részben pótolja a kiesett keresetet. Jelenleg 117 ezer család veszi igénybe. A gyermeknevelési támogatást tavaly vezette be a kormányzat azzal a céllal, hogy a több gyermeket nevelő családokban az anya kizárólagosan a család gondozásával foglalkozhasson. A támogatás ideje a nyugdíjazáskor munkaviszonynak számít. A legkisebb gyermek 3 éves korától 8 éves koráig vehető igénybe. A támogatás mértéke megegyezik a nyugdíjminimum összegével. Csak azok igényelhetik, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum háromszorosát. Eddig csaknem 25 ezren éltek a támogatás lehetőségével. A várandósági pótlék a terhesség negyedik hónapjától automatikusan jár a kismamáknak. Összege megegyezik a gyermek születésétől járó családi pótlékkal. A terhességi gyermekágyi segély és a beteg gyermek után járó ápolási táppénz szintén a gondozás miatt keresőképtelenné váló szülők kieső jövedelmét pótolja. Összege a táppénzzel egyenlő. A tavaly megváltozott rendelet értelmében a szülők adója a gyermekeik számától függően csökken. Az 1 és 2 gyermekesek 300 forintot vonhatnak le havonta gyermekenként az adójukból, a 3 vagy több gyermekesek, valamint a súlyosan fogyatékos gyermeket nevelők pedig 400 forintot.